Erdélyi Magyarság, 1993 (4. évfolyam, 13-16. szám)
1993-02-01 / 13. szám
In memoriam Köteles Pál Két front között Változó határok Csángósirató Elszentül lassan az 1992- es esztendő. Még fölparázslanak itt, ott az ember s az Isten házai a Balkánon, Erdélyben ott üszkösül — nem csak emlékeztetőül, de mindennapi figyelmeztetőként— néhány fölgyújtott, meggyalázott magyar templom, ledöntött szobor. Az új esztendőbe zuhantakban sikoltanak itt is, amott is a nagyhatalmi és kisállami gőggel kisebbségi megalázottságba tuszkolt magyar néprészek, amelyek kiszorultak kétes erkölcsű Európa-nagyasszonyunk óvó rokolyája alól. Világhuzatban töltöttünk ismét egy gyámoltalan, álmatlan esztendőt, és ebben a mégis bátorítani kénytelen évben néhány világító pont mellett ott bizonykodik önerejéből végre a Romániai Magyarok Demokratikus Szövetségének döntése: egyenrangú fél és államalkotó rész a romániai magyarság. Tanúi lehettünk emez áldott-áldatlan esztendőben az északi és déli oldalunkon egykor mesterségesen létrehozott államok immár végleges széthullásának, azt is megértük, hogy kisded északi szomszédunk — béketűrésünk fejében— már a Dunát is elorozhatja, uralhatja, nemcsak magyar városainkat, falvainkat. És mint gyermekjátékokban, bekiáltják szlovákul, románul a magyarok közé, hogy “nem ér a neved!” Kolozsvárt, fönn a Fellegváron ott rikít a román márványtábla, hirdetvén, hogy 1848-49-ben gyilkos és ellenforradalmár volt a magyar nemesség. És innen a hegyről szigorú szemmel kivehető Mátyás királyunk szobra, melynek talapzatán 1992. december 1-től román nyelvű felirat hirdeti rikoltva a képtelent: Mátyás román király volt, háborúban győzhetetlen, csupán a román nép tudta legyőzni. El nem hallgathatjuk mindazt, amit a világ elhallgat, ezért kapta lapunk - akár a magyar nép - özönnel idén az összes román nacionalista lap felől a Európa árnyékos oldalán gyalázkodást, ám egyetlen írásunk egyetlen tételét eddigelé meg nem tudták cáfolni. Szó ami szó, 1992-ben is láttunk barátkozásra kinyújtott jobbakat “a hagyományos magyar-román, magyar-szlovák baráti együttélés” jegyében, ám csak úgy a folytonosság kedvéért leszedették Kolozsvárt, Pozsonyban, másutt a magyar utcanév-táblákat. Szomszédaink égő házainak oltására nem egyszer siettünk, és ma is el-elfordulunk, ha látjuk, mohón falja a menekült a méretlenül szelt kenyeret nálunk. Ám a másmilyen szomszéd azt félti területben és népességben, magyar kisebbségben, amit elorzott, kicsikart. A házából s hazából kiebrudalt magyarság a Felvidéken, Erdélyben, a Bácskában nem követel mást, mint a megélhetést kenyérben, otthonban, kultúrában - önerőből. Semmi egyebet. Ám amíg törvényerejű rendelkezés tiltja meg Erdély nevének használatát, addig nem szabad baráti jobbok után kapkodnunk. Románia mostani elnöke kérte fölvételét a pécsi székhelyű Román-Magyar Baráti Társaságba. Nem tudjuk, Európa nagyasszonyunk mennyire hatódott meg eme szándékától, tény azonban, hogy ugyanazon a napon az elnök hallani sem akart az erdélyi magyar egyetemről. Viszont az egykori magyar egyetem előtt Kolozsváron ott szoptatja a latin /sabin? samnit? sabel? etruszk?/ anyafarkas a műanyagból font román eredet legendát Mátyás király szülővárosában... És neveztettünk idén is revizionistáknak, zsidógyűlölőknek, és hiába mutatom föl Doboka régi címerét, benne a zsidó Dávid-kereszttel, hasonlót senki nem tud fölmutatni Európa háta mögött, a Kárpát-medencében. Legyünk, ha lehetünk jó szívvel is sorsunk iránt, hiszen Kárpátalján 155.000 magyar lélek tanulhatja újra immár az ősi magyar helyneveket, földrajzi neveket. Lépéskényszerben vagyunk. Európa nagyasszonyunk türelme vérben, koromban, eszeveszett népirtásban — úgy tűnik — végtelen. A mi életünk véges, akár az 1992- es, rosszálmú esztendő, melynek hulltával kívánunk boldogabb új évet minden magyar léleknek ebben a lelkes földi világban.