Erdélyi Magyarság, 1999 (10. évfolyam, 37-40. szám)
1999-01-01 / 37. szám
A MAGYAR GRÓF TELEKI PÁL Egy kis méretű, vékony könyv van birtokomban. Nem emlékszem, hogy a családom könyvei közül került hozzám, vagy nagyon régen kaptam, vagy valamelyik antikváriumban véletlenül rábukkanva vettem meg. Íróját nagyon szeretem: gróf Teleki Pál. Címe pedig minden kor magyarja számára feladat. Merjünk magyarok lenni. A Fiatal Magyarság Szövetség kiadásában jelent meg 1943-ban. Csodálatos, gondolatokat ébresztő könyvecske ez. Az 1100. honfoglalási jubileumunkon túl vagyunk. Az 1000 éves államalapítási jubileumhoz igen közel. Hát érdemes elgondolkoznunk: könnyű volt-e ez a sok évszázad nekünk, magyaroknak? A megérkezés, letelepedés, talán az új haza, az új föld és az új lehetőségek jegyében telt el. Dús legelő, tiszta és sok víz. Gazdag nyugat, ahonnan kincseket lehet szerezni... István már látta, nem nézik el a szomszédok ezt az életmódot. Egység kell, összefogás kell, műveltség kell, erős, összefüggő, egymást védő, segítő szervezett ország kell. Akár keleten, akár nyugaton van baj, a véres kardot végighordozva, indulnia kell mindenkinek az egészet védeni. Ajtony és Koppány önmagát nézte, nem tudott az egész ország távlatában gondolkozni. Az első jelei már itt felfedezhetők a széthúzásnak, az önérdeknek, az ellentmondásnak és testvér ellen lázadásnak. Milyen hasonló IV. Béla és fia István ellentmondása és majdnem apa-fiú, magyarmagyar elleni harca. Ha Szent Margit nem békíti ki őket!? De milyen véres Kun Béla és csoportja népirtása, milyen szomorú a 44-45 körüli magyarnak a magyart feljelentgetései a szovjet parancsnokoknál, milyen gyászos az 1956 történelme, ahol még egyik másik idegen katona is szelídebb volt, mint a fiatal magyarokkal szemben álló magyarok, és vezetőik. Milyen gyászos az utána következő szinte tömegmészárlás, gyilkosság sorozat. - Mit ír Teleki? “Ha egyszer eszébe jutna az embereknek, hogy világtörténelmet az összetartozandóság és nem az ellentétek alapján írjanak, ha ezt tanítanák az iskolákban, ha ezt éreznék az államférfiak és nem a pillanatnyi múlat, akkor könnyű feladat volna az embereket összehozni.” Ha világviszonylatban nem is, de legalább nálunk valósulna meg! Ha elnézem a körülvevő népeket, országokat, akkor is azt látom, hogy nehéz volt mindig magyarnak lenni. Ottó milyen hamar, már István idejében szerette volna birtokolni e népet, hűbéressé tenni. István kivédte, a pápától kért és kapott koronát. A tatár is földig rombol mindent. Nem sok segítség jön a másik oldalról! A török ellen se sokáig segítenek a védőbástyát jelentő magyaroknak. A pápa tart ki a segítésben mindvégig. Az 1848-as forradalom leverését is a nagy szomszédok szövetsége vitte végbe. A nemzetközi vélemény rólunk kiolvasható volt a trianoni békeszerződésből. És a nagy segítőkész, saját hasznát kereső szólamok özöne jött “segíteni” 56-ban. Nincs nyelv- vagy vérrokonunk, magunk vagyunk. De ha mi másnál reméljük és keressük jövőnket, sírunkat ássuk. Ha nem születik elég magyar, ha nem lesz becsületes munkás kezünk, ha tudásunkat a nagypénzűeknek szolgáltatjuk ki, ha nemzeti érzésünk átalakul egy nagy nemzetköziségbe, akkor kihasználnak, kijátszanak, megvásárolnak bennünket a vélt barátok. Kell tudnunk, hogy fogyó számmal, kiöregedett társadalommal, hitvány munkával, csak önérdekünket kereső lelkülettel, nem hazánkat szolgáljuk, hanem kijátsszuk másoknak vagy olcsón, vagy bután. Teleki, így fogalmazott: “Arra, hogy nemzetek versenyében megálljuk a helyünket, áldozatos társadalomra van szükség... Sokszor külső erőktől várjuk a nemzet olyan gyarapodását is, amelyet erős és önérzetes nemzet mindig csak önmaga hajt végre.” A romai birodalom elpusztult. Pedig hányan rettegték soksok évtizeden át. Gondolkozói, írói, harcosai, ma is megbecsült nevű emberek. Birodalmuk felölelte a félfi(1879-1941)lágot. Kiépített útjaik ma is csodálat tárgyai. Elpusztult. Miért? Erkölcsei, értékrendje lealjasult, silánnyá vált. A feleségek - írják - nem éveiket számolták, hanem hányadik férjüknél tartanak. Mulatozásaiknál fontos eszköz volt a pávatoll, hogy gyomrukat kiürítsék, torkukat ezzel izgatták, és így az ételek és italok szét újra élvezhették. A szegényebbek eladták voksukat, s abból éltek... Pár száz évvel később. Ma, nálunk, a házasság nem szentség és nem felbonthatatlan, a gyermek teher és nem öröm forrása, ha egyáltalán meg születik. A gazdagság korrupció által fokozható, a becsület, az igaz szó, a pontos és precíz munka lassan ritkaság száma megy. Nem veszik észre, hogy aki a közösségnek vét, előbb vagy utóbb magának is rosszat akar. Ki termeli majd meg a nyugdíjakhoz szükséges bevételt? Ki védi meg a lebukott korrupcióst? Kinek nem kell félni a terrorista golyójától és ki az a terrorista, akinek nem kell félnie a konkurens gyilkostól? Teleki így látja: “Anyagi veszedelmek helyett lelkiek azok, a veszedelmek, amelyek Európát szaggatják s ennek következtében minden nemzet vigyázzon saját lelkére, hogy erős és tiszta maradjon... Nehéz ma igaz úton járni, de lehet.” Minek a nemzeti színű lobogó, minek a himnusz, minek a kokárda, minek a népdal? Igen, lehet sorolni a sok “mineket”. Akik már szeretnének kiirtani bennünket, és kincseinket kidobni, azok sovinisztának, irredentának, felesleges koszorúkra pazarlóknak kiáltanak ki bennünket. De mi Teleki Pál gróffal kell, hogy kiáltsuk mindenki más ellenébe és kell, hogy erre tanítsuk a gyermekeket és ifjakat. Merjünk magyarok lenni. Nem csak kokárdás ünneplő magyarok, hanem e hazáért élni, dolgozni, akár meghalni tudó magyarok. Egymást segítő és szerető polgárok, hazafiak. Az ezeregyszáz év és az ezer évi tegyen öntudatossá és felelőssé mindnyájunkat e népén és e hazáért. Teleki szavaival zárom: “Én akkor fogok ünnepelni, amikor a hazánk minden fia és minden lakosa összefog és megszűnik a vállon keresztül való lenézés és az irigység alulról” Akárcsak minél előbb így ünnepelhetnénk! Gyulay Endre szeged-csanádi püspök A hátsó borító belső oldalán olvasható egy fejezet a könyvből. (A Szerk.)