Erdélyi Lapok, 1933. április-június (2. évfolyam, 74-143. szám)

1933-05-28 / 119. szám

II. évf. 119. szám. — Vasárnap, 1933. május 28. Csestfélyi Lopott Csodás eredmények Togal-lal fejidegzsába és hűléses betegségek eseteiben­­ Egy ismerősöm figyelmeztetésére megkíséreltem a Togal-tablettákat és azóta fejidegzsába (migrén) és meg­hűléses betegségeknél csodás eredmény­­nyel használom. Amióta ezt az értékes készítményt ismerem, házi gyógyszer­táramban állandóan kéznél tartom. Bonfert Ella, Cluj. A Togal gyors és biztos hatású gyógyszer rheuma, kősz­­örény, idegzsába és hátizomfájdalmak, álmatlanság, spanyol­nátha és hüléses betegségek ellen. Togal kiválasztja a húgy­­savat, baktériumölő, tehát a bajt gyökerében támadja meg. Több mint 6000 orvosi vélemény! Egy kísérlet meg­főzi! Az összes gyógyszertárakban. Lei 52-2. Felrobbantották az osztrák postának Olaszország, Balkán és Németország felé vivő telefonkábeleit egyik Olaszország és a Balkán felé, a másik Linzen át Németor­szág felé vezetett, a harmadik, amely csak kisebb mérték­ben sérült meg, belföldi pontokat kap­csolt össze egymással. A csendőrség természetesen azonnal megkezdte a legerélyesebb vizsgálatot, eddig azonban semmiféle adat sincs ar­ra, hogy a merénylet politikai vagy egyéb okokból történt-e? Csak az a kö­rülmény szól a merénylet politikai hát­tere mellett, hogy az olaszországi és bal­káni kábelen folyó beszélgetéseket a te­lefonigazgatóság gyanúja szerint valaki már hosszabb idő óta titokban állandóan kihallgatta. Az egész kerület rendőrsége 8SSC©!® ©YEBNiKEkNEl az Oromak­ine természetes erősítő tápszer elősegíti a növekedést, gyarapodást, a szellemi fejlődést, és csendőrsége megfeszített munkával folytatja a nyomozást, hogy kézrekerítsa a tetteseket. Gyárfás Elemér és gróf Toldalagh­i Samu kitartásra kérik a magyar tanítókat — A kü­kü­llői katolikus tanítóság nagygyűlése —­ Dicsőszentmárton. Saját tud. A küküllői főesperesi kerület tanítósága most tartotta meg ez évi közgyűlését Dicsőszentmártonban, gróf Toldalaghi Sámuel főesperes elnöklete alatt, amelyen részt­ vett a kerület egyházi és világi vezetősége, dr Gyárfás Elemér szenátor, gróf Bélai Gergely, dr Orosz Pál földbirtokos, dr Szekeres István szentszéki tanácsos, Bencze István esperes, valamint a kerületi papság és tanítóság. A gyűlést istentisztelet előzte meg, amelyen szentmisét celebrált és beszédet tartott gróf Toldalaghi főesperes. Majd a katolikus iskolában Havadtós Imre igen szép sikerű mintatanításával kezde­tét vette a tulajdonképpeni közgyűlés, amelyen Sándor Imre tanító-elnök megnyitójában rá­mutatott a tanítók nyomorúságos helyzetére, majd Orosz Pál dr külföldi példákra hivatkoz­va ismertette a gyógynövények nagyban való termelésének fontosságát s felhívta a tanítósá­got egy gyógynövénytermelő és értékesítő szö-­ö­vetkezet alakítására. Dr Orosz Pál nagy tetszéssel fogadott elő­terjesztése után gróf Toldalaghi főesperes rész­letesen foglalkozott a tanítóság helyzetével. Ki­fejtette, hogy a mai viszonyok között sem a püspök úrtól, sem az egyházimegyétől anyagi támaszt nem lehet várni s minden egyházköz­ség saját magára­ van utalva. Kéri a papságot, és tanítóságot, hogy hassanak oda, hogy a nép áldozatkészsége az egyház és a magyarság fenn­maradása érdekében fokozódjon, mert isko­láinkat csak így tudjuk a mai súlyos gazda­sági viszonyok közt átmenteni. Majd általános érdeklődés közepette dr Gyárfás szenátor emelkedik szólásra. Ismer­teti a Státus jelenlegi helyz­etét s a magyar parlamenti csoportnak a hit­vallásos iskolák és tanítók érdeké­ben kifejtett ne­héz munkáját. Bár az eredmény nem áll arányban a végzett munkával, minden alkalmat megragadnak, ha, valami lehetőség adódik a kisebbségi iskolák helyzetének javítására. Kéri a tanítóságot, hogy a mostani nyomorúságos helyzetében is tartson ki a szent ügy mellett, mert egyházi és világi téren mindent el fognak követni a tanítók helyzetének könnyítéséért. . . Végül Bencze István dicsőszen­tmártoni esperes a mai pedagógus munkája mellett rá­mutatott az egyházi dalárdákban rejlő nagy kincsre, s felhívta a tanítókat a katolikus da­lárdák sürgős megszervezésére. a h­a Budapestről jelentik. Bécsi jelentés alapján az Új Nemzedék feltűnést keltő hírt közöl. Eszerint a csütörtökre virra­dó éjszaka a muramenti Brucknál isme­retlen tettesek felrobbantották azokat a távbeszélő kábeleket, amelyek Ausztriá­ból déli irányban külföldre vezetnek. A kábelek a Murának egy kis szigetén ve­zetnek keresztül. Ezen a szigeten sport­telep is van, de különben lakatlan. Ez magyarázza, hogy a kábelrontást­ nem vették rögtön észre, hanem csak reggel, amikor kiderült, hogy a külföldi állomá­sok és egyes osztrák községek sem fe­lelnek a hívásra. A tetteseknek kitűnően kellett ismer­niük a terepet, mert sötét éjszaka két méter mélységbe ástak le, hogy a kábel­hez férkőzzenek. A kábeleket ezüttejt megfúrták és közvetlenül a vastag veze­tékekbe helyezték el a dinamit gyuta­csokat. Három fontos távolsági kábelt tettek tönkre, amelyek közül az ioén megsimította az arcomat. A kíséretében lévő magas, nyúlánk huszártiszt könnyedén összecsendítette a sarkantyúját, meghajolt a negyvennyolcas ügyvéd felé: — Oberleutnant Kaiser von Falkenthal. — örvendek, Kovács ügyvéd vagyok, — felelt zordan és magyarul kossuthszakállas nagybátyám Eusebia könnyedén belekarolt a kékmen­tés huszárba. — A vőlegényem, kedves bácsi — és ne­vetett. Halkan, finoman, csengőn, taktusra ... A Karácsony est oly gyönyörű volt Euse­bia szüleinek a házában. De csupán az eleje volt gyönyörű. Aztán történt valami, valami mély és helyrehozhatatlan. Csak sokkal ké­sőbb tudtam meg, milyen helyrehozhatatlan ... A kékatillás, karcsú huszár már ötkor beállított. A legénye hozta a karácsonyi cso­magokat és künn átadta őket az előszobában Eusebiu mamájának. Lenke néni megveregette az arcomat: — Aztán semmit sem odabenn elárulni, fiam! — bemutatott az ebédlő felé.­­ önérzetesen megráztam a fejemet: — Már hova gondol, Lenke néni!? — Kissé megsértődve vonultam el az ebédlő felé. Megjött a Jézuska, a vacsora is megvolt, a bort átvitték a szalon asztalára, a csillár alá. Rudi bácsi (így kellett, hívni Eusebia vőlegé­nyét) virágos hangulatban pengette a sarkan­tyúját, halkan dudorászott hozzá. Eusebia né­ha nevetett és Bonifác bácsi fáradhatatlan­ul koccintgatott jövendőbeli vejével. Én kissé, el­vonulva, édes mélabúval néztem a csillár viaszgyertyáinak libegő, sárga lángjaiba. Emn is kaptam bort, az édes és szokatlan erejű ka­rácsonyi bor kellemes szédületet okozott. Kü­lönös bánattal néztem Eusebiát és a vőlegé­nyét néha. A főhadnagy ápolt ujjai bajuszke­­fét tartottak és a bajuszkefe gyakran simítot­ta végig a gazdája szőke ferenc-józsef-szakállát. Álmodó tekintetem visszavándorolt a csil­lárra. Egyszerre valahol fent­, elszakadt­ egy láncszem, a csillár koronája ferdére billent. Lenke néni ölébe egész viaszccseppeső hullott, a kezére is cseppent valami belőle. Ijedtében felsikoltott — jaj Rudi nézze, még le talál zuhanni!... Mindannyian felugrottunk. Rudi, a huszár kacagva legyintett, — das is aa Schmarrn, mingy art megcsinálom!... Szem­pillantás alatt felgombolta az atillá­ját és mielőtt Eusebiu felsikolthatott volna, le­dobta, felugrott a szabaddá tett szalonasztal te­tejére és babrálni kezdett a csillár láncán. Eusebio nézte egy darabig, aztán sápadtan, élesen megszólalt. Én akkor nem értettem meg, mit mondott, Bonifác bácsi ijedten, tágra­­nyílt szemmel ránézett, de mielőtt felelhetett volna, Eusebia sarkon fordult és kiment a szobából... III. Soha, de soha nem tudtam volna meg, mit is mondott Eusebia azon a szomorúvá vált karácsonyestén, ha az idén nem jutok nyo­mára, hogy az öreg és magányos Eusebia Mát­raházán él. — Odamehetnénk nyaralni — mondom feleségemnek —, Mátraházán lakik egy magányos Eusebia, abból él, hogy a házát kiadja a nyaralóknak. Feleségem beleegyezett, összepakkoltunk és elutaztunk Mátraházára. Eusebia immár hatvan éves, de nem vál­tozott. Tán külsőleg inkább, de amúgy egy szikrányit sem. Szelíd esti beszélgetés alatt elmondta, hogy mit is mondott akkoron Kaiser von Falkenthal főhadnagynak franciául. Szó szerint ezt: *— urak hölgyek jelenlétében sem­mi körülmények közöt nem vetik le a kabát­jukat — önnel én végeztem ... Eusebia rekkenő­­nyári délutánokon most is a „Les annales” 1890-es évfolyamát böngé­szi, az anekdotákat olvassa és most halkan ne­vet rajtuk. A konyhában üldögél, mi, akik nya­ralóvendégei vagyunk, a szobában élünk. Nem, tudok aludni néha, elhallgatom Eusebiu halk nevetését. Aztán kijövök. Ingujjban. A „Les annales” m­egsárgult lapjai fölé hajol. Mikor észreveszi, hogy ingujjban állo­k előtte, fel­pattan, tetőtől talpig végigér és kimegy­­ a spájzba ... Ő nem változott. Egy esős estén összeül­tünk beszélgetni. Azt kérdeztem tőle, várjon miért jött el Egerből is, hiszen manapság a hurcolkodás vagyonba kerül. — Mikor Egerbe költöztem, leviziteltem Mátééknál is — mondja panaszosan, éneklő orrhangon Eusebia — képzeld, nem adták vissza a vizitemet! Nohát kérlek, én­­nem la­kom ilyen nevelet­ek­ emberekkel egy város­ban! Ideköltöztem Mátraházára! De itt is csak úgy van, — rezignáltan legyintett... S

Next