Érdekes Ujság, 1958. január-június (3. évfolyam, 1-26. szám)
1958-04-12 / 15. szám
— a nagy, a hatalmas, a hömpölygő Mississippi, és fölötte borongón száll a néger rabszolgák vontatott és fájdalmas éneke. Az emberszámba sem vett négerek termelik az ültetvényeken a gyapotot, a dohányt, az indigót, s gyakran csattan fényes hátukon a fehér hajcsár korbácsa. A rabszolgák verejtéke öntözi a földet, amely mind gazdagabb termést hoz az uraknak. De az amerikai föld legszorgalmasabb és legtöbbet szenvedő munkásait nem akarják embernek tekinteni azután sem, hogy formálisan nem rabszolgák már többé. Ám felserdül, felnő az a néger nemzedék, amely harsányan kiáltja világgá az emberség hangját. Közülük is messze szól, a legmesszebbre egy gyönyörű szál férfinak, rabszolgák unokájának, Paul Robesonnak zengő, mély hangja. A híres amerikai drámaíró, O’Neill Emperor Jones (Jones császár) című darabjának főszereplője 24 éves korában; aztán egyre népszerűbb színpadi és filmszínész, majd operák főszerepeinek alakítója; végül új, minden addiginál nagyobb főszerepet vállal: az elnyomott, meggyalázott színes népek, mindenekelőtt önnön népe felszabadításának harcosa lesz. Elmegy a Szovjetunióban meglátja, hogy lehet elnyomás nélkül, szabadságban élni Ettől kezdve még kérlelhetetlenebb harcosa az emberi jogoknak. Ott van Madridban a polgárháború idején, s éneke lelkesíti a fasiszták ellen küzdő spanyol meg nemzetközi szabadságharcosokat. És amikor világméretűvé nő a küzdelem az elnyomók új háborúja ellen, az elsők között áll a békeharcosok sorába, s azóta is a legbecsültebb, legszeretettebb személyisége, legbátrabb harcosa korunk hatalmas mozgalmának. Évek óta saját hazája foglya, útlevelét élvezték, nem engedik, hogy találkozzék barátaival, akiknek száma száz és százmillió szerte a világon. Nem engedik, hogy élő valóságában lássák szálfa termetét, mosolygó arcát, hallják orgonabúgású hangját. De minden hiába! Ismerik őt a föld minden zugában. Lemezek és magnószalagok elviszik csodálatos hangját mindenüvé. A IV. Magyar Békekongressszuson, három évvel ezelőtt is itt volt közöttünk, magyarul énekelt magyar barátainak. S a kis szalag, amelyen hangját küldte, ő volt maga: Paul, az emberiség lelkiismerete, az emberi méltóság megtestesítője, a béke fáradhatatlan harcosa, a művész, akit a nép küldött minden népek vigasztalására és bátorítására. Paul Robeson most 60 éves. Zúgjanak a folyók tiszteletére, visszhangozzák hangját a hegyek és az emberi szívek. Féljenek tőle a gonoszok, akik kevesen vannak s szeressék őt a jók, akikből az emberiség többsége kerül ki, s akik a béke dalosának, a 60 éves művésznek most ezt üzenik: „Csak így tovább, Paul, előre, bátran!” Nemes György