Erdélyi Híradó, 1842. április-június (27-51. szám)

1842-04-08 / 28. szám

Kolozsvárt, ti­cdrioli , április Sai­. 2&clik szám, Foglalat. Erdély és Magyarország: főkormányzói beiktatás; a’ tisztujitás kérdése legújabb kapcsolatai közt, I. czikk ; országgyűlési közlemé­nyek ; Alsó-fejérvárim­egye közgyűlése részlete ;l­dvai helyszűke közgyűléséről rövid közlés, követi pótlék utasítás pontjai 3 magyarhoni dol­gok: Baranyamegye közgyűlése. Anglia: Feel beszéde folytatása, a’ jövedelemadó mikénti felvételéről Peel terve. — Francziaor­­s­z­á­g , felszólítás a protestánsok­hoz. S­p­a­n­y­o­l­o­r­s­z­á­g, Törökország. — U­j­abb tudósítások. —­ Nemzeti Társaskor­sz­á­g , felszól. ~ j-------------------- ~r~.. e.­­ ........." ■ ^ ‘ b'— ,/ de: codificatio és excerpták , anyagi irány gi . Teleki Domokostól. Hirdetések. Erdd­y és Magyarország. (Főkor­m­ányzói beiktatás.) Április 7dike hazánk­a nézt olly örömnap volt, millyet félszázad óta még csak egyszer ünneplénk. Ez nap iktallatok­ díszes tisztébe sarkalatos törvényeink értelmében választott ’s ő felsége által kegyelmesen megerősített főkormányzónk széki gróf T­e­r­e­s­i József ő nmlga. A­ karzatok már korán reggel tömve, az utczák és ablakok lepve valának néppel ’s mindenkinek arczán az újság­ és táj vágy­on ki­vűl őszinte öröm volt olvasható. Minden oskola fiai, a’ városi polgárok és czéhek diszes zászlóikkal kettős sorban ásták körül az utczát ö­nmaga lakától az országos tanácskozás helyéig. Több csajtat gyalog katonaság, és ka­tonai hangászkar díszruhában ki voltak állítva. Az országos RR. és RR. hegyülvén, jegyzőkönyv-hitelesítés után a’ kir. főkormány is a’ RR. közt megjelenvén, fényes küldöttség által tudatákt kir. biz­tos és főkormányzó ő amlgokkal öszveülésöket. E’ küldöttség nem sokára visszatérvén, jelenté, hogy ő nmlgok azonnal megjelenendők. Ezután a’ cs. kir. főtiszti kar megjelent a’ teremben. Az utczai sűrű „éljen“ jelenté, hogy az évek óta óhajtott perez közéig. Kir. biztos és főkormányzó ő nmlgok egy szekérben, az első jobbról , a’ másik balról fi­ve, a’nép szives üdvözlete közt kiindulának. Hat to­rmányi posta nemzeti egyenruhában és több draganyos lovagja szekerük előtt. A’ katonai hangászkar a’ szívben viszhangzó nép­­hymnusz zengé. A’ fellegvárban taraczkok durrogtak. A’ gyűlésben megjelenő nagyméltóságokat zajos és szűnni nem akaró „éljen“ fo­gadó minden padról, önként kitörő tolmácsa a’ közérzetnek. Kir. biztos ő amaga elfoglalá a’ számára még országgyűlés kezdetével ké­szült, nemzeti szik­ekkel diszes, emel­tebb helyet ’s lazán beiktató je­les beszédet tarta csengő tiszta hangon, mellyre főkormányzó ő nmlga hasonlag latánul ékes beszédben felelt megnyerő szelid ked­ves szónoklattal.*) Ezután főkormányzó ő nmlga a’ főkormányzói hitet letett­e az 1837diki Iromány könyvben látható esküforma sze­rint, mire kir. biztos ő nmlga sűrű „éljen“ közt a’ teremet el­hagyta , ’s utána a’ kir. főkormány és a’ katonai tiszti kar. Vissza­menő szekerét hangos „éljen“ ’s a’ jövetelkori ünnepély kiséré. Fő­kormányzónk pedig az elnöki széket elfoglalván, jövő számunkban közlendő gyönyörű magyarságé, és korszerű eszmékkel dús beszé­dével harsogó „éljen“ek közt beköszönte; a’ BR. nevében felelt itélőmester Földvári Farkas, ’s a’ leirkatlanszor ismételt „éljen“­­zés bezárá a’ szertartást. S amaga elnöklete alatt Biedersfeld ne­­m­esitő levele felolvastatván, kihirdettetett, ’s igy főkormányzói ősz­ét tettleg is megkezdé. Ezzel átment a’ kir. főkormányszék ülésé­be, mellynek nevében üdvözlé r. cath. püspök tusnádi Kovács Miklós ő nmlga, mire ő nmlga felelt, viszontá honi korlátnok szár­­hegyi gr. Lázár László ő mlga. A’ kormányszéki ülésből hazatérő főkormányzót az utczán sokszoros „éljen“ ’s jövetelkori szertartá­sok követék. Az országos KK. és RR. pompáson öltözködve szál­lásáig kisér­lek ; a’szállása előtt mind katonai, mind városi hangászkar zenével, a’ kiállított katonaság katonai tisztelgéssel, a’ nagy tömeg nép lélekből jövő „éljen“ekkel köszönték. Főkormányzó ő­nm­lgá­­nál fényes ebéd, estve kir. biztos ő­nmlgánál pompás lánczmulat­­ság volt. Estve a’ város kitűnő fénynyel kivilágittatott. A’ tisztujítás kérdése legéjabb» kapcsa­ latai közt. I. czikk. Én — mert mindazt, mit e’ fontos tárgyban kinyilatkoztat­ni fogok, vegyék olvasóim magános ’s nem szerkesztőségi vélemény­nek — figyelmes vizsgálója voltam azon kórjelenségeknek, mellyek vilányos anyagaikkal megrendítették Európa légkörét; láttam az or­vos kezeket, mellyek szelidebb mértékét егеп gyúlékony erőknek galvanikus műtételekre használván, jutalmakat nyerek azon magasz­tos észlelés által, hogy e’ kisérlet Erdély zsibbadó részeiben°nem olly rángást eszközlött, m­elly a’ hivékeny reménynek a’halál hó­­ditvványain perczekig életet hazad , hanem a’ lomhult idegek érez­ni és ellenhalni kezdének, a’ rejtőző érvelés természetes mozdula­tokat lön, és a’ lélek az aléltság hallói közül az arezra kibonta­kozók. Milly Örömérzet, mekkora birodalom ostromolták keble­met ezen órákban, ’s mennyi csalatkozás utóbb, nem a’ tőkéjét i­s ) Mind két beszédet jövő számunkban közlendjük ■ Szerk. visszaesés miatt, mert erről már szó nem lehetett, hanem a’ gyó­gyulás fokozatai iránt! Eleitől fogva t. i. azt hittem, hogy nem­csak a’ művészet és irodalom , hanem a politika körében is érvé­nyes a’ hagy Ilovácz arany-szabálya: „Ordinis haec virtus erit............. Ut jam nunc dicat, jam nunc debentia dici Pleraque differat, et praesens in tempus omittat.“ És a’ pártfőknek terveik ezen tö­kélyére , ’s minden cselekedeteiknek nagy nézetökkeli öszhangozta­­tására törekedni kell. Hogy félre ne értessem , ’s régibb nyilatko­zataimmal, mellyek szintúgy meggyőződésemből forrtak ki, ellen­kezésbe jönni ne láttassam , szükség itt szavaim bővebb magyará­zatát adni. Azt hittem, és hiszem, hogy a’ közügy emberein csak akkor látható a’ magasabb hivatás bélyege , ’s akkor köttetik sze­­mélyekhez kezesség a’ süker felől, mikor ők nem a pillanat im­­provisatorai, hanem egyes tényeit kiképzett általános nézetökkel, oldalas lépéseik főtörekvésökkel, a’ ma és h­ó­­­n­a­p eltök évei­vel , szónoklataik nem az alaktalan szenvedélyek ’s minden bitang vélemény ár-apályával, de szívok ’s eszök állandó óhajtásával van erős kapcsolatban. Nem azt állítom, hogy a’ sors mozaik-darab­­ként formálja az eseményeket, ’s csak mesterkez elrendezése és szineteladás szükséges, azokból eszményképeinket megalkatni. Nem azt vitatom, hogy a’ Titan-erejű­eknek is a’számítás minden ügyes­sége mellett siikerülhet, részletes és kimerített reform­tervet ké­szíteni, és lehetséges minden új érdeket és szükséget, idegen esz­mét és véleményét, különvált akaratot és törekvést, ezen procrus­a­les-ágy­ mértéke szerint törpitni vagy megnyújtani. Miről meg va­gyok győződve, néhány negativba fejezendem ki, s belőlek csak egy­ sornyi következtetést szándékom vonni. Nem kell azt gondol­ni, hogy a’ közügyek feletti táborozásban csupán a’ guerilla -harcz czélirányos, és az mindent megtett, ki egy meredek szirtről, vagy mély nyilasból, további terv nélkül, napestig lődözlet nyilasaival. ’S még kevésbé kell olly ártatlan csalódásban lélekzeni, miszerint minden jó ötlet azon kedves Dulcinia, mellyért a’ lovag akárhány előgördülő akadálylyal láncsát tőrjén. Nem kell, mint a’hét sváb te­ve , karunk izmait kétségbe esőleg megfeszíteni egy nyúl ellen. ’S kell végre — de csak azon esetben , ha meztelen oldalainkat o­­kosan takargatjuk — bízni győzedelmü­nkben még akkor is, midőn az ellenfél számosabb, mert mindent eszközölhet a’ czélirányos erőföldolgozás számát pótló hatalma. Szóval: n­e i­s len­nie, ha bol­dogulni akarunk, párt­taktikánknak. És épen mivel illyesmit elvrokonaimnál — talán szemem és szellemem gyengesé­ge miatt — nem mindig tudtam észrevenni, ismérve aránylagos e­­rőtlenségemet, de még­is annyi képességet sejtve magamban, hogy helyes megválasztással, más pályán, némi sikerrel munkálódhatnék, sokáig vonakodtam a’ közélet kü­zdhomokára lépni. Azonban köze­lebbről a’ formák feletti versengés alatt haladási kérdések, is kezdének előlüi­edezni , igaz csak olly formán , mint a’ nympha: „Quae fugit per salices, sed se capit ante videri“. De e’ látmány elég vala mégis arra, hogy határozzon jöven­dőmről Reméltem­ kezdérit , hogy­ a’ kis Erdély is valahára fog Ma­gyarország ny­omdokain az anyagi jólét ösvényén előhaladhatni, és e’ remény lassanként szivem szent religiojává vált. Föllépésemkor azonban nálam erős tökéletté szilárdult ritkán ny­ilatkozni olly kér­désekben, mellyeknek a’ múlt már rég megadá hol irányát, hol járhatatlan tömkelegét. Hiszen különben is azon napok , mellyekben a’ balul értesített önösség pro aris et focis kelend tusára, még ezentúl következnek be: azon najtok, midőn a’ mérsékleti nézetek és helyes öntagadás próbaköve felállítatik. Ennyit annak mentségé­ül , hogy midőn kivételképen egy már csaknem bevégzettnek gon­dolt tárgyról emelek szót, korántsem akarom határozottan elmon­dani véleményemet, hanem igyekezni fogok, olvasóimnak tájéko­zási érintéseket adni, adatokat szolgáltatni arról, mi történt, hoz­­závűléseket a’ békövetkezhetőkről, ’s egy­ közvetőleges tanúságot a felől: miként lehet a’ modor hibás jó ezék és nemes eszközök mel­lett is? Mivel a’ tisztválasztás sérelmes kérdéseiben soha sem közgyű­léseken , sem irodalomban nem nyilatkoztam , minden félreértés ki­kerüléséért szükségesnek látom azokróli meggyőződésemet általá­nos elvekben — mert a’ hely és időm korlul­olása miatt egyebet nem lehetek — aphoristk­us rövidséggel elmondani. Mint­­hivatalok terjesztessenek megerősítés alá?— Ez az el­ső kérdés

Next