Erdélyi Futár, 1929 (3. évfolyam, 1-22. szám)

1929-06-01 / 10. szám

Erdélyi Futár Pesti viccek Krausz Simiről A pesti ember először csóválta a fejét, azután hümmögött, azt is mondta, hogy­­ajaj, és hozzágondolta: most képzelhetem, nekem milyen rosszul megy, ha már Simi is... Ezzel tulajdonképen el is intéződött pesti ember részére a Krausz Simon debacleja. A többi, barátok és ellenségek cikkei a lapok­ban, pletykák a kávéházakban, legendák a színházak körül, már nem érdekelte ko­molyan a pesti embert. Ellenben működésbe lépett a pesti humor. Az első huszonnégy órában jobbnál-jobb viccek kerültek forgalomba Krausz Simiről. * Az első Simi-vicc szerint a nagy sikereket megért bankárt nem hiába nevezték el a tőzsde Napóleonjának. Ott is végezte, ahol Napóleon... * „Az Újság“ is sietett letenni a vezér asztalára egy kis virágszálat. Azt írta, hogy Krausz Simi a történtek után Rusz Simire változtatja meg a nevét. * Nagyon jót mondott a finom bon­mot­­jairól közismert konzervatív bankár is azzal kapcsolatban, hogy „ne féltsék a Simit, nem először történik vele ilyesmi, majd megint talpraáll.“ — Ez a Simi — mondta a konzervatív bankár — minden évben újra salt made man. * Harmath Imre a következő viccel adózott Krausz Simi emlékének: — Mindig az volt a vágyam, hogy olyan gazdag legyek, mint Krausz Simi. Na itt van, most elértem.* A pesti humor, íme, igyekezett vissza­adni annak a sok jónak legalább kis töre­dékét, amit Krausz Simon tett állítólag a szegény emberekkel. Kitermelt egy sereg viccet. Hadd nevessen legalább az a Krausz Simi. Victoria Naţionala Soc. An. de Asig. Gen. Cluj Ezen 5 millió Lei alaptőkével dolgozó biztosítási intézet 1928 évi mérlege egy 60.278 75 Lei veszteséggel zárult, mely veszteség új számlára lett átvezetve.­­ A társaság összbiztosítékai 1928 év végén 7,232.018 Leit tesznek ki. A társaság szorosabb viszonyba lépett egy belföldi nagy­bankkal és külföldi érdekeltséggel úgy, hogy ezen társaságnak egy kedvező fejlődésére lehet számítani. 25 FEHÉR KERESZT NAGYSZÁLLODA, ARADON Hideg, meleg folyóvíz és központi melegvíz-fűtés üzemben. Mérsékelt árak, elsőrangú ház. Utazóknak 20 százalék engedmény.

Next