Erdélyi Magyarság, 2000 (11. évfolyam, 41-44. szám)

2000-01-01 / 41. szám

Apponyi Albert a Magyarországnak szánt békefelté­telekről mondotta: azt az országot, amely az egyensúlyt és stabilitást jelentette a térségben ezer esztendőn ke­resztül, megfosztja területe és népessége kétharmad ré­szétől, s a maradék középső, alföldi részt, amely a Kár­pát-medence közepe, megfosztják a gazdasági fejlődés összes lehetőségeitől, az összes bányakincsektől, erdő­től, legelőtől, a belső munkaerővándorlás lehetőségé­től. Ez a magyarságra nézve nem békefeltétel, hanem ítélet, megtorlással, ahol a bűn nem áll arányban a büntetéssel. A Túr, Szamos, Kraszna, Berettyó, Sebes-, Fehér- és Fekete-Kőrös, a Maros gyűjtőmedencéje Erdélyben s a Partiumban van. A szakértők szerint Romániában bár­mikor bekövetkezhet egy nagyszabású környezeti ka­tasztrófa, nemcsak az országot, nemcsak a szomszé­dokat érintő. Szándé­kosság nélkül is mo­csárrá változtathatják Magyarországot. Az európai ökológiai tör­vényeket mellőzik­­ a Der Spiegel szerint annak betartása „az ipar halálához” vezetne. Ennek ellenére 1999-ben a GDP 0,064%-át fordították környezetvédelemre. 1998-ban a vízügyi, erdészeti és természetvédelmi miniszter 60 nagy szennyezési gócot említett. 1999 nyarán 50-ben a szennyeződés tovább nőtt a színes­és nehézfémek kitermelésével és feldolgozásával fog­lalkozó Erdélyben található vállalatoknál. Ugyanennyi toxikus anyagot tartalmazó lerakat van az országban. Legsúlyosabb a helyzet az erdélyi aranybányáknál. Nagybánya, az Erdélyi-szigethegység, Zalatna, Aranyosbánya, Abrudbánya, Tölcsvár bányáiból kikerü­lő mérgező anyagok a Szamos, a Fehér-Kőrös, Maros folyókba ömlenek, onnan pedig a víz Magyarországra hordja. Az ország folyóvizei 12%-ából kihalt az élővi­lág, 320 kilométeres szakaszon olajszennyezettek, 18 000 hektárnyi területet borít be az ipari és vegyi hulla­dék, újabb 900 000 hektáron mutatható ki szennye­zés, ebből 200 000 különösen veszélyes vegyi anyaggal. Nagy bánya csak „az ország számtalan nyílt sebének” egyike. Mindez nem új keletű, csak éppen nagy volt a hallgatás e téren is. 1978 óta a Maros egy szakaszán kihalt az élővilág egy része. 1998-2000. között több nagyobb környezetszennyeződés történt Romániában. Nagyváradon több alkalommal került a PECO-ból kő­olaj a Sebes-Kőrösbe, de a kórház is szennyezte a vi­zet, a Zalatnai Ampelum nemesfémfeldolgozóból kén­oxid került ki, Désen, Aranyosbányán, Topán­falván, Dicsőszentmártonban, Aradon, Maros­nagylakon, Vajdahunyadon, Marosvásárhelyen, Brádon, Belényesen, Kolozsváron, Bonchidon, Aranyosbányán jeleztek kisebb nagyobb környe­zeti katasztrófát. Ezek tények. Az is tény, hogy a román fél - 1947 óta - nem tartja be a két ország között kötött vízügyi egyez­ményt. Környezetvédő szakemberek - nem szólva néhány közéleti személyiségről, aki ta­gadta a ciánszennyezés tényét, pontosabban: mi mérgeztük meg a Tiszát, hogy Romániát befe­ketítsük - cinikusan állnak a dologhoz. Romá­niát a médiák áldozatának kiáltják ki. Sinkó Ervin jegyezte fel moszkvai naplójegy­zeteiben az 1936-os sztálini alkotmányról: „Ta­lán a világ eddigi törté­nelmében nincs is pél­da rá, hogy ennyire da­colva a tényekkel meg­kísérelték volna egy nagybirodalom polgá­raival elhitetni azt, hogy van, ami nincs, és nincs, ami van, s hogy aki ebben kétel­kedni mer, az nem jól lát, nem akar jól lát­ni, éspedig azért, mert rosszhiszemű, mert ellenség." Valami hasonló megy végbe a román sajtó egy részében. A trianoni békediktátumot - ítéletet - köve­tően a magyar-csehszlovák határ kijelölésekor hiába hívta fel a magyar fél a határmegállapító bizottság figyelmét, hogy árvízvédelem szem­pontjából Magyarországon katasztrofális helyzet alakulhat ki, mert a folyók gátjai Csehszlováki­ához kerülnek, és a megáradt Latorca, Bodrog, Felső-Tisza akadálytalanul ömlenek majd az országba. És jön. Mondják, ha a Tisza a Szajná­ba ömlene, onnan a Temzébe... Minden más­képp lenne. S bár nem ömlik a Tisza a vele va­lószínűleg egykorú és szerencsésebb folyótár­sakba, fel kellene hívni a figyelmet: a politika - egyáltalán az élet - nem ismeri, hogy „soha” vagy „örökké”... Ideje lenne tehát helyrehozni, amit 80 évvel ezelőtt elrontottak... Nemcsak a magyar, hanem a közös európai érdek kívánja ezt... Valahol Európában

Next