Erdélyi Magyarság, 1995 (6. évfolyam, 21-24. szám)
1995-01-01 / 21. szám
2 VALÓSÁG Miért nem lesz magyar-román alapszerződés? A címhez - attól tartok - nyugodtan hozzátehetném a magyar-szlovák, sőt talán a magyar-jugoszláv alapszerződést is, egyformán megkérdőjelezve valamennyit. Az ok ugyanis - többé-kevésbé azonos. Maradjak azonban a magam portáján. Nyilatkozzanak a magyar-szlovák, a magyar-jugoszláv államközi alapszerződések esélyeiről a Szlovákiában és Kis- Jugoszláviában élő magyarok - és nem magyarok. Nekünk, Romániában élő magyaroknak, létérdekünk lett volna - és lenne -, hogy a két ország közötti viszony mennél kedvezőbbé, ha lehetne, mielőbb barátivá alakuljon. Ehhez, a két szomszéd állam kapcsolatainak a gyökeres jóvá fordulásához lett volna - lenne - az első döntő lépés az alapszerződés megkötése. Nem én találtam ki ezt, és nem is az első vagyok, aki szóvá teszi. Nemcsak rólunk, kisebbségben élő magyarokról van szó: a jó viszony mindkét ország érdekeit, mindkét nép javát is szolgálná és jelentős lépés lenne a régió biztonsága útján. Újabb kaput nyitna nemcsak Románia, és Magyarország között, de mindkét ország számára Európa felé is. Ezért, azt hiszem, én lennék a legboldogabb, ha pesszimista jóslatomra rácáfolnának az elkövetkező hónapok-esztendők. A két ország közötti alapszerződés gondolata nem most merült fel, sem az egyik, sem a másik oldalon. Már az előző magyar kormány is napirenden tartotta, a rendszerváltás utáni román kormányok pedig mindig készeknek mutatkoztak a tárgyalásra. Annak idején - látszólag - a magyar fél makacsságán rekedt meg a dolog. Az előző kormány külügyminisztere ugyanis semmiképp se akarta leszögezni az alapszerződésben a román (és a többi szomszéd ország) egyik alapvető követelését: a felek ismerjék el a jelenlegi országhatárok sérthetetlenségét. Ehelyett egyfajta süketek párbeszéde alakult ki: a román fél ezt is így kívánta, a magyar pedig azt hangoztatta, hogy a kérdést már tisztázta a Helsinki-i záróokmány egyfelől, másfelől pedig Magyarország nem törekszik a határok erőszakos megváltoztatására. Hogy ez utóbbi kijelentés mennyire semmitmondó, az akkor világlik ki, ha a fordítottjára gondolunk: mi lenne, ha törekednék? Ha kiadná a parancsot a honvédségnek: Előre, az ezeréves határokig! Még viccnek is rossz. Meg aztán abban, hogy nem törekszik a határok erőszakos megváltoztatására, benne van az is, hogy a békés határrendezésről nem mondana le. Románia azonban (Szlovákiával és Kis-Jugoszláviával együtt) ezzel szemben mindenfajta határmegváltoztatási kísérlet ellen kívánt-kíván biztosítékot. A magyar külpolitika álláspontja ebben a kérdésben akkor vált számomra teljesen érthetetlenné, amikor megkötötték a magyar-ukrán alapszerződést. Abban ugyanis szerepel a határok sérhetetlenségére vonatkozó passzus, de Magyarország akkori külügyminisztere kijelentette: Ez nem lehet példaértékű a többi szomszéd állammal kötendő alapszerződés esetében. Nos, ilyen „eset” aztán nem is fordult elő többé. Több alapszerződés nem született. A Magyarország és Románia közötti kapcsolatok pedig mindkét ország politikusainak időnkénti derűlátó nyilatkozatai ellenére - lassan romlanak. Az új magyar kormány sietett - és siet - a szomszédállamok magyarsága érdekében kiköszörülni a csorbát, végre jó kapcsolatokat teremteni a szomszédos országokkal, köztük Romániával is, jelezve, hogy igenis, hajlandó lenne bevenni az alapszerződésbe a határok sérthetetlenségére vonatkozó cikkelyt. Valamiről azonban - nyilvánvalóan - a magyar kormány se mondhat le. Ez pedig a kisebbségben élő magyarság megmaradása, a megmaradást szolgáló művelődési és egyéb intézmények és egyéb feltételek biztosítása, kulturális autonómiájuk, területi önkormányzatuk megteremtése. Itt aztán újabb vég nélküli viták következnek. A román állam ugyanis azt vallja, hogy a nemzeti kisebbségek - köztük a romániai magyar kisebbség kérdései is - az európai normák szerint rendezi. Ilyenek pedig még csak az Európa Tanács kisebbségi Chartájában vannak (és nem kötelezőek) - úgy egyébként azonban nincsenek. Mi ugyanis a finnországi svédek, a déltiroli németek, vagy a dániai németek, a spanyolországi katalánok, a gellegek autonómiájára hivatkozunk. Ők - mármint a románok - a francia-