Erdélyi Magyarság, 2004 (15. évfolyam, 54-57. szám)

2004-01-01 / 54. szám

Cselédlépcsőn az EU-ba Még néhány hét, és sorsdöntő változás áll be ha­zánk életében: a cselédlépcsőn beküldenek az EU-ba. A­z EU egyik oly sokat hangoztatott alap­elve és célkitűzése, hogy az egyes ál­lamok szuverenitásuk egy részét ön­ként feladva közösen haladnak a kitűzött cél, az egységes Európa felé annak érdekében, hogy az egyre inkább globalizálódó világ­ban immár közösen fellépve jobban tudják érdekeiket, a közös európai érdeket érvénye­síteni. Mindez illúzió, önáltatás! A valóság ez­zel szemben az, hogy az egyesülési folyamat­ban a már benn lévő államok a legridegebb, legnyersebb, legkíméletlenebb önző érdek­érvényesítést gyakorolják minden területen, főként a most beléptetendő államok rovásá­ra. Sőt, most már az új lenini csodafegyvert is bedobták a „kétsebességes" egyesülésről: egy lépés előre az „Übermensch" országok­nak, egy pedig hátra a cseléd „untermens­­cheknek". Ezt a gyakorlatot erősíti a magyar kormányok bátortalansága, meghunyászko­­dása, irtózása mindenféle határozott és egye­nes kiállástól, nemzeti követeléstől. Nyilvánvaló, hogy az EU a mostani csat­lakozások kapcsán még saját előírásait sem tartja be, s ugyanakkor hazánk lakossága nagy részének a leghalványabb fogalma sincs az előttünk álló változásokról. Sőt ott tartunk, hogy korábbi megállapodáson is (lásd mun­kaerő szabad áramlása) kényük-kedvük sze­rint még mostanság is változtatgatnak a mi rovásunkra természetesen. A mostani ellenzék soraiból ma már hal­latszanak ugyan nagyon halk felvetések a csatlakozással járó negatív jelenségekről, de az előző kormányzati ciklusban, amikor ural­mon voltak szemérmesen hallgattak. A csat­lakozási feltételek kidolgozásánál főként a nyugati érdekeknek akartak megfelelni, s fe­lelnek is meg inkább. A sorozatos mulasztás és stréber önfeladás máris megbosszulja ma­gát, csak nem azon, akit illet. Elég, ha csak a „mezőgazdasági fejezethez említjük. Mind­két oldalt felelős politikusaink e téren tanú­sított hallgatása továbbra is rendkívül gyá­va. Hogy a nemzeti érdekeket lehet hatéko­nyan képviselni, azt nagyon jól mutatja Len­gyelország példája! N­em lehet és nem is szabad mindent az anyagiak oldaláról szemlélni és bemu­tatni, hiszen a földi javak, az anyagiak akár még jó irányba is egyik napról a másikra gyökeresen változhatnak, de a káros politikai döntések hatásait - pl. a privatizáció átlátszó sürgetése, amíg lehet, nehogy másé legyen a sikerdíj - sokszor hosszú évtizedek, esetleg századok szívós, következetes munkájával le­het csak orvosolni. Ha egyáltalán lehet. A teljesség igénye nélkül lássuk, hogy mi is várható a Trianon által elszakított testvére­ink jövőjével kapcsolatban. Jóllehet az idegengyűlölet nem egyez­tethető össze az európai egységesülés nor­májával, de megjósolható, hogy továbbra is fennmarad az etnikai üldözés a zsákmányul megkaparintott területeinken, a beolvadás­ra, az elüldözésre való kíméletlen törekvés. Folytatódik az etnikai tisztogatás, a népirtás. Nyilvánvalóan sokkal rafináltabb formában, de továbbra is ugyanolyan tudatosan. Ehhez pedig a „művelt Nyugat" - ha hagyjuk - zok­szó nélkül fog asszisztálni. Hogy ez ne követ­­kezhessék be, ahhoz olyan magyar kormány kellene, amelyiknek van egy határozott, vilá­gos érdekérvényesítésre kész nemzetpolitiká­ja, s ami mellett ki is áll. Ettől ma még fényév­nyi távolságra vagyunk. Bármilyen keserű is kimondani, de attól még tény marad, hogy az utolsó másfél év­tized magyar külpolitikája - az éppen ural­gó kormány elkövetett paktumától függően - megbukott. Mialatt töretlenül folyt a nem­zeti vagyon kótyavetyése, s a (globálproletár) internacionalizmus és az ugyan jószándékú, de fontoskodó (nemzeti) dilettantizmus tob­zódásának lehettünk tanúi, azalatt az elszakí­tott országrészekben soha nem látott mérték­ben csökkent honfitársaink száma. Az állandó válsággal küzdő RMDSZ fenn­állásának egész ideje alatt hiteltelen, elvtelen politikát folytatott és folytat mind a mai na­pig. Nem használta ki azt az előnyét, hogy a román vezetés ma is - talán jobban, mint va­laha - rá van utalva, mint ahogy rá volt utal­va a koalíció idején is. Inkább amaz és a meg­élhetési politikussá vált magyar vezetők ér­dekeinek kézbentartásával. Hosszan lehetne sorolni bűneiket, akár oldalakon keresztül is. Mint vazelines párt, a vazelines vezetés bele­simult, lágyan belesimul a mindenkori román hatalomba. Viselkedésüket egy szóban lehet­ne összefoglalni: nemzetárulás. A magyarországi politikai „elit"-et - amelynek zöme szervilis, képzetlen, műve­letlen, nagyképű - sem illetheti dicséret. Ami­kor ki kellett volna állni az egyetemes magyar érdekekért a megfelelő nemzetközi fórumo­kon óvatosan hallgattak, s hallgatnak ma is. Ha el is röppen olykor egy-egy halk sóhaj aj­kukról az inkább csak az időnként olykor még halványan pislákoló lelkiismeretük megnyug­tatására szolgál. Állandóan keresik a nyugati politikusok elismerését, akiket egy percig sem érdekelnek hazánk gondjai, akik legtöbbjé­nek halvány fogalma sincs a Kárpát-meden­cét feszítő gondokról. Ez egyértelműen bebi­zonyosodott a jugoszláviai válság esetében, ahol - mint az közismert - még akkor is a tar­kón lőtt és megcsonkított hullahegyekkel bo­rított nemzetállam fenntartására törekedtek, amikor mindenki számára nyilvánvaló volt annak tarthatatlansága. Élő bizonyíték erre, hogy a nyugati hatalmak lepaktáltak, boltot kötöttek a népirtással„vádolt"háborús bűnös Karadzsics bosnyák elnökkel, akit már lassan egy évtizede sem találnak". Sajnos, a katolikus egyházra sem számít­hatunk. Hiszen míg a jó tót atyafiakhoz több­ször is eltuszkolta a vatikáni vezetés az utolsó alkalommal már alig mozgó Szentatyát, addig a Vatikánnak még arra sem futotta, hogy ro­mániai látogatása alkalmából­­ pedig akkor egészségileg a maihoz képest igencsak friss­nek számított­­ a gyér számú regáti hívő mel­lett Erdély katolikusait megszólítva, őket kö­szöntve oda akárcsak néhány percre is bete­gye a lábát. Ők a nagypolitika oltárán még a Vatikán részéről is áldozati bárányok. A kár­pótlásul akkor elhangzott ígérgetés az is ma­radt, s minden jel szerint marad is. A magyar vezetésnek nap, mint nap szem­­besíteni kell saját törvényeikkel a nyu­gati politikusokat, mert csak így lehet bármilyen haladást elérni. Hagyjunk fel a gye­rekes lelkesedéssel, ami egy-egy jónak tűnő hír hallatán már-már eufóriaként jelenik meg náluk .Amikor a D-209-es a legmagasabb francia kitüntetést kapja - igaz, a nyelvespu­­szi most még elmaradt - nem kell jóstehet­ség ahhoz, hogy a volt kommunista tisztség­­viselőkkel kapcsolatos most oly nagy öröm­mel üdvözölt néppárti javaslat is, ami a volt bolsevik tisztségviselők más szerepvállalására vonatkozna, hamvába hal. A kezdeti nagy lel­kesedés után ma már ki beszél erről?). Csak az lesz az eredmény, amit magunk­nak kiverekszünk, semmi más! A következő kormányzati ciklus­­külpoli­tikáját gyökeresen új alapokra kell helyezni! Ne fordulhasson elő, hogy pl. egy, az el­szakított területekkel foglalkozó személy csu­pán azért kerüljön magas vezető posztra a pol­gárinak nevezett kormány alatt, mert arra az RMDSZ elnöke nagyon szépen,„egyetlen ké­résként" megkéri Németh Zsoltot, az illetékes államtitkárt. Ugyanakkor ugyanez az államtit­kár, ha úri jókedve úgy tartja, akár miniszterel­nöke döntését is elsinkófálja, szabotálja. Az előttünk álló hónapok a magyarság­nak súlyos megpróbáltatást jelentenek nem­csak anyagilag, hanem lelkileg is. Politikusa­inknak már most fel kell(ene) készülniük a be­következő kormányváltásra, s ezzel párhuza­mosan következetesen már most ki kell(ene) állniuk minden külföldi fórumon a magyar ér­dekekért. Ne féljenek a védőhatalmi státusz deklarálásától, igenis lármázzák fel a nyuga­ti közvéleményt. Ne féljenek felemelni a sza­vukat a Romániában még ma is bebörtönzött politikai elítéltekért, akiknek egyetlen bűnük a magyarságuk. Elég volt a kussolásból. Gyil­kosok közt cinkos, aki néma! Ehhez azonban az eddigi, ún. vezető pol­gári politikusaink nagy része teljesen alkal­matlan. Radikális személycserékre van, illet­ve lesz szükség, mert e nélkül minden ma­rad a régiben, s folytatódik a nemzet pusztu­lása, pusztítása. Külpolitikailag már most el kell kezde­ni előkészíteni a talajt, hogy amennyiben nem lesz gyökeres változás Erdélyben az EU későbbi bővítése esetén, Magyarország igenis éljen vétójogával. Atzél Ferenc

Next