Kónya Péter - Kónya Annamária (szerk.): A reformációtól egyházalapításig a szepesváraljai zsinat 400. évfordulójára (Prešov, 2015)
Magyarországi protestánsok a 17. században - Petrőczi Éva: Prédikáció - "Kométa" nélkül Lippóci Miklós igehirdetése a kassai nagytemplomban, 1682. augusztus 17-én
PETRÓCZI Éva visszafoglalását követően elmondott prédikáció között van egy nagyon erős kapocs: az apológia. Amely a Thököly-szöveg esetében önmaga és kényszerű törökbarát politikájának mentségét, a szerző, mint a Thökölyekkel lojális prédikátor esetében pedig ura, ha úgy tetszik, kenyéradó gazdája mentségét jelenti. Annak részletes kifejtését, hogy a török segítség igénybevétele kényszerhelyzet volt, s hogy a győzelem így sem a „pogány” szövetségesek érdeme, de nem is a hős Thököly-hadaké, hanem egyedül Istené. Először Thököly Imre szavait idézzük; e szövegrész talán legfontosabb részlete arról szól, hogy a Thökölyt Európa szemében a pogánnyal cimboráló politikusként, hadvezérként sárba rántani igyekvő Strassoldo generális is ugyanezzel a törökbarát politikával próbálkozott, ám ő sikertelenül: „De az ellenség evvel (t. i. a magyar nemzet végső romlásával!) sem elégedvén mind kívánt sokszori frigy kötése által... hol pedig hatalmas nemzettűl úgy mint töröktűl... elidegenítettni akarván, úgy hogy azt magunkra haragozván minden emberi segítséget tőlünk elvonjon s desperatiora juttatván magunkat hazánkat, szabadságunkat és tellyességgel elveszesse...”. A folytatás egy még sokkal nyíltabb, s nyilván megalapozott vád, az egyetlen szövetséges megkaparintására, elcsalogatására vonatkozik ez is: „...minden velem egy győző akaratból kellyetett volna folytatnia az fényes Portán az dolgokat, hírem nélkül követeit elküldvén, titkon mind azon mesterkedett, hogy az hatalmas nemzetet’ (t. i. a törököt!) nagy adománnyal leültesse, labyrinthusban ejtvén a magyar nemzetet (hogy csak magának szerezzen nyugodalmat) szabadságában megrontsa. Mellyekre nézve hazám szeretetibül... illett fölserkennem, látván nemzetemnek... eget s földet kesertető reméntelenségre való jutását, török segétsége mellett (mellett!) fegyverhez nyúlnom, Isten után az által remélvén akar mely után jobb s hamarébb való boldogulást, vévén azeránt más nemzettűl többször is illy példát, kik illyen állapotban idegenekhez folyamottak, s boldogultak.”10 Ennek a nevezetes manifesztumnak nem stilisztikai, hanem tartalmi-eszmei szempontból legfontosabb két szava az „Isten után.” Ez azt jelenti, hogy Thököly, az evangélikus hadvezér egyáltalán nem az őt és hadinépét megsegítő török sereget „istenítette”, az ő segítségüket segítségüket csupán jól időzített emberi eszköznek tekintette, s a győzelem reményét sem beléjük, hanem az Istentől érkező segítségbe helyezte. Lippóci pedig valójában nem is a Strassoldónak a török szövetséggel való ármánykodásaival kapcsolatos Thököly maga mentségre válaszol, amikor az Ap. Csel. 14, 21, az 1. Thess. 3,13 és az 1. Péter 4,12 azaz három, minden esetben a háborúságokhoz, háborúkhoz kötődő bibliai locus alapján nyomtattatott ki hálaadó igehirdetése szövegéhez egy, a fejedelmet megszólító előszót. A kis prédikációs kötet e nyitányában nevezetes bibliai uralkodók, Ezékiás, Józsué, Dávid és Saul példáját végigsorolva, s korántsem a látványos hadi sikertől, Kassa városának és templomának visszafoglalásától ellágyulva 9 THÖKÖLY, Imre: Kiáltványa. BERZEVICZY, Ede. A lomniczi Berzeviczy levéltárból. Történelmi Tár, 1899. 375 - 376. 10 THÖKÖLY, Imre. i. m. 376.