Aradi Hirlap, 1923. május (7. évfolyam, 1513-1533. szám)

1923-05-01 / 1513. szám

Pf 5285 ^ AZ ELŐFIZETÉS ÁRAI: yt FQOO ... f­f. . r. f Szerkesztőiség és kiadóhivatal Strada Med­em­ Egész évre. . . 432 lei [ Negyedévre . . 108 fel fhT&Clp Ir«w HlaJíZS 1? atCfw (volt Forray-utca) 1. szóra. — Telefonüzem 97. Félévre..............216 iei | Havonta................36 lei *yW - 9rf ^­­ C* f 1 • a­t • Az Andi Hírlap megjelenik hétfő és az ünnepe­Egyes szám­ára külföldön: Ausztriában 1200 oK., VII* VWt ÍQÍ<S 8X301 CtXáJXX 011 X1121 Z Itt két követő napok kivételével mindennap. Hirdeté­­seszlovákiában 1 őK., Jugoszláviában M­­­oinár seket felvesz a kiadóhivatal és a hirdetési irodák Május elseje* A m­­edd­őségbe dermedt természet meg­újhodásának hatalmas szimbólumaként áll előttünk a vissza-visszatérő Május. A fák rügybe­ borulnak, az erdők, mezők zöld ru­hát öltenek magukba s a természet megkezdi életteremtő munkáját. A megujhodott ter­mészet Ünnepének, a Májusnak nem a vélet­len adta meg azt a jelentőséget, hogy az emberi munka, az emberi erőfeszítés egy pillanatnyi szünetet követelő ünnepévé lett. Május elseje a munka ünnepe ... Ezen a na­pon egy pillanatra megállnak a gyárak, a tülkök pihenést dudálnak, a műhelyekben csendbe halkul a fúró, a gyalu, kalapács, egy pillanatra elnémul a munkázó ember dala, az ünnep méltóságteljessége ömlik fezét a dol­go­zó világon. És mégis verőfényes májusi tavaszi napon, az­ ünnep szentségében halk rezignációval kérdések rezegnek ben­nünk. Miért van az, hogy nem mindenki dol­gozhat, akinek munkaereje és akarata van ? Miért van az, hogy nem minden munkával lehet elérni azt, ami minden embernek élet­célja és életszükséglete? Miért van az, hogy az emberi munkát nem mindig kíséri az a tisztelet, amellyel a dolgozó embernek adóz­nia kellene embertársa munkája iránt ? Miért van az, hogy a munka, ez az­ általános nagy jelensége a civilizációnak, gátat emel a dol­gozó ember közé ? És még nagyon sok ha­sonló kérdés tárul elénk a május elsejének ünnepe alkalmával, amikor mindannyian egy gondolat szentségének áldozunk: az emberi munka tiszteletének. De május elseje, amikor a természetnek analógiája intő példaként áll előttünk, hogy a sivár téli hideg tél után, a nőkor a termé­szet is elburkolózik önmaga elől, a hosszú hónapok halálraváltsága után is elkövetkezik a nap, amely a reménység zöldjét hozza nekünk, elérkezik az újrahívés és újraakarás napja, amikor új erőre kapva küzd a termé­szet ezernyi gátló erővel szemben is önma­ga regenerálódásáért. Május elseje nemcsak a munka ünnepe, május elseje az emberi nagy reménykedések, nagy kívánások és aka­r­ások ünnepe is, amikor hinnünk kell abban, hogy a munka megbecsülése egykor oly pie­­d­esztált fog állítani, amely előtt mindnyá­jan egyforma megbecsüléssel hajlunk meg. És ma, a nagy összeomlások idején, amikor az európai kultúra­­ fölött is kong a vészha­rang, fontos a munka megbecsülése, mert­­ csak a­­ munka mentheti meg a mai helyzetet, a­mikor új értékeket nem új javak felépítéséből, hanem a régiek lerom­bolásából akarnak teremteni. És bíz­nunk kell, nemcsak önmagunkban, nem­csak az ember elhivatottságában, hanem bűnünk kell a munka rendeltetésében is, a­mely egyedül van hivatva arra, hogy az embert és annak kultúráját ne csak megte­remtse, ne csak fentartsa, hanem egyre és egyre előrevig­ye és mert a munka, amelynek ünnepét vissza-viisszatérve ünnepeljük meg minden május elsején, az önmagára vont, megbecsüléssel új értékeket teremt és új értékeket juttat a mindig fáradozó, a min­dig küzdő, de soha el nem fáradó emberiség­nek és ezzel azt az örök forrást képezi az emberiség számára, amelyből az emberi nagy­ratörtetés örök időkön át táplálkozik. Május elsején ünnepeljük a munkát, de ünnepeljük ne csak az ünnep melegségével, ne csak az­zal a nagy megnyugvással, amelyet az ün­nep ad, hanem ünnepeljük azzal a bizalom­mal és azzal a reménységgel, amelyet mun­kával, mint az emberi kultúra nagy jóltevőjé­­vel szemben hordunk és magunkban hor­danunk kell Személyváltozások a Bratianu-kormányban. A parlament megnyitó ülése. — Éles támadás Vaida-Voevod Sándor ellen. Bucurestiből érkező távirat szerint Vai­­toianu belügyminiszter benyújtotta lemondá­sát. Bratianu miniszterelnöki a fővárostól tá­vol, floricai birtokán tartózkodik és a kor­mány Bucurestiben időző tagjai táviratilag hív­ják­ vissza Bucurestibe, ahova ma este ér­kezett meg és így csak holnap lesz döntés a" belügyminiszter“ távozása kérdésében. A mi­niszterelnöki mindenesetre iparkodni fog, hogy Vatioianut maradásra bírja. A május elsején megnyitó parlamenti ülésszaki tehát érdekfe­­szitő politikai helyzetben kezdi meg munká­ját. A Bucu­resti t tudósitónak­ közli, hogy a Viktorul hosszú cikkben foglalkozik azzal a nyilatkozattal, melyet Vajda-Voevod Sándor volt miniszterelnök a m­ult vasárnapi timi­­soarai (temesvári) nemzeti párti gyűlésen az Aradi Hírlap munkatársa előtt tett. A cikk rendkívül éles hangon kommentálja Vajda Sándor nyilatkozatát és abba azt magyarázza bele, hogy Vajda Sándor a magyar kisebbsé­gek őrszemének csapott fel; a Viitoril a kö­vetkezőket írja: «A magyar diplomáciai offen­­zíva napról-napra nagyobb élénkségre jut. A népligához intézett tiltakozások egyre növek­szenek, a külföldi lapoknak küldött tendenció­zus hírek közlése nem ért véget. Az erdélyi magyar­ párt elnöke, báró Jósika, sétát csi­nált a Balatonnál ahol véletlenül találkozott Horthy generalisszimusszal és ennek a talál­kozásnak következtében a báró felhatalmaz­ta Apponyi grófot, hogy az interparlamentáris unió gyűlésén az erdélyi magyarsá szólaljon fel, bár S*1. népiiga Budapestről küldött emlékiratokat és bár a világsajtó a Romániát rágalmazó cikkek miatt nem jön izgalomba és a magyar tüntetés pla­­tonikus marad, ezzel szemben kárpótlásul a magyarság éber őrszemeket kapott, akik­ meg­védik őt. Az őrszemek között van az az em­ber, akit a­­ magyar lapokr­a Vajda Sándorénak hívnak és akinek nyilatkozatát az Aradi Hír­lap közli április 24-i­ számában». Ezután idézeteket közöl a Viitorul Vaida nyilatkozatá­ból, amelyhez a következő megjegyzést fűzi: «Vajda Sándor tehát sajnálja a közoktatás­ügyi miniszter azon intézkedését, hogy bezá­ratta az oradea-marei liceim­ot és megígéri, hogy a nemzeti párt a lehetőség határain be­lül­­ respektálni fogja az alba-iuliai határoza­tokat, a népkisebbségekkel szemben is. A ma­gyarság hivatalos védelmezője nem mondja de sejtetni engedi, hogy az az alaptörvény, melyre Romániának szüksége van, az alkot­mány, nem szavazható meg a magyarság, szászság és a liberális párt egyetértésével. El­itéli és árulónak nevezi Vajda Sándor Kis Gé­zát, azt a magyar képviselőt, aki amidőn a bucurestii parlamentbe jött­, a következő igaz­ságot mondotta: — A románoknak, midőn a magyar uralom alatt állották­ jogukban állott irredenta politikát folytatni, mivel abszolut többségben voltak­ Erdély területén. A magya­roknak nincsen meg ez a joguk, mert kisebb­ségben vannak Ha Románia magyar többségű területet foglalt volna el, én is a legtüzesebb irredenta harcos lennék, de a mai viszonyok között nem helyeselhetek egy erdélyi irre­dentizmust, mert annak nincsen jogalapja». Ezt a il­ojális politikust, aki elvetette magá­tól a Balaton melletti Horthy—Jósikia—Appo­nyi irredentizmust, e­zt a férfiút nevezi «Vajda Sándor» árulónak. Nem szorul ez semmiféle kommentárra. Csak emlékeztetni akarunk arra, hogy a Vajda-féle interjú épen kapóra wpwsm* Wgh­t ftmmW. Wulff*' Töre­kedtek a régi királysággal való egyesülésre hanem mindig csak­ arra, hogy auton­ótmiát nyerjenek. És most kérdezzük, hová vezethe­tik az országot azok­ a férfiak, akik ilyen esz­mékkel vannak eltelve!?» A Viitoril talán túlságosan is sokat bele­­m­agyaráz Vajda Sándor nyilatkozatába, a­melyre vonatkozólag különben mi az interjú után nyomban megtettük! külön megjegyzé­ Wolf Károly képkiállítása. (Arad megyei festő az aradi Kultúrpalotában.) A Kultúrpalota megszakítás nélküli kép­­kiállí­tásainak sorában Wolf Károly tárlata ki­magasló művészi esemény. A holnap, kedden megnyíló kiállítás minden egyes vászna a beérkezett igazi művészt hirdeti. Wolf Ká­roly arckép és zsánerfestő, az emberi arc és jellem virtuózi tolmácsolója, a színpompás ra­gyogó enteriőrök páratlan művésze. Csodálato­san emelkedő pályafutásának több mint két évtizedét Budapesten élte le. Elismert neves tagja volt a budapesti művész­társaságnak, sőt a maga specialitásában, az esti világítási hatá­sok tolmácsolásában, a legelőkelőbb helyet foglalta el. Négy év óta szülővárosában, Pan­­cotán él és munkálkodik csendes elvonultsá­gában. A vidéki élet nyugalma és ihlető ereje újabb ragyogó szépségekkel gazdagította mű­vészi palettáját. Wolf Károly egy évtizeddel ezelőtt is elsőrendű portréfestő volt, de négy év alatt csodálatosan elmélyült s az ember­­látásnak azt a kivételes titkát sajátiitota el, a minővel csak igazi, nagy művészek rendelkez­nek. Ennek a termékeny négy esztendő­nek a hatása színpompáját is fokozta s ma már egyes vásznai a legragyogóbb és mégis a leg­­harnonikusabb és legtökéletesebb szinergiá­­ban pompáznak. A teljes és tökéletes rajztu­­dás annyira jellemző minden egyes festmé­nyén, hogy a felöltözött alakok hullája alatt mindenütt tökéletesen érzékeljük a precíz anatómiai figurát. Egyébként Wolf Károly a tárlaton egy gyönyörű akttal is­­ szerepel. A «Rabszolganő» a legszebb alkotásai közé tar­tozik. A test harmonikus és mégis erőteljes mozdulata remekül érzékelteti a «Rabszolgás nő» kétségbeesett lelki hangulatát. Minden izom és minden tag a legtökéletesebb anató­miai tudás ipl .épült. Az «Imakönyv reflexében» címet visel« vászna teljes művészeit»­ old­» meg az öregasszony arcára a könyv lapjáról visszasugárzó fényhatásokat. Maga az arc is élő, igaz és plasztikus. Nagyszerű hangulatot ragadott meg­ a művész a «Majtási áj­tatosság» cimü nagy vásznában. Az imádkozó pap, két oldalról minisiráló fiukkal s a háttérben mű­vésziesen elrendezett áhitatos gyermekcso­­portozattal, egységes nagy harmóniába olvad össze és önkéntelen áhítatra késztet. A «Levél» címü esti megvilágításban tündöklő vászna buja színpompájával Wolf Károlynak ra­gyogó vásznai közül is kiemelkedik. A félig fekvő leányalak a lámpa piros fényében él és lélekzik. A kép dekorációja a plüsstakaró és a háttérszőnyeg a legpompásabb anyagsze­­rűséggel nyer megoldást Nagyon bájos kép az esti megvilágításban tündöklő «Zongoralecke» címü festménye. Ehhez hasonlót már láttunk Wolf Károly egyik közelmúlt képtárlatán. A «görög leány» címü vásznán rendkívül ér­dekes problémát old meg a művész. Maga a kép is nagyon hatásos. A görög ruhában álló nyúlánk, gyönyörű arcú leány jobb vállán egy galamb ül. Az ablakon keresztül az alkony homálya­­ nyomul a szobába s ömlik el a leány arcán. Jobbfelől, a kép keretein kívül, égő tűz­­től sugárzó fény rávilágít a leány ruhájára s ez a fényhatás az est színeivel gyönyörű har­móniába olvad. A «pók» című képen első pil­lanatra kitaláljuk a szerző intencióit. Egy na­gyon szép leány hímcuskás mosollyal az ar­cán és ígéretes pillantással a szemében veti ki hálóját a férfiakra. A művészi témának ilyetén megoldása már a legmagasabbrendű­ festői tudást követeli meg. Két vászna is vi­seli ezt a címet: «Nő kosztümben». Gyönyörű arcgk ragyogó színharmónia mindegyiken s az ecsetkezelés­i képeken Innocent művésze­tére emlékeztet. A «szerelmes levél» című­ esti világításban megfestett leány-arc sugárzó mo­solyával, a legtisztább szerelmi boldogságot tükröztek. Ez a kép is portré, néha zsánerkép

Next