Erdélyi Napló, 1996. szeptember-október (6. évfolyam, 36-44. szám)

1996-10-02 / 40. szám

1996. október 2. FORMA-1 Veszített a jelölt Az idei autós gyorsasági világ­­bajnokság utolsó előtti futamán, az estonii Portugál Nagydíjon a­­Williams-Renault-pontverseny vezető nagymenője, Damon Hill csak második lett csapattársa, a kanadai Jacques Villeneuve mögött. Valamelyest csökkentek ugyan Hill esélyei a világbajnoki cím megnyerésére, de egyelőre az angol a világ legjobbja, s Japán­ban megérdemelt ünneplésben lesz része - állítják a szakembe­rek és a világ szaksajtója egya­ránt. Estorilban az összegyűjtött pontokat illetően a huszonöt éves tavalyi Indy­Car-világbajnok fiú matematikai lehetőséget szerzett magának a vb-cím megszer­zésére, mivel vetélytársa előnyét sikerült tizenhárom pontról ki­lencre lefaragni. Így aztán, ha 1996 utolsó nagydíján, a Japán Grand Prix-n ismét Villeneuve nyer, és Hifinek nem sikerül az első hat hely egyikére beérni, ak­kor a kanadai fiú lesz az új világ­bajnok! Damon Hill jóval a verseny kezdete előtt Estorilban kijelen­tette, nem folyamodik semmilyen aljas módszerhez azért, hogy vb­­címet szerezzen, de ha ellenfelei zavarni és akadályozni fogják,­­ akkor bizony olyan stílusban fog vezetni, ahogy azt sokan fel sem tételeznék róla. Erről most csak annyit, hogy Hifi eddigi verseny­zői pályafutása során igazi angol úriemberként viselkedett, soha senki nem panaszkodhatott veze­tési stílusára, minden alkalom­mal segített, ha úgy hozta a hely­zet. Jelenleg mégsem tudja, jövő­re fog-e egyáltalán versenyezni. Hívta a Jordan Peugeot és Jack Stewart, az újra versenybe szálló angol Stewart-istálló tulajdonosa is, aki évekkel ezelőtt kétszeres világbajnoka volt a sportágnak. A kiszivárgott hírek szerint az ola­szok is kacérkodnak a gondolat­tal, és ha összejön a Schu­­macher-Hill duó a Ferrarinál, az félelmetes lesz majd az ellenfelek számára! A mindent eldöntő, utolsó nagy­díj­versenyre október 13-án, Japánban kerül sor. Addig lehet még találgatni, ki is lesz az idei világbajnok. A román férfi teniszválogatott tizenkét év után újra a Davis­­kupa világcsoportjában játsz­hat jövőre, miután Bukarestben 3:2-re legyőzte Belgiumot. Utoljára 1984 nyarán szerepelt Románia a legfelső szinten, akkor az Egyesült Államok volt az ellenfele. Most ii­mán játékos, a térdsérüléséből ép­­penhogy felépült Adrian Voinea 3:1 (7:6, 4:6, 2:6, 1:6) arányú vere­séget szenvedett Johan van Hercktől. A második találkozón Andrei Pavel bosszút állt, szinte lesöpörte - 3:0 (6:1, 6:3, 6:2) a­­rányban - Filip Dewulfot a salak- TENISZ Világcsoportban a román csapat két alkalom nyílik arra, hogy a vi­lág legerősebb csapatainak egyike látogasson majd el Bukarestbe! A belgák elleni első mérkőzésen a jelenleg legjobban rangsorolt (hatvannegyedik az ATP-listán) ro­rul. Párosban a belga duó bizo­nyult jobbnak: Dewulf, Pimek-Ge­­orge Cosac, Dinu Pescariu 3:1 (4:6, 6:0, 6:2, 6:0). Több mint kétezer fős közönség biztatása közepette került sor va­sárnap az utolsó két egyes össze­csapására. Adrian Voineának mindössze hatvanöt percnyi játék­ra volt szüksége, hogy 3:0-ra (6:0, 6:0, 6:2) verje Dewulfot. A mindent eldöntő ötödik csatában Andrei Pavel küzdött meg Johan van Herck-el. Jó másfél órás mérkőzés után a belga fiú elszenvedte első vereségét azóta, hogy 1995-ben profizmusra adta a fejét: Pavel­ van Herck 3:0 (6:3, 6:4, 6:3). Végeredmény: Románia-Belgi­­um 3:2. E győzelem után Florin Segărceanu szövetségi kapitány - 1984-ben tartalék volt az USA el­len - csapata ismét a világcsoport­ban szerepel! (te­dor) LABDARÚGÁS Meglepetések is Európa stadionjaiban az el­múlt héten megteltek a lelátók, és nem maradtak el a váratlan meg­lepetések sem. A Bajnokok Ligája A-csoportjában például az Ajax Amsterdam otthon kapott ki a svájci bajnok Grasshopperstől, az UEFA-kupából kiesett a tavalyi címvédő olasz Parma, a Kupa­győztesek kupájából a Kaisers­lautern és a Honvéd. Az UEFA-kupában a magyaro­kat a Ferencváros képviseli, s a budapesti győzelem után szurko­lótábora joggal várta a továbbju­tást a görög Olimpiakosz Pire­usz ellenében. Ez meg is történt. Jó játék után 2-2 arányú döntet­lenre játszottak és továbbjutot­tak. Az őket elkísérő mintegy hat­száz magyar szurkolót viszont el­páholták a görögök „kölcsön ke­nyér visszajár“ alapon (Budapes­ten összetörték a görögöket szál­lító autóbuszokat a magukról megfeledkezett drukkerek). Eb­ben a sorozatban érdekelt volt a Bukaresti Naţional és a Buka­resti Rapid is, de csak az előbbi lépett tovább négy ponttal, 2-0-ás összesítéssel. A Rapid 4-1-re ki­kapott Karlsruheban, s elbúcsú­ születtek­ éott a további küzdelmektől. Pe­dig nem is játszottak rosszul a fi­úk... A Bajnokok Ligájában a tarta­lékosan kiálló Bukaresti Steaua itthon szenvedett fájó vereséget a német bajnoktól, a Borussia Dortmundtól. A katonacsapat edzője, Dumitru Dumitriu a mér­kőzés előtt még roppant optimis­ta hangon nyilatkozott a sajtó képviselőinek: „Le is tudjuk győz­ni őket, hiszen játékosaik egyre nehezebben tesznek eleget a baj­nokság és a kupaküzdelmek kö­vetelményeinek." Sajnos ez in­kább a Steauán látszott... A Kupagyőztesek Európa-ku­pájában (KEK) a Besztercei Glo­ria a hazai 1-1 után az olasz Fio­­rentina otthonába, Firenzébe lá­togatott és minimális különbségű vereséget szenvedett. Az egyetlen gólocskát nem az argentin világ­híresség Batistuta, hanem a kö­zéppályás olasz Orlando szerezte. A Budapesti Kispest Honvéd já­tékosai a Bozsik Stadionban nagy visszavágásra készültek a harmadosztályú francia Nimes ellen. Ismét veszítettek, igaz most csak 2-1-re. Talán egyetlen öröm számunkra, hogy szépítő gólju­kat az erdélyi származású Piros­ka rúgta. Szántó Sándor I­gaz, csak a jövő év áprilisában lesz hetvenéves a Kispesti At­létikai Club, a Budapesti Hon­véd és a spanyol Real Madrid egykori játékosa, a világbajnoki ezüstérmes, olimpiai bajnok, BEK-győztes klasszis labdarúgó, Puskás Ferenc. Ám a közelmúlt­ban nemcsak ezért ünnepelték az egykori futballcsillagot, hanem a­zért is, mert az IFFHS szerint ő a 20. század gólkirálya. Az IFFHS a labdarúgósport statisztikai érdekességeit kutató német szervezet, mely egyúttal a sportág történelmével is foglalko­zik. A német intézmény munkáját 184 tagországban munkatársak segítik. A szervezet elnöke, Alfre­do W. Pege elmondta, a végső döntésig rengeteg nehézség adó­dott. Pédául a brazilok megkérték a szervezetet, ne foglalkozzon a múlttal, hiszen Pelé a maga ezer góljával verhetetlen. Csakhogy az IFFHS ezúttal élvonalbeli bajnoki gólokat lajstromozott. Az viszont tény, hogy Brazíliában csupán 1970 óta beszélhetünk hivatalos bajnoki rájátszásról, vagyis a riói és Sao Pauló-i bajnokságokat ön-­­­álló sorozatként nem tudják elfo­­­­gadni. Ellenvetések még Jugo­szláviából is érkeztek, de a szer­vezet nem fogadta el ezeket. Pöge az IFFHS-okmány átadá­sa után azt is elmondta, hogy no­vember másodikán, Lipcsében e­­redményhirdetést tartanak, ahol megnevezik a világ legjobb tíz bajnoki góllövőjét. Meg nem erő­sített források szerint a tízes lista legrangosabb helyein szerepelnek­­ majd olyan rangos focisták, mint Szusza Ferenc és Zsengellér Gyula. Puskás Öcsi a díj átvételét kö­vetően azt nyilatkozta, nem gon­dolta volna azokról a gólokról a­­mit hajdanán belőtt, hogy valaha ilyen sokat érnek majd. Sohasem törekedett arra, hogy csakis ő találjon az ellenfél kapujába, mindig is csapatjátékosnak tar­totta magát. A lényeg az volt, mindig az a csapat nyerjen, ame­lyikben éppen játszott. Alfredo W. Pöge a novemberi lipcsei ceremónia híréhez csak annyit fűzött hozzá, hogy rendha­gyó foci-show várható, melyet élőben fog közvetíteni számtalan tévéállomás. Már csak az a kérdés, kik sze­repelnek majd az első tíz helyen. (bond) Az évszázad gólkirálya

Next