Erdélyi Magyarság, 2003 (14. évfolyam, 52-53. szám)
2003-07-01 / 52. szám
Albert Gábor: 1943 - Szárszó 2003 Csapó I. József: Euroatlanti integráció Szöllősy Tibor: Kárpátaljai Valóvilág Nits Árpád: E válaszutak I&Gy) Már semmin sem lepődünk meg. Hidegen hagy, hogy Magyarországon a felsőfokú oktatásban végzettek 30%-ának nincs állása. Németországnak vége, az USA nem pénzeli tovább, ahogy Hitler óta (?) teszi, ennek következtében minden 5. német 18-50 éves kor között nem dolgozik; a Zsil völgyében 80%-os a munkanélküliség, és a családokban négy gyerekre csak két pár cipő jut. Nem rendít meg különösen az sem, hogy a „Tusványosi Nyári Szabadegyetemet” a „Félszigeti” licitálná túl Marosvásárhelyen - itt is blabla, ott is blabla arról, hogy az integráció közös érdek, meg hogy a nemzeti érdeket is szem előtt kell tartani, s a kettő nem zárja ki egymást. Szóljon azonban valaki arról, hogy, ,Jó. Jó. Eddig eleget hallottunk az európai integrációról, az európai egységesülésről. Beszéljünk végre a magyar integ _____________rációról, a magyar nemzet egységesüléséről” - megfagy körülötte a levegő, s igyekszik mindenki elhatárolódni tőle. Ez most nem aktuális - mondják erre politikusaink, ERRE IS. De igen, ez mindig aktuális volt idáig. Kolozsvárnak, Pozsonynak, Zentának, Ungvárnak, de mindenekelőtt Budapestnek követelnie kellett volna már rég, még akkor is, ha reálpolitikusként tudomásul kell venni, hogy a kérdés sorsa, a magyar nemzet sorsa Washingtonban és/vagy Brüsszelben dől el. A mellett épp az érdekeltek, a politikusaink mentek el közömbösen, hogy, az UNIÓ Alkotmánya csak 2007-8-ban lép életbe, de a módosító javaslatokat rég ki kellett volna dolgozzák és benyújtsák, például amelyek a nemzeti kisebbségek kollektív és egyéni jogaira, az autonómiák különböző formáira vonatkoznak. Eddig - tudomásunk szerint - azt csak az erdélyi magyar szakemberek tették meg. Kit érdekel, hogy ma Európában nemcsak életminőség, gazdasági stabilitás/prosperitás tekintetében csúsztunk vissza az ENSZ felmérése szerint a tavalyi szinthez viszonyítva is a 38., utolsó helyre, a csatlakozó országok között is, s hogy Magyarország a legkevésbé szuverén ország, a magyar a legkevésbé szuverén nemzet midőn minden ejnyeejnyére hol ezt az egyezményt, hol az a törvényt módosítjuk? Mint az imént is, szeptember 23-án - és még a jó hírek között szerepelt! - amikor Bukarestben aláírattatott a kedvezménytörvényről szóló megállapodás, mely egyebek között már kiküszöbölte az igazolványból azokat a jelképeket, amelyek kapcsolatot teremtenek az anyaország és az elszakított nemzetrészek között (ők nem így nevezték), mint a Szent Korona, a nemzeti szimbolikákkal bíró idézetek. Az is csak egy hír a sok között, hogy évente egy kisvárosnyival fogy Magyarország lakossága, s ugyanennyivel a határon túli magyarság is. (Kolozsváron a magyarok aránya például 1880-ban: 80% /13%román/, 1920-ban: 50/33% román/, 1956-ban 50, 1992-ben 23, 2002-ben: 19,85% volt) Mindenki itt van, de mégis fogyunk - mondotta Tőkés László püspök, a kolozsvári Szabadság c. napilap július 15-én közzétett: Hol élnek vezetőink gyerekei? címmel lefolytatott közvéleménykutatás eredményének közzététele után. Ebből az derül ki, hogy általában ha a vezető pozícióban lévő magyarok családjában három gyerek van, akkor az egyik Nyugaton tanul, a másik Magyarországon tanul. Egyenlőre. Tanul. Azután ott marad. A harmadik marad egyedül Romániában. Ismerős volt az már több évtizede, hogy aki tehette és általában a közismert nagy nevek tehették, ha ők nem is, de gyerekeiket igyekeztek valamiképpen legalább Magyarországon tudni. Hogyan is mondták öregjeink: legalább három gyerek kell a családban. Egy az apának, egy az anyának, és egy a hazának. És hogyan is hangzott a szlogen: „hazudtak nappal, hazudtak éjjel, hazudtak minden hullámhosszon.” Ne hazudjunk akkor magunknak sem, sem éjjel, sem nappal! Igenis, a kettős állampolgárság megkönnyíti az elvándorlást, áttelepülést, hiába hirdetik hangosan, de falsul, hogy a szülőföldön való megmaradást segíti elő. Erről jut eszembe. Bár egyik szemem nevet, a másik szemem sír, amikor azt hallom, az Országos Választási Bizottság szeptember 18-án pozitív határozatot hozott - engedélyezte a népszavazást kezdeményező aláírásgyűjtést, amelyet a Magyarok Világszövetsége állított útjára, a kettős állampolgársággal kapcsolatban. Közbevetőleg: tessék végre nem hazudni, hogy ez ismeretlen az európai joggyakorlatban. A 15 tagállam közül 11-ben gyakorlat! Amiért sír, mert eredményessége kétséges, lévén a nemzetnek ugyanazon hányadától várható igenlő válasz, másodszor a fenti, kolozsvári közvéleménykutatási eredmények miatt. Végezetül ünneprontóként szeretném felhívni a figyelmet három tényre. 1. Az ún. áttelepültek nem elhanyagolható hányada viselkedik az anyaországban, ha tetszik mostohaországban, janicsárként. Bizonyítási kényszerből? Kisebbségi érzésből? Többségi érzéstől vezérelve? Bármilyen rendszert kiszolgálnak, lelkesen, túllihegve, taposva legjobbjainkon. 2. A következő még kényesebb: mit fog szólni az ún. nemzetinek, konzervatívnak, jobboldalinak tartott imént leköszönt kormány, ha az általuk aktuálisnak nem tartott, folyamatosan elvetett kettős állampolgárságot a baloldali, MSZP-SZDP-kormány adja meg? 3. Mikor fogjuk nyíltan bevallani, elismerni, hogy a státustörvény, kettős állampolgárság csak egy-egy lépcsőfok a magyar nemzet végső célja irányába? A tévedés elkerülésére az ívet a kettős állampogárságról elsők között írom alá. Mert az „eurokonform!” gyakorlat! És mert a magyar nemzetrészekkel pótolja a fogyó anyaországot. Gyerek, jöjjetek, várunk! De hozzátok a fákat, a hegyeket, a folyókat, a házakat, az erdélyi, felvidéki, délvidéki, kárpátaljai elszakított Magyar Hazát is! Addig is, hiába, nem rendít meg senkit, senki nem dől kardjába a hír hallatán: RÁCSOK KÖZÖTT MARAD A SZABADSÁG SZOBOR ARADON, ROMÁNIÁBAN. Mit szólna vajon ehhez az amerikai nép, ha a Szabadság szobrukat érné ez a gyalázat? Vajon mit szólna a francia, a lett, az orosz, a román, a kínai nép, ha hasonló nemzeti szimbólumokat zárná el, vetné börtönbe valamely más hatalom? Gyanítom, amit tett volna a magyar egykoron, Rákóczi, Báthory István, Bocskai, Kossuth magyar népe. És minden magára valamit adó nemzet, a Rácsok mások a Szabadság szobor Romániában