Építők Lapja, 1984 (37. évfolyam, 1-24. szám)

1984-01-09 / 1. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! XXXVII. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM ÁRA: 1 FORINT 1984. JANUÁR 9. Ukrajnától, Líbiáig Szabolcsi építők külföldön Jó hírünket nem csak kiemel­kedő személyiségeink költhetik a nagyvilágban. Külföldön dolgozó honfitársaink kezük munkájával szereznek új barátokat és meg­becsülést az országnak. A Szabolcs megyei Állami Épí­tőipari Vállalatnál Seres Antal műszaki igazgatóhelyettessel és Kocsis József szakszervezeti tit­kárral beszélgetünk a határain­kon túli tevékenységekből adódó eredményekről, gondokról. — Bevezetésül hadd vázoljam néhány mondatban itthoni felada­tainkat — kezdi Seres Antal. — Jelen vagyunk Budapesten, Bor­­sod-Abaúj-Zemplén megyében és a Hajdúságban is. Főként lakóte­lepieket, kommunális beruházáso­kat valósítunk meg. Ezzel csupán érzékeltetni szerettem volna, hogy fő feladatunk a hazai igé­nyek kielégítése. Természetesen igen fontosnak tartom a külföldi munkáinkat, melyek kimutatható anyagi hasznuk mellett nagy er­kölcsi és politikai tőkét is teremt­hetnek. — Mekkora hányadát kötik le kapacitásuknak az idegenben végzett munkák? — Idén tizenöt százalék körül, de szeretnénk, ha ez a szám jövő­re növekedne. — Gondolom jócskán eltérnek a kinti munkakörülmények az itthon megszokottól. Jellemezné ezeket a különbségeket? — Nos, még az sem mindegy, hogy Európában, vagy azon kívül dolgozunk. Össze sem lehet ha­sonlítani a Szovjetunióbeli, illetve a líbiai adottságokat. Az előbbivel kezdem. Nem vagyunk újoncok ezen a területen. Ungváron már építettünk egy szállodát, és né­hány hónapja adtunk át ugyan­csak ott egy százhét lakásos házat is. A szovjet fél meg volt elégedve velünk, a nyugati cégekkel egy színvonalon említettek minket. Talán ennek is köszönhetjük, hogy a versenytárgyalás után mi kaptunk megbízást a csemevén hatszáztizenkét személyes szállo­da kivitelezésére. November kö­zepén volt az ünnepélyes alapkő­­letétel. A magyar építők iránt ér­zett szimpátiát és megbecsülést mutatja, hogy a terület és a város vezetőin kívül sok érdeklődőt vonzott az esemény. Ez a bizalom nagyobb felelősséget is ró ránk. Ennek csak magas színvonalú szervezettséggel és munkaer­kölccsel felelhetünk meg. — Hogyan oldják meg a zök­kenőmentes anyagellátást ? — A tömegárut, cementet, ka­vicsot, kőzúzalékot szovjet szállí­tóktól szerezzük be. Itthonról csu­pán a magyar sajátosságokat visszaadó kellékeket visszük: csempe, homlokzatképző anya­gok, elektromos és vízszerelő egy­ségek. — Mekkora értéket képvisel ez a feladat? — Előreláthatólag háromszáz­tizenöt millió forintot. Idén negy­­ven-ötven millió forint termelési értéket valósítunk meg. — Hogyan boldogulnak az af­rikai országban? — Őszintén szólva nehezeb­ben. Tripoliban vállaltuk három­száztizenhat lakás felépítését, közművekkel, utakkal, óvodával. Amennyiben több akadállyal nem találkozunk, jövő év decem­berében készülünk el. — Mik ezek a gondok? — Hosszan sorolhatnám. Nem szeretném, ha mentegetődzésnek hatna, ezért csak néhányat emlí­tek. A megszokottól homlokegye­nest eltérő környezetben dolgo­zunk. Számtalan szocialista és tő­kés cég között kell helytállnunk. Minden felhasználandó anyagról listát nyújtunk be, melyhez min­tát is mellékelünk. Ezt a líbiai ha­tóságok megvizsgálják és engedé­lyezik. Ez sem gyorsítja az építke­zés ütemét. Miután csak az elvég­zett munkákat fizetik, pénzhiány­nyal is küszködtünk. A lakótelep fogalma is más, mint nálunk. Egy és öt-hat lakásos földszintes, illet­ve kétemeletes házakat jelent. A technológia sem ugyanaz, s a lakások belső kiképzése is eltérő. A megvalósítás nehézkessége rontja a megítélésünket. Igaz, a minőséget a svédeké mellett em­legetik. Ez pedig rang a szakmá­ban. Nem beszéltem még a szél­sőséges időjárásról és a ránk is vonatkozó, számunkra furcsa helyi törvények támasztotta to­vábbi nehézségekről. Ráadásul a tizennyolcmillió dolláros bevétel­ből várható nyereségünket sem­missé teheti a valutapiac ármoz­gása.­­ Ezek után joggal merül fel a kérdés: megéri? — Igen. Ennyi áldozatot hoz­hatunk azért, hogy a magyar épí­tőipar megvethesse a lábát ezen az egyébként jól fizető területen. — A beszélgetés elején szó esett a nevelő hatásról is .. . — Ez­ szerintem egyenértékű a gazdasági haszonnal. Az emberek nyitottabbá válnak a világra és közelebb kerülnek más népek­hez. S ami szintén nem mellékes, egymást is megismerik, hiszen közösen tudják csak megoldani a feladatokat. Nem véletlen, hogy a külföldi építkezéseken jó a mun­kafegyelem. A Szovjetunióból még nem küldtünk senkit haza. Líbiából néhány dolgozónknak távoznia kellett, bár figyelembe vesszük, hogy ők ukrajnai kollé­gáiktól eltérően nem három, ha­nem csak hathavonta mehetnek haza. Bátran mondhatom, mun­kásainkat nem kizárólag az anya­gi érdekeltség ösztönzi a kima­gasló teljesítményekre, hanem az is, hogy érzik, tudják, hazájukat képviselik. — Milyen sajátosságai van­nak ilyen esetekben a szakszer­vezeti munkának? — Elsősorban ezek az építők távol dolgoznak otthonuktól — szólal meg Kocsis József. — A szokásos érdekvédelmi felada­tok mellett, még szabad idejük hasznos eltöltéséről is gondosko­dunk. A Szovjetunióban kitűnő az együttműködés a területi szak­­szervezeti bizottság és köztünk. Minden segítséget megadnak. Ki­emelten kezeljük őket a lakás- és az üdülőjegyek elosztásánál is. A televízió, sportszerek mellett le­téti könyvtárat létesítettünk és filmvetítéseket szervezünk szá­mukra. Líbiában ez megközelítő­leg sincs így, hiszen ott más a szakszervezek megítélése. Több lehetőségünk volt a dolgozók el­helyezésébe beleszólni és ellen­őrizzük a szociális ellátásukat. A szülőhelyhez való kötődést olyan apróságokkal is lehet erősí­teni, mint a nyíregyházi Sparta­cus meccseiről küldött videoka­zetták. A csapat líbiai portyáján meg is látogatta lakótáborunkat. Állítom, hogy a nagyobb törő­dést, figyelmet az emberek foko­zott erőfeszítéssel hálálják meg. Egyébként az ottani gazdasági vezető rendszeresen tájékoztat minket az eredményekről, nehéz­ségekről. (Bihari Tamás) Építészeti nívódíjak Az Építésügyi és Városfejlesz­tési Minisztériumban december 21-én Dr. Ábrahám Kálmán mi­niszter kiosztotta az 1983. évi épí­tészeti nívódíjakat. Nívódíjat kapott a Zalaeger­szegi Ingatlankezelő és Közvetítő Vállalat és a városi tanács alkotó közössége a volt zsinagóga mű­emlék épületének harmonikus felújításával és bővítésével kiala­kított kiállító- és hangversenyte­remért, az Iparterv, a Mélyép­­terv, a Kögépterv, a Kohászati Gyárépítő Vállalat és a 26. sz. Ál­lami Építőipari Vállalat, a Dunai Vasmű kon­verteres acélmű fő­épületéért, a Győriterv Soproni Tervező Irodája, a Győr megyei Állami Építőipari Vállalat és a megyei Beruházási Vállalat Sop­ron Mikoviny úti társasházi lakó­negyedért, a Lakóterv, a 43. és a 23. sz. Állami Építőipari Vállalat, a Földmunkát Gépesítő Vállalat és a Főber az újpesti városköz­pont első ütemében épített 9500 lakásos új lakónegyedért, az Uvaterv, a Betonútépítő Vállalat és a Budapesti Közúti Igazgató­ság az M3-as autópálya Budapest és Gyöngyös közötti szakaszáért. Dicsérő oklevelet kapott a buda­pesti Almássy téri Szabadidő­­központ, a salgótarjáni megyei szakszervezeti oktatási központ (képeinken) és a darányi tehené­szeti telep alkotói munkaközös­sége. (Koppány György felvételei) ­A BÁCSÉPSZER Kalocsán * ✓ x A kalocsai Sütő- és Édesipari Vállalatnak szociális épület, konyha, étterem, irodaház épül UN­­IVÁZ—Spaan Deck elemekből. Kivitelezője a BÁCSÉPSZER 5. sz. építésvezetősége. A nyílászárók Fémmunkás szerkezetből, Hungaropan üvegezéssel készülnek. (Timár Mátyás felvétele) A Pest­ megyei Bizottság elég ritkán napirendre kerülő témát tárgyalt legutóbbi ülésén: a mű­szaki fejlesztés jelenlegi helyzetét vizsgálták meg a megye négy ki­vitelező vállalatánál. Egyidejűleg figyelmet fordítottak a műszaki fejlesztés két igen fontos „segítő­jére”: a szakoktatásra és az újítási mozgalom eredményeire is. — Kétségtelen, hogy nincs könnyű dolguk manapság a válla­latoknak a műszaki fejlesztés te­rületén — mondta Szabó Károly, a napirend előadója —, mert a nép­gazdaság jelenlegi gondjai merő­ben új helyzetet teremtettek. Fej­lesztési alapról már alig beszélhe­tünk, az import­lehetőségek mi­nimálisak, megváltoztak a válla­lati célkitűzések — mégis sokan úgy vélik, hogy a műszaki fejlesz­tés továbbra is csak új gépek, be­rendezések, technológiák vásárlá­sa révén valósítható meg. S mivel ilyesmire lehetőség egyre keve­sebb lesz, egyet legyintenek a műszaki fejlesztés hallatán. S ez bizony nincs így jól!... A tárgya­lás során azt akartuk elérni, hogy kialakítsunk egy olyan szemléle­tet, miszerint a mai helyzetben is szükség van — talán jobban, mint régen — a műszaki haladás­ra, de teljesen más módszerekkel, mint azelőtt. Anyagi lehetőségek híján — amit az ország kényszer­­helyzete szült — úgy kell fejlesz­teni, hogy a jelenleg alkalmazott gyártási és kivitelez­ési technoló­giákat kell megújítani jobb szer­vezéssel, jobb minőséggel, na­gyobb technológiai fegyelemmel. Törekedni kell a meglévő mű­szaki berendezések jobb kihasz­nálására, esetleg teljesen új ter­mékek, szolgáltatások bevezetése révén. A piacnak napjainkban — s ez létkérdés! — elébe kell men­ni, mert nem nézhetjük ölbetett kézzel a meglévő kapacitások ki­használatlanságát. — A szakmai képzésről szólva — folytatta Szabó Károly — el­mondhatom, hogy vannak ered­mények, van némi fejlődés, de nem a kívánt céloknak megfelelő irányban. Itt sem alakult még ki az a korszerű szemlélet, hogy a szakmai képzést, továbbképzést — akár fizikaiakról van szó, akár műszakiakról — az új követelmé­nyek szolgálatába kell állítani. Olyan szakmai képzésekre kell ösztönözni — anyagiakkal is — a dolgozókat, amelyek a jelenlegi műszaki fejlesztési elképzeléseket szolgálják. Mindezt pedig a min­denkori piaci kereslet és igény határozza meg. — Végül a műszaki fejlesztés nagy tartalékáról, az újítási moz­galom helyzetéről röviden. Kevés kivételtől eltekintve — s ezek sem kivitelező vállalatok — a mozgalom leszálló ágban van. Nem segített ezen a rendelet megújítása sem. Az újítási fel­adattervek gyakran nem elérhető célkitűzéseket tartalmaznak, el­sorvadt a tapasztalatcsere, nem javul az újítási adminisztráció, gyenge a vállalatoknál az újítási propaganda . . . Folytathatnám még, de minek? Sajnos meg kel­lett állapítanunk ezzel egyidejű­leg azt is, hogy az újítási mozga­lom jelenlegi helyzetéért a szak­­szervezeti alapszerveze-tek is hi­básak — részben. S ezen javítani kell és illik is! (­b-f) Olajmegtakarítás Hazánkban elsőként a székesfehérvári Közúti Építő Vállalat dunaúj­városi fő-építésvezetőségén helyeztek üzembe szénportüzelésű ka­zánt. Ennek lényege: a kőzúzalék előmelegítésére szolgáló keverődob fűtését az eddigi fűtőolaj helyett a vállalat három szakemberének szolgálati szabadalma alapján, szénporral végzik el. A kazánnál csak a gyújtóláng működik továbbra is olajjal, az égéstérbe beadagolt olcsó szénport aprítóventillátor keveri, amely egyben az égéshez a megfelelő huzatot is biztosítja. Az új rendszerű fűtéssel a dunaújvárosiak az aszfaltkeverő be­rendezésnél naponta 2,5 tonna fűtőolajat helyettesítenek, ami tízhó­napos üzemeléssel számolva, évente mintegy ötmillió forint értékű tüzelőolaj-megtakarítást eredményez.

Next