Állami Polgári Fiúiskola, Érd, 1939

önként jelentkező tanulóiból heti 2—2 órában. A tanfolyamot Hung­­ler József 1­. tanár vezette, azon 23 tanuló vett részt.­­) Vidéki tanulók. Az iskola tanulóinak 36 százaléka vidéki, akik túlnyomórészt vonaton, kevesebben kerékpáron vagy gyalog közelítik meg az iskolát. A vidéki tanulók állandó felügyelet mellett az iskolában töltötték a tanítás utáni időt vonatuk indulásáig. Utazásuk alatt is ellenőriztük őket. Nagyon ügyeltünk arra, hogy az otthontól hosszabb ideig való távollét ne legyen lelki fejlődésükre káros ha­tással. 1) A tanárok társadalmi tevékenysége. Közreműködik a tanári testület úgy kulturális, mint társadalmi és jótékonysági mozgalmak­ban. A helybeli egyesületeknek tígjai, azonkívül az Országos Polgári Iskolai Tanáregyesületnek. Részt vesznek a népművelés áldásos mun­kájában. Zsoldos József igazgató a helyi légvédelmi parancsnok, az újonnan szervezett iparostanonciskola igazgatója és népművelési titkár. ^ 8. Tanulmányi kirándulások. Az elméleti tanulmányok tapasz­talati kiegészítésére, az élmény és szemlélet minél teljesebbé tételére rendeztük a közelebbi és távolabbi környékismereti, továbbá a tá­volabbi vidéket bemutató kirándulásainkat. A jelen tanév folyamán részben az időjárás gátlásai, részben pedig a sorozatosan ismétlődő tanárhiány miatt csak bal kirándulást rendezhettünk, ebből három helyi és földrajzi alapfogalmi tájszemlélet, három pedig budapesti. Részleteikben az alábbiakban adom: a) Az 1. osztály szeptember 6-án az Elakovác nevű magas­latra rendezte földrajzi tájékozódási és alapfogalom ismertető szak­tárgyi kirándulását. Vezetője: Zsoldos József­né­v. tanár. b­) Az összes osztályok tanévele­ji környékismereti kirándulását október 17-én tartottuk meg az egész tantestület részvételével. Érd nagyon kellemesen lankás környéke, a korai enyhe ősz, a színek játéka a természet színeivel, a hervadásában is az életet vissza­tükröző növényzet voltak kísérőink az út folyamán. Pihenő és meg­beszélés, a tapasztaltak összegezése, no meg egy kis felfrissítő táp­lálkozásra a Fluidokba egyik magasabb pontja kínálkozott leg­alkalmasabbnak. Innen jól láthattuk a nagytétényi lövöldétől a törökbálinti határig, majd folytatólag Baracskáig az egész környü­ket. Hazafelé egy kis kerülővel a tárnoki rádióállomás környékét is megszemléltük.­­) A budapesti »Mezőgazdasági Vásár«-t 83 tanulóval, 3 tanár kíséretében április 6-án tekintettük meg. A csípős tavaszi szél, az előző napról még megmaradt esőnyomok sem tudták az emelke­dett kirándulókedélyeket befolyásolni. Egésznapi kirándulás vonaton, villamoson végig a főváros egész hosszában, sok jó ennivaló, még több látnivaló adja a gyermekek részére a kirándulás igazi lényegét. Amikor beléptünk a vásár területére egy egész külön világba ke­rültünk; az arcokon a meglepődés, az örömmel párosult boldogság, az ismeretlen dolgok látásának ingere, de légióként a türelmetlen kíváncsiság tükröződött. Megtörtént a szokásos csoportokba osztás. Most már mindenki mehet a saját kisebb csoportjával kedve sze­rint, a megbeszélt ebédidőre majd találkozunk. Sorra vettük a ma­

Next