Erdélyi Magyarság, 2004 (15. évfolyam, 54-57. szám)
2004-01-01 / 54. szám
Cselédlépcsőn az EU-ba Még néhány hét, és sorsdöntő változás áll be hazánk életében: a cselédlépcsőn beküldenek az EU-ba. Az EU egyik oly sokat hangoztatott alapelve és célkitűzése, hogy az egyes államok szuverenitásuk egy részét önként feladva közösen haladnak a kitűzött cél, az egységes Európa felé annak érdekében, hogy az egyre inkább globalizálódó világban immár közösen fellépve jobban tudják érdekeiket, a közös európai érdeket érvényesíteni. Mindez illúzió, önáltatás! A valóság ezzel szemben az, hogy az egyesülési folyamatban a már benn lévő államok a legridegebb, legnyersebb, legkíméletlenebb önző érdekérvényesítést gyakorolják minden területen, főként a most beléptetendő államok rovására. Sőt, most már az új lenini csodafegyvert is bedobták a „kétsebességes" egyesülésről: egy lépés előre az „Übermensch" országoknak, egy pedig hátra a cseléd „untermenscheknek". Ezt a gyakorlatot erősíti a magyar kormányok bátortalansága, meghunyászkodása, irtózása mindenféle határozott és egyenes kiállástól, nemzeti követeléstől. Nyilvánvaló, hogy az EU a mostani csatlakozások kapcsán még saját előírásait sem tartja be, s ugyanakkor hazánk lakossága nagy részének a leghalványabb fogalma sincs az előttünk álló változásokról. Sőt ott tartunk, hogy korábbi megállapodáson is (lásd munkaerő szabad áramlása) kényük-kedvük szerint még mostanság is változtatgatnak a mi rovásunkra természetesen. A mostani ellenzék soraiból ma már hallatszanak ugyan nagyon halk felvetések a csatlakozással járó negatív jelenségekről, de az előző kormányzati ciklusban, amikor uralmon voltak szemérmesen hallgattak. A csatlakozási feltételek kidolgozásánál főként a nyugati érdekeknek akartak megfelelni, s felelnek is meg inkább. A sorozatos mulasztás és stréber önfeladás máris megbosszulja magát, csak nem azon, akit illet. Elég, ha csak a „mezőgazdasági fejezethez említjük. Mindkét oldalt felelős politikusaink e téren tanúsított hallgatása továbbra is rendkívül gyáva. Hogy a nemzeti érdekeket lehet hatékonyan képviselni, azt nagyon jól mutatja Lengyelország példája! Nem lehet és nem is szabad mindent az anyagiak oldaláról szemlélni és bemutatni, hiszen a földi javak, az anyagiak akár még jó irányba is egyik napról a másikra gyökeresen változhatnak, de a káros politikai döntések hatásait - pl. a privatizáció átlátszó sürgetése, amíg lehet, nehogy másé legyen a sikerdíj - sokszor hosszú évtizedek, esetleg századok szívós, következetes munkájával lehet csak orvosolni. Ha egyáltalán lehet. A teljesség igénye nélkül lássuk, hogy mi is várható a Trianon által elszakított testvéreink jövőjével kapcsolatban. Jóllehet az idegengyűlölet nem egyeztethető össze az európai egységesülés normájával, de megjósolható, hogy továbbra is fennmarad az etnikai üldözés a zsákmányul megkaparintott területeinken, a beolvadásra, az elüldözésre való kíméletlen törekvés. Folytatódik az etnikai tisztogatás, a népirtás. Nyilvánvalóan sokkal rafináltabb formában, de továbbra is ugyanolyan tudatosan. Ehhez pedig a „művelt Nyugat" - ha hagyjuk - zokszó nélkül fog asszisztálni. Hogy ez ne következhessék be, ahhoz olyan magyar kormány kellene, amelyiknek van egy határozott, világos érdekérvényesítésre kész nemzetpolitikája, s ami mellett ki is áll. Ettől ma még fényévnyi távolságra vagyunk. Bármilyen keserű is kimondani, de attól még tény marad, hogy az utolsó másfél évtized magyar külpolitikája - az éppen uralgó kormány elkövetett paktumától függően - megbukott. Mialatt töretlenül folyt a nemzeti vagyon kótyavetyése, s a (globálproletár) internacionalizmus és az ugyan jószándékú, de fontoskodó (nemzeti) dilettantizmus tobzódásának lehettünk tanúi, azalatt az elszakított országrészekben soha nem látott mértékben csökkent honfitársaink száma. Az állandó válsággal küzdő RMDSZ fennállásának egész ideje alatt hiteltelen, elvtelen politikát folytatott és folytat mind a mai napig. Nem használta ki azt az előnyét, hogy a román vezetés ma is - talán jobban, mint valaha - rá van utalva, mint ahogy rá volt utalva a koalíció idején is. Inkább amaz és a megélhetési politikussá vált magyar vezetők érdekeinek kézbentartásával. Hosszan lehetne sorolni bűneiket, akár oldalakon keresztül is. Mint vazelines párt, a vazelines vezetés belesimult, lágyan belesimul a mindenkori román hatalomba. Viselkedésüket egy szóban lehetne összefoglalni: nemzetárulás. A magyarországi politikai „elit"-et - amelynek zöme szervilis, képzetlen, műveletlen, nagyképű - sem illetheti dicséret. Amikor ki kellett volna állni az egyetemes magyar érdekekért a megfelelő nemzetközi fórumokon óvatosan hallgattak, s hallgatnak ma is. Ha el is röppen olykor egy-egy halk sóhaj ajkukról az inkább csak az időnként olykor még halványan pislákoló lelkiismeretük megnyugtatására szolgál. Állandóan keresik a nyugati politikusok elismerését, akiket egy percig sem érdekelnek hazánk gondjai, akik legtöbbjének halvány fogalma sincs a Kárpát-medencét feszítő gondokról. Ez egyértelműen bebizonyosodott a jugoszláviai válság esetében, ahol - mint az közismert - még akkor is a tarkón lőtt és megcsonkított hullahegyekkel borított nemzetállam fenntartására törekedtek, amikor mindenki számára nyilvánvaló volt annak tarthatatlansága. Élő bizonyíték erre, hogy a nyugati hatalmak lepaktáltak, boltot kötöttek a népirtással„vádolt"háborús bűnös Karadzsics bosnyák elnökkel, akit már lassan egy évtizede sem találnak". Sajnos, a katolikus egyházra sem számíthatunk. Hiszen míg a jó tót atyafiakhoz többször is eltuszkolta a vatikáni vezetés az utolsó alkalommal már alig mozgó Szentatyát, addig a Vatikánnak még arra sem futotta, hogy romániai látogatása alkalmából pedig akkor egészségileg a maihoz képest igencsak frissnek számított a gyér számú regáti hívő mellett Erdély katolikusait megszólítva, őket köszöntve oda akárcsak néhány percre is betegye a lábát. Ők a nagypolitika oltárán még a Vatikán részéről is áldozati bárányok. A kárpótlásul akkor elhangzott ígérgetés az is maradt, s minden jel szerint marad is. A magyar vezetésnek nap, mint nap szembesíteni kell saját törvényeikkel a nyugati politikusokat, mert csak így lehet bármilyen haladást elérni. Hagyjunk fel a gyerekes lelkesedéssel, ami egy-egy jónak tűnő hír hallatán már-már eufóriaként jelenik meg náluk .Amikor a D-209-es a legmagasabb francia kitüntetést kapja - igaz, a nyelvespuszi most még elmaradt - nem kell jóstehetség ahhoz, hogy a volt kommunista tisztségviselőkkel kapcsolatos most oly nagy örömmel üdvözölt néppárti javaslat is, ami a volt bolsevik tisztségviselők más szerepvállalására vonatkozna, hamvába hal. A kezdeti nagy lelkesedés után ma már ki beszél erről?). Csak az lesz az eredmény, amit magunknak kiverekszünk, semmi más! A következő kormányzati cikluskülpolitikáját gyökeresen új alapokra kell helyezni! Ne fordulhasson elő, hogy pl. egy, az elszakított területekkel foglalkozó személy csupán azért kerüljön magas vezető posztra a polgárinak nevezett kormány alatt, mert arra az RMDSZ elnöke nagyon szépen,„egyetlen kérésként" megkéri Németh Zsoltot, az illetékes államtitkárt. Ugyanakkor ugyanez az államtitkár, ha úri jókedve úgy tartja, akár miniszterelnöke döntését is elsinkófálja, szabotálja. Az előttünk álló hónapok a magyarságnak súlyos megpróbáltatást jelentenek nemcsak anyagilag, hanem lelkileg is. Politikusainknak már most fel kell(ene) készülniük a bekövetkező kormányváltásra, s ezzel párhuzamosan következetesen már most ki kell(ene) állniuk minden külföldi fórumon a magyar érdekekért. Ne féljenek a védőhatalmi státusz deklarálásától, igenis lármázzák fel a nyugati közvéleményt. Ne féljenek felemelni a szavukat a Romániában még ma is bebörtönzött politikai elítéltekért, akiknek egyetlen bűnük a magyarságuk. Elég volt a kussolásból. Gyilkosok közt cinkos, aki néma! Ehhez azonban az eddigi, ún. vezető polgári politikusaink nagy része teljesen alkalmatlan. Radikális személycserékre van, illetve lesz szükség, mert e nélkül minden marad a régiben, s folytatódik a nemzet pusztulása, pusztítása. Külpolitikailag már most el kell kezdeni előkészíteni a talajt, hogy amennyiben nem lesz gyökeres változás Erdélyben az EU későbbi bővítése esetén, Magyarország igenis éljen vétójogával. Atzél Ferenc