Erdélyi Magyarság, 2005 (16. évfolyam, 58-61. szám)
2005-01-01 / 58. szám
Egy napra a román-magyar háborútól Malomkövek között Hogyan tovább a népszavazás kudarca után A dákoromán mítosz genezise Nagyon nagy bajban van a magyarság ma. Magyarországon kétféle ember létezik: akinek érdemes itt élni, ezek úgy néhány százezren vannak, s akinek nem. Nem csak a 100 leggazdagabb magyarról van szó, kezdve az 50 milliárd forintos vagyonnal rendelkező Széles Gáborral, a „mindössze” 30 milliárdos vagyonú Veres Tiborral bezáróan, hanem a kormányhivatalnokokról, főtisztviselőkről, akiknek havi fizetésük kb. 1 millió forint. Még a két kormányszóvivő, a janicsárnő és az RTL klubos, vagy a miniszterelnök udvari fényképésze is jóval több mint 800.000 forintot vág zsebre havonta. Nem szólva a gazdasági eliten kívül a képviselőkről, politikusokról - akikből épp annyi van, mintha még a régi Nagy-Magyarország lennénk. Utóbbiak felelőssége a nemzeti érdekelvű politizálás mellőzése, olykor ellenérdekű cselekedeteik miatt oly hatalmas, hogy az már a vétek és a bűn kategóriába tartozik. Az, hogy tánc- és illemtanórákat is kellene vegyenek, ahol kioktatnák őket, hogy a zakót protokoll ebéd, stb. alatt nem illik levenni, és a hölgyeket nem becenevükön szólítják, mint a kenyereslányokat a söntésből, említést sem érdemel. Ez az új kaszt a bráhminoké. Ismét a három millió koldus országa lettünk. Csakhogy a 20. század elején 15 millióból, ma tíz millióból élnek ennyien a szegénység küszöb alatt. 40 éves kortól fölfelé a romló életminőség, az állástalanság fenyeget. Mindennapos hír a termelőegységek bezárása, hivatalok, egyetemek alkalmazottainak elbocsátása. 40 alatt még vannak lehetőségek, külföldön például, de nem biztos, hogy onnan van visszaút, s hogy nem a diaszpóra nő a kint maradottakból. Az orvosok és pilóták után - közülük évente több mint ezren vállalnak munkát külföldön - a hentesek is mennek, s talán a cipőiparban dolgozók is. Az egészségügyi ellátás katasztrofális, már-már szándékosságot gyanítunk ebben. Szinte ledarálja a lakosságot. A János kórház például milliárdos hiányt hozott össze, s ha az Állami Számvevőszék el is utasította az irányított betegellátást - egy bizottság jelölné ki: ki hova menet gyógykezeltetni magát - de ha nem tetszik fizess! Ha pénzem nincs iszom hitelbe, énekli Bob herceg, s ha pénzed nincs, nincs esélyed a gyógyulásra, az életben maradásra. Albertfalván például általános, világszínvonalú szűrő központ létesül: 250.000 forint egy szűrés. Vajon mit szól ehhez akinek a közüzemi díjak kifizetése után havi húsz-, tíz-, vagy csak háromezer forintja marad? Felmérések szerint évente 2500 ember lesz öngyilkos Magyarországon. Ez a szám a gazdasági romlás, a sikertelenség, a stressz függvényében nő vagy csökkenhet. Mindazonáltal a krimibe illő helyzetek mindennaposak. Kelenföldön például két orvos, apa és fia hamis viagrával kereskedett. Továbbá mindennaposak: a menetrendszeri járatok megszüntetése, az önkormányzatok költségvetésének megnyirbálása, iskolák, posták bezárása. Nincs közbiztonság, a nők foglalkoztatottsága az uniós átlag alatt van - ezért erőltetik a női köztársaságelnök jelöltet -, tovább csökken a népesség, s minden újszülött 1.162.430 forint adóssággal indul az életnek, ti. 2002 óta 3500 milliárd forinttal nőtt az államadósság. A kormány elkövette hibás, rossz lépéseket és intézkedéseket nem lehet bakiként kezelni. Például a következőt sem. Az áfa visszatartás mérlege plusz bevétel helyett a késedelmi kamatok kifizetése miatt mínusz 6,8 milliárd forint. Leszámítva tehát néhány százezer embert, nem nagyon lehet itt élni, nem érdemes élni. Mert embertelen, igaztalan, hazug ami e kis magyar hazában történik, ahol szabadon és gátlástalanul garázdálkodhat üzletember, kultúrpolitikus, közéleti személy, kis és nagy gengszter, vállalkozó, az utca embere. Pedig milyen szép hely, jó hely, és stratégiailag rendkívüli helyzetben lévő ország ez a maradék Magyarország. De ezt is el akarják csenni, venni tőlünk páriáktól. Kell a hely másoknak? Pusztulunk is szép ütemben, ki így, ki úgy távozik. Újabban pedig a földből élőket célozták meg... A Nemzeti Vidékfejlesztési Terv agrárkörnyezetgazdálkodási fejezetéből 2004-ben 14, 2005-ben 20 milliárd forint támogatást szándékoztak megvonni, a 160 milliárd eurós keretből csak 60 milliárdot fizettek ki, nem csoportosítottak át forrásokat a mezőgazdaság támogatására, a 77 milliárdnyi egyszeri kifizetésű keretből csak 13 milliárdot fizettek ki (fejenként 17 ezer forintot jelent). Az agrárvagyon privatizálása során elkövetett (bűn)esetek mindenki előtt ismertek. Raktározási gondokkal küzdenek a termelők, az árucikkeik nyakukon maradnak vagy fillérekért vásárolják fel, és közben jön, áramlik a 400 forintos brazil csirkemáj, a 500 forintos szlovák sonka és társaik, mű méz, a mérgezett paprika, mérgezett kukorica. Hurrá! Sőt most már itt a mérgezett csecsemőtápszer is. Nem lehet elég korán kezdeni. Csak így tovább! Nagykanállal tömjék belénk! Nos, erre mondottak nemet a magyar gazdák. Ez a „nem” (valamint a gazdák demonstrációja) azt is jelentette, hogy még egy utolsó lehetőséget kínált fel a történelem Magyarországnak. A nemzeti összefogás lehetőségét, mely során a város oda áll a falu népe mellé. S ha nincs egyetlen olyan politikai erő, olyan politikus, aki felismeri a lehetőséget az igazi rendszerváltásra, akkor ők, a falu és a város népe - akik tudják, hogy csak biztos alapra lehet építeni házat, hazát - maguk közül választanak ilyen vezetőt, képviselőt. Csakhogy, mi magyarok, mindig, mindenről lekésünk... Ha ez megtörtént volna, nem lett volna többé szükség a gúzsba kötő kétharmados törvényekre, és Krisztus feltámadásának ünnepe a magyarság megmenekülésének és feltámadásának ünnepe lett volna 2005 húsvétján. Tehát ébredj pária, ébredj magyar! ÉBREDJ MAGYAR!