Erdélyi Lapok, 1932. október-december (1. évfolyam, 219-295. szám)

1932-10-01 / 219. szám

Szerkesztőség és kiadóhivatal: Oradea —Nagyvárad, Sir. Reg. Carol 5. (volt Szilágyi Dezső­ ucca) — Felelőn 27 Főmunkatárs: Főszerkesztő: DR. PAÁL ÁRPÁD PlfiffTotÁet amíp *•!!««■: Egész évre 900 X félévre 400, negyedévre 210 X egy hóra 70 lei. felOTlZetBSl 8F&R. .Jaffvaporszállon­: Egész erre 60 P. félévre 30 P, negyedévre 15 P. DR. GYÁRFÁS ELEMÉR Egyes szára ára 20 fillér, vasárnap és ünnepen 24 fillér Mi van a kormányválságok m­ögött? Czettler Jenő a dunai államok eladósodásáról és a magyar­­országi kereszténypárt mezőgazdasági programjáról Mint általában az összes középeuró­pai államok lappangó vagy nyílt kor­mányválságaiban, úgy a mostani ma­gyarországi kormányválság mögött is a mezőgazdasági népesség megsegítésének a nehéz problémája húzódik meg. Romá­niában is drámai lüktetésű, ahogyan ez­zel a problémával birkóznak. A szomszé­dos Magyarországban a Keresztény Gaz­dasági és Szociális Párt legújabban na­gyon átfontolt mezőgazdasági programot dolgozott ki, hogy öntudatosabb irányt tudjon adni a kapkodó és jelszavas szél­sőségek helyett. A program alapterveze­tét Czettler Jenő egyetemi tanár, a ma­gyar képviselőház alelnöke állította ösz­­sze, aki tudósítónk útján az Erdélyi Lapok­nak is nyilatkozatot adott erről a fontos problémáról. A mi országunk szempontjából is ér­dekes, hogy a szomszédos ország keresz­tény irányzata milyen tájékozódásokat vesz a mezőgazdasági bajok eligazításá­ban. Czettler professzortól különben tudósítónk mintegy bevezetőképpen azt is megkérdezte, vájjon van-e valami kü­lönös oka a dunai államok közös mező­­gazdasági válságának. Az érdekes válasz erre így hangzott: — Van. Olyan folyamat ez, amely ná­lunk már a háború előtt elkezdődött: a kapita­lizmus küzdelme a mező­gazdasági ősi termelési rendszerrel, a kis­gazda zárt családi gazdaságával. A nagy- és középbirtokos már régen belekapcsoló­dott a kapitalista gazdasági rendbe, azon­ban a kisgazdát csak a háború és még in­kább az inflációs idők látszólagos fellen­dülése csalta ki évezredes fellegvárából. A gyáripari tömegcikkek, luxusáruk, új gépek vonultak be trójai falóként a kis­gazdaságba, amelynek következménye volt a várfalak lerombolása. Most már akár akarja, akár nem, terményeinek 50—60 százalékát el kell adnia, hogy köz- és magántartozásainak eleget tegyen. Így került a parasztgazdaság a világpiactól abszolút függő helyzetbe. Ezek előrebocsátása után Czettler Je­nő a magyarországi kereszténypárti ag­rárprogram alapelveit következőkben vá­zolta: — Mi a gazda számára nem vagyont­hozó nyereséget, csak tisztességes megél­hetést követelünk. 1. Tisztességes bért a tisztességes munkáért mind a külső, mind a belső piacokon. 2. A mezőgazdasági termelés átszer­vezését, beleértve a termelési költségek­nek (adók, ipari cikkek stb...) leszállítását is, hogy a gazda az agrárválsággal szem­ben megvethesse a lábát. 3. A mai válságból származó köz- és magánadósságok rendezését és a mező­gazdasági hitelügy magas nívóra emelé­sét. 4. Végül a mezőgazdasági munkás­nak munkaalkalmat, elsősorban célszerű telepítés, közmunkák és a termelés át­szervezése révén. Ez a Keresztény Párt agrárpolitiká­jának négy sarkalatos pontja. Talán má­sok ennél többet mondanak, de ismerjük a magyar közmondást: Aki sokat markol keveset fog. Ami a földteher-rendezés kérdését il­leti, arra nézve a kiváló magyar szakértő a következőket mondotta: — A közönség a mezőgazdasági hi­telkérdést igen egyszerűnek tartja. Tud­nunk kell azonban, hogy végleges meg­oldást nem jelent sem a moratórium, sem a kamatlábcsökkentés, sem az adósságel­engedés. A Keresztény Gazdasági Párt azért követelte legutóbbi határozatában is olyan akció megindítását a morató­rium ideje alatt, amely a mezőgazdasági hiteléletet tartósan szanálja. Ez az akció két irányú: egyik, a közönség előtt leg­jobban ismert probléma, a földteher­­mentesítés, a másik sokkal fontosabb, az inflációs időkben tönkrement mező­­gazdasági hitelszervezet újraépítése. Nézzük a földtehermentesítés néhány fontos kérdését! Meg kell állapítani pon­tosan és ezt a telekkönyvek alapján nem lehetetlen megtenni, hogy hány túladó­­sodott gazdáról van szó. Ki kell minde­nekelőtt kapcsolni az olyan szélsősége­ket, mint amikor valakinek elenyésző csekély az adóssága, vagy amikor valaki kétszer annyi adóssággal terhelte meg a birtokát, mint amennyi e birtok értéke. A másik kérdés a birtokkategória prob­ Földrengés Írta: Bethlen Margit A vékonylábú berakott asztalkán, amely a kerevet mellett állott, különböző tárgyak lak­tak. Legszembeötlőbb rajta a lámpa volt, na­rancssárga ernyőjével és magas, átlátszó üveg­szárával, amely mint a hasznos praktikusság megszemélyesítője, kétségtelenül uralta a helyzetet, ő nem jelentett mást, mint ami volt: világításra való berendezés és azzal vége. Az asszony, akinek tulajdona volt, saját maga sze­rezte be, az ernyőt is ő készítette nemrég kü­lön e célra vett selyemből. Még csak emlékek sem fűződtek hozzá, mert amikor az asszony a lámpát megvette, már túlvolt azon a koron, amikor az emlékek képződni szoktak. Ez vala­hogy meg is látszott rajta, oly közönyösen, merev nembánomsággal állott helyén, mintha abban a szent pillanatban hozták volna oda a boltból. A körülötte csoportosuló többi tár­gyon ez nem vevődött észre. Sőt, akármilyen különnemű társaság is volt, az idők folyamán valahogy összeolvadtak, összesimultak, mind­egyik közülök megtalálta a maga kisebb-na­­gyobb helyét, amelyen szerepét úgy a maga, mint társai szempontjából harmonikusan be­­tölthette. Volt azon az asztalkán családi kép, amely az asszony gyermekeit ábrázolta, akik réges-régen elhagyták már a családi fészket, széles, díszes keretben, elfakuló színekben a kerekded, gyermekes arcok. Mellette állott egy masszív ezüstcsésze, amelyet férje annak­idején úrlovasversenyen nyert. Az asszony úgy érezte, hogy ez a csésze, amely urának leg­főbb büszkesége volt, legjobban is jellemzi házasságuk és egymáshoz való viszonyuk egész lényegét: hideg, értékes, sima és lélek nélkül való. Még egy másik ezüsttárgy is gubbasz­tott az asztalkán, de annak felülete mindenfé­le össze-visszadomborodó képecskével volt ki­verve, belsejében pedig szintén képek voltak, újabb és régibb keletű fotográfiák, rokonok, barátok, családtagok és összeverődött ismerő­sök képei, tarka és véletlenül összerakott mo­zaik az asszony elmúlt életéből, amelyen itt­­ott ő maga is szerepelt. A doboz mellett fur­csa, fából faragott, primitív barna madár ku­­corgott, amelynek hosszú, hegyes csőre vád­­lólag látszott valamerre mutatni. Sem művé­szi, sem anyagi értéket nem képviselt, de az asszony valahogy nem tudott tőle megválni. Párját és hasonmását ő adta volt egyszer, va­lamikor annak a férfinek, aki őt azóta réges­­régen elhagyta. Talán tudat alatt úgy érezte, hogy míg ez itt van nála, addig mégsem sza­kadhatott el minden kapocs közöttük. A fér­fiak régen­ rájöttek arra, hogy az asszonyt nem egyik főhibája, hogy nem tud logikusan gon­dolkozni és hogy túlságosan érzelmi életet él. Mindezeken kívül volt az asztalkán egy kutya is, nagy, fehér, gyönyörűen kidolgozott porcellán puli, amelyről a férfi, aki azt neki sok évvel ezelőtt karácsonyra adta, azt mond­ta, hogy éppoly hűséges és elpusztíthatatlan, mint az ő, — a férfi — szerelme. Az asszony sokszor gondolt e szavakra, miközben keze szórakozottan végig simított a sima porcellán­­testen. Valóban szinte eltörhetetlen volt. Semmi sem állott ki belőle, ami letörhetett volna. Az asszony hosszú órákat töltött a ke­­reveten, olvasva, kézimunkázva, néha-néha felnézett és szeme megakadt az egyik vagy másik tárgyon. Elmosolyodott, vagy esetleg egyik-másik ránc, amely az idők folyamán szá­ja körül képződött, mélyebben vésődött pilla­natnyi elmerevedésében, aztán folytatta előbbi foglalkozását. Csak a lámpára nem pillantott soha. Kivéve olykor, ha rosszul égett. Valamelyik napon aztán érthetetlen dolog történt. A föld megmozdult a padló alatt és mint álmában forduló óriás, vállának egy rán­tásával széjjelszórt mindent a szobában. A fal is megrepedezett helyenként, az asztalon levő tárgyak pedig, mintha leseperték volna őket, úgy hevertek szerte-széjjel, az ezüst doboz nyitva tátongott, az apró képek az eltört lám­pa petróleumában ázva, a családi kép díszes kerete eltörve, csak a kerekded, gyermekes ar­cok mosolyogtak épúgy, mint annakelőtte, mint valami elfakuló, kedves emlék. Az ezüst­csésze nem szenvedett kárt, csak épp egy-két

Next