Erdélyi Lapok, 1933. április-június (2. évfolyam, 74-143. szám)
1933-05-28 / 119. szám
II. évf. 119. szám. — Vasárnap, 1933. május 28. Csestfélyi Lopott Csodás eredmények Togal-lal fejidegzsába és hűléses betegségek eseteiben Egy ismerősöm figyelmeztetésére megkíséreltem a Togal-tablettákat és azóta fejidegzsába (migrén) és meghűléses betegségeknél csodás eredménynyel használom. Amióta ezt az értékes készítményt ismerem, házi gyógyszertáramban állandóan kéznél tartom. Bonfert Ella, Cluj. A Togal gyors és biztos hatású gyógyszer rheuma, kőszörény, idegzsába és hátizomfájdalmak, álmatlanság, spanyolnátha és hüléses betegségek ellen. Togal kiválasztja a húgysavat, baktériumölő, tehát a bajt gyökerében támadja meg. Több mint 6000 orvosi vélemény! Egy kísérlet megfőzi! Az összes gyógyszertárakban. Lei 52-2. Felrobbantották az osztrák postának Olaszország, Balkán és Németország felé vivő telefonkábeleit egyik Olaszország és a Balkán felé, a másik Linzen át Németország felé vezetett, a harmadik, amely csak kisebb mértékben sérült meg, belföldi pontokat kapcsolt össze egymással. A csendőrség természetesen azonnal megkezdte a legerélyesebb vizsgálatot, eddig azonban semmiféle adat sincs arra, hogy a merénylet politikai vagy egyéb okokból történt-e? Csak az a körülmény szól a merénylet politikai háttere mellett, hogy az olaszországi és balkáni kábelen folyó beszélgetéseket a telefonigazgatóság gyanúja szerint valaki már hosszabb idő óta titokban állandóan kihallgatta. Az egész kerület rendőrsége 8SSC©!® ©YEBNiKEkNEl az Oromakine természetes erősítő tápszer elősegíti a növekedést, gyarapodást, a szellemi fejlődést, és csendőrsége megfeszített munkával folytatja a nyomozást, hogy kézrekerítsa a tetteseket. Gyárfás Elemér és gróf Toldalaghi Samu kitartásra kérik a magyar tanítókat — A küküllői katolikus tanítóság nagygyűlése — Dicsőszentmárton. Saját tud. A küküllői főesperesi kerület tanítósága most tartotta meg ez évi közgyűlését Dicsőszentmártonban, gróf Toldalaghi Sámuel főesperes elnöklete alatt, amelyen részt vett a kerület egyházi és világi vezetősége, dr Gyárfás Elemér szenátor, gróf Bélai Gergely, dr Orosz Pál földbirtokos, dr Szekeres István szentszéki tanácsos, Bencze István esperes, valamint a kerületi papság és tanítóság. A gyűlést istentisztelet előzte meg, amelyen szentmisét celebrált és beszédet tartott gróf Toldalaghi főesperes. Majd a katolikus iskolában Havadtós Imre igen szép sikerű mintatanításával kezdetét vette a tulajdonképpeni közgyűlés, amelyen Sándor Imre tanító-elnök megnyitójában rámutatott a tanítók nyomorúságos helyzetére, majd Orosz Pál dr külföldi példákra hivatkozva ismertette a gyógynövények nagyban való termelésének fontosságát s felhívta a tanítóságot egy gyógynövénytermelő és értékesítő szö-övetkezet alakítására. Dr Orosz Pál nagy tetszéssel fogadott előterjesztése után gróf Toldalaghi főesperes részletesen foglalkozott a tanítóság helyzetével. Kifejtette, hogy a mai viszonyok között sem a püspök úrtól, sem az egyházimegyétől anyagi támaszt nem lehet várni s minden egyházközség saját magára van utalva. Kéri a papságot, és tanítóságot, hogy hassanak oda, hogy a nép áldozatkészsége az egyház és a magyarság fennmaradása érdekében fokozódjon, mert iskoláinkat csak így tudjuk a mai súlyos gazdasági viszonyok közt átmenteni. Majd általános érdeklődés közepette dr Gyárfás szenátor emelkedik szólásra. Ismerteti a Státus jelenlegi helyzetét s a magyar parlamenti csoportnak a hitvallásos iskolák és tanítók érdekében kifejtett nehéz munkáját. Bár az eredmény nem áll arányban a végzett munkával, minden alkalmat megragadnak, ha, valami lehetőség adódik a kisebbségi iskolák helyzetének javítására. Kéri a tanítóságot, hogy a mostani nyomorúságos helyzetében is tartson ki a szent ügy mellett, mert egyházi és világi téren mindent el fognak követni a tanítók helyzetének könnyítéséért. . . Végül Bencze István dicsőszentmártoni esperes a mai pedagógus munkája mellett rámutatott az egyházi dalárdákban rejlő nagy kincsre, s felhívta a tanítókat a katolikus dalárdák sürgős megszervezésére. a ha Budapestről jelentik. Bécsi jelentés alapján az Új Nemzedék feltűnést keltő hírt közöl. Eszerint a csütörtökre virradó éjszaka a muramenti Brucknál ismeretlen tettesek felrobbantották azokat a távbeszélő kábeleket, amelyek Ausztriából déli irányban külföldre vezetnek. A kábelek a Murának egy kis szigetén vezetnek keresztül. Ezen a szigeten sporttelep is van, de különben lakatlan. Ez magyarázza, hogy a kábelrontást nem vették rögtön észre, hanem csak reggel, amikor kiderült, hogy a külföldi állomások és egyes osztrák községek sem felelnek a hívásra. A tetteseknek kitűnően kellett ismerniük a terepet, mert sötét éjszaka két méter mélységbe ástak le, hogy a kábelhez férkőzzenek. A kábeleket ezüttejt megfúrták és közvetlenül a vastag vezetékekbe helyezték el a dinamit gyutacsokat. Három fontos távolsági kábelt tettek tönkre, amelyek közül az ioén megsimította az arcomat. A kíséretében lévő magas, nyúlánk huszártiszt könnyedén összecsendítette a sarkantyúját, meghajolt a negyvennyolcas ügyvéd felé: — Oberleutnant Kaiser von Falkenthal. — örvendek, Kovács ügyvéd vagyok, — felelt zordan és magyarul kossuthszakállas nagybátyám Eusebia könnyedén belekarolt a kékmentés huszárba. — A vőlegényem, kedves bácsi — és nevetett. Halkan, finoman, csengőn, taktusra ... A Karácsony est oly gyönyörű volt Eusebia szüleinek a házában. De csupán az eleje volt gyönyörű. Aztán történt valami, valami mély és helyrehozhatatlan. Csak sokkal később tudtam meg, milyen helyrehozhatatlan ... A kékatillás, karcsú huszár már ötkor beállított. A legénye hozta a karácsonyi csomagokat és künn átadta őket az előszobában Eusebiu mamájának. Lenke néni megveregette az arcomat: — Aztán semmit sem odabenn elárulni, fiam! — bemutatott az ebédlő felé. önérzetesen megráztam a fejemet: — Már hova gondol, Lenke néni!? — Kissé megsértődve vonultam el az ebédlő felé. Megjött a Jézuska, a vacsora is megvolt, a bort átvitték a szalon asztalára, a csillár alá. Rudi bácsi (így kellett, hívni Eusebia vőlegényét) virágos hangulatban pengette a sarkantyúját, halkan dudorászott hozzá. Eusebia néha nevetett és Bonifác bácsi fáradhatatlanul koccintgatott jövendőbeli vejével. Én kissé, elvonulva, édes mélabúval néztem a csillár viaszgyertyáinak libegő, sárga lángjaiba. Emn is kaptam bort, az édes és szokatlan erejű karácsonyi bor kellemes szédületet okozott. Különös bánattal néztem Eusebiát és a vőlegényét néha. A főhadnagy ápolt ujjai bajuszkefét tartottak és a bajuszkefe gyakran simította végig a gazdája szőke ferenc-józsef-szakállát. Álmodó tekintetem visszavándorolt a csillárra. Egyszerre valahol fent, elszakadt egy láncszem, a csillár koronája ferdére billent. Lenke néni ölébe egész viaszccseppeső hullott, a kezére is cseppent valami belőle. Ijedtében felsikoltott — jaj Rudi nézze, még le talál zuhanni!... Mindannyian felugrottunk. Rudi, a huszár kacagva legyintett, — das is aa Schmarrn, mingy art megcsinálom!... Szempillantás alatt felgombolta az atilláját és mielőtt Eusebiu felsikolthatott volna, ledobta, felugrott a szabaddá tett szalonasztal tetejére és babrálni kezdett a csillár láncán. Eusebio nézte egy darabig, aztán sápadtan, élesen megszólalt. Én akkor nem értettem meg, mit mondott, Bonifác bácsi ijedten, tágranyílt szemmel ránézett, de mielőtt felelhetett volna, Eusebia sarkon fordult és kiment a szobából... III. Soha, de soha nem tudtam volna meg, mit is mondott Eusebia azon a szomorúvá vált karácsonyestén, ha az idén nem jutok nyomára, hogy az öreg és magányos Eusebia Mátraházán él. — Odamehetnénk nyaralni — mondom feleségemnek —, Mátraházán lakik egy magányos Eusebia, abból él, hogy a házát kiadja a nyaralóknak. Feleségem beleegyezett, összepakkoltunk és elutaztunk Mátraházára. Eusebia immár hatvan éves, de nem változott. Tán külsőleg inkább, de amúgy egy szikrányit sem. Szelíd esti beszélgetés alatt elmondta, hogy mit is mondott akkoron Kaiser von Falkenthal főhadnagynak franciául. Szó szerint ezt: *— urak hölgyek jelenlétében semmi körülmények közöt nem vetik le a kabátjukat — önnel én végeztem ... Eusebia rekkenőnyári délutánokon most is a „Les annales” 1890-es évfolyamát böngészi, az anekdotákat olvassa és most halkan nevet rajtuk. A konyhában üldögél, mi, akik nyaralóvendégei vagyunk, a szobában élünk. Nem, tudok aludni néha, elhallgatom Eusebiu halk nevetését. Aztán kijövök. Ingujjban. A „Les annales” megsárgult lapjai fölé hajol. Mikor észreveszi, hogy ingujjban állok előtte, felpattan, tetőtől talpig végigér és kimegy a spájzba ... Ő nem változott. Egy esős estén összeültünk beszélgetni. Azt kérdeztem tőle, várjon miért jött el Egerből is, hiszen manapság a hurcolkodás vagyonba kerül. — Mikor Egerbe költöztem, leviziteltem Mátééknál is — mondja panaszosan, éneklő orrhangon Eusebia — képzeld, nem adták vissza a vizitemet! Nohát kérlek, énnem lakom ilyen neveletek emberekkel egy városban! Ideköltöztem Mátraházára! De itt is csak úgy van, — rezignáltan legyintett... S