Erdélyi Napló, 1996. május-június (6. évfolyam, 18-26. szám)

1996-06-26 / 26. szám

1996. június 26. SZATMÁRNÉMETI A kisebbségi társadalom kérdései Nemzetiségi társadalom és intézményrendszere című em­lékrendezvényen tisztelgett a Szatmárnémeti Kölcsey Kör a magyar kisebbségpolitikus Ja­­kabffy Elemér születésének 115. évfordulóján. Az 1993-ban induló kisebb­ségpolitikai találkozó ma már nemzetközileg is elismert fóru­ma a téma szakavatott politoló­gusainak, történészeinek és po­litikusainak. A '96-os találkozón a ki­sebbségi társadalom intézmé­nyeiről művelődési, politikatör­téneti és jogi vonatkozású elő­adásokat követhettek nyomon az érdeklődők a szatmári katoli­kus püspökség dísztermében. Határon innen és túlról ér­keztek rangos előadók. Köztük találtuk Pomogáts Bélát, a Ma­gyar Írószövetség elnökét, Szép­­falusy Istvánt, a bécsi Borne­misza Péter Társaság elnökét, Kretzinger Istvánt, a Bocskay Szövetség elnökét, Dudás Ká­rolyt, a Vajdasági Magyar Mű­velődési Szövetség elnökét, Tóth Mihályt, az Ukrajnai Magyar Művelődési Szövetség elnökét és Kötő Józsefet, az RMDSZ kép­viselőjét. Elismerésnek örvendett Bár­di Nándor solymári, Vincze Gá­bor szegedi, Tamás Sándor nagyváradi, Bakk Miklós lugosi és David Zath dél-tiroli tudomá­nyos kutató előadása. Az egész napos szimpóziu­mot követően a részvevők meg­koszorúzták Jakabffy Elemér és Paretz György (a Magyar Népi Szövetség egykori titkára) sír­emlékét. Bakk Miklós politikust idé­zem: „Sokoldalú volt ez az élet, mert egy jogász, egy politikus, egy történész, egy lapszerkesztő tevékenységét foglalta egybe, harmonizálta életvitellé, s egész volt, mert mindez egyetlen célt szolgált: hogy modern eszmei­séggel alapozza meg és segítse a Romániában élő - az idesza­­kadtság élményétől sokáig még bénult­­ magyarság jogvédő küzdelmét.” Bíró Ágnes Ja^aßffy 9{apol<i '96 Évadzáró a temesvári Csiky Gergely Színházban Harmadszorra tartotta meg évadzáró seregszemléjét, „minié­­vadját” a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, dicséret­re méltó kezdeményezése a hazai színházi élet legfiatalabb igazga­tójának, Demeter Andrásnak. A május 27-29. között lezajlott színházi maratonon műsorra ke­rült az 1995-96-os évad öt elő­adása, mindez megtoldva egy be­mutatóval. Illyés-Litvay-Darvas Szélkö­tő Kalamona című zenés komé­diájával nyitották meg a miniéva­dot. A zenés mesedarabot a bu­dapesti Vas-Zoltán Iván rendezte, amelyhez Weiner József tervezett funkcionális díszletet. Vélemé­nyem szerint az évad egyik legsi­kerültebb produkciójában a tár­sulat hét színésze: Mátyás Zsolt Imre, Dukász Péter, Giacomello Roberto, Fincziski Andrea, Mát­­ray László, Lehoczky Andrea és Stadler Andrea csodálatos mun­kát végzett. Külön dicséretet érdemel Tímár Tamás koreográ­fiája, valamint Nagy Krisztina korszerű, ötletes jelmezei. A statikus beállításokat idő­közben kiiktatták a Merő Béla ál­tal rendezett Figaro házasságá­ból, ezáltal pergőbbé téve az előa­dást. Beaumarchais vígjátékában eredeti Almaviva grófot alakít Sü­tő Udvari András, Bakos Éva a grófné szerepében túlfeszített ön­­kontrollal játszik, ám előadásról előadásra fondorlatosabb De­meter András Figarója, Mira Jó­zsef díszletei, Húros Annamária jelmezei, Horváth Károly zenés kompozíciói, valamint Liana tán­cú koreográfiája jelentősek az előadás sikerre vitelében. A lecsúszott emberek világát Makszim Gorkij A mélyben (Éjjeli menedékhely) című színművével érzékeltették a legtalálóbban. Ár­kosi Árpád több mint háromórás előadása magával ragadta nézőit. A népes szereplőgárdából kiemel­kedik Sütő Udvari András Klescs-je, Gáli Annamária/Ba­­logh Csilla Annája, Hunyadi László Szatyinja, Mátyás Zsolt Vaszka Pepelje. Vörösmarty Mihály Csongor és Tünde című színjátékából született előadásról az Erdélyi Napló hasábjain nemrég bőven cikkeztem. Csupán annyit tehet­nék hozzá, hogy a produkciót az újonnan létrehozott és korszerű­en felszerelt Stúdió-teremben ját­szották Merő Béla rendező irányí­tásával, kihasználva a terem adta lehetőségeket. Színház a fogdában, fogda a színházban, színház a színház­ban - fogalmazhatnánk röviden a La Mancha lovagja musical kap­csán. Nagyszerű vállalkozása ez a temesvári társulatnak, annál is inkább, mert ennek a műfajnak alig adnak teret az erdélyi ma­gyar színpadokon. Bevett szokás­sá vált (elsősorban a Marosvásár­helyi Színiakadémián) musical­nek nevezni ilyen-olyan zenés előadásokat, amit nem tartok he­lyénvalónak, mert hamis kép ala­kul ki a műfajról. Dale Wasser­­mann-Mitch Leight-Joe Darion La Mancha lovagja valódi musi­cal. S a temesvári társulat megle­pően jól csinálja! Fenntartásaim vannak a műszaki, technikai ki­vitelezéssel, de a helyi feltételeket figyelembe véve Vas­ Zoltán Iván előadása várakozáson felüli. Pus­kás Tamás (Cervantes/Don Qui­jote) kettős szerepalakítása emlé­kezetes, Gajdó Delinke főiskolai hallgató (Aldonza/Dulcineea) énekhangja nem eléggé erőteljes, ám lélekből fakadó átélései meg­győzőek, a nagyszámú statisztér­­át pedig biztos kézzel irányítja Tí­már Tamás koreográfus. Mintegy a miniévad ajándéka­ként, stúdióelőadásként került bemutatásra Radu Tempea ko­lozsvári főiskolai hallgató rende­zésében Harold Pinter A gond­nok című kamaradarabja. Az 1995-96-os évadot kiértékelő megbeszélésen a legtöbb vitát ez a színházi produkció váltotta ki. A vita során színházi szakembe­rek és újságírók nemegyszer tet­tek fel „kellemetlen” kérdéseket a fiatal rendezőnek, aki irigylésre méltó nyugalommal válaszolt. Az előadások kapcsán kibon­takozó vitákat minden esetben jó­nak, kreatívnak tartom, ellenben elgondolkoztató bizonyos „entel­­lektüelek” hozzáállása az ilyen és ehhez hasonló formabontó elő­adáshoz. Szerintem az alig egy­órás abszurd a tudatalatti színpa­di kivetítését valósította meg. Mindent egybevetve a temes­vári magyar színházban pezsgő, alkotó munka folyt a most lezá­rult évadban. Műsortervét tuda­tosan dolgozta ki, szerepelt ben­ne zenés-táncos mesejáték, klasszikus vígjáték, dráma, mu­sical, abszurd­­ hazai színház alig jellemezhető ilyen változatos repertoárral. Demeter András megfogyatkozott társulatát pótol­ni igyekszik, a színház egyensú­lyát próbálja helyreállítani, ezért külföldi rendezőket hívott meg, vendégszínészekkel játszik, színis diákokkal dolgozik. Summa sum­marum: az 1995-96-os évad „jó mulatság, férfi munka volt”! Stracula Attila FOTOKIÁLLITAS GYERGYÓSZENTMIKLOSON Képek, színek, hangulatok Megismerni csak úgy lehet valamit, különösen egy idegen szellem kultúráját, ha előzetesen megformált vélemények kritiká­jával befolyásolni nem hagyva értelmünket és érzésünket ké­snek vagyunk befogadni minden hatást, amelyben mély, egyete­mes emberi érték és szépség la­kozik - olvashatták a Gyergyó­­szentmiklósi Művelődési Ház ki­állítótermébe látogatók május 28. és június 9. között az Egy kevés Indiából című fotókiállításon. Ez alkalommal Bagosi Hajnal mutatta be Indiában készült fo­tóit. A képsorok ízelítőt adnak a távoli országról. Erődök, síremlé­kek városképek (Delhi, Dardzsi­­ling, Csándigárh, Kalkutta), kő­kertek, bevásárlóutcák színes forgataga, a grandiózus Tádzs Mahal épülete, az indiai esküvőt bemutató képsorok, tájak, em­berek és természetesen Körösi Csom­a Sándor síremléke egy hu­szonéves lány optikáján keresz­tül. A jól exponált, pontosan beál­lított képek a kuriózumon túl művészileg is értékelhetők. Mint annyiszor, most is felte­vődik a kérdés: Hogyan jutott el a mindössze huszonkét éves Bago­si Hajnal Indiába? - Furcsán hangzik, de már tíz évvel ezelőtt elhatároztam, hogy egyszer eljutok Indiába. Ebben nagy szerepe volt Körösi Csom­a Sándornak, mert megfogott eltö­kéltsége, óriási szelleme. A kö­zépiskola utolsó évében aztán le­velet írtam a budapesti Indiai Kö­vetségre, beszámoltam nekik In­dia iránti vonzódásomról. Mon­danom sem kell, mennyire meg­lepődtem, amikor megérkezett a meghívólevél. 1992 augusztusá­ban utaztam Budapestre, itt az Indiai Követség vendégeként egy évig hindi nyelvet tanultam, erről oklevelet is adtak. Aztán levelező­­társaim kerültek Bombayből és Delhiből, ők biztosítottak arról, hogyha sikerül kijutnom, szíve­sen segítenek nekem. 1995 elejére sikerült össze­­gyűjtenem az útiköltségre valót, és januárban eljuthattam álmaim országába. Három és fél hónapot tölthettem ott, többnyire utazgat­tam, mindent végigjártam, meg­néztem amit csak lehetett Kalkut­tától Dardzsilingig. Akkor már tudtam, hogy visszatérek. Az az érdekes Indiában, hogy sokkal erősebbek a színek és a hatások, mint Európában. Az emberek is sokkal pozitívabban viszonyultak hozzám, mint az itt­honiak. Kedvesek, nyitottak, ba­rátságosak. Ez év márciusában másodjára már úgy menjen vissza, mintha hazamennék. Néprajz szakra jelentkezem az idén, ha sikerül, a Tanügyminisz­­térium ösztöndíjasaként Indiá­ban tanulhatok. Annyira érdekel India, a kultúra, az emberek, hogy életem fő foglalkozása min­den bizonnyal velük lesz kapcso­latos. Kacsó Eklit Éta.. Dardzsilingi teaültetvény

Next