Építők Lapja, 1982 (75. évfolyam, 1-24. szám)
1982-09-27 / 18. szám
8 NÉGYSZÁZEZER négyzetméter nagyméretű padlólapot készítenek ebben az évben a Ramhányi Építési Kerámiagyárban. Terméküket belföldi piacokon értékesítik. ★ Rendszeresen ellenőrzik a gépjárművek üzemanyag-fogyasztását az Építőipari Szállítási Vállalat győri üzemegységénél. A mérések részben országúton, részben telepített próbapadon történnek. Az idei féléves ellenőrzések kedvező eredményt mutatnak. ★ MEGKEZDŐDÖTT augusztus 13-án a kemence-, valamint a technológiai karbantartás, a tetőszerkezet cseréje az Orosházi Üveggyár IV-es hutárán. A jó előkészítés lehetővé teszi, hogy 93 nap után újra meginduljon a termelés. A Finomkerámiaipari Művek megszűnése után, az egy hónappal ezelőtt önállósult hat porcelángyár több iparági szintű feladat ellátására megalapította a Filmcoop Finomkerámiaipari Közös Vállalatot. A cég gondoskodik a legfontosabb hazai és importalapanyagok beszerzéséről, a közös számítástechnikai központ, a korábban létrehozott üdülők és oktatási központ hasznosításáról. ★ ÚJ LELÁTÓT építenek a kapuvári sportpályán. A régi ugyanis annyira elhasználódott, hogy kijavíthatatlan. A tanács szerződést kötött a munka elvégzésére a Győr megyei Tanácsi Építő- és Szerelőipari Vállalat kapuvári építésvezetőségével. A félmillió forintos kötséggel épülő lelátó rövidesen elkészül. • Hatvanhat nagycsaládos és tizenkilenc gyermekét egyedül nevelő dolgozónak százezer forint „iskolasegélyt” adott július végén a Szabolcs megyei ÁÉV szakszervezeti bizottsága. ★ ÖTMILLIÓ FORINTOS „előretartást” ért el augusztus végéig tervéhez képest a FŰTÖBER nagybátonyi gyáregysége. Nyolc hónap alatt 103 százalékban váltotta valóra az előirányzatot. Az eredményt — a szorgalmon kívül — a kedvező megrendelésnek is köszönhetik. ★ Kommunista szombatot tartottak a közelmúltban a Keletmagyarországi Építő Vállalatnál. A munkájukért járó pénz nagyobb hányadát a nyíregyházi gyermekintézmények fejlesztésére ajánlották fel, de jutott a pénzből a vállalati lakásépítési alapra is. ★ MINTEGY KÉTSZÁZ DARAB parapet elemet készítenek a Zala megyei ÁÉV lakatosüzemében. Az egymillió forint értékű falvázat az egerszegi kórház diagnosztikai központjánál építik be. ★ Megkezdődött a varsói metró első vonalának tervezése egy moszkvai intézetben. A szovjet segítséggel felépülőmetrószakaszt 1988-ban vehetik birtokukba a varsóiak. A lengyel főváros metrójához a Szovjetunió szállítja a vagonokat és a műszaki berendezése,ket is. ★ ÚJ BURKOLATOT KAPOTT a zalaegerszegi vasútállomás felvételi épülete. A barna színű, pirogránit burkolást a Zala megyei Tanácsi Építőipari Vállalat dolgozói szeptember közepére befejezték. Az 54-es főúthoz csatlakozó új felüljárót avattak augusztus 17-én Kecskeméten. Az új felüljárót kétszer kétsávos, két kilométer új útszakasz köti össze a várossal, illetve a megyét átszelő főúttal. Az ünnepélyes átadáson Pogány Károly, a KPM Kecskeméti Közúti Igazgatóságának igazgatója tett jelentést Cseri Istvánnak, a KPM miniszterhelyettesének, majd megnyitották a felüljárót a forgalomnak. VASBETON ÁTHIDALÓBÓL: Kielégítik a kislakásépítők igényeit A keresettnél kevesebb áthidaló készült az esztendő eddigi részében a Beton- és Vasbetonipari Műveknél. Akislakásépítők várják a vasbeton terméket, ezért döntött úgy a vállalat, hogy az eredeti megállapodástól eltérően több áthidalót gyárt és szállít a Tüzépnek. Ehhez viszont új lehetőséget kellett keresni. Az egyik ilyen, hogy a BVM szolnoki gyáránakaz egyik — egyébként Span-Deck elemet gyártó — gördülőágyában is áthidalót készítenek. Az események gyorsan követték egymást. A tájékozódás és a döntés után alig tíz munkanappal később elkészültek a sablonok. A sablonok tervét és gyártását most is a kunszentmártoniak vállalták magukra. A tőlük megszokott gyorsasággal és pontossággal készítették el a szükséges berendezéseket. Augusztus 18. és szeptember 3. között az áthidaló sablon jegyében teltek a napok a BVM kunszentmártoni gyárában. A munkát szeptember 3-án éjjel két órára fejezték be így a következő napon — szabad szombaton — a szolnokiak már kísérletképpen áthidalókat gyártottak a mintegy száz méter hosszú gördülőágyban. A tervek szerint naponta mintegy 1500 folyóméter vb áthidaló készül a Beton- és Vasbetonipari Művek szolnoki gyárában. ÉPÍTŐK LAPJA A legfiatalabb üvegfúvó mester Jónás Bálint a Paradsasvári Üveggyár legfiatalabb üvegfúvó mestere, 1956-ban született. Különleges tehetségének, szorgalmának köszönhető, hogy 1980-ban elnyerte a Szakma Ifjú Mestere címet. Azóta több versenyen szerepelt nagy sikerrel, gyakran bízzák meg speciális ügyességet igénylő feladatokkal. Párádon lakik, két gyermeke van. Szinte véletlennek köszönető, hogy üvegfúvó lett, mivel családjuk nem rendelkezik ilyen szakmai hagyományokkal. Folytatják az építkezést Újabb megbízást kapott a Kmexport a Technosztrojexport Külkereskedelmi Egyesüléstől. Ungváron, a korábban átadott 330 szobás szálloda mellett egy paneles lakóházat építenek. A Kelet-magyarországi Tervező Vállalat dolgozza ki aterveket, amely szerint 9 emeletes, 107 lakásos épületet emelnek, elsősorban a szálloda személyzete részére. A kivitelezést még ebben a hónapban megkezdi a Szabolcs megyei Állami Építőipari Vállalat. Az építkezéshez Debrecenből szállítják a házgyári falpaneleket. Ezúttal is gyors munkára készülnek fel, hogy 12—14 hónap alatt felépítsék az új lakóházat. Ablakgyár épül Kecskeméten A Duna—Tisza közi Állami Építőipari Vállalat kecskeméti I-es számú ipartelepe hamarosan új létesítménnyel gazdagodik. A váza már áll a leendő ablakgyárnak, a szerelők nemsokára megkezdik a modern nyugatnémet és olasz gépsorok elhelyezését. Az üzem évenként 250 ezer négyzetméter korszerű nyílászáró készítésére vállalkozhat. Az ablakok és erkélyajtók hőszigetelését az Orosházi Üveggyár Hungaropan tábláival oldják meg. A tökéletes zárást, az ablakok vasalását az Elzett Művektől lehet számon kérni. Az elképzelések szerint a leendő termékek a már forgalomban levőkhöz képest felére csökkentik a fűtött helyiségek hőveszteségét. Bár,az új gyár próbaüzemeltetése csak 1983 decemberében kezdődik, a leendő ablakok, erkélyajtók egy része már gazdára talált. A DUTÉP külföldi lakáskészítéséhez is szállítanak majd jelentős tételeket. A Közmű- és Mélyépítő Vállalat 81. sz. építésvezetőségének talajszilárdító brigádja Dunaújvárosban dolgozik. 578 darab 6,5 méteres szondát készítettek, amelyet betoninjektálás követett. Képünkön: a betontálcákat helyezik el a löszfalon. (Tímár Mátyás felvétele) Megbirkóznak a súllyal... Bakos Károly neve fogalom a súlyemelő sportban. A Testvériség egykori váltósúlyú versenyzője nem akármilyen éremgyűjtemény tulajdonosa. Egy világbajnoki arany és két Európa Bajnoki aranyérme mellett olimpiai, világ és Európa-bajnoki ezüst és bronzéremmel is rendelkezik. Számtalan országos és nemzetközi verseny díjairól nem is beszélve... A volt kitűnő világbajnok versenyző edzőként is „válogatott formában” oktatja a tanítványait. A székesfehérvári Alba Regia Építőknél elévülhetetlen érdemei vannak a sportág meghonosításában és eredményes nevelői munkájában. Kezdjük azonban az elején. A „hőskorra” Sellei Andor a sportkör elnöke emlékezik vissza. — Hat esztendővel ezelőtt határozat született, hogy alakítsunk egy súlyemelő szakosztályt. A súlyemelés az egész megyében fehér foltnak számított. Mi voltunk tulajdonképpen az úttörők. — Könnyen végrehajtották a határozatot? — A papír sok mindent kibír. Azzal, hogy írás született a súlyemelő szakosztály megalapításáról csak egy terv volt. A lényeg: a versenyzők, az edzők, a létesítmények, a súlyemelő felszerelések még a körvonalaiban sem látszottak. Akkor indult be a „bolt”, amikor Bakos Karcsi idekerült hozzánk. — Amikor megtudtam, hogy Fehérváron súlyemelő szakosztály megalakításán fáradoznak, jelentkeztem edzőnek. Mint az ábra mutatja, nem utasítottak el — meséli Bakos. — Hogyan fogott a dologhoz? — A Gépipari Technikum tornatermében kaptunk helyet az edzésekre. Az első fecskék az iskola tanulói közül kerültek ki. Plakátokon, a helyi lapban és toborzó körutakon hívtuk a sportághoz kedvet érző fiatalokat. Az élénk érdeklődés meglepett. Első évben Hűen jelentkeztek. Mindenkit fogadtam, tehetségest, tehetségtelent egyaránt. Tudtam, hogy ez a kemény, nagy kitartó erőt követelő sportág a gyengébbeket úgyis leválasztja. Aggodalmam nem volt alaptalan. A kemény munkát látva, jó néhányan lemorzsolódtak. Az a 25-30 versenyző, aki megmaradt, jó magnak ígérkezett a „vetéshez”. — Aratás is volt? — Az elmúlt években a semmiből valami lett. Hat aranyjelvényes ifjúsági és két elsőosztályú felnőtt versenyzőt sikerült kitermelnünk. Közülük Antal Ottó ifjúsági csúcstartó is volt. Különböző szintű bajnokságokon, versenyeken számtalan értékes helyezést szereztek versenyzőink. Tavavalyi eredményeink alapján NB II-es lett a csapatunk. — Nem akarok ünneprontó lenni, de az egyesületi statisztika szerint az egyéni teljesítményekben visszaesés tapasztalható. Amíg 1980-ban hat ifjúsági aranyjelvényes sportolójuk volt, addig ma csak kettő. Antal Ottó, aki korábban I. osztályú sportoló volt, visszaesett II. osztályúnak. Mivel magyarázza ezeket?- A visszaesésnek nagyon is objektív okai vannak. Az aranyjelvényes ifjúsági versenyzőink közül az egyik gyerek betegség miatt abbahagyta a versenyzést, ketten bevonultak katonának, egy fiú pedig átigazolt a SZEOL-ba. Ami Antal Ottót illeti, a tehetséges súlyemelő átesett egy komoly gerincműtéten, közben két súlycsoporttal erősebb lett. Az edzéseredményei alapján remény van arra, hogy az idén újra eléri az I. osztályú szintet. Akad néhány nagyon tehetséges fiatal versenyző, akik szintén sikeresen megpályázhatják az aranyjelvényes fokozatot. — Kapósak lettek az Alba Regia súlyemelői. . . Elkomorodik. — Sajnos nem tudunk konkurrálni a nagyegyesületekkel. A legtehetségesebb versenyzőinket elcsábítják tőlünk. Mi viszont csak saját termésből gazdálkodunk. Bár most Oroszlánból átigazoltunk egy versenyzőt, nevezetesen Huszics Tibort, aki szakításban a legjobb hazai könnyűsúlyú versenyző. — Tervei? — Régi dédelgetett vágyam a súlyemelő napközi megvalósítása. Ilyen jellegű gyerek - súlyemelő-felkészítés sehol sincs a világon. Ha nem jön közbe semmi, jövőre az építők napjára megkapjuk az új súlyemelő termünket, ahol a sportnapközit megvalósítjuk. Tervem, hogy a város ötödikeseivel elkezdem az edzéseket. Ezek a gyerekek képeznék a későbbi utánpótlást. Nem tagadom megjött az étvágyam. Pár esztendőn belül NB I-es súlyemelő szakosztályt szeretnék látni Székesfehérvárott. Jó, ha Bakos valamit nagyon akar... Kemény György Antal Ottó ifjúsági csúcstartó is volt Nyolc sportágban mérkőztek meg A tizenötödik csongrádi napok megnyitásának napján rendezték meg az építők hagyományos sportnapját. A szervező: Csongrád megyei bizottságunk, főrendező: Csongrádi Városi Tanács testnevelési és sportfelügyelősége volt. Szeri Lajos, a FŰTÖBER csongrádi gyáregységének szb-titkára nyitotta meg a sportnapot, s ezt követően több száz sportoló mérte öszsze tudását a csongrádi sporttelepen. A versenyek befejezését követően Menczel Sándor, Csongrád megyei bizottságunk munkatársa adta át a serlegeket és okleveleket a győzteseknek és helyezetteknek. Kitűnőre vizsgáztak Az Építőipari Szállítási Vállalat győri üzemegysége autós ügyességi versenyt rendezett a győr-likócsi közlekedésbiztonsági pályán. Ideális autósidőben szép számú versenyző állt rajthoz. A vállalat fiataljai jól vizsgáztak első autóversenyük rendezésében. Képünkön Bognár Gábor az 1150 köbcentis kategória győztese. (Kiss József felvétele) Energiamegtakarítás Nagy figyelmet fordít az Ajkai Üveggyár energetikus szervezete ,az ésszerű fűtésenergia-felhasználására. A kazánok teljesítményének gazdaságos kihasználása érdekében például bevezetik a helyiségek szakaszos fűtését. Az egyes fűtési körök automatikus szabályozóval működnek, így időjárástól függő, gazdaságos tüzelés biztosítható. A fűtési hálózat szerelvényeinek felülvizsgálata is megtörténik a fűtési idény kezdetéig. A kazánházi dolgozókat anyagilag is ösztönzik az energiamegtakarításra. 1982. SZEPTEMBER 27. Harcsa, csuka, kecsege — Igaz, nem, de „sneci” annál több akadt a Pest megyei bizottság vállalatai horgászainak horgaira, akik augusztus 20-án tartották — immár hagyományos — megyei horgászversenyüket a Duna szentendrei szakaszán. A csapatversenyben kilenc együttes indult. Eredmények a következők: 1. KPM BP-i Közúti Igazgatóság I., 2. CEMÜ Váci gyára, 3. KPM Bp-i KÖZIG II. Az egyéni verseny eredménye: 1. Molnár Mátyás (KÖZIG I.), 2. Sárosi Román (KÖZIG II.), 3. Filó József (KGV I). A verseny egyéni és csapatverseny győztesei nagyon szép és értékes tárgyjutalmakat kaptak. — b. — a. ÉPÍTŐK LAPJA Az Építő-, Fa- és Építőanyagipari Dolgozók Szakszervezetének lapja Felelős szerkesztő: Lehoczky Oszkár Szerkesztőség: 1068 Budapest VI., Dózsa György út 84/a. Telefon: 425-960 Kiadja és terjeszti a Népszava Lap- és Könyvkiadó 1139 Bp. XIII., Váci út 13. Telefon: 491-950 Levélcím: 1553. Bp. Pf. 43. Felelős kiadó: dr. Jandek Géza igazgató Előfizetési díj egy évre: 24.— FI Egyszámlaszám: MNB 215—51628 82—4111. Szikra Lapnyomda, Budapest Felelős vezető: Csöndes Zoltán vezérigazgató ISSN 0230—2926