Erdélyi Helikon, 1942 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1942-05-01 / 5. szám
Pukánszkyné Kádár Jolán: Erdélyi színjátszás S mégis: Felvinczi kezdeményezése s a csíksomlyói misztériumjátékok egyaránt csak folytatásnélküli kezdet, lehetőségek felvillanása, felbuggyanó forrás, gazdag ér árulója, mely azonban eltűnik újra. S a magyarországi pompásabb keretek közt mozgó próbálkozások ugyancsak folytatás nélkül hullanak a magyar ugarba. Termékeny és maradandó csak akkor lesz a vállalkozás, mikor egyik sem támaszkodik csak a maga erejére, hanem összefog egy célra. Az erdélyi színjátszás két erő eredője. Az egyik centrifugális erő, kicsinyes és szűklátókörű regionalizmustól ment, Wesselényi Miklósnak emelkedett, az egész magyarságra néző tekintete, aki nem akarja nemzetéhez való buzgóságát »keskeny, az Erdélyországot Magyarországtól elválasztó határok közé szorítani«. De szükség van a másik, centripetális erőre is, amelynek véglete Jancsó Pál állásfoglalása a magyarországiakkal szemben, aki nem szereti Dérynét, mert »ez az idegen országi asszony sok pénzt kivisz az országból«. De ez a sovinizmus óvja meg az erdélyi színészetet attól, hogy a magyarországinak puszta utánzása legyen, hogy ne csak kapjon, de ne szűnjék meg adni is. Mert a magyarországi színészetnek mindig volt kapnivalója az erdélyi színjátszástól. Kétszer is az erdélyi színészet kirajzása állította talpra az ereje vesztett magyarországi színjátszást. De kapott később is, mikor ilyen külső talpraállításra már nem volt szüksége: színészanyagot, példát és belső indítékot. Mindkettő adott és kapott s adnia és kapnia kell, hogy megmaradhasson örökké újnak, egésznek és magyarnak. 1790-ben támadt az első ilyen összefogás; Magyarországon is erőrekapnak az eddig rejtekben munkáló nyelvvédő törekvések s ugyanekkor lép munkába Erdélyben Aranka György a magyar nyelv ez »idegen földi ritka és szép plánta« ápolására. A színészet mindkét hazában a nyelvkérdés függvénye. Aranka György Pestről akarja a színházat átplántálni s ezért Kelementől és Soós Mártontól, a pesti színészet első kezdeményezőitől kér tervet és tanácsot. Soós tervét azonban helyi erőkkel valósítják meg 1792-ben. A megvalósítók, az első nehézségek leküzdői valamennyien székelyek: a három Fejér testvér, Kontz József, Sáska János, Jancsó Pál, Verestói Mihály. Az erdélyi színészet csakhamar visszaadhatta a magyarországi kölcsönt. Mert míg a magyarországi társulat négy esztendő múlva széjjelhullott feltámadás reménye nélkül, úgy, hogy Márton István pápai professzor a sírversét is elkészítette, az erdélyi megterebélyesedett úgyannyira, hogy rajokat tudott Magyarországra bocsátani. Tette ezt első nagy mecénásának, Wesselényi Miklósnak messzetekintő bölcsességéből, aki adni akart, de egyszersmind kapott is, új nedveket szíva fel a másik hazából. Hogy a színjátszás Erdélyben tovább maradt meg, annak különleges lelki okai voltak. Míg Magyarországon, főképp Pesten az egész színjátszás még sokáig egy társadalmi osztály, a közép-