Aradi Hirlap, 1923. április (7. évfolyam, 1490-1512. szám)
1923-04-01 / 1490. szám
AZ ELŐFIZETÉS ÁRAI: A ..J 1009 1 S*erke«15.ég te kiadóhivatal Strada Mellár. Egész évre. .. 360 lei | Negyedévre ... 90 lei Arad, 1923 SpiritS lf Vasárnap (volt ForMy-utca) I. sz. Telefonazim 91. Félévre 180 lei . Havonta 30 lei _ ___ __ . ve»». Az Aradi Hírlap megjelenik hétfő és az ünnepe. Egyes szám éra külföldön: Ausztriában 1200 oK. VZL 1490. Síim Mat SZimUSik 3 fó kel követB nap kkivételével minden napHirdetéCseszlovákiában 1 éK.. Jugoszláviában IV« dinár “*■» ,elve” * ^«dldhivatal é. . hirdetés, .ro.iák Mi magyarok és — Arad. Az Aradi Hírlap számára irta : Dr" Barabás Béla. Nem vádolhatja senki sem Aradi város magyar polgárságát és magyar társadalmát azzal, hogy alkalmazkodni nem tud s nem akar. Nem vethetik szemünkre, hogy nem illeszkedünk bele az uj helyzetibe s nem igyekezünk teljes lojalitással meghozni minden áldozatot, amit tőlünk, e város magyar lakosságától az állam és a hatóságok megkövetelnek. Mikor egy-egy ünnep virrad reánk s a mindennapi élet ezernyi vesződése után néhány órát pihenhetünk, egyúttal elménk elkalandozik az életlehetőség azon terére is, mely nemcsak az egyént, a családot, a közvetlen környezetet illeti, hanem a közéletet is, amelynek nagy látókörében minket legközelebb érdekelt Arad. Az egyénnek, a családnak az otthona, a háza, a lakása, a berendezése a fő, az aradi polgárnak pedig a saját városa, mert hisz ebeiben él, ebben mozog, itt keresi és találja fel a mindennapi kenyeret, a szükséges eszközöket, a kényelmet, az anyagi és szellemi erőket, amelyek mind biztosítékai a létezésnek a haladásnak, a gyarapodásnak, a boldogulásnak. Mi tehát aradi magyarok, nemcsak kényszerűségből, nemcsak kötelességből, de saját érdekeink és jóindulataink alapján alkalmazkodunk az adott viszonyokhoz. A tömegben igen kevés a többi magyar vallásfelekezetek hívei, akik inkább csak nézői e fényes egyházi szertartásnak. De idővel változhatik az arányszám épen a magyarság rovására, azt azonban senki nem tagadhatja, hogy ezt a külsejében szép és eleven várost a magyarság emelte az európai kultúrvárosok színvonalára, a múltak szorgalmas, erélyes és kitartó munkájával. Nagyszámú középületeink, a magánházak díszes külseje, a rendezett utcák, az aszfaltjárdák, a kövezett utak, a mesteri Maros-hidak, a volt gyárak, a vízvezeték és csatornázás, az ipari, kereskedelmi és kulturalkotások mind azt hirdetik, hogy e város magyar lakossága tudással, szakértelemmel és áldozatkészséggel vette ki részét Arad kiépítésében,fejlődéséiben. Mindenki elismeri, aki idejön lakni e város falai közé, avagy vendégként néz körül, hogy ez egy előrehaladott, szép, csinos és modern város. Miért? Mert szerettük ezt a várost, a gyermeki szeretet s az otthonhoz való ragaszkodás teljes melegségével s a hűségnek teljes odaadásával. Nem hétköznapi kijelentés, de ünnepi megnyilatkozásunk az, hogy mi ezt a várost, a mi Aradiunkat szeretjük ma is és az országhatár megváltozása nem változtatta meg érzéseinket is. Hiszen mm: magyarok otthon vagyunk, ez a város a mi szülőföldünk, a mi hazánk, a mi otthonunk, nemcsak, de a mi kegyeletünknek szentelt földje is, mert itt nyugszanak szüleink, gyermekeink, itt alusszák örök álmukat elődeink, őseink. És ez az anyaföld fog reáborulni előbb-utóbb a ma elnémult, meggyötört és kiszenvedett tetemünkre. Van. Néhány őszinte szóval foglalkozom le kérdéssel, annál is inkább, mert nincs e városban egyetlen nyitott szem1, amely ne látna, hogy Arad fejlődésének és haladásának óramutatója megállóit felettünk s nemi akar sehogysem megindulni. Ennek egyszerű magyarázata az, hogy az a sok józan fej, az a számos szorgalmas kéz, tudás, szakértelem, képesség, szorgalom, éz áldozatkészség, amely e város nagyságát megalapozta, fejlődését irányította, s magas színvonalát biztosította. Nézzük csak meg közéletünket, azt a folyton eleven mozgásra hivatott közcselekményeket, mit tapasztalunk? A régi kipróbált erők, az alkotásra hivatott elemek, a gyakorlati életnek tapasztalatokban gazdag szellemi munkásai mind hiányoznak e város közügyeinek irányításából s intézéséből. És miért? Lehet, hogy talán az első hónapokban, vagy az első évben visszavonulni kényszerített minket az új rendszer, a szokatlan intézkedések, az új emberek rideg elbánása s a tüntető mellőzés, amikor elnéztek fejünk felett, mintha nem is léteznénk, ámde az élet folyamata, a beilleszkedés a változott Viszonyokba, s a nagy közérdek e város minden rendű és rangú polgárainak együttes életfeladata oda érlelte az eseményeket, hogy fel kell használni minden értékes erőt, amely a köz javát előmozdítani képes. Próbáljanak velünk gondolkozni s velünk dolgozni azok, akik városunk ügyeinek vezetésére hivatva vannak, meg fogják látni, hogy kölcsönös megértés és jóindulat esetén egy-kettőre ki lenne, emelve haladásunk megrekedt szekere a mozdulatlanságból s a napról-napra való sülyedésből. Emelkedjünk már fel a kölcsönös tisztelet, elismerés és megbecsülés magaslatára, szeressük egymásban a segítő és készséges polgártársat, hogy városunk évek óta tartó nagyhete és bőrje után ünnepelhessünk feltámadást, igazi húsvétot Lapunk mai száma 24 oldal. Bocsáss meg nekik, Uram!. Az Aradi Hírlap részére írta: C. O. Costa Foru Az Aradi Hírlapnál lévő kartársaim és elvbarátaim nagy elnézéssel és jóakarattal olyan dicsérő cikket szenteltek a közelmúlt napokban az én személyemhez, hogy azt lehetetlen úgy fogadnom, mint eddigi működésem jutalmát. Annál szívesebben veszem jövőbeli ténykedésem programjául. Nagyon hálásan köszönöm mégis — de csak ebben az értelemben — a figyelmes sorokat és fogadómt, hogy az a bizalom, amellyel közéleti működésem, elveim és meggyőződésem iránt viseltetnek, arra fog ösztönözni, hogy még többet dolgozzak az Igazság és a Jog szolgálatában. Az a tény, melyet az Igazság terjeszt, nem engedi meg senkinek sem, hogy a rosszat a jó elé helyezze, a rutát pedig a szép fölé. Vessünk tehát minél több fényt a rossz és a fitt tettekre. A szenvedések hete jött el. Újra alkalmunk nyílik arra, hogy elmélyedjünk a szavak felett, amelyeket Isten Fia mondott ki keresztre feszítitetvén, szenvedéseinek végszavaként: Bocsáss meg nekik Uram, mert nem tudják mit cselekesznek! Isteni bölcseség van ezekben a szavakban, melyeket Krisztus, szelíd, szép arcán a megbocsájtás és a keserűség mosolyával, mondott ki. Igen, úgy van, az emberiség nem annyira rossz, mint azt mi hisszük. Az ember rosszasága a tudatlanság ábból fakad. A rossz nem csinál semmit érdek nélkül. Csupán tévedés okozza, hogy a rossz tett megszületik. Hiszen ha tudnánk azt, ami a dolgok rendjén történni szokott: hogy a rossz tett az ellen fordul, aki azt elköveti és hogy a rossz, melyet más ellen tettünk egykoron — oly időben talán, amely túlságosan távol fekszik ahhoz, hogy a tömeg megértse, — üdvössé válik, bizonyára tartózkodnánk a rossztól, de... nem tudjuk. Van-e valaki közöttünk, aki meg nem kérdezte saját magától, mikor évről-évre visszatér a Golgotha hete: váljon annak a hatalmas Úristennek a Fia miért szenvedte végig a keresztrefeszítést mikor oly könnyű lett volna lerázni magáról a szenvedéseket és a megaláztatást? Ennek a kérdésnek felelete képes azt tartoni, hogy a mi legfenségesebb Tanítónk szándékosan vetette magát alá a kínoknak és szenvedéseknek, amelyben annyinak van része közülünk. Ezzel akarta szimbolizálni azt, hogy az Emberiség javáért szenved és égi vigasz az, hogy keresztrefeszítés után a Feltámadás és a Menybemenetel következik A sajtó hivatása, hogy Világosságot juttasson azoknak, akik mit sem tudnak. A sajtónak ez a missziója nagy, hasznos és mélységesen erkölcsnemesitő. Az igazság fényét