Építők Lapja, 1984 (37. évfolyam, 1-24. szám)
1984-01-09 / 1. szám
1984. JANUÁR 9. Növeli választékát az ÉPTEK A magánépítkezők szolgálatában Iparágunk szervezett anyagellátásának egyik fontos bázisa az Építőipari Termelőeszközkereskedelmi Vállalat, közismert nevén ÉPTEK. Ezért is tartjuk indokoltnak, hogy részletesebben foglalkozzunk szakszervezeti bizottságának legutóbbi ülésével. Ezen a testület a vállalat 1984. évi gazdálkodási tervét, ehhez kapcsolódóan a bér- és jövedelemfejlesztésre, valamint a részesedési, jóléti és kulturális alap képzésére, felhasználására vonatkozó elképzeléseket vitatta meg és véleményezte fejlesztési miniszter elé. Jelezte ebben az ÉPTEK tervezett intézkedéseit vevőkörének, árukínálatának kiszélesítésére, meglevő árualapjainak átcsoportosítására, s mindezeken túl arra, hogy szervezettebbé váljék a lakosság közvetlen ellátását szolgáló termékek gyártása, értékesítése. Ez azt jelenti, hogy az ÉPTEK 1984-től már nemcsak a hagyományos forgalmazási körébe tartozó árukkal látja el az általa kialakított, Házépítők Boltja elnevezésű szervezetet, hanem — azt országosan új egységekkel bővítve — a mai igényeknek megfelelő kínálatot nyújt a tégla- és cserépipar, a cementipar, a BVM, a VÍV, a CSŐSZER, a FŰTŐBER és egyéb vállalatok korszerű termékeiből. Mintegy 1500-2000, magánerőből épülő lakáshoz lesz ezáltal kapható tégla, cserép, betongerenda és egyéb olyan anyag, amihez eddig nehéz volt hozzájutni. — A nagy horderejű, új éves terv előkészítésében illetékes reszortfelelőseink is részt vettek — mondja Porkoláb Imre szb-titkár —, s testületük feladata volt, hogy azt elsősorban dolgozóink érdekvédelme szempontjából mérlegelje. Ezt tükrözi véleményezésünk is, amellyel a gazdasági vezetés minden szempontból egyetértett, s a végrehajtást is annak megfelelően szervezi meg. Mi tagadás, vállalatunk nincs könynyű helyzetben. Feladatainkat az elmúlt évekhez képest jelentősen megváltozott piaci körülmények között kell teljesítenünk. A változások jórészt a népgazdasági beruházások strukturális átalakulásából következnek, illetve a felújítási-fenntartási előirányzatok módosításából. Tudvalevőleg az építőipari beruházások 1983-hoz képest 5,3 százalékkal csökkennek, az új lakások 80 százaléka magánerőből épül — s ehhez kell alkalmazkodni a szükséges anyagok előteremtésénél, értékesítésénél is. Kevesebb lesz a „nagyvevőnk”, mindinkább a kisebb tételű vásárlásokra kell felkészülnünk. Rugalmasan — Mi volt ebben a helyzetben az szb-állásfoglalás lényege? — A vállalati tervkoncepció az áruforgalomra három változatot tartalmaz. Mi ezek közül az elsőt javasoltuk elfogadásra, nevezetesen azt, hogy az az 1983. évi teljesítést figyelembe véve 13,6 milliárd forint legyen. Indokunk: ez a tervváltozat — ésszerűen — a tényleges bázison alapszik, ugyanakkor reális lehetőséget biztosít bér- és jövedelempolitikánk, a jóléti alap megfelelő fejlesztéséhez. Ezt a „szűkített” tervet tartjuk teljesíthetőnek, és alkalmasnak arra, hogy a bizalmiak és főbizalmiak közreműködésével a szakszervezeti csoportok elé tárjuk részletes megvitatásra, majd jóváhagyásra a bizalmi testület elé. Az szb-ülésen felhívtuk a figyelmet a teljesítés elengedhetetlen feltételeire is. Ilyen az, hogy csak az áruforgalommal foglalkozó dolgozók megfelelő, kulturált magatartásával, a kiszolgálási tevékenység javításával, a szerződéses fegyelem szigorú betartásával tudjuk megőrizni vevőkörünket, illetve azt ki is bővíteni. Tovább kell javítani piackutató munkánkat, növelni az átlagos forgási sebességet, csökkenteni a „lassan mozgó” készletet, s mielőbb felszámolni az elfekvő készleteket. Nem kevésbé fontos érdekünk a szállítási határidők pontosabb betartása, ugyanakkor az azonnali intézkedés a késedelmesen fizető megrendelőkkel szemben. Csak így alakíthatjuk árubeszerzésünket és árukészletünket rugalmasan, az adott helyzetnek megfelelően. S talán mondanom sem kell, hogy mindez dolgozóinktól még igényesebb, felelősségteljesebb munkát követel meg. Új kínálat A szokványos krónika helyett azonban — e szűkre szabott helyen — hadd hívjuk fel a figyelmet inkább arra: a Jászberényi útról új, az állampolgárok széles rétegeit érintő kezdeményezés indult el. Ezért kell megemlítenünk az előzményt, vagyis azt a jelentést, amelyet Szabó Tivadar igazgató még 1983 szeptemberében terjesztett az építésügyi és város A téma rázós! Olyannyira az, hogy a kérdés feltevése után a vállalatoknál szemérmes elutasítás a válasz. Pedig a probléma ismert. Régen túlnőtt már egyes vállalatok belső ügyén. Jelenség, országos gond. Miről is van szó? Mibe kerül a munkaerő az építőiparban? — Nagyon sokba — summázza a véleményét Prieszol József a Mélyépítő Vállalat igazgatója, aki hajlandónak mutatkozik belemerülni a témába. A dolgozókat sokféleképpen lehet minősíteni. Jó munkás, rossz munkaerő, szorgalmas, lusta, jó szakember, kontár vagy, amit akartok... Az építőipar sajátos terület, ennek megfelelően a kategorizálás is másképpen fest, természetesen a fent említett tulajdonságok nem hanyagolhatók el itt sem. — Bérgazdálkodás szempontjából három nagy csoportra osztanám a dolgozóinkat — magyarázza az igazgató — Fővárosi lakosokra, szállón lakókra és szállított dolgozókra. A legolcsóbbak a helyi munkaerők, jóval költségesebbek a szállón lakók és a legtöbbe kerülnek a busszal beszállított dolgozók. Egyébként a téma szakelőadója — a munkaügyi vezetőnk —, ő jóval részletesebben tud ezekről a problémákról beszélni. Schaffer János kimutatásaiból konkrét számadatokkal szolgál: — A 2500-as fizikai létszámunk több mint fele vidékről jár be. Összesen 596 helységből járnak a vállalatunkhoz dolgozni. Naponta 23 autóbusz szállítja be a munkahelyekre az embereket. 950-1000 fő lakik munkásszállón. — Mibe kerül mindez a vállalatnak? — A szállítási költségre évente mintegy 30 milliót, a szállódíjakra 20 milliót, a különélési pótlékra 10 millió forintot fizetünk ki. Nézzük részleteiben: egy dolgozóért havonta 1500 forintot fizetünk a szállón, amelyhez még hozzájön 600 forint különélési pótlék. A busszal szállított dolgozók már jóval többe kerülnek. Egy főre a havi kiadásunk 4300 forint. — A számokból kiderül, hogy a leggazdaságosabb az lenne, ha pesti dolgozókat alkalmaznának . .. — Valóban az lenne az ideális. Gyakorlatban azonban megoldhatatlan a dolog. Az építőipari dolgozók többsége évtizedek óta vidékről kerül ki. Úgy vélem, jó darabig így lesz még. Tulajdonképpen az a célunk, hogy változtassunk az arányokon — magyarázza —, lépcsőzetesen csökkenteni szeretnénk a beszállított dolgozók számát. Arra szeretnénk inkább rávenni őket, hogy vegyék igénybe a szállóinkat. — A kísérleti bérgazdálkodás milyen lehetőségeket kínál a vállalatnak? — Igyekszünk a produkcióért járó bért intenzíven emelni, ám ez nem teszi lehetővé azt, hogy 1000 embert egyik napról a másikra kiváltsunk. Szükségünk van a munkáskezekre. — Mennyit költenek munkaerő-hirdetésekre? — Évente 400 ezer forintot. Őszintén szólva, nem bízunk igazán a munkaerőtoborzás ebben a formájában. A gyakorlat azt mutatja, hogy csak elvétve jelentkeznek újsághirdetésre. A fővárosban négy helyen hirdetőtáblánk van, amelyet sokkal hatékonyabbnak tartunk. Ezért évente 10-12 ezer forintot fizetünk ki. A magunk módján is igyekszünk munkaerőket szerezni. Huszonhat építésvezetőnk, kétszázötven brigádvezetőnk és százhúsz művezetőnk is csatasorba áll a cél érdekében. — Hogyan fest a munkaerőmozgás a Mélyépítőknél? — Rendelkezünk egy 1600 fős maggal, amely a törzsgárdát képezi. Évente 900-1000 fő fordul meg a vállalatunknál. — Sok ez vagy kevés? — Sok! Nem kis összegbe kerül a vállalatunknak. Úgy vélem nem kell ecsetelnem, hogy milyen ráfizetés egy dolgozó munkába állításának és kilépésének intézése. Nem szólva a betanulási idő alatti termeléskiesésről. Számításokat végeztünk, mely szerint évente 10-15 millió forintos termelésiérték-csökkenéssel kell számolnunk a kilépések miatt. Nem beszélve arról, hogy a dolgozó a MIL lapján magával viszi a tartozásait is, amelyet sokszor évekig nem tudunk behajtani. Jelenleg 800 ezer forint kintlevőségünk van. — Mennyire lehet a munkaerőben válogatni? — Mindenkit azért nem veszünk fel. Akinek a munkakönyvében túl sok a gyakori munkahelyváltozás, arról lemondunk. A Mélyépítő Vállalat egy a sok építőipari vállalat közül. A felsorolt problémák azonban általánosak. Szinte valamennyi hasonló profilú céget nyomják ezek a gondok. A Mélyépítőnél mintegy 65 millió forintba kerül évente a munkaerő, anélkül, hogy egyetlen kapavágást is tettek volna. Ez a költség csak akkor térülhet meg, ha az ingázó dolgozók teljesítménye nem ingatag .. . Kemény György Új megyetitkár Az Építők Bács-Kiskun megyei Bizottsága december 22-i ülésén kooptálta, majd titkárul választotta meg Keresztes Bélát Keresztes Béla ezt megelőzően a Kecskeméti Parkettagyárban dolgozott osztályvezetőként. Hosszú évek óta közmegelégedésre végez szakszervezeti munkát, 13 éve szb-titkári funkciót is betölt. Megyebizottsági titkári munkájához sok, sikert kívánunk. ÉPÍTŐK LAPJA Helyreigazítás Az 1983. év 22. lapszámunk „Láthatatlan objektumok” című cikkében sajnálatos elírás történt. Az illető mondat helyesen a következő: — Nagybátyám, Prieszol József KPM-államtitkár, majd a Borsod megyei pártbizottság első titkára volt, nagynéném, Prieszol Olga, jelenleg a Közalkalmazottak Szakszervezetének főtitkára. Az elírásért a cikkben érintettektől és kedves olvasóinktól szíves elnézést kérünk. Emelkedő bérszínvonal — Lesz-e mód ennek honorálására? — Ez volt szb-ülésünk vitájának egyik központi kérdése, s ha minden elképzeléseink szerint alakul, nyugodtan nézhetünk az új esztendő elé. A Házépítők Boltja hálózatának kibővítésétől azt várjuk — s ennek minden reális esélye megvan —, hogy 1983. évi, 300 milliós forgalmunk az idén elérje vagy legalábbis megközelítse az egymilliárdot. Ezzel ellensúlyozhatjuk az építőipar nagybani megrendeléseinek csökkenését, s biztosíthatjuk — a magunk szempontjából — a szintentartást, sőt, a továbblépést. Eredménytervünket ezért emelhettük a tavalyi 200 millióról 205 millió forintra. S hogy most már közvetlenül kérdésére válaszoljak: javaslatunkra az a tervváltozat valósul meg, amely a bérszínvonal 7,5 százalékos növelését írja elő, az előző évi 5 százalékkal szemben. Szükség volt erre annál is inkább, mert eddig dolgozóink jövedelme feltűnően elmaradt a X. kerületi vállalatok átlagától. Ugyanakkor kedvezően alakul nettó A-alapunk képzése is: 3 millióról 3 és fél millió forintra emelkedik. Mindennek feltételeit megteremtheti az új terv szerinti, eredményes gazdálkodásunk, illetve a különféle Étlapok ésszerű átcsoportosítása. Hozzáfűzöm még: vállallatunk évek óta nyereséges, általáb£m két heti bérnek megfelelő részesedést tudunk fizetni, s erre dolgozóink — minden gazdasági nehézség ellenére — továbbra is számíthatnak. G. Szabó László Egy ember a „káderbányából" Számomra nincs szebb életcél... A Cement- és Mészművek váci gyára (CCM) éppen 20 évvel ezelőtt kezdte meg a termelést. Akkor az anyagipar büszkesége volt, a legmodernebb cementgyár az országban. Ma már a CEMÜ egyik gyára. Lejcei bányáját úgy emlegetik, mint „káderbányát”, s nem is érdemtelenül. Innen került a szakszervezeti mozgalomba alig másfél évtized alatt Nagy László (a Művek szb-titkára), Albsrt László (a Pest megyei bizottság munkatársa), s legrégebben, akiről most szó lesz: Szilágyi Lajos, a gyár nyugállományba vonuló szb-titkára. A többit már ő mondja el. — Amikor november 7-én megkaptam a SZOT aranyjelvényét a MÉMOSZ-ban, már potenciális nyugdíjaisnak éreztem magam. Hiszen 57 éves korom ellenére én kértem — s meg is kaptam — a korkedvezményt. Elfáradtam. Úgy érzem, elég volt. — Nem volt könnyű életem. Badacsonytomajon születtem, régi kőbányász família sarjaként. Apám — jó nevű kőbányász — megfordult az ország akkori valamennyi kőbányájában. Nagyon keményen dolgozott. Alig múlt 50 éves, mikor örökre itthagyott minket. Én az ő szakmáját örököltem. 13 éves koromban már a tomaji kőbánya kötélpályáján dolgoztam — 16 fillér órabérért. Nagy dolog volt, amikor 16 évesen — 1939-ben — előléptem spitzernek a ritzerek mellé. Én voltam az, aki a kivágott kőtömbről eltávolítottam a felesleges maradványokat. A háború vége felé, mint leventét, elhurcoltak a németek, azután meg szovjet hadifogságba kerültem. — Amikor három év múlva hazajöttem, újra a badacsonyi kőbányában dolgoztam, mint üzemlakatos. Itt lettem párttag, szakszervezeti tag, hamarosan bizollmi is. Nem volt könnyű dolgom. Dolgozni, tanulni — művezetői iskolát végeztem —, s társadalmi munka is akadt bőven. Hamarosan műszaki ellenőr, majd személyzeti előadó, később vezető lettem. „Kiemeltek” — ahogy akkor szoktuk mondani. Az ellenforradalom után a balatoncalmádi Építőkőfejtő Vállalat aranyoskuti bányájának lettem az üzemvezetője. 1963-ban helyeztek át a DCM kőbányaüzeméhez Lejcére. Művezető lettem. A következő évben a gyár szb-titkárává választottak. — Azóta 18 év telt el. Sok-sok gonddal, örömmel. Jó pár választást megértem. Ma is emlékszem valamennyire. Nagyon megszerettem a szakszervezeti munkát. Nem nagyon akartam szb-titkár lenni, de hamarosan úgy éreztem, nekem való ez a munka. Az emberekért, a dolgozókért élni, tenni, ha kell harcolni. Mert sokszor volt harc. Küzdelem szavakkal, idegtépő viták, éjszakába nyúló tanácskozások, de mindig, mindent ezért a kollektíváért. Büszke vagyok ezekre az évekre. De sok minden is megváltozott ez idő milatt!.. . Szerveztük a munkaversenyt a „hősi” időkben. Úgy kellett a cement, mint még soha. Bérviták . . . küzdelem a munkakörülmények javításáért. Volt mit tenni. Por, zaj, sár mindenfelé. Nehéz, kegyetlen munka a cementgyártás. S egészségtelen. Itt egyre inkább az lett. Százával épültek a gyári lakások. Viták ezek elosztásán. Viták, viták és egyre csak viták. Én sajnos szenvedélyes vitatkozó vagyok. Kikészültem. Volt olyan két évem — a hetvenes évek elején — amikor többször is kórházba kerültem. Műtötték a gyomromat, epémet. Meggyógyultam. Talán a munkám hozott vissza. Azt hiszem, igen. — Ha újrakezdhetném?... Megint ezt csinálnám!. .. Számomra nincs szebb életcél ennél. De hát vége!... Jöjjön most már a pihenés. Pátyolgatom — végre van rá időm — szegény jó anyámat. Többet lehetek családommal. Két lányom van. Az egyik már férjnél. Várom a második unokámat. Aztán meg a többit, ha a kisebbik lányom is férjhez megy... (J. J.) Bővül az egyetem Debrecenben Debrecenben a Kossuth Lajos Tudományegyetem új épületszárnnyal bővül. A beruházás kivitelezője a Hajdú megyei Állami Építőipari Vállalat, amely a saját fejlesztésű HAJDÚVÁZ-ból szereli össze az épületet, amelybe több tanszék, 16 tanterem, valamint a könyvtár nyer elhelyezést.