Erdélyi Magyarság, 2003 (14. évfolyam, 52-53. szám)

2003-07-01 / 52. szám

Albert Gábor: 1943 - Szárszó 2003 Csapó I. József: Euroatlanti integráció Szöllősy Tibor: Kárpátaljai Valóvilág Nits Árpád: E válaszutak I&Gy) Már semmin sem lepődünk meg. Hidegen hagy, hogy Ma­gyarországon a felső­fokú oktatásban végzettek 30%-ának nincs állása. Németországnak vége, az USA nem pénzeli to­vább, ahogy Hitler óta (?) teszi, ennek következtében min­den 5. német 18-50 éves kor között nem dolgozik; a Zsil völgyében 80%-os a munkanélküliség, és a családokban négy gyerekre csak két pár cipő­ jut. Nem rendít meg különösen az sem, hogy a „Tusványosi Nyári Szabadegyetemet” a „Félszigeti” licitálná túl Maros­­vásárhelyen - itt is blabla, ott is blabla arról, hogy az in­tegráció közös érdek, meg hogy a nemzeti érdeket is szem előtt kell tartani, s a kettő nem zárja ki egymást. Szóljon azonban valaki arról, hogy, ,Jó. Jó. Eddig eleget hallottunk az európai integrációról, az európai egységesülésről. Beszél­jünk végre a magyar integ­ _____________­rációról, a magyar nemzet egységesüléséről” - meg­fagy körülötte a levegő, s igyekszik mindenki elha­tárolódni tőle. Ez most nem aktuális - mondják erre politikusa­ink, ERRE IS. De igen, ez mindig aktuális volt idáig. Kolozsvárnak, Pozsonynak, Zentának, Ungvárnak, de min­denekelőtt Budapestnek követelnie kellett volna már rég, még akkor is, ha reálpolitikusként tudomásul kell venni, hogy a kérdés sorsa, a magyar nemzet sorsa Washington­ban és/vagy Brüsszelben dől el. A mellett épp az érdekeltek, a politikusaink mentek el közömbösen, hogy, az UNIÓ Alkotmánya csak 2007-8-ban lép életbe, de a módosító javaslatokat rég ki kellett volna dolgozzák és benyújtsák, például amelyek a nemzeti ki­sebbségek kollektív és egyéni jogaira, az autonómiák kü­lönböző formáira vonatkoznak. Eddig - tudomásunk sze­rint - azt csak az erdélyi magyar szakemberek tették meg. Kit érdekel, hogy ma Európában nemcsak életminőség, gazdasági stabilitás/prosperitás tekintetében csúsztunk vissza az ENSZ felmérése szerint a tavalyi szinthez viszo­nyítva is a 38., utolsó helyre, a csatlakozó országok között is, s hogy Magyarország a legkevésbé szuverén ország, a ma­gyar a legkevésbé szuverén nemzet midőn minden ejnye­­ejnyére hol ezt az egyezményt, hol az a törvényt módosítjuk? Mint az imént is, szeptember 23-án - és még a jó hírek kö­zött szerepelt! - amikor Bukarestben aláírattatott a kedvez­ménytörvényről szóló megállapodás, mely egyebek között már kiküszöbölte az igazolványból azokat a jelképeket, ame­lyek kapcsolatot teremtenek az anyaország és az elszakított nemzetrészek között (ők nem így nevezték), mint a Szent Korona, a nemzeti szimbolikákkal bíró idézetek. Az is csak egy hír a sok között, hogy évente egy kisváros­­nyival fogy Magyarország lakossága, s ugyanennyivel a ha­táron túli magyarság is. (Kolozsváron a magyarok aránya például 1880-ban: 80% /13%román/, 1920-ban: 50/33% román/, 1956-ban 50, 1992-ben 23, 2002-ben: 19,85% volt) Mindenki itt van, de mégis fogyunk - mondot­ta Tőkés László püspök, a kolozsvári Szabadság c. napilap július 15-én közzétett: Hol élnek vezetőink gyerekei? címmel lefolytatott közvéleménykutatás eredményének közzététele után. Ebből az derül ki, hogy általában ha a vezető pozícióban lévő magyarok családjában három gye­rek van, akkor az egyik Nyugaton tanul, a másik Magyar­országon tanul. Egyenlőre. Tanul. Azután ott marad. A harmadik marad egyedül Romániában. Ismerős volt az már több évtizede, hogy aki tehette­­ és általában a közis­mert nagy nevek tehették, ha ő­k nem is, de gyerekeiket igye­keztek valamiképpen legalább Magyarországon tudni. Hogyan is mondták öregjeink: legalább három gyerek kell a család­ban. Egy az apának, egy az anyának, és egy a hazának. És hogyan is hangzott a szlogen: „hazudtak nappal, ha­zudtak éjjel, hazudtak minden hullámhosszon.” Ne hazud­junk akkor magunknak sem, sem éjjel, sem nappal! Igen­is, a kettős állampolgárság megkönnyíti az elván­dorlást, áttelepülést, hiába hirdetik hangosan, de fal­sul, hogy a szülőföldön való megmaradást segíti elő. Erről jut eszembe. Bár egyik szemem nevet, a másik sze­mem sír, amikor azt hal­lom, az Országos Választá­si Bizottság szeptember 18-án pozitív határozatot hozott - engedélyezte­­ a népszavazást kezde­ményező aláírásgyűj­tést, amelyet a Magya­rok Világszövetsége állított útjára, a kettős állampolgársággal kapcsolatban. Közbevetőleg: tessék végre nem hazudni, hogy ez ismeretlen az európai joggyakorlat­ban. A 15 tagállam közül 11-ben gyakorlat! Amiért sír, mert eredményessége kétséges, lévén a nemzetnek ugyanazon hányadától várható igenlő válasz, másodszor a fenti, kolozs­vári közvéleménykutatási eredmények miatt. Végezetül ünneprontóként szeretném felhívni a figyel­met három tényre. 1. Az ún. áttelepültek nem elhanyagolható hányada vi­selkedik az anyaországban, ha tetszik mostohaországban, janicsárként. Bizonyítási kényszerből? Kisebbségi érzésből? Többségi érzéstől vezérelve? Bármilyen rendszert kiszolgál­nak, lelkesen, túllihegve, taposva legjobbjainkon. 2. A következő még kényesebb: mit fog szólni az ún. nemzetinek, konzervatívnak, jobboldalinak tartott imént le­köszönt kormány, ha az általuk aktuálisnak nem tartott, folyamatosan elvetett kettős állampolgárságot a baloldali, MSZP-SZDP-kormány adja meg? 3. Mikor fogjuk nyíltan bevallani, elismerni, hogy a stá­tustörvény, kettős állampolgárság csak egy-egy lépcsőfok a magyar nemzet végső célja irányába? A tévedés elkerülésére az ívet a kettős állampog­árságról elsők között írom alá. Mert az „eurokonform!” gyakorlat! És mert a magyar nemzetrészekkel pótolja a fogyó anyaor­szágot. Gyerek, jöjjetek, várunk! De hozzátok a fákat, a he­gyeket, a folyókat, a házakat, az erdélyi, felvidéki, délvidé­ki, kárpátaljai elszakított Magyar Hazát is! Addig is, hiába, nem rendít meg senkit, senki nem dől kardjába a hír hallatán: RÁCSOK KÖZÖTT MARAD A SZA­BADSÁG SZOBOR ARADON, ROMÁNIÁBAN. Mit szólna vajon ehhez az amerikai nép, ha a Szabad­ság szobrukat érné ez a gyalázat? Vajon mit szólna a francia, a lett, az orosz, a román, a kínai nép, ha hasonló nemzeti szimbólumokat zárná el, vetné börtönbe valamely más hatalom? Gyanítom, amit tett volna a magyar egykoron, Rákóczi, Báthory István, Bocskai, Kossuth magyar népe. És minden magára valamit adó nemzet, a­­ Rácsok mások­ a Szabadság szobor Romániában

Next