Erdélyi Magyarság, 2006 (17. évfolyam, 62. szám)
2006-12-01 / 62. szám
1990, 2006. Két rideg szám, két dátum, tizenhat év, de a közte lévő időszak annál beszédesebb. 1990-ben jó Köteles Pál kitartásának köszönhetően az addig Amerikában Zolcsák István és Wass Albert istápolásában megjelenő Erdélyi Magyarság „hazatér”. 2006 őszén a lapot kiadó alapítvány a Strassburgi Európai Emberjogi Bírósághoz fordul, beperelve a magyar államot a törvényileg jóváhagyott, de ki nem fizetett működési támogatás miatt. Vessünk egy rövid pillantást erre az időszakra. „Hazatérésekor” sok-sok kinti és itthoni személy támogatásáról biztosította a lapot. Nagy tervek. Az eleinte negyedéves lap jelenjék meg havonta, hiszen téma, írnivaló 45 év agyonhallgatása, „proletár internacionalista” hazudozása után van bőven. Optimizmus. Nagy remények. Eleinte 25.000 (!) példány számonként. A határokon túlra ebből 7.500 „grátisz”. Szinte hihetetlen! Antall József intenciójának köszönhetően felcsillan a jövő. A kezdeti remények azonban pillanatokon belül szertefoszlanak. Jönnek a betartások, az intrika. A szabad út nyitva állna, de feltételeket szabnak. Köteles Pál a lap függetlenségét nem hajlandó feláldozni, és azt aktuálpolitikai elvárásoknak alávetni. Korai, tragikus halála sok-sok csalódástól kíméli meg. A lap körül szerveződő szellemi műhely nem adja fel, millió nehézség árán éveken keresztül sikerül azt megjelentetni. A munkatársak teszik kötelességüket. A lapot kiadó Az Erdélyi Magyarságért Alapítvány komolyan veszi alapító okiratának azon mondatát - jóllehet „fő profilja” a lap megjelentetése -, miszerint: „támogat minden olyan törekvést - lehetőségeihez képest anyagilag is - amely hozzájárulhat ahhoz, hogy az emberek szülőföldjükön otthon érezzék magukat s ne kényszerüljenek annak elhagyására.” Számunkra sem volt soha kétséges amit Lovas István is immár 16 éve ma „Minden országnak olyan kormánya van aminőt érdemel." (gróf Széchenyi István) De olyan ellenzéke is! (a szerk.) kacsut kér, követel, hogy a legfontosabbak: az oktatás, egészségügy és a média. E három elhanyagolása a magyar nép kivégzéséhez vezet. Nem a szerénytelenség mondatja ki az itt következőket, hanem az a szándék, hogy ne csak támogatóink lássák, hanem azok is, akik gáncsoskodással, betartással viszonyultak alapítványunkhoz: munkánk, közreműködésünk nélkül nem kaphatott volna tízezer zsoltároskönyvet Tőkés László, nem épült volna pékség Backamadarason. Ha nincs alapítványunk, senki nem jelentette volna meg a Holocaust Romániában c. könyvet magyarul s angolul is. Közvetlen anyagi támogatásokat küldtünk kivételesen értékes szervezeteknek, személyeknek, de nem csak Erdélybe, hanem a Trianon által elszakított többi területekre is, mint pl. ösztöndíjat éveken át Kárpátaljára, hogy csak néhányat említsünk, s vég nélkül folytathatnánk a sort - nem feledve azt a hatalmas szellemi, lelki támaszt, amit mindez a határokon túl éveken át jelentett. Amikor már szinte kilátástalan a helyzet felcsillan a remény! Mádl Ferenc köztársasági elnök személyes közbenjárásának köszönhetően megszületik a 2378/2001.(XII. 18.) Korm. hat., melyet a Határozatok Tára (A Magyar Köztársaság Kormányának hivatalos lapja) 55/2001. december 18-i számában meg is jelentetnek. Ez a döntés hosszú-hosszú évekre biztosította volna nemcsak a lap megjelenését, hanem hatalmas lehetőséget biztosított volna olyan ügyek, események támogatására, ami biztos anyagi háttér nélkül elképzelhetetlen. Ha! Ha nem indul be néhány felkapaszkodott vezető - akkor magát éppen fideszesnek nevező fidesznyik - aknamunkája. Ez az alantas húzás egyike volt buta, önleleplező cinizmusuknak, s mára nyilvánvaló és köztudott, hogy az akkori kormánypárt, a mai ellenzék számos tagja esetenként nagyobb gyűlölettel, féltékenységgel, irigységgel fordult és fordul szembe a saját táborának a nemzeti ügy iránt az átlagnál fogékonyabb tagjaival, vagy csoportjaival, mint a valódi ellenséggel. Hogy egy - a nemzet szempontjából fontos - stratégiai kormánydöntést 2-3 db, amolyan karrier-fideszes, fontoskodó link alakok jókedvében szabotálhasson annál is veszélyesebb, mert a nemzetellenes oldalon taktikailag sokkal ügyesebbek és előrelátóbbak a saját vonzáskörben, így képződött az a látszat, hogy a polgári szálakat mozgatók valamennyire ellenérdekeltek egy valódi nemzeti felemelkedésben. A támogatásunkat elgáncsoló eljárás rávilágított arra, hogy ma Magyarországon az úrhatnám politikus rétegnek nincs szüksége olyan közéleti lapra, ami nem teljesíti valamelyik érdekcsoport, párt pillanatnyi önző érdekeit követő éppen aktuális „elvárásokat”. Lapunk 16 éve látlelete az ún. rendszerváltásnak. Bebizonyosodott, hogy hazánkban nincs tisztességes politikai elit - az üdítő kivételtől eltekintve -, csak hatalombitorlók s a nemzetmegvezető politikum főkolomposai ragadnak az elmúlt 45 + 16 év szennyétől, megalkuvásától, s nem is képesek, alig hajlandók attól szabadulni. Szinte kivétel nélkül a bolsevizmus terén nőtt visszaesők s a káros példát mélyíti az, hogy nagyobb részüknél hiányzik még a megfelelő, egészséges családi háttér is. Mára kialakult belőlük a kétpárti egypártrendszer, összenőtt, ami összetartozik. Ami tulajdonképpen úgy istenigazában soha nem is vált szét. Köszönhető mindez az „ősbűnnek”, az ún. nemzeti kerekasztalnak. Ennél a pontnál - a tisztánlátás érdekében - érdemes egy kicsit elidőznünk. Erre az időre, a nagy átverés (Folytatás a 39. oldalon)