Erdélyi Lapok, 1932. szeptember (1. évfolyam, 195-218. szám)
1932-09-02 / 195. szám
2 sze 222 kivándorló esik. Ez az aránytalanság az előző évre vonatkozólag még rikítóbb: itt a csatolt tartományok 11.703 kivándorlójával szemben csak 598 ókirályságbeli kivándorló áll. Alig hisszük, hogy bárki is elzárkózhatna azoktól a politikai természetű következtetésektől, amit ezek a számok tálcán kínálnak. És senki sem állíthatja, hogy ezek a számok a csatolt tartományok jobb, vagy csak egyszerűen jó helyzete mellett szólnának. A nemzetiségek szerint való részletezés, sajnos, csak 1931. évre vonatkozóan áll a rendelkezésünkre. Ezek is csak öszszesített számok s nem csoportosulnak egyúttal tartományok szerint is. Annyi azonban ezekből is kiderül, hogy a 2690 kivándorló közül mindössze 243 volt román nemzetiségű, tehát az egész számnak még 10 százaléka sem. A többi nemzetiségek arányszáma csökkenő sorrendben a következő: 1463 zsidó, 475 német, 282 magyar, 75 ukrán, 53 szerb, 32 orosz, 31 török, 13 bulgár, 9 lengyel és 14 különböző nemzetiségű. Ha a magyaroknak ezt a viszonylag alacsony arányszámát összehasonlítjuk régebbi évek feltűnően nagy magyar arányszámaival, ugyanakkor azonban számba vesszük azt is, hogy az erdélyi magyarságnak mind gazdasági, mind társadalmi és politikai helyzete évről-évre csak romlott, úgy arra a következtetésre kell jutnunk, hogy a magyar társadalomnak kivándorlásra hajlamos rétegei, már azzal az anyagi erővel sem rendelkeznek, ami szükséges ahhoz, hogy az előbbrejutásnak és boldogulásnak azt a végső, kétségbeesett kísérletét megkockázassák, amit a kivándorlás ismeretlen országokba jelent! A hivatalos kimutatás, melynek adatait most vizsgálgatjuk, még egy megjegyzést követel. Abban a felsorolásban, amely a viszszatérőket nemzetiségek szerint részletezi 2627 repatriáló között a magyarokat 401 lélekkel szerepelteti. Félreértések elkerülése végett: itt természetesen csak olyan visszatérő magyarokról van szó, akik román állampolgárságukat megtartották. Mások ugyanis nem igen térhetnek vissza szülőföldjükre, akármennyire is vágyakoznak vissza: ilyet egyetlen egyet sem ismer ez a kimutatás! De még ez a 401 magyar is minden jel szerint olyanokból telik ki, akik tengerentúli országokból nem is vándorolnak, hanem vánszorognak vissza szülőföldjükre, mert abban a kimutatásban, amely a visszavándorlókat érkezési országaik szerint részletezi, Magyarország külön megemlítve egyáltalán nincsen. Holott nyilvánvaló, hogy a legtöbb erdélyi magyar a világ összes államai között Magyarországon él. Arra vonatkozólag pedig, hogy illetékes helyeken mily éberen ügyelnek a magyarországi és erdélyi magyarság kapcsolatainak alakulására, még egy érdekes adatot találtunk ebben a hivatalos kimutatásban: a Romániába bevándorló idegen állampolgárok rovatában. 1931. év folyamán 5160 idegen állampolgár vándorolt be Romániába. Az első helyen állanak ezeknek a sorában a bulgárok 2950 lélekkel, a jól ismert bulgár kertészek szolgáltatják ezt a számot, akik munkájuk végeztével szinte maradék nélkül el is távoznak. A második helyen állanak az osztrák állampolgárok 1070 bevándorlóval, a harmadik helyen a jugoszlávok 246, a negyediken acsehszlovákok 231, az ötödiken az olaszok 110 s a sornak a legvégén a magyarok 84 bevándorlóval...! Ezekből a számokból annyi mindenesetre kiderül: azok az adatok, melyek az élő portékának, az embernek nemzetközi forgalmáról számolnak be, legalább is oly érdekesek és tanulságosak s legalább is annyi közgazdasági következtetésekre adnak alkalmat, mint az élettelen áruk forgalmáról szóló kimutatások. maguk — de, ha az iskola mindent elvégezhet, ha minden reménységnek, várakozásnak megfelelhet, akkor joggal hibáztathatnák, joggal tehetnének szemrehányást az iskolának, ha egyik, vagy másik tanuló erkölcsi-tanulmányi előmenetele nem kielégítő. Ha a tanuló nevelésében és oktatásában egyedül csak az iskola volna illetékes, csakis az iskola viselné az érte való felelősséget, akkor igazuk volna azoknak, akik megelégszenek azzal, hogy gyermeküket iskolába küldik ugyan, de aztán többet nem törődnek a gyermekkel, mert úgy gondolodnak, hogy az iskola köteles a tandíj fejében mindent elvégezni és mindenféle felelősséget elvállalni. Csakhogy az iskola nem vállalkozhatik mindenre. Az iskola nem műhely, nem gyártelep, amely a nyersanyagot átveszi és kifogástalan prima árut szállít. Az iskola nevelő és oktató munkája nem tud mindent a tanulóból „kihozni“, erkölcsi és tanulmányi előmeneteléért csak részben felelős, mert az iskola mellett más erők és tényezők is vannak, amelyek sokszor erősebb, határozottabb befolyást gyakorolnak a fejlődő, fogékony gyermeki létekre. Az első és legfontosabb hatást a gyermekre a szülői ház gyakorolja azokban az években, amelyekben a gyermek csak a család kötelékébe tartozik, míg az iskola csak órákon keresztül rendelkezik a gyermek fölött és sohasem mondhatja teljesen a magáénak. A szülői ház döntő, nevelő, irányító hatása tovább tart az iskolaköteles koron túl is mindaddig, míg a tanuló a szülői házban tartózkodik. Ha a tanulót vallásos, erényes életre akarjuk nevelni, ha jó tulajdonságokat és a benne szunynyadó tehetségeket akarjuk kifejleszteni, akkor az iskolának és a szülői háznak egymással párhuzamosan kell haladnia, egymást támogatnia kell és mint egyenrangú faktorok, céltudatos, harmonikus együttműködést kell kifejteniük abban a kötelességben, abban a hivatásban, amit a tanuló szellemi, erkölcsi, testi nevelése és oktatása egyformán ró a Szülői házra, a családra és az iskolára. A szülői ház mellett már korán jelentkezik a tanuló életében annak a társadalomnak és környezetnek a hatása, amelyben forgolódik. Továbbá a könyvek, amelyekhez a tanuló a családban és az iskolában hozzáférkőzik, szintén elhatározó és a jövőre kiható jellemalakulásra befolyással vannak. Azért tanácsos, hogy úgy az iskola, mint a család már korán gondoskodjék olyan könyvekről, amelyek a tanulóifjúság korának, szellemi fejlettségének, erkölcsi ízlésének, faji karakterének, vallásos érzésének, nemzeti tradícióinak legjobban megfelelnek. Az iskola mellett tehát a szülői ház, a család, a társadalom, a környezet, a könyvek irányító, döntő hatást gyakorolnak a tanuló erkölcsi és tanulmányi előmenetelére, éppen azért igazságtalanok volnánk az iskolával szemben, ha a tanulóifjúság esetleges nevelésioktatási defektusáért egyedül csak őt tennék felelőssé. Erdélyi Lapok 1. évfolyam, 195. szám. Processziók mennek át a határon Ötszáz főnyi búcsújáró jött át a bezdini szerb kolostorba. Máriaravnára beengedik a Jugoszláviai és magyarországi katolikusokat is Temesvár. Saját tud. A görög-keleti szerb egyház most ülte meg Nagyboldogasszony napját. Ezen a napon a bezdini szerb kolostorban megtartják a búcsút, amelyre régtől fogva szoktak mindenüknen a Bánságból elzarándokolni a szerb hívek. Az idén különös nevezetessége volt a bezdini ünnepnapnak: a határkialakulások óta most jöhettek át első ízben román területre Jugoszláviából is a zarándokok. Mintegy ötszáz főnyi processziós menet érkezett meg Nagykikindáról, Mokrinról, Karlováról és ami a legérdekesebb: a határőrség előzékenysége folytán anélkül, hogy igazolásokat végeztek volna, vagy megbontották volna a processzió rendjét. Úgy jött az, ájtatos énekkel, Nákófalva táján zárt sorokban a határon át. A határon innen aztán mindenütt csatlakoztak ehhez a menethez az északbánáti községek szerb vallású hívei, Bezdinre érve pedig Létics György orbánsági-temesvári szerb püspök, aki külön erre az alkalomra érkezett meg Versecről, fogadta azt. A processziós menetek előtt megnyílt a határ. A jugoszláviai szerb zarándokokat úgy engedték át a határon, hogy külön-külön névre szóló engedély sem kellett, hanem csak a résztvevők névjegyzékére vezették rá az engedélyezést. Kosztics Szlobodán temesvári szerb főesperes külön beszédet intézett a jugoszláviai zarándokokhoz s megköszönte nekik, hogy fáradtságot nem ismerve, jöttek el annyi év után újból a régi kolostorba; de megköszönte a román hatóságok előzékenységét is. Mikor aztán a bucsujárók menete visszatért Jugoszláviába, Kikindán ugyancsak Kosztics főesperes, aki a püspököt kísérte a határon túlra, tartotta a befejező ájtatosságot. Miután mindenki tudta, hogy az ő közreműködésével sikerült oly sima módon a határátkelés, az ottani szerb hívek egyszerre több katolikus asszonyt hoztak elébe. A katolikus lakosság ugyanis erről a precesszióról értesülve, most már szintén vágyakozik a határon túlra, Szűz Mária kegyhelyére. — Pőesperes úr — mondották — kérünk tanácsot, hogyan juthatnánk át mi is könnyűszerrel Máriaradnára. Évek óta vágyakozunk oda, most talán mi is reménykedhetünk. Kosztics főesperes a maga részéről szívesen interveniált a szerb határrendőrségen, ahol meg is ígérték, hogy minden nehézség nélkül fogják majd a Radnára igyekvő katolikus zarándokokat a határon átengedni. Az illetők öt napra szóló határátlépési engedélyt kapnak. De hiszen, egyébként is megnyílt már a határ az ájtatos zarándokok számára. Éppen a napokban közölte a temesvári püspöki hivatal — amint azt jelentettük is — hogy a szeptember 8-iki radnai ünnepségek alkalmával a román kormány megengedni a Magyarországból jövő zarándokoknak, hogy öt napra átjöhessenek a határon. S a román kormány — a püspöki hivatal további közlése szerint — utasította is határközegeit, hogy a zarándokoknak minden lehető könnyítéssel álljanak rendelkezésükre. MEGJELENT VÉGRE A TELJES MAGYAR MISEKÖNYV a Missale Romanum szerint latin-magyar szöveggel, liturgikus magyarázatokkal és imákkal, ára 225 lej. Kapható: Missió könyv- és kegytárgy üzletben. Zászlók, lobogók, egyházi ruhák és felszerelési tárgyak legjobb beszerzési forrása: TIMISOARA I. Püspöki-palota, Str. Lonovics 1.