Erdély, 1947. július-december (4. évfolyam, 146-287. szám)

1947-10-29 / 249. szám

Augusztus 15-­23 k­­öznyug­ díjasok vissza­­menőleges jjáran BUKAREST. Amint már közöltük, a köznyugdíjasok a novem­beri hatállyal az új nyugdíjrendszer szerinti járandóságaikat. Az eddig számukra folyósított összegeket előlegnek tekintik és illetékes hatóságok elrendelték, hogy az augusztus 15 és novem­ber elseje közötti új rendszer szerinti járandóságot és az eddig ki­fizetett előlegek közötti különbözetet az első rendes nyugdíjfizetés­sel egyidejűleg, vagyis november elején folyósítják. A tervek szerint December 15-én automata távbeszélője lesz Kolozsvárnak KOLOZSVÁR. A telefontársa­ságtól nyert értesülés szerint a régen várt és nagyon hiányolt automata telefon felszerelése és munkálatai olyan fázisba jutot­tak, hogy reális elgondolás sze­rint és a munka menetét tekintve is, minden valószínűség szerint már ez évben és pedig december közepére automata távbeszélője lesz Kolozsvárnak. Ezzel kapcsolatban megírjuk, hogy a kolozsvári postaigazgató­ság illetékes tényezője szerint té­vedések azok az egyik nagyvára­di lapban megjelent közlemények, melyek szerint a fővárosban meg­tartott postaügyi kongresszuson a telefon és a posta egyesülését határozták volna el- Erről nincs szó. A két szerv tovább is külön dolgozik. Mindössze az az, igaz­ság, hogy a két rokonszakma szakszervezetei a jövőben is leg­teljesebb összhangban működnek együtt. A megyei Szaktanács közreműködésével M­inden kolozsvári üzem és intézmény kiveszi részét a szovjet-román barátsági hét ünnepségeiből KOLOZSVÁR. A megyei, Szakta­nács legutóbbi titkári értekezletét Farkas Márton elvtárs kül- és bel­politikai beszámolója vezette be. Az előadó ismertette a jelenlegi politi­kai eseményeket, lerántva a leplet az imperialisták háborús uszító po­litikájáról. Veress Pál elvtárs a va­sárnap délelőtti Malomárok megtisz­títására indított akcióról számolt be. Hangsúlyozta, hogy a dolgozók ál­­dozatkészsége révén eredménnyel zárult az akció és a hónapok óta le­­rakódott szeméttől sikerült megtisz­títani a Malomárkot. — örömmel állapítottuk meg — mondotta —, hogy a középiskolások, sőt az elemisták is kivették részüket a közösségi munkából és nem ma­radtak le a gyárak és az üzemek dolgozói mögött. ÚJ SZELLEM AZ ISKOLÁK­BAN •— Uj szellem honosodott meg egyes iskolákban — folytatta beszá­molóját — 10—-12 éves gyermekek a hideg időjárás ellenére szorgal­masan dolgoztak és a Téglás­ utcai elemi iskola egyes növendékei utol­sóként hagyták abba a munkát. A tová­bbiakban kritikával illette a nagyüzemek vezetőit, akik ígéreteik ellenére sem bocsájtottak szállító eszközöket az önkéntes munkabrigá­dok rendelkezésére és a Malomárok medréből kitakarított szemét még ma is a parton, éktelenkedik. A KÖZTISZTASÁG ELLEN­ŐRZÉSÉRE utca- és kerületbizalmiakat válasz­tanak, akik ellenőrzik majd a ha­táskörükhöz tartozó utcák köztisz­tasági állapotát. Szigorú büntetésben részesülnek azok a háztulajdonosok, illetve lakók, akiknek háza előtt, akár az úttesten is szemetet halmoz­­nak fel. — A köz érdekében kíméletlenül megbüntetjük azokat, akik nem tartják be a köztisztaság legelemibb szabályait — fejezte be beszédét Veress elvtárs. Az értekezlet ezután meghallgatta a szakszervezeti titkárok jelentéseit, melyben a szervezeti m­unka mene­téről és a felmerülő nehézségekről számoltak be. TŰZIFÁT AZ ISKOLÁK RÉSZÉRE! A tanítók szakszervezetének tit­kára, többek között felvetette a tűzifa hiányának a kérdését. Az is­kolás gyermekek hideg tantermek­ben kénytelenek tanulni, mivel ez­­idáig nem biztosították az iskolák részére a szükséges tűzi­famennyi­séget. Kérte az illetékeseket, hogy mielőbb intézkedjenek és lássák el tűzifával az elemi iskolákat. A fel­szólalók továbbá sérelmesnek talál­ták, hogy egyes iskolaigazgatók a takarító személyzetet házimunkára használják fel. Az egyik kolozsvári elemi iskola igazgatója két hónap óta visszatartja az intézet egyik­­ al­kalmazottjának fizetését, mert az nem hajlandó az igazgató úr házi szolgálatába szegődni. A BÜROKRATIZMUS MEGSZÜNTETÉSÉT kérték egyes felszólalók. Ebben­ a kérdésben a Közalkalmazottak és a Városi Alkalmazottak Szakszervezete­i illetékesek, amelyek ígéretet t­ettek,­­ hogy rövidesen intézkedni fognak az­­ elmúlt rendszerek örökségeként meg-­­ maradt hivatalnok-szellem mielőbbi­­ megszüntetésére városunk közintéz-­­ ményeiben. A titkári beszámolók­­ után Anderkó József elvtárs, a me-­­ gyei Szaktanács titkára | A VETÉSI KAMPÁNY­­ rendkívüli fontosságát ismertette.­­ — Ebben az akcióban minden­­ egyes dolgozó mozgósítottnak kell ! tekintse magát — hangsúlyozta. Ki­­ kell menni a falvakba és fel kell iA-­­ lágosítani a falvak népét az őszi | Mezőgazdasági munkálatok nagy je­ je­lentőségéről, ami az ország gazda­­j­­sági fellendítésének egyik legfonto­­­­sabb tényezője. .­­ Befejezésül Anderkó elvtárs a kö­­­­zösségi akciók jelentőségét méltatta és felhívta a résztvevőket, hogy a jövőben ezekbe az akciókba bele kell kapcsolniok szállítóeszközeikkel a gyárak és üzemek vezetőit­ is. Az értekezlet befejezése előtt megtár­gyalták a szovjet—román barátsági hét műsorát, mely alkalommal az összes kolozsvári üzemekben, gyá­rakban és intézményekben­ előadáso­kat rendeznek. gyjjii szeretett gyer-Fájdalommal tudatjuk, hogy forrón mek, feleség és anya WASS GYÖRGYIVÉ szül. JóLohai troyska október 26-0., hosszas szenvedés után visszaadta lelkét az Úrnak. Drága halmiunkat október 28-án Sófalván helyezzük örök nyugalomra. Nyugalma legyen csendes, emléke áldott! & gyászoló család . IC y 02yU áy U && tty &. h­u, Larisa vagy ahogyan újabban mondják, „lapterjesztője“ volt, akiről e nekro­lóg szól. „R­á­du­­ bácsi“ a város lakosságának régi ismerőse. Évtize­dek óta nem lankadó szorgalommal, télen és nyáron, izzó napsütésben, hóviharban és esőben árulta a ko­lozsvári újságokat. Volt idő, amikor kéréseiéből egymaga el tudta tar­­tani egész népes családját, majd sorban, ahogyan gyermekei csepered­tek, munkába, állította őket.. Így lett ő a lapterjesztő R­á­d u­­. család nesztora. Magas életkora, 67 éve el­lenére még mindig ő diktálta, a tem­pót, keze alatt rikkancs-nemzedékek nőttek már fel. A felserdült újság­­árusítók csodával határos tisztelettel tekintettek reá és buzgalom­mal hall­gatták az uj sá­g árusítás titkairól és mesterfogásairól szóló­ előadásait. Gyermekei már mind önmaguk ke­resik meg kenyerüket, az öreg har­cos azonban nem tudott szakítani régi mesterségével. Továbbra is han­gos szóval ajánlgatta a lapokat. Az újságolvasók körében valóságos nim­busz vette körül. Nagyrabecsülték, szerették és azt­, amit ő mondott, szentírásnak tekintették. A lapok tartalma, felett ö mondott szenten­ciát. „Rossz a lap“ — jelentette­­ki a szerkesztőknek. „Nincsen benne semmi szenzáció, a kutyának sem kell. A lapot én adom el a közön­ségnek, én tudom, hogy mi kell ne­kik, nem maguk, akik nem értenek az újságcsináláshoz.“ Tanácsait meg is fogadták s ha egy-egy úgyneve­zett „bomba,szenzációval“ jöttek ki a lapok, megelégedetten bólogatott. „Ez mán döfi, ez kell a publikum­nak, nem a muzsikaszó.“ Rádus Sánd­or bácsi a vdlenti állomás mel­lett lévő újságos bódéjában utolsó pillanatig folytatta­­ mesterségét­. Tegnapelőtt reggel holtan találtak rá a bódéban. Bá­rhol is hajolva az előtte heverő újságokra, élete utolsó pilla­natában semi lett hűtlen hozzájuk. Halálát kiterjedt család anászolja. Temetése holnapi 28-án délután 4 órakor lesz a temetői kápolnából. FELFORDULT EGY UTASSZÁL­LÍTÓ AUTÓBUSZ A TORDAI­­ÚTON. Van, aki a 13-as számot szerencsésnek tartja, sokak szerint viszont valóságos kútforrása a sze­rencsétlenségeknek. Tegnap délután a Tordai­ úton az utóbbiak sejtése bizonyult helyesnek, mert Felek község mellett, a 13-as kilométerkő előtt, a vezető figyelmetlensége kö­vetkeztében az árokba fordult a 313-as rendszámot viselő zsúfolt utasszállító autóbusz. A baleset kö­vetkeztében többen könnyebben, egyik utas pedig súlyosan megsebe­sült. A sebesülteket egy arra haladó gépkocsi a kolozsvári klinikára szál­lította. A szerencsétlenség hírülvétele után a feleki csendőrőrs kiszállt a helyszínre, kihallgatta az autóbusz utasait, akik szerint a baleset a ve­zető figyelmetlenségének köszönhető. A csendőrség az autóbusz vezetőjét e vallomások alapján őrizetbe vette. ÜNNEPELNEK A BŐRIPARI MUNKÁSOK. A megyei Szaktanács legutóbbi titkári értekezletén Belovai István elv­társ bejelentette, hogy a Dermata-gyár a nagy szocialista forradalom 30-ik évfordulója alkal­mából november 7-én kitüntetésben részesíti azokat a munkásokat, akik 25 esztendőt töltöttek a vállalat szolgálatában. Fejenként ötezer lejt kapnak kézhez november hetedikén a Dermata-gyár veterán harcosai, 1500 lejt pedig azok a dolgozók kap-­ztak­, akik kitűntek a termelésben. Ugyancsak november 7-én osztják ki a szokásos „angyal fiát“ az üzem dolgozói és azok gyermekei között. ERDÉLYBEN SOK A BAROMFI? Bukaresti közgazdasági lapokban kissé irigykedve olvassuk a hírt, hogy a főváros hússzükségletét, a marha-, sertés- és berkecsvágás betiltása után, vágott baromfiakkal elégítik ki. Azt írják a lapok, hogy megfelelő mennyiségben lehet kapni vágott pulykát, ludat, kacsát és más baromfiakat is. Ezeket az áru­­kat — állítólag — Erdély északi megyéiből szállítják Bukarestbe napi árakon. A híradás szerint tehát Er­dély északi megyéiben bőven van baromfi. Mi — sajnos —, nemigen vesszük észre, mert a kolozsvári ba­romfipiacon például még orvosság­nak se igen lehet baromfit vásárolni. A KOLOZSVÁRI DEMOKRATA ZSIDÓ NÉPKÖZÖSSÉG KISAKA■A­DÉMIÁJA: Kedden, október 28-án este 7 órakor a Népközösség gyű­­léstermében lesz az első előadás. Feldolgozásra kerül: 1. Dr. Kohn Hitlel egy. tanár: Időszerű gazda­sági kérdések. 2. Huszár András mérnök: Az ipar fejlődése. Érdeklő­­d­öket szívesen lát a rendezőség. Be­lépés díjtalan. O .J. Iki 28. K .1 I M PART MOZGALOM 1BMB A MARX ANGELtI Költ szérián cvle 7 órakor megtartja mnden heti összejövetelét a központi párt­helyiségben. Előadó Dáné Tibor elv­társ. Tárgy: Anti-Dühring (gazdasági rész). Nagy sikere volt a Szociáldemokrata Párt Nőcsoportja által rendezett műsoros ekéi utak­­nak KOLOZSVÁR. Pompásan sikerült, magas színvonal­ú műsoros délutánt rendezett vasárnap Pártunk Nőcso­­portja, a párt helyiségében. Munkás­­műkedvelők és élvonalbeli művészek léptek fel a változatos, ötletes mű­sor keretében, melynek művészi ré­szét Arányi Júlia rendezte, pergőn és színesen. A konferáló Réthely Ödön volt, aki nemcsak szellemes és ötletes módon töltötte be szerepét, hanem egy tréfás versegyveleg el­mondásával és néhány olasz dal el­énekl­ésével is , melyet saját maga kísért gitáron — nagy tetszést ara­tott. Két munkásdalárdánk, a Guten­­berg és a C. A. M. énekegyüttese szerepelt munkás, és népdalokkal, bebizonyítva karnagyaik rátermett­ségét és énekeseik muzikalitását. A fő műsorban szereplők közül Nyiredi I Piroska üde fiatalságával, kedves hangjával és előadókészségével újból 5 vérbeli szubrettnek bizonyult. Bucsy Sarolta, A. Simonka Ilonka tanárnő zongorakíséretével XVI. századbeli olasz dalokat adott elő meleg és zengő hangjának minden szépségé­vel. Dorian Hana sok tehetséggel és átérzéssel szavalta Csokonai Mihály egyik versét. Furaianu Ion Kolozs­vár egyik kedvenc humoristája újból szívből m­egnevettette a közönséget természetes humorral előadott ma­gánszámlával. Arányi Julia egy mun­kásverset és finomhangulatú, tehet­ségre valló versét szavalta, benső­séges melegséggel és színesen. Mint színésznő is nagy sikert aratott ab­ban a Török Rezső egyfelvonásosá­­ban, melyet beugrásképpen a Mi­nerva kitűnő műkedvelő gárdájával, Nagy Piroskával, Harasztosi és Lőcsei elvtársakkal játszott el. Kü­lön ki kell emelnünk Chisu Paulina elvtársnőnk magvas és meleghangú beszédét, melyben a Nőcsoport mun­­kájáról és célkitűzéseiről számolt be román és magyar nyelven. A nőcso­port kulturdélutánjának megérde­melten nagy sikere volt. ■■jm M­ennyi lakbért kell ■K. 8. A közölt adatok szerint je­lenlegi lakbére 2412 lej. Ebből 40 százalék adóba fizetendő. Cs. J. Lapunk szombati számában „Volt rendőr“ jelige alatt közölt üzenet önnek szólt. Házbér. Jelenlegi lakbére 893 lej. Lakbére után rendkívüli adóba sem­mit sem kell fizetnie, mert, mint közli, ön kollektív szerződés alapján fizetett alkalmazott. Orvos. Azt kérdi, hogy rendelője után a szabadfoglalkozásúakat illető bért, míg a különálló lakásáért a szervezett dolgozókat megillető ked­vezményes bért kell-e fizetnie, te­kintve, hogy ön magánrendelője mellett állami alkalmazásban is van? Válaszunk: mindkét bérle­ményre a szabadfoglalkozásúak cso­portjára vonatkozó előírások érvé­nyesek. Ez természetes is, mert igazságtalan lenne, hogy egy olyan orvos, akinek magánprakszisán kívül nincsen más állása, többet fizessen, mint jelen esetben Ön, akinek két jövedelmi forrása is van. Cs. Gy. 1. Lakbére 700 lej, ebből 40 százalék adó. 2. Az 1. pont válasza erre is érvényes. 3. 315 lej a havibér, adóba semmit sem kell fizetnie. 4. 225 lej. 5. 900 lej havi­bér, ebből 40 százalék közvetlen adóba fizetendő. Nyomdász. Havi lakbére 450 lej. Adóba ebből semmit sem kell fi­zetnie. S. F.-né. Szilágysomlyó. A jelen­legi bér 675 lej. Adóba semmit sem kell fizetniük, tekintve, hogy a ren­delkezés A) kategóriájába tartoznak a bérlők. A kérdezett illetékek a lakót terhelik. Mészáros neje. Fenti üzenet ön­nek is szól. Honvéd-u­tcai háztulajdonos. Az agusztus 15-ét megelőző ki nen fi­zetett lakbérek 1:20.000 régi lejnek megfelelően fizetendők. Ennél többet követelni törvénybe ütköző cselek­mény. T. I. kismester. Jelenleg is az 1938-as bért kell fizetnie műhelyéért. Ebből 40 százalékot közvetlen adóba, az 1938-as lakbér kifizetését igazoló nyugtáknak éppen olyan bizonyító erejük van, mint a lakbérleti szer­ződésnek. Amennyiben házigazdája öntől nem akarja elfogadni a tör­vényes­­ lakbért, úgy azt bírói letétbe kell helyeznie. További válaszokat lapunk legkö­zelebbi számában közlünk. AKADÓM jól bevezetett fényképész műterem központban, elutazá­s miatt átadó Címeket „Existencia” jeligére Reclame Arad, Sír, Eminescu 4 kérek MEGNYÍLT AZ EGYETEMI AL­­KALMAZOTTAK SZAKSZERVEZE­TIÉNEK K­ANTIN­JA. A kolozsvári Ferdinánd­ Tudományegyetem alkal­mazottainak sza­kszerve­zete ezúton is közli az érdekeltekkel, hogy tag­­jai számára kantint nyitott. A kan­tin a Cercul Militar helyiségében van (Str. Regele Miimi 1. 21 szám). Beiratkozások és információk na­ponta, a kantin helyiségében déli 1— 2 óra és délután 19—20 óra között. Ä S3£ö^!©f”R©mOTt Hét sss@wf©t film-műsora .URANIA" mozgó Október 29-től: Október 30-„FORUM" mozgó Hatalmas megnyitó műsor Eegy táncosa© sgere. me „€ORSON mozgó Október 30-tól: __A BUHURAI EMIR „CAPITOL.60 mozgó November 5-től s ©P £ E E T T 1OO százalékos színes film2 „ROYAL" mozgó Október 31-től VARIETE Kizárólagossági jogi SOVHOMFILM S. A,Bukare

Next