Erdélyi Magyarság, 2001 (12. évfolyam, 45-48. szám)

2001-01-01 / 45. szám

ERDÉLYI XI. ÉVFOLYAM 2001. JANUÁR, FEBRUÁR, MÁRCIUS Kétpólusú román politika * ^ // * * ^ tis­zt Komálijában 1956-ban egy Sztálin nélküli sztálini típusú diktatúra erősödött meg. Február 14-25 között az SZKP XX. kongresszusán a román delegációt mélységesen megrettentette Hruscsov titkos beszé­de a sztálinizmus bűntetteinek leleplezéséről. Mert ha a Szovjetuni­óban napfényre kerültek mindezek, vajon biztonságban van-e a ro­mán pártvezetés? Remélték, várták, hátha megbukik Hruscsov, és minden marad a régiben. Ez volt az oka annak, hogy csak egy hó­nappal később, 1956. március 23-25 között tartotta meg Gheorghiu- Dej sajátos hangvételű beszámolóját a Központi Bizottságban a XX. kongresszusról. Tulajdonképpen egy zárt levelet olvasott fel, amely­ről a jelen lévőit még jegyzetet sem készíthettek. A beszámoló legfon­tosabb gondolatai: 1. A személyi kultusz Romániában is érezhető volt - ld. ütemes taps, nevek, művek ismétlése, városok, utcák elnevezé­se /Brassó például a Sztálinváros nevet kapta/ -, de közel sem olyan mérékben mint a Szovjetunióban, ahol a „trockisták és Berija ügy­nökei” megsértették a lenini nor­mákat. 2. Egyes pártvezetőket a párt fölé emelték, de ez a jelen­ség a Pauker-Georgescu-Luca­­frakció félreállításával megszűnt. 3. Hibás volt az a tétel, amely „az osztályharc mesterséges szítására ösztönzött", de ezért is az emlí­tett hármas a felelős. 4. Az egyes állambiztonsági szervek megsér­tették ugyan a törvényességet, de azt hamar leleplezte a párt. Gheorghiu-f­ej méltatta Sztálint, aki 1934- 1939 között megtisztította a párt sorait. /Sic!/. Egyedül az irodalmi életben tettek sikertelen kísérletet a desztalinizálásra. A kommunista párthoz ezer szállal kapcsolódó Alexandru Jar­­ fő műve a 204-es kilométerkő a hazai titatlanításról, egyike a kor tucatnyi sematikus regényének - a Sztálin-rajoni párt­aktíva ülésén az SZKP XX. kongresszusa eseményeinek feldolgozása során Gheorghiu-Dej bíztatására szólalt fel. Az író a pártgyűlés elé tárta az eltelt évek tapasztalatait, az adminisztratív módszereket, az intézményes terrort, hogy még az írók is rendőri zaklatásoknak van­nak kitéve. Nem sokkal ezután, a bukaresti írók pártszervezetének ülésén az írók megszavazták Jár kizárását a pártból, Majtényi Erik, Szász János és Veronica Porumbacu kivételével. A román írók kongresszusán pedig súlyos vádakkal illették a romániai magyar írókat állítólagos nacionalizmusuk miatt. A bírálatnak megvolt a maga észszerű ma­gyarázata. Ugyanis a desztalinizáció kísérlete a romániai magyar iro­dalomban sokkal erőteljesebb volt, mint román kortársaik körében, amit nemcsak az a tény jelzett, hogy Bar mellett több romániai ma­gyar író kiállt. Bizonyos enyhülés is ami a két ország kapcsolatát és a nemzetisé­gi kérdést illeti éppen ennek volt tulajdonítható, hogy ti. a romániai magyar értelmiség körében fejtette ki a legnagyobb hatását - termé­szetesen a magyarországi változások mellett - a XX. pártkongresszus. Hangsúlyozni kell, hogy arról a magyar értelmiségről van szó, a ma­gyarság hivatalos képviselőiről, akik a rendszer megreformálásában gondolkodtak - ld. reformkommunisták -, és a nemzetiségi jogok számukra elsősorban a nyelvhasználat kérdését - kulturális autonó­mia - jelentette. Nem lebecsülendő ez, de kétségek merülhetnek fel, hogy ők, akik így, vagy úgy a baloldali forrásvidékéről jöttek, ők kép­­viselték-e igazán a magyar érdekeket. Nagy viták színtere volt 1956-ban Kolozsvár. Márciusban itt vetet­te fel egy választási nagygyűlésen Miron Constantinescu jelenlétében Szabédi László - amikor az országban alapszervi szinten még hozzá sem kezdték a XX. kongresszus feldolgozásához - a magyarság egyen­jogúságának kérdését. Constantinescu elismerte a panaszok jogossá­gát, de a román nacionalistákra hárította a felelősséget. Néhány konk­rét engedményt tett a román hatalom. Kimondották, hogy a nemzeti kisebbségek iskoláiba csak akkor vezetik be a román nyelv tanulását, ha anyanyelvükön jól írnak és olvasnak. 1956 novemberében meg­alakították a Nemzetiségi Főigazgatóságot és az 1957-58-as tanévtől már 15 tanuló esetében indíthattak ötödikes és 10 tanulóval hatodikos és hetedikes nemzetiségi osztályokat. Művelődés és Napsugár néven magyar művészeti és gyermekújságot indítot­tak, újjászületett a kolozsvári Irodalmi Kör, megjelent Kós Kár­­olytól a Varjú nemzetség és a Budai Nagy Antal, az Állami Iro­dalmi és Művészeti Kiadó új sorozatot ígért, a két világháború között megjelent könyvek újrakiadását, beleértve a polgári író­kat is. Egymás után szervezték újjá a többi magyar múzeumot, könyvtárat. Mivel Románia akárcsak a nemzetiségi kérdést, a kétoldalú kapcsolatokat is taktikai kérdésnek tekintette, az SZKP XX. kong­resszusa változást, de nem alapvető és lényegi változást hozott a két ország kapcsolatrendszerében. 1956-ban a felszínen jól mű­ködtek a cserekapcsolatok, a közös rendezvények. Az egymás or­szágába való utazások könnyítésére hozott intézkedéseknek igen jó hatásuk volt. Augusztus folyamán megszűnt a ví­zumkényszer, ami nagyon helyesnek bizonyult. Az ér­dekeltek körében sok fel­gyülemlett elégedetlenség­nek vetett véget. Növekedett a turistaforgalom. Sok köz­vetlen kapcsolat létesült a sport, az ifjúsági szervezet, kulturális intézmények, is­kolák, egyetemek között.Az év nyarán Illyés Gyula erdélyi útja és Tamási Áron október 16-17-iki kolozsvári látogatása, találkozá­sa az írókkal, előadása az egyetemen igazi szenzáció volt. Sőt, Tamási diadalútja felért egy tüntetéssel. A valóság az volt, hogy a román fél nem tartotta be a kulturális, vízügyi, egyezményben foglaltakat, nem kártalanította a magyar kisembereket ill. a magyar államot az államosított vagyonokért, stb. Valóságos bombaként robban Pándi Pál cikke a Szabad Nép 1956. szeptember 9-iki számában, amely elsőként tárta fel nyíl­tan és őszintén, nyilvánosan a magyarság helyzetét és a két or­szág kapcsolatát. A lapszámot ugyan bevonták a forgalomból, de az írás román fordítása közismertté lett, még a Központi Veze­tőség is megtárgyalta. A Pándi-cikket természetesen el kellett ítél­ni, mely során olyasmik hangzottak el, hogy nem szolgálja a két nép barátságát, a szerző a magyar revizionizmus képviselője, beavatkozott Románia belügyeibe. Erdély több helységében megjelentek ismét a román pártve­zetők, hogy a helyszínen vizsgálja felül az elkövetett hibákat. Szeptember utolsó napjaiban Miron Constantinescu, Fazakas Já­nos, Iosif Ardeleanu több napot tartózkodtak Kolozsváron. A bi­zottság a színházban, iskolákban, más intézményekben a hely­színen nézték meg, a benne foglaltak megfelelnek-e a valóság­nak, ezután megbeszélésre hívta meg a magyar írókat, amely három nap, három éjjel tartott. A magyar értelmiség követelése ekkor: a kétnyelvűség visszaállítása, az Akadémia magyar tago­zatának megszervezése, magyar alminiszterek kinevezése a kul­turális és a közoktatási tárcánál, a mezőgazdasági főiskola újra­indítása, a Bolyai Egyetem a román egyetemekkel való egyenjo­gúsága volt. Ürügyül szolgált számára a nyílt magyarellenességre, a sze­mélyi kultusz továbbéléséhez, politikai ellenfeleivel való leszá­moláshoz, a Varsói Szerződéstől való fokozatos eltávolodásra, és a külön útra, végül a régi vágyra/?/ a szovjet csapatok távozására Romániából, amit már 1955 augusztusában, a II. kongresszus előkészületei idején kezdeményezett az RMP KB PB-je, a szovjet csapatok kivonását. 1958-ban­­ 25.149 szovjet katona tartózko­dott Romániában - a kivonulás jutalom volt a román pártnak az 1956-os magyar forradalom idején tanúsított magatartása miatt. Múltidézés 1.

Next