Állami Polgári Fiúiskola, Érd, 1940

4 résén vizsgázott­, 1 tanuló nem felelt meg. Sikeres különbözeti vizs­gát tett egy tanuló, ki az elemi iskola VI. osztálya elvégzése után a polgári iskola II. oszt.-ba iratkozott be, ezenkívül egy tanuló a gimnázium II. osztályát végezve el, a polg. isk. III. osztályába való beiratkozás céljából tett sikeres különbözeti vizsgát. Beiratásukat június hó 19- és 20-án tartották meg, ekkor 177 tanuló, a szept. 6- és 7-én tartott pótbeiratáson 23 tanuló iratkozott be. A tanév későbbi időszakában további 4 tanuló nyert felvételt. Az iskolai évet szeptember 8-án ünnepélyesen nyitották meg. A tanulók vallásfelekezeteik szerint évnyitó isteni tiszteleten vettek részt, majd az iskola udvarán összegyűlve, az igazgató megnyitó beszéde után a nemzeti zászló előtt tisztelegtek. A rendes tanítás szept. 9-én kezdődött. Tandíjmentesség. A tanév első felében 19 tanuló volt díj­mentes. 38 tanuló harmadfokú, 22 tanuló másodfokú, 76 tanuló pedig elsőfokú tandíjkedvezményben részesült. Miután több tandíj­­kedvezményben részesülő tanuló I. félévi osztályzata nem ütötte meg a kívánt mértéket, a II. félévben elvesztette addig élvezett ked­vezményét. Díjmentes maradt 6 tanuló, harmadfokú kedvezményt kapott tovább is 20, másodfokút 5 és elsőfokút pedig 97 tanuló. Az egyes tanulók által az egész iskolai évre fizetett tandíj összege a tanulók névsorában, az utolsó oszlopban van feltüntetve. Tantárgyak alóli felmentés. Orvosi bizonyítvány igazolása mel­lett, a Rendtartás alapján felmentést kapott­ a testgyakorlás és a mezőgazdasági gyakorlatok alól 9 tanuló, a rajz és a kézimunka gyakorlati része alól 1 tanuló. A tanári testület személyi változása, mulasztása és társadalmi munkássága. Az előző tanév végén a VKM. Úr a tantestület há­rom tagját áthelyezte iskolánktól. Hungler József r. tanárt a 72.078/940. V. 4. sz. rendelettel a székesfehérvári áll. polg. fiúisko­lához, Maier Géza s. d. tanárt a 72.081/940. V. 4. sz. rendelettel a pesterzsébeti áll. polg. fiúiskolához s végül Prókay László r. tanárt a 72.084/940. V. 4. sz. rendelettel a miskolci II. sz. áll. polg. fiúiskolához. Áthelyezett kartársainknak, kik lelkes és munkás tag­jai voltak tantestületünknek, kívánjuk, hogy új állomáshelyükön találják meg egyéni boldogulásukat. Az áthelyezett tanárok pótlá­sára Pelle László r. tanár a móri áll. polg. fiú- és leányiskolától a 72.145/1940. V. 4. sz. rendelettel, dr. Murakóözy Boldizsárné And­rás Berta h. tanár a kassai áll. polg. leányiskolától a 72.139/940. V. 4. sz. rendelettel, majd Körber Zoltán s. d. tanár a szolyvai áll. polg. fiú- és leányiskolától a 75.998/940. V. 4. sz. rendelettel helyeztetett iskolánkhoz. Utóbbi kartársunk itteni állását okt. 31-én foglalta el. A hitoktatói karban is változás történt. Dán György önálló r. k. hitoktatót, mint zárdalelkészt megyéspüspöke Polgár­­diba helyezte, helyére Sugár Mihály volt székesfehérvári káplán került. Mesterházy Ferenc ág. h. ev. hitoktató helyett pedig Bá­likó Zoltán s. lelkészt bízta meg egyházi hatósága. Meg kell említenünk, hogy a VKM. Dr dr. Murakóözyné And­rás Berta h. tanárt a 78.254/940. V. 4. sz. rendeletével rendes ta­

Next