Erdélyi Helikon, 1940 (13. évfolyam, 1-10. szám)
1940-08-01 / 7. szám
Ki akarom kiáltani Neked, Míg a Sors végleg közidétik nem áll: Mi voltál nekem: Barát, Költő-testvér, Ember-minta és férfi-ideál! Költő-voltod s ember-voltod között, Bármily nehéz volt: verted a hidat. Szemérem, mérték, forma, fegyelem. — A folyam tisztelte a partokat. Karmester-és s az ötvös-ősök Művészek voltak, s mégis puritánok. Vad mélységet hirdetett s ugyanakkor Edző tetőt is kedves hegy világod, így lettél, akinek nincsen őse: Líránk első turistavezetője. Irígyed voltam? Irígyed,igen. Szemérem, mérték, forma, fegyelem, Krisztusi jóság és antik erény, Fátum-hit és Predestináció. Mindvalamennyit irigyeltem én. És irigyeltem azt is, ahogy mondtad: Az idegeknél mégis több a lélek! Nem kijelentés volt ez, de parancs! Ráépítetted a kötelességet — Irígyed voltam, Irígyed, igen. Merengtem Rajtad, mint a képemen. Utánozni meg, sem próbáltalak. Tudtam: silányabb sokkal az anyag. Te nem csak költő voltál, de Professzor, S ahányszor tanítványaid szemében Kigyúrtál, éreztem mindannyiszor, Hogy nagy-nagy dolog Tanítónak lenni S tőlem nem tanult soha semmit senki. Én sokfelől szedtem az ihlető, Termékenyítő himport, lelki méret — Neked egy Múzsád volt, a Feleséged. Legtitkosabb madarad. Ő abátor.