Aradi Hirlap, 1923. január (7. évfolyam, 1419-1439. szám)

1923-01-31 / 1439. szám

Arad, 1923. január 31.______ ________________ A­R­A­D­I­­H­I­B­L­A­F ________ ___________________ ___________ 7 * Csárdán utoljára vetí­ti az U­ránia az Atlantic-filmgyár nagyszerű drámai erőtöt lüktető filmjét, a Más asszonyát. A szerelmen szívű asszony lelke egész izzásával rajong a nagy művész iránt, akinek azonban nem kell a más asszonya. S az elvakult nő, in­kább meggyilkolja férjét, hogy a művészé le­gyen, ez azonban borzalommal fordul el tőle, úgy, hogy a szerencsétlen, csalódott nő végül önkezével vet véget életének. Amit a főszerepben Colette Border és Knedrich Zel­­nik produkálnak, az maga a megrendítő élet, a telkekbe markoló, fájdalmas valóság. * A történelem egyik legtragi­kusabban nagyszerű históriáját­ örökíti meg az Apolló gyönyörű filmslágere a Lady Hamilton, a­melynek kedden volt a bemutatója. Az el­múlt nagyidők legjellegzetesebb tragédiája volt az a szerelem, amely a tengerek retten­­hetetlen urának, Nelson admirálisnak szí­vében nyílott ki, amely aztán a bukását is idézte elő a világtörténelem egyik legna­­gyobb szerű­ hősének. Lady Hamilton az akkori történelem legszebb asszonya, a leg­titokzatosabb valaki az, aki Nelson lordban felébreszti a szerelmet s az asszonyt fur­­fang ezernyi ravaszságával romlásba is dönti a nagy s hatalmas férfiút. A nagy­szerű film a történelmi időket eleveníti meg jellegzetesen pompás korhűséggel s az érde­kes, nagy koncepciójú históriában főképen a két főszereplő — Liane Hald és Conrad Weidt, ez a nagy tál­entumú művész, aki a Hindu síremlékben a rajah szerepét ját­szotta — nyújtottak különösen értékes tel­jesítményt. A gyönyörű s a premieren iga­zán nagy tetszést aratott film még szerdán, csütörtökön és pénteken látható az Apolló­ban. KÖZGAZDASÁG Békebeli adósságok megfizetése. (A magyar Kúria nagy feltűnést keltő döntése.) Budapesti jelentés szerint a Kúria igen fontos és általános érdekű ügyben hozott elvi jelentőségű határozatot. Arról volt szó ugyanis, hogy egy hitelező adósát olyan köve­telés iránt perelte, amelyet a régi osztrák­­magyar bankjegyekben szolgáltattak ki ré­szére s most ezen értéknek megfelelő ma­gyar koronák fizetését kérte oly arányban, mint amilyenben a régi bankjegy értéke a mai magyar államjegy értékéhez áll. Az első két bíróság elutasította a keresetet, de a Kúria ma elvi határozatban megváltoztatta az ítéleteket és kimondotta, hogy jóllehet az adós csak annak visszafizetésére van kötelez­ve, amit hitelezőjétől kapott, de tekintetel arra, hogy a régi bankjegyek helyébe lépő államjegyek értékcsökkenése folytán az összeg­ vásárló erejéből veszített, az adós annyi magyar koronát tartozik hitelezőjének megfizetni, mint amennyi ma a hitelezéskor kapott osztrák-magyar bankjegyek értékének megfelel. Az ítélet általános feltűnést keltett a pénzügyi és kereskedelmi körökben, mert ezzel a legfelsőbb magyar bíróság rendkívül súlyos helyzetbe hozta mindazokat, kiknek a lebélyegzés előtti időből tartozása van, mert sokkalta nagyobb mennyiségű és a mai vi­szonyok szerint tehát nagy­obb összeget ki­tevő bankjegymennyiséget kell megfizetniük. (—) Közgazdasági tfivkönyv címen vas­kos kötetet adtak ki Rados Móric és Székely János cl­uji (kolozsvári) hírlapírók, akiknek a jelentős munka összeállításánál Erdély leg­kiválóbb jogi és közgazdasági szaktekintélyei segédkeztek. A kézikönyv magában foglalja mindazt, amire ma egy modern kereskedő­nek, vagy­ iparosnak szüksége van, jogi, gaz­dasági ismereteket és pedig a közjog, a ma­gánjog és a kereskedelmi jog minden teréről, behatóan tárgyalják a vámügyeket, a mono­pol és pénzügyi adminisztrációt, valamint a vasút szervezeti kérdését. A szerzők figyel­mét nem kerülte el az ipar problémája és fi­gyelmet szentelnek a munkáskérdésnek is. A praktikus kézikönyv a Consum közgazdasági szaklap kiadásában jelent meg­ és megálla­pítható, hogy az Imperium átvétele óta az első komoly és jelentős közgazdasági munka, a­melynek Erdély ipara és kereskedelme bizo­nyára nagy hasznát fogja venni. A bécsi mintavásár. A Kereskedelmi és Iparkamara közli: A cheni (bécsi) tava­szi nemzetközi mintavásár folyó évi március 18—24. napjain tartalik meg. Fel­világos­itassal a Kereskedelmi Kamara szolgál a hivatalos órák alatt (9—14). — Eladott aradi ingatlanok- Máté Jó­zsef és neje eladták a Str. V. hag­uba fekvő ingatlanukat 120 ezer leiért Hevesi Juliánná­nak. — Holzeisen József és neje eladták a Str. Crosca ti. sz^.házat 280 ezer leiért Juracsek Máriának. — Rascu János eladta a Str. Dara­­bantilor 71, 78, 75. sz. házakat 105 ezer leiért Szántay Bélának. — Kuru­csán István és neje eladták a Str. Doamna Purgly 59. sz. házat 98 ezer leiért Gombos Jenő és nejének. — Özv. Pintér Rudolf­né és Apró József eladták a Str. babricei 8. sz. házat 18 ezer leiért ha­ragé Mártának. — Kried Ignácné ajándékba adta a Str. Alexandru Gavra 15. és Str. Íréi vrabii 4. sz. házat Knedmann Ignácnak. — Özv. Szahlóczky Gusztávné eladta a Plata Plevnei 8. sz. házat 205 ezer leiért dr. Weil Károlynak, , —S swM&íí K>~ Tttxsde téviratokc (Január 30.) Zürich nyitás. Berlin 0’ 13* Budapest 0'20'/.i Newyork 536' 25 Milánó *535 Prága 15'35 Bécs 000'7.4 Lebélyeg. OüO'7­4 Bukarest —' — London 24'80 Páris 32'80 Varsó 00 l8­, Belgrád 460 Zürich zárlat. Berlin 017* Budapest 0207* Newyork 536'25 Milánó 25'40 Prága 15'40 8éci 000 7'4 Lebélyeg. 0007.4 Bukarest 2 10 London 24‘82 Paris 32'50 Varsó 0O'11/» Belgrád 4'60 Budapesti érték­papírpiac­ (Sjila) Salgó 79000 Rima 12000 Délivasut 8100 Kőszén 196000 Államv. — Cukor —­­ Nasici — Olaj ­Ganz-D 2250000 Budapesti érték- j papirpiactZadat) j Magy.hitel 19800 • Osztrák hitel 2475 • Salgó 75250 * Rima 14450 ] Délivasut 8680 i Kőszén 1S6000 Államv. 29750 , j­ J­oüipi . Ganz-D. 2175000 Kohó 65000 Atlantika 6950 Papír 2300 Szlavónia 3600 Ország­fa — Földhit.­b. 19200 Viktoria 45500­­ A bpesti deviza központj6’entése Valuták: Napoleon 9900 Font 12300-12600 Dollár 2660-2730 Márka 7—9 Bécsi ker.360-390 Lei 11-12 Szek. 74-80 Frank 162-172 Lira 126-132 Lenn;.». 8.75—975 Dinár 227.-247, Devizák. londía 12300-12600 Newjork 2660-2730 Berlin 7—9 Bécs 360 — 390 Bukarest 11—12 Prága 74—80 Paris 162-172 Milánó 126-132 Varsó 8.75-9.75 Belgrád 227.­247­ Arad, aagtuforgalom. Dollár 275 Már­ka 135 Frank 15.85 Szokol 7.50 Magy.kor 0.0871 Dinár 2-10 Kifizetések: Budapest 10.50 Berlin 0.75 Bécs 27.5 Praga 8.— Buchristi 1Szséf Dollár 267 Márka 130 Frank 15.85 Szokol 7.20 Magy.kor. 0'08 Dinár 2 10 i lel Párliban 5 95 Cenzúrát — Felelős szerkeszti Szerkesztő DR. MARCOVICS BOLGÁR LAJOS aíAHY JÓZSEF ■ nrrrpj ssb ípjfin­_____ '.p. ■ .­ífi feli KfÁSS Csak • & i I­i­Sl “ » I 1 hg.«?* elemet haszn Perzsaszőnyeg szövő tanfolyam nyílik városunkban a saját találmányu, kitünően bevált uj rendszerű is Székely-féle szövőszékekkel, a Székely-pár vezetése mellett. ■u A tanfolyam e hó 8-án kezdődik- Érdeklődni lehet Weisz és Benjamin cégnél. 12168 Egy kísérlet mindenkit meggyőz arról, hogy a­­ KALLA* halkonzervek a legtartósabbak és a legjobbak Mindenütt kapható ki Aradi raktár viszont­­elárusítóknak: FISCHER MARCELL, ARADON Strada Unirei (Fábián Gábor­ utca) 10. szám Influenza, spanyolnátha és minden fertőzésnél, vala­mint meghűlésből eredő betegség ellen legjobb óvszer üll VASAS GIHARMA szuverén szer vérszegénység, sápkór, mocsárláz (ma­lária), váltóléz és ennek utókövetkezményei (léptu­­mor) eseteiben. Mint óvszert a legkülönbözőbb fer­tőző betegségek ellen ajánlják úgy felnőtteknek, mint gyermekeknek. Dr. Földes gyógyszer­tár, Arad. Kneff@3 SCáro­v és Fia Bulev. Reg. Ferdinand 1. (Boros Béni-tér) 1. sz. házhoz szállít szalon kőszeget, apritort tűzifát, fászenst és kohr.zoü 1 XvLc­IN 'TAP­ E'QÖ V HU jkAvÉPQTLS.W előnyé!

Next