Erdélyi Irodalmi Szemle, 1925 (2. évfolyam, 1-10. szám)
1925-10-01 / 8. szám
Sipos Domokosnak kiváló képessége van a forradalmi kohó izzását meglátni. Példáját mutatta ennek egy nemrégiben közölt regényrészletével, melyben egy falusi forradalmat jelenített meg, az októberi időkből, erősen naturalisztikus színekkel (— amit azonban egy undorító színfolt ugyancsak megzavart — bár nagyon is elfogult szubjektivitással. Bizonyára az idő nagy távlatának köszönheti, hogy a pályaművében rajzolt forradalom mindkét hibától mentesen gomolyog le előttünk. Hiányossága, hogy a forradalom lelki (huszita mozgalom) és anyagi (három évi dézsmakivetés) rugói nincsenek kellő kapcsolatba hozva egymással. De vannak egyéb fogyatkozásai is. A novella befejező része — mindjárt attól kezdve, mikor a főhős elköveti a döntő tettet, megszökik az erdélyi vajda táborából — krónikás történeti rajzzá válik. S bár az író eléggé igyekszik budai Nagy Antalt a cselekvény középpontjába állítani, de alakját kellően kidomborítani nem tudja s különösen nem tud elég érdeket kelteni az ő személyes sorsa iránt. Lépes Anna iránt való szerelme s az ebből fakadó tragikus összeütközés gazdag forrása lehetett volna a költői leleménynek, de az író éppen, hogy érinti ezt. Talán erről a pályaműről mondható el leginkább, hogy a történeti tanulmány a szerző lelkében nem érlelődött ki annyira, hogy „termékennyé duzzassza az író képzeletét és alkotó erejét. “ Valóban inkább tekinthető tört. regényvázlatnak, mint kész tört. novellának. Ugyanez mondható a Sáskajárás c. novelláról, amelyben meg már alig kapunk az eseményeket hordozó főalakot. A Cserey Mihály nagyon is elmosódott alakja nem alkalmas erre. Erősebb, de hézagos kompozíciót találunk a Lassan mégis megvirrad c. novellában. Ez a hézag főként ott érezhető, ahol Apáczainak meglehetősen passzív alakja a Basireval való döntő vitájában cselekvővé válhatna s a maga fejére zúdított tragikus sorsot motiválhatná. Elég érdekesen indul a Hetedhét ország legszebb aszszonya c., de aztán fokról-fokra veszíti is az érdekességét, a szerkezete pedig éppen így fokról-fokra lazul. Kompozíció tekintetében a Télutó mögött a Jótám meséje és a Kontár címűek a leghelytállóbbak. Az utóbbi egyszersmind az összes novellák között a legbefejezettebb is. Viszont talán az összes pályaművek között a legkisebb kaliberű. Inkább történeti anekdota. Gördülékeny párbeszédes stílusa leginkább - 386 -