Építők Lapja, 1971 (66. évfolyam, 1-26. szám)

1971-01-04 / 1. szám

1971. JANU­ÁR 1. A szociális problémák is új bútorgyár építését sürgetik Mohácson, a Szék- és Kár­pitosipari Vállalat VI. számú gyáregységében, december 16- án 72 küldött részvételével került sor a gyáregységi szak­­szervezeti tanács, az stb. és a számvizsgáló bizottság újjá­­választására, a vállalati és a megyei küldöttek megválasz­tására. Az utóbbi két évben végzett írunkéról írásban is beszámolt a szakszervezeti bizottság, ezt egészítette ki a küldöttérte­kezleten Zsitva Gyula titkár vitaindítója. A gazdasági eredményekkel kapcsolatban beszámoltak a megvalósított műszaki fejlesz­tési és szervezési intézkedé­sekről, a 44 órás munkahét sikeres megvalósításáról. Az utóbbi négy évben másfélsze­resére nőtt a mohácsi gyár termelése, a létszám 40 száza­lékkal emelkedett. A szociális létesítmények és a technológiai terület azonban nem fejlődött ennek arányában. A kárpitos üzemben, ahol többségben nők dolgoznak, korszerű öltözőt és fürdőt lé­tesítettek, de e zsúfoltságot nem sikerült megszüntetni. Komoly probléma, hogy az asztalosüzemben még nem sikerült megfelelő öltözőt léte­síteni és 40 dolgozó a mun­kahelyén kénytelen tárolni a ruháját. Étkezde hiányában a műhelyekben fogyasztják el élelmüket a gyáregység dol­gozói. A növekvő zsúfoltság, a szociális problémák az új gyár megépítését, vagy leg­alább a meglevő üzemek bő­vítését sürgetik. Kedvezően alakult az idén a mohácsi gyáregység dolgozói­nak átlagkeresete. A végre­hajtott 5,2 százalékos bérfej­lesztéssel 20 934 forintra növe­kedett az idei évre az átlag­­kereset. A mohácsi gyáregység a­z idén is megállta a helyét a vállalat gyárai közötti ver­senyben. A kongresszusi ver­seny keretében a második fél­ SOK FONTOS KÉRDÉSRE NEM TÉRT KI A SZAKSZVEMI MON­SÁG BELMMCIÓJA Ti­bb megbecsülést a törzsgárdának - Sok még a baleset A bizalmiak legyenek a szakszervezeti munka szószólói A Budapesti Bútoripari Vál­lalat gyulai gyáregységében december 18-án tartották meg a szakszervezeti vezetőségvá­lasztó küldöttértekezletet, me­lyen szakszervezetének megyei bizottságát Bargel Tiborné képviselte. Papp László szb-titkár be­számolójában többek között tájékoztatást adott arról, hogy a gyáregység — bár az árvíz­­védelemben való részvétel miatt sok volt a kiesett mun­kaidő­t, az idei tervét már teljesítette. Az eredmény el­éréséhez különösen hozzájárult a munkaverseny, melynek ke­retében 6 brigád nyerte el a szocialista címet. A szakszervezet munkája ja­vult, ami kitűnik abból is, hogy a dolgozók mindinkább részt vesznek a közös ügyek megvitatásában és vélemé­nyükkel, javaslatukkal igye­keznek elősegíteni a termelés eredményességét. A továbbiakban megállapí­totta, hogy két év alatt emel­kedett a dolgozók bére, ami arányban állt a termelékeny­ség növekedésével. Az idei harmadik negyedévben 80 nő bérét is rendezték a gyáregy­ség vezetői. A munkavédelmi helyzet — bár fejlődés mutatkozik — nem kielégítő. Sok a baleset és a kiesett munkanapok száma. Az szb kapcsolata a gazda­sági vezetőkkel és a társadal­mi szervezetekkel jó. Sok se­gítséget ad a feladatok végre­hajtásához a megyei bizottság. A beszámolóhoz többen is hozzászóltak. Elsőként Sztan­­kovics Gábor művezető mond­ta el a véleményét arról, miért és hogyan kell a törzsgárdát megbecsülni. Kertész István, a gyár párttitkára elismeréssel nyilatkozott a szakszervezeti munkáról, hiányosságként em­lítette meg azonban, hogy a szakszervezet kizárólagos kép­viselőjének az szb-titkárt te­kintették, emiatt a más funk­ciót betöltők nem dolgoztak. Javasolta, hogy a vezetőségen belül osszák el a feladatokat. Kérte, hogy a szakszervezeti bizalmiak ne csak bélyegáru­sok legyenek, hanem a szak­­szervezeti munka szószólói. Doma Gábor főmérnök mél­tatta a dolgozók törekvését, szorgalmát. Megállapította, hogy a szakszervezet kezdemé­nyezésére sokat javult a nők és a fiatalok helyzete. A legfá­jóbb gond — mondotta —, hogy sok a baleset, aminek az oka részben egyesek fegyelme­zetlensége is. Kifogásolta, hogy az szb beszámolója keveset foglalkozott a munkaverseny­­nyel, ami pedig igen sikeres volt 1970-ben. Bargel Tiborné elismeréssel nyilatkozott arról, hogy a gyár dolgozói már teljesítették éves tervüket, ami a szakszervezet tevékenységét is tükrözi. Hely­­telenítette, hogy az szb beszá­molója sok fontos kérdésre nem tért ki, s így a küldötte­ket nem tájékoztatta megfele­lően. Darvas János a munká­sok nevében arra kérte az új szb-t, hívja fel a gazdasági ve­zetők figyelmét, hogy minde­nütt alakítsanak ki megfelelő munkakörülményeket. A választás következett ez­után. A szakszervezeti tanács­ba 15 férfi és 10 nő került. A szakszervezeti bizottság elnöke ismét Wiszt József, titkára Papp László lett. Megválasz­tották a számvizsgáló bizott­ságot, a társadalombiztosítási tanácsot, valamint a küldötte­ket, akik a megyei bizottság és a nagyvállalat szakszervezeti választásán vesznek majd részt P. B. Egy kitüntetett arcképéhez Raáb Károly elvtársat, Vas megyei bizottságunk titkárát nemrég kitüntették a Munka Érdemrend ezüst fokozatával. Amikor megkérdeztem tőle, hogyan fogadta ezt az elisme­rést, azt mondotta: — örültem neki, mint min­denki, akit kitüntetnek. De úgy könyvelem el, hogy nem­csak személyemet érte, hanem a megyebizottság kollektíváját. Természetesen sokat kell dol­gozni, míg eljut az ember egy kormánykitüntetésig. Számom­ra most érett meg ez. Többet mit mondhatnék erről? Tíz éve dolgozik a megye­bizottságon. Életútja még ipari tanuló korában kapcsolódott össze a mozgalommal. Az 1938—1939-es években a Ma­gyar Általános Útépítő Rt.-nél dolgozott. A graz—budapesti műutat építették. Ott megérez­te, hogy az embernek tartozni kell valahova, ügyeiket, érde­keiket csak intézményesen, szervezetten lehet előmozdí­tani. — Még gyerek voltam, s hur­lajdonképpen nem sokat értet­tem a mozgalmi munkához — emlékezik vissza. — De meg­szerettem, tetszett a rendsze­res szakszervezeti tevékenység. Aztán nagyon gyorsan kapcso­latba kerültem a vállalati ve­zetőkkel s a hatóságokkal, és emlékezetes nyomot hagyott, hogy mennyire lekezelték az embert. A felszabadulás hozta meg a teljesjogú­ság érzetét. Útja egyenesen vezetett a pártba. 1948-ban már a városi üzemek párttitkára volt. A rá követke­ző évben a szombathelyi szak­maközi bizottság titkára. Majd amikor ezt megszüntették — elég helytelenül, jegyzi meg visszagondolva rá —, akkor az Állami Építőipari Vállalatnál üzemvezető lett. 1957-ben ke­rült vissza a pártapparátusba, ahonnan aztán a megyebizott­sághoz jött. A pártban a téesz­­szervezéssel foglalkozott. — Hogy hozzá is tudjak szólni a mezőgazdasági kérdé­sekhez — jegyzi meg —, ta­nultam. Okleveles mezőgaz­dász lettem. Büszke is vagyok egy kicsit rá, különösképpen, hogy azokban a községekben, amelyeket patronáltam, jó eredményeket értek el a té­eszek. Jó elvtársi kapcsolat alakult ki, ma is szeretettel fo­gadnak, ha arra visz az utam, és ez jólesik. Abban az időben, amikor visszakerült a szakszervezeti munkába, ez kicsit — úgy érzi — elhanyagolt terület volt. Először ki kellett alakítani a helyes munkamódszert, el kel­lett terjeszteni azt. Oktatással, személycserékkel, tapasztala­tokat gyűjtve és ad­­a tovább, lassanként — több esztendős munka eredményeként — ki­alakult egy tevékeny gárda a mai követelményeknek meg­felelő munkastílussal. Politikai érettségben és tájékozottság­ban, szervezettségben egyaránt nagyot lépett előre a szakszer­vezeti élet. — Hogy csak egyet mondjak — s azt említi, amire a leg­büszkébb —: az elmúlt tíz év alatt ezerötszáz-ezerhatszáz, jó képességű segédmunkásból szakmunkást képeztünk a me­gyében. Szükséges és nagyon hasznos kezdeményezés volt ez nálunk. S ezek az emberek jól megállják a helyüket. Egyidőben a gazdasági és a szakszervezeti vezetők kapcso­lata okozott gyakori gondot. Sokan úgy vélték, az a moz­galmi munka fokmérője, ha mindenért a gazdasági vezető­ket bírálják, támadják, akkor aztán már mást nem is kell tenniük. Időbe került a jó partnerkapcsolat alaphangját kialakítani, a megoldások kö­zös keresését, a tárgyilagos bí­rálatot, a higgadt érvelést. Minderre visszagondolva mondja: — Az élet persze nem köny­­nyű, n­éha nehéz feladatok elé állítja az embert, de azért va­gyunk kommunisták, hogy mi legyünk erősebbek. Azt hi­szem, jól választottam. Nem bántam meg, hogy ilyen mun­ka mellett kötöttem ki. Sokak szerint az emberekkel való foglalkozás hálátlan dolog. Én az emberekkel való törődést, a sorsukról való gondoskodást nagyon szép feladatnak érzem. Látom az eredményét, a közös fáradozás sikereit. “Képzettebb, fejlettebb embertípus jelenik meg sorainkban. S bízom ab­ban, hogy a céljainkat velük együtt el fogjuk érni. Németh Ferenc (Bojtár Ottó felvétele) Ipít­ök lapja évben 800 darab .„Mohács” rekamiét gyártottak terven fe­lül. A gyáregységben ma már 16 szocialista brigád dolgozik, S van közöttük ezüst- és arany­plakettel kitüntetett kollektíva is. A brigádmozgalom további fejlődését nehezíti, hogy egyes műhelyek vezetői­ még nem foglalkoznak kellőképpen a szocialista brigádokkal, bár ők ismerik legjobban az egyes csoportokban megoldandó ter­melési problémákat feladato­kat. Elemezte a beszámoló azt a problémát is, hogy évről évre növekszik a gyáregység dolgo­zóinak fluktuációja.. A 30 százalékos fluktuáció arra figyelmeztet, hogy a dolgozók egyéni problé­máival is többet kell tö­rődni. A munkavédelem helyzetével kapcsolatban fejlődésről adha­tott számot a szakszervezeti bizottság. Gyakorlattá vált, hogy a munkavédelmi szemlé­ken feltárt hiányosságokat a felelős gazdasági vezetők ha­táridőre megszüntetik. Az in­tézkedések nyomán javult a baleseti helyzet, de még sok a tennivaló, hogy a baleseti ves­zélyforrások gyakrabban felszámolhatók legyenek. Kü­lön megdicsérte a beszámoló mindazokat a munkavédelmi őröket, akik ifj. Kovács János munkavédelmi felelős irányí­tásával tevékenyen segítik a balesetek megelőzését. Részletesen beszámolt a ve­zetőség az alapszervezet gaz­dálkodásáról is. Figyelemre méltó, hogy­ amiben a kis gyáregységben az utóbbi két év alatt 60 500 forint segélyt fizet­tek ki. Rendszeresen szerveztek ismeretterjesztő előadásokat, és 58 hallgatóval működik a szak­­szervezeti politikai iskola. Az ötszáz kötetes letéti könyvtá­runknak 76 állandó olvasója van. Az elmúlt évben 400 dol­gozó részére szerveztek kol­lektív mozilátogatást és több sikeres kirándulást is rendezett a gyár dolgozói részére a szak­­szervezeti bizottság. A gyár­egységek kulturális programjá­ból nem maradt ki az Építőik Napjának megünneplése, és minden évben rendszeresen megszervezik a nyugdíjasok találkozóját. A beszámoló és az előter­jesztett határozati javaslat megvitatása után újjáválasz­tották a mohácsi bútorgyár szakszervezeti tisztségviselőit. A szakszervezeti bizottság öt új taggal frissült fel, a titkári tisztségre ismét Zsitva Gyulát választották meg. A Magasabb színvonalon szakszervezetünkhöz tartozó iparágakban több mint 300 ezer dolgozó tevékenykedik. Az 1970. évi tervet dolgo­zóink az építő-, fa- és építőanyagiparban — beleértve a közlekedés és a tanácsok területén dolgozó építőket is ■ túlteljesítették. A számszerű eredmények kedvezőek, bár nem minden téren értük el a megfelelő szinteket, például a terme­lékenység növekedése továbbra is lassú. Szükség vart a termelési eredmények számszerű mérésére, de nem fejeződik ki bennük mindig az az emberi erőfeszítés, helytállás, öntudat, ami a feladatok végrehajtásához szüksé­ges. Így van ez a mostani építőipari és építőanyagipari ter­melési számok esetében is: a közel 10 százalék (a bútoripar­ban még több) — nem, a végleges adat — körüli tervtúltel­­jesítés nem fejezi ki az építőipari dolgozók helytállását. Az építők munkáját mindig befolyásolja az időjárás. Ha az idő­járás az átlagosnál mostohább — 1970-ben például hosszú és kemény tél volt, majd árvíz — akkor ez olyan nehézséget jelent az építők munkájában, amelyet nem lehet tervezés út­ján megoldani. Minden az embereken múlik, az ő helytállá­suk dönti el a tervteljesítést, így volt ez 1970-ben is. Az ár­víz okozta katasztrófa elleni küzdelem megmozgatta népün­ket és tettekkel bizonyította, hogy képes úrrá lenni a bajokon. Ez az erő a tevőleges együttérzésben nyilvánult meg, melyből társadalmi összefogás lett. Ebben a társadalmi összefogásban az építő-, fa- és az építőanyagipari dolgozók részéről nagyobb helytállásra volt szükség: részt kellett venniük az árvíz elhá­rításában, a romok eltüntetésében és a sebek gyógyításában, az elpusztult házak újakkal való pótlásában. Ez a munka nem volt könnyű, új otthonokat kellett felépíteni gyorsan és a megszokottól jóval nehezebb körülmények között. Mindezt úgy vállalták, hogy az éves előirányzott tervet is megkísér­lik teljesíteni,­­ mert a többi területen is szükség van min­den építményre, minden új lakásra. A bajba jutottakkal való együttérzésen túl a pártkongresszus iránti lelkesedésük vezet­te őket. Amit megígértek megvalósították! Lemondtak a sza­badidőről, a munkaszüneti napokról: a tervezők gyorsan al­kottak, a téglaipari munkásnők és munkások éjjel-nappal dol­goztak, az építők pedig folyvást építettek Mindegyikük le­mondott a napi kényelemről, hogy teljesüljön a építők ígérete „tél beállta előtt fedél legyen az árvíz sújtotta családok feje felett”. N­em értékeljük túl most a helytállást, de el kell mondani, hogy mindazok az építő-, fa- és építőanyagipari dol­gozók, akik részt vállaltak a fokozott tervteljesítés va­­lóraváltásában teljesítették ígéretüket. Sokat dolgoztak, le­győzték a fáradalmat, mert tudták, érezték, hogy ez a bajba­jutottak számára sok öröm forrása lesz. Az éves terv teljesí­téséhez ez a fokozott helytállás is hozzátartozik, bár ezt szá­­mokkal kevésbé lehet kimutatni. Iparágaink dolgozóinak ezen helytállni tudása jelenti a legfontosabb alapot az 1971. évi feladatok végrehajtásához. Az éves tervek tárgyalása során ne feledjék a vállalatok igazy­gatói, párt és szakszervezeti vezetői szóvá tenni és megkö­szönni a munkásoknak, műszakiaknak, a törzsi gárda tagok­­nak a helytállást. A párt X. kongresszusi határozatában, a IV. ötéves feni irányelveiben és a decemberi parlamenti tanácskozáson kife­jeződött, hogy az építőiparnak öt éven belül ötven százalék­kal kell növelnie a termelést, lakásból 400 ezret kell elkészí­teni, s ez egyben azt is jelenti, hogy az állami lakásépítés majdnem megduplázódik. A határozatok kimondják, hogy az építőipar és az építőanyagipar előtt álló feladatok megvaló­sítása szükségessé teszi az iparág gyorsütemű fejlesztését. Te­hát a termelés fokozásával együtt nagy gondot kell fordítani a fejlesztésre: az építőiparban — beleértve az építőanyag­­ipart is — öt év alatt 15 milliárd forintot kell beruházni. Ezek nagyon nagy számok, s a fejlesztést megfontoltan, kö­rültekintően kell végrehajtani. A­z 1971-es esztendő a IV. ötéves terv alapozó éve: na­gyon következetesen és célratörően érvényt kell sze­rezni az építő-, fa- és építőanyagipar korszerűsítésének. Nem akármilyen korszerűsítésről lehet szó,­­ amit ezen a­ téren például eddig elért az építőipar az a mennyiségi fejlő­dés jellemzője volt — most már a továbbfejlődés minőségi jellemzői kerülnek előtérbe. Részletes útmutatást adott erről az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium, december 18— 31—22-én megtartott értekezlete, az igazgatóknak, párt- és szakszervezeti titkároknak. Miről volt itt szó? Többek között arról, hogy az ÉVM területén belül szorosabb összefogásra van szükség a tervező, kutató, szervező vállalatok, az építő­anyagipari, szállítási és szerkezetgyártó iparágak, valamint a kivitelező építőipar egységei között. Csak szervezett, tudatos összefogással gyorsítható meg az építőipar fejlődése. Többek között bővíteni kell a közművesítést, újabb házgyárakat kell üzemibe helyezni, az építőipari gépállomány korszerűsítését és komplexitását kell elterni, ugyanakkor az építési módokat tovább kell szélesíteni többek között a könnyűszerkezetes el­járással. Mindezekkel együtt ki kell alakítani az építőipar ipari hátterét, olyan fejlesztést kell elérni az építőiparban és a faiparban is, hogy a fokozódó építési ütemhez megfelelő anyagmennyiség álljon rendelkezésre. Az ipar nagyméretű fejlesztésének átfogó elvei mellett más fontos feladatok is várnak a vállalatokra. Semmivel sem kisebb jelentőségű például a vállalatok belső szervezet­tének korszerűsítése, a termelőmunka ütemességének bizto­­sítása, az anyagellátás javítása, a fegyelem, a rend megtartá­sa. Olyan munkaszervezés kialakítása, mely segíti a termelé­kenység gyorsabb növelés­ét. N­apjainkban — év végi és év eleji számvetés alkalmá­ból — sok szó esik a termelésről, ami természetes, de kevesebb szó esik az emberekről, a termelés emberi vonatkozásairól. Ha az 1971. évi feladatoknak meg akarunk felelni és ezt az évet a IV. ötéves terv alapozó évévé akar­juk tenni, akkor az emberi vonatkozásokat sokkal gondosab­ban, körültekintőbben kell figyelembe venni. A gazdasági ve­zetők és mozgalmi szervek vezetői törődjenek többet a dol­gozókkal, főleg azokat becsüljék, akik hűek a munkahelyhez. Csakis az ő megbecsülésük nyomán fokozható a munkások ragaszkodása a munkához és a munkahelyhez — nem pedig adminisztratív intézkedésekkel. Sajnos vannak még vezetők, akik az utóbbitól várják a megoldást. Az ez évi termelési fel­adatok megoldásának kulcskérdése az emberek megbecsülése, a róluk való fokozott gondoskodásr Mir® van szó? Természetessé tenni, hogy a vezetők mii­­­den szinten tárgyaljanak azokkal az emberekkel, akik a ter­melés során gondjaikra vannak bízva. Tárgyalni, szót érteni egymással, ezt kell mindennapos gyakorlattá tenni. Az árvíz idején, az év végi hajrá alkalmával megvolt ez a szóértés, tegyük állandóvá jóban és rosszban egyaránt. A szocialista munkaverseny mozgalomban, az anyagi érdekeltség munka szerinti alkalmazásában, a szocális, kulturális gondoskodás­ban, a fiatalokkal, a női dolgozók ügyével való foglalkozás­ban. A tényleges emberi gondoskodás ki kell, hogy szorítsa az ügyeskedők, a spekulánsok, az önzőek érvényesülését. Ha ezt sikerül elérni 1971-ben, akkor nagyobb léptekkel haladha­tunk előre mind az éves terv, mind a IV. ötéves terv felada­tainak valóra váltásában A terv a dolgozó emberért, a szebb, a jobb életért van, tehát ne feledjük az emberséget sem. Szalontai Lajos

Next