Sturm László - Dobsony Erzsébet (szerk.): Eperjesi Tükör (Prešov, 2013)

Eperjes a történelemben - Petőfi Sándor: Úti jegyzetek (Részlet)

a többieket, kiknek barátsága örökre édes emlékezetűvé tette ezt az utamat, mert annyian vannak, hogy egész lajstrom lenne, ha minde­gyik nevét leírnám. Egy este a tanuló ifjúság fáklyászenével tisztelt meg. Megvallom, hogy ez engemet meg nem lepett. Nem elbízottság ez, a világért sem. Mikor még nyomva sem láttam nevemet, csak magamnak firkál­tam, mikor még statiszta voltam a pesti Nemzeti Színháznál, s hord­tam a színpadra a székeket és pamlagokat, s a színészek parancsára kocsmába szaladtam, vagy főztem a kukoricagombócokat közlegény­társaim számára, s mosogattam a vasedényt oly téli hidegben, hogy a mosogatóruha ujjaimhoz fagyott, s mikor a káplár „menjen kend!"-je lehajtott a havat kihordani a kaszárnyaudvarból, mindenkor már vi­lágos sejtéseim voltak arról, mi velem egykor történni fog, s mi meg is történt. Megálmodtam az őrszoba meztelen faágyán, hol - mint de Manx báró - az egyik oldalamat alám tettem derékaljnak, s a másik­kal betakaróztam, megálmodtam itt, hogy nevet szerzek két ország­ban, melyet az egész világ kritikusainak ordító csordája sem lesz képes megsemmisíteni. És álmom teljesül lassanként... nem, sőt hamarabb, gyorsabban, mint gondoltam. Amerre csak jártam, öleltek, szerettek... bár gázoltatásomra mindent elkövetnek a kritika hősei. És én csak azt mondom nemzetemnek, mely figyelmére méltatott, hogy figyelme nem lesz eltékozolva!... Ha kritikusok nem volnának, a világon legjobban utálnám a tejfölös tormamártást, de így azoké az elsőség, s csak második helyet foglal a tejfölös torma. Ettől reszketek, ha valahova hínak ebédre, mi Eperjesen - s általában egész utam közben - gyakran megesett. Ezt csak azért írtam ide, hogy ismét Eperjesre térhessek valami összefüggéssel. Vannak házak, melyekbe mihelyt belépek, úgy érzek, mintha ott­hon volnék; vannak ismét, mikben sehogy sem tudom magam ottho­nosítani, így vagyok a városokkal is. Eperjes azok egyike, hol az első pillanatban otthon voltam. Tudj' Isten, olyan kedves város nekem ez az Eperjes, csinos, szép, zajos, vidám, barátságos tekintetű. Olyan, mint egy életteljes fiatal menyecske. Hát még tájéka! Magyarországban nem sok szebb lehet. Kora regge­lenként ki-kimentem a város keleti oldalán emelkedő Táborhegyre, hol hajdan Caraffa ágyúi ordították e mártírvárosra: rettegj! Innen néztem szét a vidékre, mely gyönyörködve mutogatta magát előttem, mint a gyermek, kinek édesanyja új ruhát hozott. Mert ekkor jött meg a ter­mészet anyja, a gondos tavasz, és öltöztette meztelen gyermekét szép.

Next