Aradi Hirlap, 1923. május (7. évfolyam, 1513-1533. szám)
1923-05-01 / 1513. szám
Pf 5285 ^ AZ ELŐFIZETÉS ÁRAI: yt FQOO ... ff. . r. f Szerkesztőiség és kiadóhivatal Strada Medem Egész évre. . . 432 lei [ Negyedévre . . 108 fel fhT&Clp Ir«w HlaJíZS 1? atCfw (volt Forray-utca) 1. szóra. — Telefonüzem 97. Félévre..............216 iei | Havonta................36 lei *yW - 9rf ^ C* f 1 • at • Az Andi Hírlap megjelenik hétfő és az ünnepeEgyes számára külföldön: Ausztriában 1200 oK., VII* VWt ÍQÍ<S 8X301 CtXáJXX 011 X1121 Z Itt két követő napok kivételével mindennap. Hirdetéseszlovákiában 1 őK., Jugoszláviában Moinár seket felvesz a kiadóhivatal és a hirdetési irodák Május elseje* A meddőségbe dermedt természet megújhodásának hatalmas szimbólumaként áll előttünk a vissza-visszatérő Május. A fák rügybe borulnak, az erdők, mezők zöld ruhát öltenek magukba s a természet megkezdi életteremtő munkáját. A megujhodott természet Ünnepének, a Májusnak nem a véletlen adta meg azt a jelentőséget, hogy az emberi munka, az emberi erőfeszítés egy pillanatnyi szünetet követelő ünnepévé lett. Május elseje a munka ünnepe ... Ezen a napon egy pillanatra megállnak a gyárak, a tülkök pihenést dudálnak, a műhelyekben csendbe halkul a fúró, a gyalu, kalapács, egy pillanatra elnémul a munkázó ember dala, az ünnep méltóságteljessége ömlik fezét a dolgozó világon. És mégis verőfényes májusi tavaszi napon, az ünnep szentségében halk rezignációval kérdések rezegnek bennünk. Miért van az, hogy nem mindenki dolgozhat, akinek munkaereje és akarata van ? Miért van az, hogy nem minden munkával lehet elérni azt, ami minden embernek életcélja és életszükséglete? Miért van az, hogy az emberi munkát nem mindig kíséri az a tisztelet, amellyel a dolgozó embernek adóznia kellene embertársa munkája iránt ? Miért van az, hogy a munka, ez az általános nagy jelensége a civilizációnak, gátat emel a dolgozó ember közé ? És még nagyon sok hasonló kérdés tárul elénk a május elsejének ünnepe alkalmával, amikor mindannyian egy gondolat szentségének áldozunk: az emberi munka tiszteletének. De május elseje, amikor a természetnek analógiája intő példaként áll előttünk, hogy a sivár téli hideg tél után, a nőkor a természet is elburkolózik önmaga elől, a hosszú hónapok halálraváltsága után is elkövetkezik a nap, amely a reménység zöldjét hozza nekünk, elérkezik az újrahívés és újraakarás napja, amikor új erőre kapva küzd a természet ezernyi gátló erővel szemben is önmaga regenerálódásáért. Május elseje nemcsak a munka ünnepe, május elseje az emberi nagy reménykedések, nagy kívánások és akarások ünnepe is, amikor hinnünk kell abban, hogy a munka megbecsülése egykor oly piedesztált fog állítani, amely előtt mindnyájan egyforma megbecsüléssel hajlunk meg. És ma, a nagy összeomlások idején, amikor az európai kultúra fölött is kong a vészharang, fontos a munka megbecsülése, mert csak a munka mentheti meg a mai helyzetet, amikor új értékeket nem új javak felépítéséből, hanem a régiek lerombolásából akarnak teremteni. És bíznunk kell, nemcsak önmagunkban, nemcsak az ember elhivatottságában, hanem bűnünk kell a munka rendeltetésében is, amely egyedül van hivatva arra, hogy az embert és annak kultúráját ne csak megteremtse, ne csak fentartsa, hanem egyre és egyre előrevigye és mert a munka, amelynek ünnepét vissza-viisszatérve ünnepeljük meg minden május elsején, az önmagára vont, megbecsüléssel új értékeket teremt és új értékeket juttat a mindig fáradozó, a mindig küzdő, de soha el nem fáradó emberiségnek és ezzel azt az örök forrást képezi az emberiség számára, amelyből az emberi nagyratörtetés örök időkön át táplálkozik. Május elsején ünnepeljük a munkát, de ünnepeljük ne csak az ünnep melegségével, ne csak azzal a nagy megnyugvással, amelyet az ünnep ad, hanem ünnepeljük azzal a bizalommal és azzal a reménységgel, amelyet munkával, mint az emberi kultúra nagy jóltevőjével szemben hordunk és magunkban hordanunk kell Személyváltozások a Bratianu-kormányban. A parlament megnyitó ülése. — Éles támadás Vaida-Voevod Sándor ellen. Bucurestiből érkező távirat szerint Vaitoianu belügyminiszter benyújtotta lemondását. Bratianu miniszterelnöki a fővárostól távol, floricai birtokán tartózkodik és a kormány Bucurestiben időző tagjai táviratilag hívják vissza Bucurestibe, ahova ma este érkezett meg és így csak holnap lesz döntés a" belügyminiszter“ távozása kérdésében. A miniszterelnöki mindenesetre iparkodni fog, hogy Vatioianut maradásra bírja. A május elsején megnyitó parlamenti ülésszaki tehát érdekfeszitő politikai helyzetben kezdi meg munkáját. A Bucuresti t tudósitónak közli, hogy a Viktorul hosszú cikkben foglalkozik azzal a nyilatkozattal, melyet Vajda-Voevod Sándor volt miniszterelnök a mult vasárnapi timisoarai (temesvári) nemzeti párti gyűlésen az Aradi Hírlap munkatársa előtt tett. A cikk rendkívül éles hangon kommentálja Vajda Sándor nyilatkozatát és abba azt magyarázza bele, hogy Vajda Sándor a magyar kisebbségek őrszemének csapott fel; a Viitoril a következőket írja: «A magyar diplomáciai offenzíva napról-napra nagyobb élénkségre jut. A népligához intézett tiltakozások egyre növekszenek, a külföldi lapoknak küldött tendenciózus hírek közlése nem ért véget. Az erdélyi magyar párt elnöke, báró Jósika, sétát csinált a Balatonnál ahol véletlenül találkozott Horthy generalisszimusszal és ennek a találkozásnak következtében a báró felhatalmazta Apponyi grófot, hogy az interparlamentáris unió gyűlésén az erdélyi magyarsá szólaljon fel, bár S*1. népiiga Budapestről küldött emlékiratokat és bár a világsajtó a Romániát rágalmazó cikkek miatt nem jön izgalomba és a magyar tüntetés platonikus marad, ezzel szemben kárpótlásul a magyarság éber őrszemeket kapott, akik megvédik őt. Az őrszemek között van az az ember, akit a magyar lapokra Vajda Sándorénak hívnak és akinek nyilatkozatát az Aradi Hírlap közli április 24-i számában». Ezután idézeteket közöl a Viitorul Vaida nyilatkozatából, amelyhez a következő megjegyzést fűzi: «Vajda Sándor tehát sajnálja a közoktatásügyi miniszter azon intézkedését, hogy bezáratta az oradea-marei liceimot és megígéri, hogy a nemzeti párt a lehetőség határain belül respektálni fogja az alba-iuliai határozatokat, a népkisebbségekkel szemben is. A magyarság hivatalos védelmezője nem mondja de sejtetni engedi, hogy az az alaptörvény, melyre Romániának szüksége van, az alkotmány, nem szavazható meg a magyarság, szászság és a liberális párt egyetértésével. Elitéli és árulónak nevezi Vajda Sándor Kis Gézát, azt a magyar képviselőt, aki amidőn a bucurestii parlamentbe jött, a következő igazságot mondotta: — A románoknak, midőn a magyar uralom alatt állották jogukban állott irredenta politikát folytatni, mivel abszolut többségben voltak Erdély területén. A magyaroknak nincsen meg ez a joguk, mert kisebbségben vannak Ha Románia magyar többségű területet foglalt volna el, én is a legtüzesebb irredenta harcos lennék, de a mai viszonyok között nem helyeselhetek egy erdélyi irredentizmust, mert annak nincsen jogalapja». Ezt a ilojális politikust, aki elvetette magától a Balaton melletti Horthy—Jósikia—Apponyi irredentizmust, ezt a férfiút nevezi «Vajda Sándor» árulónak. Nem szorul ez semmiféle kommentárra. Csak emlékeztetni akarunk arra, hogy a Vajda-féle interjú épen kapóra wpwsm* Wght ftmmW. Wulff*' Törekedtek a régi királysággal való egyesülésre hanem mindig csak arra, hogy autonótmiát nyerjenek. És most kérdezzük, hová vezethetik az országot azok a férfiak, akik ilyen eszmékkel vannak eltelve!?» A Viitoril talán túlságosan is sokat belemagyaráz Vajda Sándor nyilatkozatába, amelyre vonatkozólag különben mi az interjú után nyomban megtettük! külön megjegyzé Wolf Károly képkiállítása. (Arad megyei festő az aradi Kultúrpalotában.) A Kultúrpalota megszakítás nélküli képkiállításainak sorában Wolf Károly tárlata kimagasló művészi esemény. A holnap, kedden megnyíló kiállítás minden egyes vászna a beérkezett igazi művészt hirdeti. Wolf Károly arckép és zsánerfestő, az emberi arc és jellem virtuózi tolmácsolója, a színpompás ragyogó enteriőrök páratlan művésze. Csodálatosan emelkedő pályafutásának több mint két évtizedét Budapesten élte le. Elismert neves tagja volt a budapesti művésztársaságnak, sőt a maga specialitásában, az esti világítási hatások tolmácsolásában, a legelőkelőbb helyet foglalta el. Négy év óta szülővárosában, Pancotán él és munkálkodik csendes elvonultságában. A vidéki élet nyugalma és ihlető ereje újabb ragyogó szépségekkel gazdagította művészi palettáját. Wolf Károly egy évtizeddel ezelőtt is elsőrendű portréfestő volt, de négy év alatt csodálatosan elmélyült s az emberlátásnak azt a kivételes titkát sajátiitota el, a minővel csak igazi, nagy művészek rendelkeznek. Ennek a termékeny négy esztendőnek a hatása színpompáját is fokozta s ma már egyes vásznai a legragyogóbb és mégis a legharnonikusabb és legtökéletesebb szinergiában pompáznak. A teljes és tökéletes rajztudás annyira jellemző minden egyes festményén, hogy a felöltözött alakok hullája alatt mindenütt tökéletesen érzékeljük a precíz anatómiai figurát. Egyébként Wolf Károly a tárlaton egy gyönyörű akttal is szerepel. A «Rabszolganő» a legszebb alkotásai közé tartozik. A test harmonikus és mégis erőteljes mozdulata remekül érzékelteti a «Rabszolgás nő» kétségbeesett lelki hangulatát. Minden izom és minden tag a legtökéletesebb anatómiai tudás ipl .épült. Az «Imakönyv reflexében» címet visel« vászna teljes művészeit» old» meg az öregasszony arcára a könyv lapjáról visszasugárzó fényhatásokat. Maga az arc is élő, igaz és plasztikus. Nagyszerű hangulatot ragadott meg a művész a «Majtási ájtatosság» cimü nagy vásznában. Az imádkozó pap, két oldalról minisiráló fiukkal s a háttérben művésziesen elrendezett áhitatos gyermekcsoportozattal, egységes nagy harmóniába olvad össze és önkéntelen áhítatra késztet. A «Levél» címü esti megvilágításban tündöklő vászna buja színpompájával Wolf Károlynak ragyogó vásznai közül is kiemelkedik. A félig fekvő leányalak a lámpa piros fényében él és lélekzik. A kép dekorációja a plüsstakaró és a háttérszőnyeg a legpompásabb anyagszerűséggel nyer megoldást Nagyon bájos kép az esti megvilágításban tündöklő «Zongoralecke» címü festménye. Ehhez hasonlót már láttunk Wolf Károly egyik közelmúlt képtárlatán. A «görög leány» címü vásznán rendkívül érdekes problémát old meg a művész. Maga a kép is nagyon hatásos. A görög ruhában álló nyúlánk, gyönyörű arcú leány jobb vállán egy galamb ül. Az ablakon keresztül az alkony homálya nyomul a szobába s ömlik el a leány arcán. Jobbfelől, a kép keretein kívül, égő tűztől sugárzó fény rávilágít a leány ruhájára s ez a fényhatás az est színeivel gyönyörű harmóniába olvad. A «pók» című képen első pillanatra kitaláljuk a szerző intencióit. Egy nagyon szép leány hímcuskás mosollyal az arcán és ígéretes pillantással a szemében veti ki hálóját a férfiakra. A művészi témának ilyetén megoldása már a legmagasabbrendű festői tudást követeli meg. Két vászna is viseli ezt a címet: «Nő kosztümben». Gyönyörű arcgk ragyogó színharmónia mindegyiken s az ecsetkezelési képeken Innocent művészetére emlékeztet. A «szerelmes levél» című esti világításban megfestett leány-arc sugárzó mosolyával, a legtisztább szerelmi boldogságot tükröztek. Ez a kép is portré, néha zsánerkép