Erdélyi Lapok, 1933. október-december (2. évfolyam, 221-295. szám)

1933-10-01 / 221. szám

Vasárnap, 1933 október évfolyam, 221. [319) szám Ih1 Bu Főaserkeszti DR. PAÁL ÁRPÁD KERESZTÉNY MAGYAR POLITIKAI NAPILAP Befizetési Arak! BeHíM*»! Egéu tin 60A fi­én» 400, ttmdém 20X «gf hör» 10. Mumow»» arau, Hannomi,sM, Efé„ éTn w r. ul//n „ P. „^idén» IS Egyn szám in 80 tillét, Tutinap éa ünnepe* 24 filér.­ld­al, A Fömmnkatán DR. GYÁRFÁS ELEMÉR A külföldi hitel álló­­harcban vannak az állammal Madgearu pénzügyminiszter ultimátumot küldött nekik. A jövő év áprilisáig a törlesztési részletek teljes elhalasz­tását kívánja.­­ Azután húszszázaléknyi készpénzzel és nyolcvan százalék kincstári jeggyel fizetünk Bukarest. Saját tud. Madgearu pénzügy­­m­in­is­zter telefonon beszélt a még mindig Párizsban időző román delegáció tagjaival, s minthogy azt a választ kapta, hogy a kül­földi hitelezők képviselői még mindig nem jelentkeztek a tárgyalások felvételére, felha­talmazta őket egy román közlemény közzé­tételére, amelyet tegnap este a bukaresti sajtó képviselőinek is átadott. A közlemény először ismerteti a külföldi, hitelezőkkel való konfliktus előzményeit. Románia, — írja — a pénzérték rögzítése után mindent elkövetett, hogy eleget tegyen fizetési kötelezettségeinek a külfölddel szem­ben. Csak az elmúlt év végén, miután az összes többi földművelő államok beszüntették külföldi fizetéseiket, fordult Románia is a román államjegyek külföldi tulajdonosaihoz, hogy tartozásainak fizetését az állam fizetési és transzferlehetőségeihez alkalmazza. Ez al­kalommal a román kormány az 1933—34. költségvetési évére három és félmilliárd csök­kentését kérte, a külföldi román államjegy­tulajdonosok egyesülete azonban csak 1.016 millió lej csökkentésébe ment bele és végül 2.197 milliós csökkentés csak a háborús tar­tozások általános elhalasztása következtében volt elérhető. Akkor az egyezmény megkötésekor, 1933 február 18-án a román kormány a következő­ket jelentette ki: Abban az esetben, ha az 1933—34. évi költségvetés végrehajtásának első öt hónapi államjövedelmek végösszege nem üti meg a költségvetési előirányzatot, vagy ha a keres­kedelmi mérleg nem juttat a kifizetésekhez szükséges devizamennyiség birtokába, utólagos csökkentésekre lesz szükség a külföldi adósságok fizetésénél. Erre az államjegytulajdonosok így feleltek: Ha a román kormány kijelentésében foglalt esedékesség bekövetkezik és ezt a Népszövetség pénzügyi bizottságának szakér­tői megállapítják, akkor a román kormánnyal együtt 1933 szeptember 1-én újólag vizsgálat tárgyává tesszük a kérdést, esetleges újabb könnyítések céljából. A román állam pénzügyi helyzete a folyó, költségvetés végrehajtásának első három hó­napjában beigazolta a kormány aggodalmát a fizetésképesség és a transzferlehetőség csök­kenése tekintetében s azért már július 6-án értesítette a külföldi hitelezőket erről és kérte, hogy már augusztus 15-én, tehát az eredeti­leg megállapított határnapnál korábban, kezdjék meg a tárgyalásokat a fizetések köny­­nyítésére vonatkozólag. Erre az időnyereségre azért volt szükség, mert az augusztus 15-én esedékes kifizetések transzferje a deviza­hiány miatt lehetetlenné vált. A külföldi hitelezők azonban szeptember 5-ében kérték a tárgyalás felvételének idő­pontját megállapítani s végül közös meg­egyezéssel ki is tűzetett ez a határnap. Ez eltolódás miatt, azonban a román kor­mány kénytelen volt augusztus 15-én transzfermoratóriumot határozni el. Ezt az intézkedést vis maior követelte. Ez nem akart egyoldalú vegzatórikus intézkedés lenni. Itt a pénzügyminiszter felsorakoztatta né­hány ismert érvét a transzfermoratórium szükségessége mellett, majd így folytatja: A megállapodások értelmében a román kormány kiküldöttei megjelentek Párizsban szeptember 1 3-én. A román államjegyek kül­földi tulajdonosainak egyesületei azonban megtagadták a tárgyalások felvételét s azt két előfeltételhez kötötték. Az egyik: a transz­fermoratóriumra vonatkozó határozat vissza­vonása, a másik pedig, hogy a Népszövetség szakértői állapítsák meg Romániában az ál­lam fizetőképességének mértékét. Egyik előfeltétel sem volt teljesíthető. Az első a már többször ismételt indokok miatt, a második pedig szintén a kormány akaratán kívül eső okok következtében. Azért a kor­mány már július hónapban kérte a hitelező­ket, hogy a szakértők felülvizsgálata helyett fogadják el Auboinnak a Banca Nationalánál lévő külföldi szakértőnek a jelentését alapul. Erre a kérésre augusztus 29-ig nem is érkezett ellenvetés, Auboin jelentése pedig elkészült. Minthogy a hitelezők képviselői nem je­lentek meg Párizsban, a román állam kikül­döttei szeptember 9-én közölték, hogy szep­tember 25-ig várnak a tárgyalások újrafelvé­­telére, de sem eddig az időpontig, sem azután nem jelentek meg a tárgyalások megkezdésé­re, csupán a csehszlovák államjegytulajdo­­nosok képviselői. Minthogy azonban az október elsejei ese­­­­dékesség közeledik és a kormány minden javaslatot nélkülöz a hitelezők részéről valamelyes egyezmény megkötésére, a kö­vetkező ajánlatot teszi a hitelezőknek: Az 1933—34. évi költségvetés hátralévő végrehajtási ideje alatt, tehát 1934 április hó 1-ig az egész 3 és félmilliós összeg legyen megtakarítható, mint ahogyan azt a kormány elejétől kezdve kérte. A jelzett összegből még 1303 milliónak az elhalasztása nincs megadva. A román kormány aztán az 1934 április elseje utáni második félévben esedékes részletekre a következő fizetési módozatokat javasolja 1. Minden esedékességből 20 százalékot fizet készpénzben, deviza transzferrel. 2. A többi 80 százalékot az állam amortizációs pénztár által kibocsátandó pénztári jegyekkel, amely 1934. év április elsejétől 4 százalékkal kama­tozik és az 1936—37-ik pénzügyi év folyamán két féléves részletben lesz visszafizetendő. (Tudósításunk folytatása a 3-ik oldalon). Harangzúgással kell felelni Irta: Paál Árpád Papp Ghitta volt államtitkár ismét cikket írt és ismét Fiedler István püspök ellen. A cikk általában tele van írója korábbi ilyen­fajta írásainak a rögeszméivel. Legfőbb állí­tása, hogy a szatmár—nagyváradi római ka­tolikus egyházmegyében ötvenezer főnyi sváb lakosság van, akit a katolikus lelkészeik el akarnak magyarosítani, s a püspök ezt tűri. A türelem és magyarosítás értelme az, hogy ezzel készítik elő az illető sváb népet a hatá­rok módosításáról való népszavazásra. Pont az az ötvenezer szavazat hiányzik, hogy Ma­gyarország visszaszerezhesse Románia észak­­nyugati határvidékeit, s aztán a visszaszerzett résen át benyomulhasson Erdélybe és azt is elfoglalhassa. Ezt mondja Popp Ghitza. Mindezt a nagy hadászati munkát pedig Fiedler püspök türelmes elnézése mellett az ő 45 papja viszi végbe. Ezt megint Papp Ghitza mondja. A hadászati munka légióiképpen abból áll, hogy folytatják a magyarosítást, mintha az 1914 év előtti időiben volnának. Az isko­lákban magyarul tanítanak, a templomokban magyarul prédikálnak, a legényeket és leányo­kat sport és kultúra jellegének az álarca alatt magyarosító egyletekbe szervezik. Fiedler püspök „álszenteskedő kenetessége“ és „teljes kétszínűsége“ takarja el ezeket az állapotokat, amelyek lényegükben az ország érdekeinek a „nagy aláaknázását“ jelentik. Mert csak lát­szólag folyik a szatmár-vidéki svábok közt két népkisebbség küzdelme, — mondja Popp Ghitza, — valójában a régi Magyarország és az új Románia küzdenek ottan egymással. Fiedler püspök a régi Magyarországnak segít, tehát eltávolítandó, így akarja Popp Ghitza. Mostani cikkét is azért írta, mert múltkori hasonló követelésű cikkeire a kor­mány eljárást kezdett ugyan a római pápai széknél, de ennek még nincs eredménye. Pe­dig már két hónapja indult ez az eljárás, s már az új pápai nuncius is egy hónapja van az országban. Popp Ghitza ■ sürgeti a kor­mányt, hogy az a Szentszéket sürgesse, mert ..a nyílt probléma felállítása ez: vagy Fiedler, vagy az országhatár“.* A Papp Ghitta cikkének ez a tartalma sok cáfolást nem érdemel, mert a sok lehetet­len állítás magában hordja a cáfolatot. De helyreigazításképpen annyit mégis mondunk, hogy ötvenezer főnyi sváb nincs a kérdéses vidéken, hanem csupán nyolcezer körül. Az összes svá­b eredetű lakosság száma se megy túl a harmincezren, de a mondott nyolcezren kívül a többinek az elmagyarosodása már több nemzedék óta befejeződött a kétszázéves beköltözés óta. Teljes magyar környezet és összeházasodásokkal is erősített vérkeveredés okozta az elmagyarosodást. Természetes fo­lyamatok voltak ezek és nem erőszakolások. Az illető vidék gazdasági és lelki jómódban volt, s ez a tény is ellene mond annak, hogy ott magyarosító erőszakolások lettek volna. A tény ez. És ennek folytán ott befejezett magyarság állapota­­ volt már jóval 1914 előtt.

Next