Érdekes Ujság, 1958. január-június (3. évfolyam, 1-26. szám)

1958-04-12 / 15. szám

— a nagy, a hatalmas, a hömpölygő Mississippi, és fölötte borongón száll a né­ger rabszolgák vontatott és fájdalmas éneke. Az emberszámba sem vett négerek termelik az ültetvényeken a gyapotot, a dohányt, az indigót, s gyakran csattan fé­nyes hátukon a fehér hajcsár korbácsa. A rabszolgák verejtéke öntözi a földet, amely mind gazdagabb termést hoz az uraknak. De az amerikai föld legszorgalmasabb és legtöbbet szenvedő munkásait nem akar­ják embernek tekinteni azután sem, hogy formálisan nem rabszolgák már többé. Ám felserdül, felnő az a néger nemze­dék, amely harsányan kiáltja világgá az emberség hangját. Közülük is messze szól, a legmesszebbre egy gyönyörű szál férfi­nak, rabszolgák unokájának, Paul Robe­­sonnak zengő, mély hangja. A híres ameri­kai drámaíró, O’Neill Emperor Jones (Jo­nes császár) című darabjának főszereplője 24 éves korában; aztán egyre népszerűbb színpadi és filmszínész, majd operák fő­szerepeinek alakítója; végül új, minden addiginál nagyobb főszerepet vállal: az el­nyomott, meggyalázott színes népek, min­denekelőtt önnön népe felszabadításának harcosa lesz. Elmegy a Szovjetunióba­n meglátja, hogy lehet elnyomás nélkül, sza­badságban élni Ettől kezdve még kérlel­hetetlenebb harcosa az emberi jogoknak. Ott van Madridban a polgárháború ide­jén, s éneke lelkesíti a fasiszták ellen küzdő spanyol meg nemzetközi szabadság­­harcosokat. És amikor világméretűvé nő a küzdelem az elnyomók új háborúja ellen, az elsők között áll a békeharcosok sorába, s azóta is a legbecsültebb, legszeretettebb személyisége, legbátrabb harcosa korunk hatalmas mozgalmának. Évek óta saját hazája foglya, útlevelét élvezték, nem engedik, hogy találkozzék barátaival, akiknek száma száz és száz­millió szerte a világon. Nem engedik, hogy élő valóságában lássák szálfa termetét, mosolygó arcát, hallják orgonabúgású hangját. De minden hiába! Ismerik őt a föld minden zugában. Lemezek és magnó­szalagok elviszik csodálatos hangját min­denüvé. A IV. Magyar Békekongressszu­­son, három évvel ezelőtt is itt volt közöt­­tünk, magyarul énekelt magyar barátai­nak. S a kis szalag, amelyen hangját küldte, ő volt maga: Paul, az emberiség lelkiismerete, az emberi méltóság megtes­tesítője, a béke fáradhatatlan harcosa, a művész, akit a nép küldött minden népek vigasztalására és bátorítására. Paul Robeson most 60 éves. Zúgjanak a folyók tiszteletére, visszhangozzák hangját a hegyek és az emberi szívek. Féljenek tőle­­ a gonoszok, akik kevesen vannak s szeressék őt a jók, akikből az emberiség többsége kerül ki, s akik a béke dalosá­nak, a 60 éves művésznek most ezt üzenik: „Csak így tovább, Paul, előre, bátran!” Nemes György

Next