Erdélyi Helikon, 1938 (11. évfolyam, 1-10. szám)
1938-10-01 / 8. szám
Ion Creanga: A póruljárt Sztán kétszínűek és fondorlelküek is azok — csak nem tudták rávenni, hogy megházasodjék. Sztán hallgatag ember volt a maga módján, de ha kibökött egy-egy szót, az szó volt, a maga helyén volt s nem tudta meggyőzni senki emberfia. Sokan szerették volna velükül, de a legény keményfejű volt, nem adta be egykönnyen a derekát. S így egy idő óta a vénasszonyok is, a barátok is, torkig lakva vele, hagyták, hogy dugja az ördög az iszákjába, legyen az övé, tegyen vele mostantól kezdve amit tud, mert ők levették már róla minden gondjukat. Na már most, egy napon felkel a legény még éjszaka, megfőzi a túróspuliszkáját s amit még a jó Isten adott, az ételt tarisnyába teszi, befogja az ökröket a szekérbe, fohászkodik egyet s elindul az erdőre, hogy hozzon egy szekér fát. És úgy pittymallattájt az erdőbe érve, fát vágott, alaposan megrakta a szekeret és jól lekötözte s amíg esznek az ökrök, letelepedett, hogy faljon ő is valamit. S miután evett, amennyi jólesett, maradt még egy darabocska túróspuliszkája és azt golyóvá gyúrva, így szólott hangosan: »Mért vigyem haza? hadd tegyem ide erre a fatönkre, hátha megtalálja vajegy szárnyasféle, megeszi s mond egy hálaszót érte.« És odahelyezve a puliszkát a csonkra, befogja az ökröket, újra felfohászkodik s úgy frustuktájban útnak ered hazafelé. De ahogy indul kifelé az erdőből, abban a percben támad is olyan kegyetlen zivatar — havas esővel vegyest — hogy nem látott se előre, se hátra. Isten haragja, ami odabint volt, hogy egy kutyát se dobj ki a házból, hát még embert! Az ördög azonban nem keres ennél jobbat! Ilyen időben visz odáig, hogy elveszted a türelmedet és akaratod ellenére is bűnbe dönt. Azon a napon Sarakoszki, az ördögök fejedelme, ki akarván elégíteni — a maga módján — szeszélyeit, parancsot adott összes szolgáinak, hogy induljon ki merre lát a szemével s mindenütt — szárazon és vízen — szítson egyenetlenséget az emberek között és hozzon reájuk szerencsétlenséget. Ekkor az ördögök, gyorsan, mint a villám, szétszéledtek minden irányban. Egyik közülök az erdők felé vette az útját, hogy lássa, nem tudna-e végezni ott is valamit, esetleg odáig vinni egy embert, hogy zúgolódjék Isten ellen, mást, hogy kínozza ökreit, egy másiknak törjön el a tengelye, vagy másvalamije a szekérnél, másnak sántuljon le az ökre, másokat tegye, hogy addig verekedjenek, amíg megölik egymást, és megannyi más ördöngösséget és bajt, amit kikoholhat s elővarázsolhat az ördög. Hogy mit végzett a többi ördög, nem tudjuk, de ennek az erdőből nem ment jól azon a napon. Iparkodott ő, szó se róla, hogy betolja horgos farkincáját valahová, de hiába, mert akármerre ment is, mindenütt csak pusztájában járt. S míg egyre próbálkozik hol itten, hol ottan, úgy estefelé csak ráakad egy csapára. Ekkor elindul nagy vigyázva a nyomon s pontosan arra