Erdély, 1871 (1. évfolyam, 1-44. szám)
1871-10-26 / 35. szám
Első évfolyam. 3. SZ. Maros-Vásárhelyit, 1871. október 26. Szerkesztői szállás: a szeminárium épületben; kiadóhivatal az ev. ref. főiskola nyomdájában; előfizetési díj: egész évre1 frt; félévre 3 frt; negyedévre 1 frt 50 kr. o. é. Hirdetmények dija: háromszor hasábozott garmond sor 6 kr. bélyegilleték minden beiktatásért 30 kr. o. é. SZÉPIRODALMI HETI KÖZEGBE MEGJELENIK MINDEN CSÜTÖRTÖKÖN. niiji kmik fin Mii * P§S5*- ^ (Schiller után Petőfi Sándor.) Forrás mellett ült a gyermek Koszorúkat kötözött S látta őket elragadtan Tűnni a habtánc között. Éltem igy röpül, miként a Forrás fáradatlanul, S mint a koszorúk sietve Ifjúságom elvirul. Ne kérdjétek, mért busongok Éltem rózsa idején, Minden örvend és reményei A tavasznak jövetén. Ámde az uj természetnek Ébredő hangezrede Kebelemnek rejtekében Csak nehéz bút költhető. Nem viditnak a vigalmak, Melyeket nyújt szép tavasz; Egy köt engem csak s közel van, S mégis messze tőlem az. A kedvelt árnykép elébe Vágyva nyújtom karomat, Hajh! nem érem el s ez érzet Csillapitatlan marad. Jöjj le, jöjj, oh szép leányka! Hagyd kevély lakod falát, Majd virágit a tavasznak Kebeledbe hintem át. íme dal zeng a berekben S tiszta zajjal jár az ér, Egy boldog szerelmi szivpár, Kis kunyhóban is megfér. *) „Der Jüngling am Baehe/ Schillernek legismertebb és legnépszerűbb költeménye, Petőfi által fordítva, valószínűleg tanuló korában. „Vasárnapi Újság“ 1861-ik évfolyam. 45. szám. iíjjua a paiáikimíi.*) (Schiler után dr. P'terfi J.) A forrásnál ült a fia Virágkoszorut kötött És virágit elragadtan, Látta a habok között. Napjaim is úgy haladnak, Mint a forrás habjai S úgy hervad el ifjúságom, Mint a rét virágái. Ne kérdjétek, mért busongok Életemnek bájkorán, Minden örvend, minden remél A tavasznak virultán; De az ébredő természet Bár ezer dalt énekel, Szivem sötét örvényében Csak gyötrelmet ébreszt fel. Mi haszna van az örömnek, Mit a tavasz nyújt nekem ? Egy csak az, kit én keresek, Közel s még sem lelhetem; Karjaimat vágyva nyújtom Feléd kedves árnyalak, Oh, de soha el nem érlek S szám csillapitlan marad. Hagyd el azt a büszke várat S jöjj le hozzám kedves lény! Virágait a tavasznak Szűz öledbe hintem én. Halld! mint szól a csalogánydal S tiszán csörög a csermely, lágy szerető pár üdvére Kis kunyhó is elég hely. *) Úgy tudjuk, hogy ugyanezt Kis János is lefordította. Mi e kettőt közöljük. A bírálatot t. olvasóinkra bízzuk, mely ha erősen szétágaznék, az esetben mi is hozzá szólandunk. Addig is fogadja a t. orvostudor úr mély köszönetünket, ki nemcsak Aesculap, de Calli openek is hivatott fia. Szerk. EGY VÉN KASTÉLY UTOLSÓ REGÉNYE.' — BESZÉLY. — Irta: Deák Farkas. {Folytatás.) III. A beszélgetés ily kétségek közt fölldogált, a kandalló felgyűlt tüze már jótékony meleget kezdett terjeszteni. Midőn a terem kertre nyíló ajtaja megnyilt s azon egy tizenhat éves halvány arcú, barna ruhába öltözött lyánka, félénken belépett. Gyula háttal volt fordulva és nem látta, csak hallotta, hogy valaki bejött — bizonynyal eltalálta, hogy ki az, mert fejét sem mozditá. Feri azonban látta jól. Az öreg Józsi pedig remegve nézett, hol Gyulára, hol Irmára. Végre a kis leány felé lépett s kezeit arcáról levonva kérte, hogy ne sirjon. — Ah, mily szép könyei között! susogta Feri elragadtatással bámulva a lyánkára. — Ne sirjon kisasszony — szólt az öreg elérzékenyülve — legyen nyugodt, de tudnia kell a valót; itt tovább nem maradhat; majd elviszem a paphoz, vagy valamelyik szegény emberhez a faluba; én nem hagyom el soha; velünk lesz a nagy Isten s talán akad egy-két jó ember, ki megsegíti a munkára, az a nő visszataszította, itt meg nincs helye, menjünk kisasszony, végezzük be ez ügyet minél előbb, annál jobb. — Oh, ég, milyenséges termet! Gyula, Gyula, — susogta Feri — csak egyszer nézz rá. gjgfF* Mai számunkhoz za ir melléklet van csatolva.