Erdélyi Magyarság, 2004 (15. évfolyam, 54-57. szám)
2004-01-01 / 54. szám
XV. ÉVFOLYAM 2004. Január - március Sárközy Csaba: Magyarország „bemutatkozik" Frida Franz: Tizenkét év Szibériában Hévízi Józsa: Az erdélyi szászok Victor Eftimiu: A Daday ügy Kőröstárkány fekete húsvétja 54 'Sv.&st& f? ^ II. András magyar király 1224-ben a királyi birtokokra letelepedett német telepeseknek kiváltságokat, teljes körű autonómiát biztosított. Buda elestéig az erdélyi szászokat a „hungarus tudat” jellemezte, de Werbőczi Hármaskönyve megjelenése után a szász polgári és a magyar nemesi tudat közötti különbség már jól érzékelhető. A katolicizmus-protestantizmus ellentéte valamint az, hogy a 16-17.századi török-tatár betörések idején nem engedték meg hogy Erdély lakossága városaik falain belül találjon menedéket, majd II. Rákóczi György lengyelországi hadjárata növelte az ellentétet. II.József németesítési politikája egyrészt kedvező volt számukra, de megszüntette az Universitas Saxonum, az önkormányzat jogi keretének különállását. 1848-ban a Habsburg-ház mellett álltak ki. 1919 januárjában a befogadó, a magyar nemzet érdekei ellenében csatlakoztak az Erdélynek Romániához történő csatlakozását kimondó „Gyulafehérvári Határozatok”hoz, ami a két világháború között csekély előnyökhöz jutatta őket. 1944-1945 között a hazai németeket is internálták, majd a Szovjetunióba deportálták a férfiakat. 1948-tól ugyanúgy kitelepítették, munkatáborba hurcolták őket, mint a magyarokat, szerbeket, vagyonukat államosították, iskoláikat bezárták, kiforgatták őket hitükből, hogy ösztönözzék tömeges kitelepedésüket, míg végül fejpénzért kiárusította őket a román állam. Így lett a két világháború közötti több mint háromnegyed milliós német népességből mára egy 45.129 (0,2%) német anyanyelvű népcsoport. Az UNESCO minden évben kiad egy un. vörös könyvet a Földön pusztulásra ítélt állat és növényfajokról. Viszont sehol sem lehet hallani a kipusztított, vagy kipusztításra ítélt népekről. Ilyenek pl. az erdélyi szászok. Míg a „800 éves magyar elnyomás” alatt egy csodálatos kultúrát fejlesztettek ki, addig a „legmagasabb rendű román demokrácia” 40 éve alatt majdnem teljesen likvidálták őket. Építészeti remekeik romokban. Még néhány évtized, s csak kövek maradnak. Ennyi lenne minden irónia és káröröm nélkül, az erdélyi németek rövid története. Az élet azonban ennél sokkal összetettebb. Keressük mi is inkább azt, ami összeköt, és nem ami elválaszt bennünket. A szász-magyar együttélést lehet úgy is mérlegre tenni: azt kapták, amit megérdemeltek, 1848-ért, a medgyesi határozatokért, de lehet másképp is. Egy, az első világháborúval, és a kisebbségi kérdéssel foglalkozó nemzetközi konferencián hallottam először a németországi vendégtől a fogalmat: „erdélyi polgár”! Számosabb, tekintélyesebb és szerencsésebb európai nemzetek elnézéssel szemlélnek minket magyarokat, cseheket, lengyeleket, románokat, horvátokat, amikor soroljuk, kiket adtunk a világ tudományos, művészeti, sportéletének, s csodálkozással is, amikor a 20. század harmincas évei óta, a kölcsönhatásokat, párhuzamokat kereső és találó kutatások eredményeiről adunk számot, bizonyítandó: áthidalhatók közöttünk (?) a múltban gyökerező ellentétek, ha a szellemi életünk legjobbjainak nyomdokaiba lépünk, s a haza fogalmát Közép-Európává tágítjuk. S a gondolat akkor is szép és felemelő, ha józanabb pillanatainkban elismerjük, hogy értelmiségi széplelkek ábrándja az egész, sem mint valóság. S ha a kinyújtott kéz, kezünk nem talál társra, válaszra, annál inkább. Volt ennek a közös közép-európai hazának egy olyan része, az elmúlt század első évtizedeiben az öt és fél millió lakosú Erdély, ahol hangsúlyozottan mutatkoztak meg az együttélésből származó kölcsönhatások és az a gondolat, hogy a közös múlt pozitívumai elégséges alapot kell teremtsenek a megbékéléshez. Az erdélyi gondolat, a transzilvanizmus képviselői vallották: a közös múlt külön út is volt, amelyet minden korban érvényesíteni kell. Arra a kérdésre, hogy ugyan mit kaptunk mi magyarok Erdélyben a szászoktól, mi a befogadó és őket kiváltságokkal ellátó nemzet, azt válaszolhatjuk: a fejlettebb nyugat-európai típusú kézműipari, mezőgazdasági módszereket és a társadalmi szervezettség magasabb színvonalát, a polgár és a polgári életforma modelljét, a céhek elterjedését, azt, hogy a 17. században Kolozsvár 30 céhe 60 iparágat művelt, s a város a 15-17. században a gazdasági, kereskedelmi, kulturális élet központja volt. Volt főiskolája, fürdője, gyógyszertára, ispotálya. A betelepülés során a magyarság súlya megnőtt a németekkel szemben, s a városba költözés feltétele a vagyonos állapot lett. Ez még ösztönzően hatott a környék, Kalotaszeg magyar parasztságára, így nőtt a lakosság száma 1593-ra 8000 főre, ez magasabb volt, mint Züriché, Bázelé vagy Drezdáé abban az időben. A szász könyvnyomtatás sokat tett a magyar és a román nyelvű könyvekért. A nagyszebeni Kaspar Helth, Heltai Gáspárként, Valentin Greff-Backfark, Bakfark Bálintként, és számtalan zenemű alkotójaként hagyott nyomot Erdély művelődéstörténetében. David Hertelnek - Dávid Ferencnek - az egyetlen magyar alapítású vallást, az unitárius egyház alapítását, Flechtenmacher Keresztélynek a Széchenyieket dicsőítő költeményét köszönhetjük. Úgy is mondhatnánk a szembenállások ellenére a középkorban a szász-magyar együttélés modellértékű volt, a transzilván tudatnak is köszönhetően, amely mindkét, pontosabban ekkor mindhárom - szász, magyar, székely - nemzet meghatározója. S végül egy történet. Nem olyan régen Bukarestből tértünk vissza többen Kolozsvárra, egy nemzetközi konferenciáról. Többek között egy régi szász patrícius család sarja, egy szász orvos is. Éveket élt népi németként Németországban, majd hazament Kolozsvárra. Miért? - kérdeztem. A szász orvos válasza: Hogy Erdély ne legyen az átváltozók, a betelepítettek, és a szapora kisebbség martaléka. Maradjon a miénk. Őslakosoké. Magyaroké, erdélyi románoké és szászoké. Ehhez kommentárra nincs szükség. Emlékszünk? Tőkés püspöknek 1989 decemberében a magyar rádióban elhangzott szavaira? Gyertek haza, várunk benneteket! Egy szász származású erdélyi polgár már hazament... 1224 -1944 - 2004 avagy erdélyi szász kiváltságok, deportálás, kitelepülés