Erdélyi Magyarság, 1990 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1990-02-01 / 1. szám
Embercsempészek "Közénk öntötték őket, mint a kígyókat a kosárból" Tőkés László versei I. ÉVFOLYAM 1990. FEBRUÁR Kezd megszokottá válni a hajdanvolt lapok újjáéledése. Az is, hogy a kényszerűségből nyugaton alapított újságok-folyóiratok keresik a magyarországi megjelentetés lehetőségét. A hazai sajtókínálat szinte naponta változik. Mostantól azzal is, hogy a hazai és a külföldi olvasó kézbeveheti az Erdélyi Magyarságot. Olyan új lapot indítunk, amelynek megvolt az előképe: a Brazíliában és az USA- ban szerkesztett Erdélyi Magyarság. Az az időszaki tájékoztató, amely a múlt év decemberében Hazatérés címmel búcsúzott olvasóitól. Felelősségérzettel! A lapkiadó Erdélyi Világszövetség józanul ítélte meg, hogy a megváltozott politikai, nemzetközi viszonyok újra Budapestet avatták a magyar nemzeti gondolat és a cselekvés természetes központjává. Nyilvánvaló, hogy ez a józan fölismerés késztette az Erdélyi Világszövetséget, hogy átadja kiadónknak a címhasználat jogát. Egy lap tehát hazatér. Igaz, "csak" a magyar nemzet államába és egyelőre nem annak a 2,5 milliós magyar nemzetrésznek a szülőföldjére, amire a cím utal. Egy lap úgy tér haza, hogy korábban soha nem lehetett itthon. Ez is számontartandó tanulsága az újabbkori magyar történelemnek. A szégyen évtizedei Amikor lapunk beköszöntőjére felkészültünk, nem kis szorongással vettük kézbe a régi Erdélyi Magyarság számait. Szerettük volna megítélni az időszaki kiadvány szerepét s helyét az "emigrációs" sajtó sokszínű palettáján. A ránk szabott feladat azonban majdnem megoldhatatlan, hiszen a tegnap még csak félmúlt. A mérlegeléshez hiányzik a távlat. Mégis érdeklődéssel, megilletődéssel olvastuk a sárguló lapszámokat. A megilletődöttség az ügybuzgalomnak szólt, amellyel hosszú éveken át képviselte az időszaki tájékoztató az erdélyi magyarság érdekeit. Példaadó következetességgel és erkölcsi emelkedettséggel. De a lapszámokat forgatva elhatalmasodott bennünk a szégyenérzet is. Azért, mert idehaza lehetetlen volt egy olyan lap megjelentetése, amely az önrendelkezési elv tudatosítását és ébrentartását nyíltan vállalhatta volna a magyar nemzet államában a nemzet érdekében. Az elbúcsúzott időszaki kiadvány ezt tette s ezzel történelmi küldetést teljesített. Azzal is persze, hogy az önmaguk képviseletétől megfosztott erdélyi magyarokért perelt. A legtöbbször a többi lappal és szervezettel, az Amerikai Magyar Szövetséggel, az Emberjogi Alapítvánnyal, az MBK-val, nyugat-európai magyar szervezetekkel egy táborban. Máskor súlyos vitát is vállalva. Illesse hát köszönet mindazokat, akik éveken, évtizedeken át kimondták az itthon kimondhatatlant: azokat, akik tisztességgel szolgálták, s szolgálják a nemzet ügyét. Azok előtt tisztelgünk, akik olyan időszakban szóltak Erdélyért, s az ottani magyarságért, amikor Veres Péterrel szólva, Magyarországon Erdélyről álmodni sem volt tanácsos. Az időszaki tájékoztató a Hazatérés című írással búcsúzott olvasóitól. Az általunk szerkesztett Erdélyi Magyarság ezzel a Szégyen évtizedei című beköszöntővel igyekszik érzékeltetni teendőink sokaságát. A végcélt is, amely a magyarság számára aligha lehet más, mint olyan demokratikus politikai viszonyok kiküzdése, amely az önrendelkezési elv alapján - az egymással mellérendelési viszonyba kerülő erdélyi nemzetrészek, népcsoportok számára - megteremti az önigazgatás lehetőségét. Amikor ez megtörténik, a lap csak akkor térhet valójában haza: Erdélybe, a szülőföldjükön élő magyarok szolgálatára.