Erdélyi Napló, 1999. március-április (9. évfolyam, 9-17. szám)
1999-04-27 / 17. szám
EGYÜTT MARADNI - LEGALÁBB LÉLEKBEN Tisztelt Szerkesztőség! Lapjuk hűséges olvasója vagyok. Ez az egyetlen lap, amit már sok éve minden szerdán - mert idáig csak szerdára jut el - megveszek, és meg is őrzök, kollekcióm van belőle. Szimpátiámhoz talán az is hozzájárul, hogy valamikor én is váradi diák voltam. Újságunk is volt. Nagy szeretettel emlékszem a volt Kálvin utcai tanítóképzőben töltött évekre, ahol egy fiatal csapat készült az életre. Május végén lenne az 55. véndiák-találkozó. Bizony rég volt, amikor 1944. április 1 -jén váratlanul véget ért a tanév. Ezelőtt öt évvel még összegyűltünk Váradon úgy tizenketten, de azóta meg is fogyatkoztunk, meg is öregedtünk, és nehezen indulnánk útnak. Ezért ha néhány megemlékező sorral kedveskednének, igen nagy örömet szereznének mindnyájunknak, így legalább lélekben megtarthatnánk a hatodfél évtizedes véndiák-találkozónkat. Ha egyetértenek javaslatommal, kapcsolatot teremthetnek volt osztálytársammal, Halász Eleonórával, aki Váradon az Eminescu utcában lakik. Üdvözlettel: Csíki Margit Marosvásárhely A kürt szava Váradi, régi magyar nevén Szaniszló utcai lakásában kerestük fel az idős, ám jó egészségnek örvendő egykori tanítónőt, Halász Eleonórát (képünkön), aki igen kedvesen fogadott, és készségesen válaszolt kérdéseinkre. - Hány diák végzett 1944. április elsején a tanítóképzőben? - Negyven, de mindössze nyolcan diplomáztunk itt, Váradon, mert a háború miatt szétszéledtek az osztálytársak, többségük Magyarországra ment és ott is vizsgázott. - Hogyan kezdődött a pályafutása? - Miután elvégeztem a képzőt, helyettesítőként a Premontrei Főgimnáziumban tanítottam magyar nyelvet. A következő évben kineveztek Paptamásiba, ott lehúztam öt évet, azután elkerültem Moldvába, ahol egy magyar iskolában tanítottam, amit mi építettünk fel a csángóknak. A negyven végzős diák közül egyedül én mentem ki Moldvába, de nem bántam meg, mert sok tapasztalatot szereztem, viszont elvártam volna, hogy visszaadják az állásomat, a lehetőséget. Mert miután hazakerültem, a Széles utcai iskolában már elfoglalták a helyemet. Ekkor lemondtam a tanítói pályáról. - Mihez kezdett ezután? - Először titkárnőként helyezkedtem el a gépipari iskolában, ott eltöltöttem két évet, aztán technikusként dolgoztam. - Mostanáig négy osztálytalálkozót szervezett meg... - 1985-ben harmadmagammal megszerveztem az első találkozót. A háború szétszórt bennünket a Világban. Címek, nevek változtak, így az összejövetelek megszervezése egyre nehezebbé vált. - Hogy sikerült megszereznie a címeket? - Egyik összekötötte a másikat. Felkerestem azokat a váradi osztálytársaimat, akikről tudtam, hogy itt élnek, de nem tartottam velük a kapcsolatot. Ők a tanügyben dolgoztak, tőlük kaptam címeket, nyomozni kezdtem... - Hányan jöttek el a találkozókra? - Hogy mennyire „viharvert” generáció voltunk, tükrözi ez a pár adat: az első találkozón, 1985-ben a negyvenes létszámból tizenheten voltunk jelen, 1987-ben tizennégyen, 1991-ben tizen, 1995-ben pedig nyolcan. Osztálytársaink közül tizenhatról semmit sem tudunk. A felkutatott huszonnégyből tíz év alatt öten haltak meg 1995-ig, és 1999-ig még hárman. Az első találkozó alkalmával négy tanárunk tisztelt meg a jelenlétével. Időközben közülük is meghaltak öten. Hogyan tovább? Csak a Mindenható tudja... - Mit üzen volt tanárainak, osztálytársainak? - Ha lenne egy havasi kürtöm - mint Nyírő József kikürtölte, „halljad havas, halljad, Éltes Dávid haldoklik”, én is kikürtölném: halljad, világ, halljad! Akik a nagyváradi állami tanítóképzőben 1944-45-ben végeztetek, adjatok életjelt magatokról, esetleg volt tanáraitokról, vagy küldjetek egy rövid élettörténetet, hátha a Mindenható ad annyi erőt, hogy 2000-ben még megszervezhessünk egy találkozót, talán valóban az utolsót. Címem: Halászné Pap Eleonóra, Str. Eminescu nr. 46/A, 3700 Oradea, Románia. Nagy Álmos Ildikó LEGENDÁK, REJTÉLYEK, TITKOK.) A Philadelphia-kísérlet Az egyesített erőmezők tesztelésével az amerikai tengerészet foglalkozott, megszervezve a Philadephiakísérletet: generátorokkal felszerelt hadihajókat néhány száz méteres átmérőjű kör mentén állítottak fel, melynek közepén állt a kísértethajó, az 1520 tonnás, száz méter hosszú U. S. S. Eldridge nevű romboló, fedélzetén önkéntes matrózokkal. A bizarr felszerelések által keltett alacsony intenzitású, magas frekvenciájú elektromagnetikus mező hatására a romboló körül zöldes köd keletkezett (hasonló a Bermudaháromszögben észlelthez), majd a hajó hirtelen eltűnt a meglepődött szemtanúk elől. Néhány perc telt el, s újra megjelent ugyanazon a helyen. Többen állítják, hogy az eltűnés idején a hajót a háromszáz kilométerrel távolabbi Norfolk-kikötőben látták. Mások szerint bár a rombolót nem lehetett látni, a víz felszínén a hajó mérteinek megfelelő nagyságú mélyedés volt, úgy tűnt, mintha az mégis ott lett volna. (Tudományos felmérések szerint a Bermuda-háromszögben a tenger vize 25 métert belapult.) A tengerészek eltűntek a hajóval együtt, nagy részük soha többé nem került elő. Egyikőjük spontán módon kigyulladt és elégett, mások megdermedtek, mintha hirtelen lefagyasztották volna őket. Néhányan alkalmanként rematerializálódnak, majd ismét eltűnnek. Utóbbiak közül egyik megjelent egy bárban, rémületet keltve barátai körében, akik halottnak hitték: volt, aki rendszeresen látogatta családját rettegésben tartva azt, majd minden alkalommal a falon áthaladva újra eltűnt. A megmegjelenők mind borzalmasan féltek valamitől, zokogtak és segítségért rimánkodtak. A túlélők szinte valamennyien elmegyógyintézetekben fejezték be földi pályafutásukat. A legénység egyik tagja elmondta, hogyan tűnt el a keze, amint a hajót körülvevő erőmezőbe nyúlt, ahol valami láthatatlan, megfoghatatlan dolog erősen megrázta, majd félrelökte. A Philadelphia-kísérletről nem sokat lehetett tudni egészen 1956- ig, amikor Morris K. Jessup professzor bizarr történések részvevőjévé vált, melyekre semmiféle magyarázat nem létezett. Említett esztendőben Jessup titokzatos leveleket kapott egy bizonyos Carl Allantől, aki önmagát a kísérlet szemtanújáénak vallotta. A levelekben napvilágra kerültek a 13 évvel korábbi események egyes részletei. A professzor minden erejével dolgozni kezdett a témán, ám nemsokára Washingtonba kérették a Tengerészeti Kísérletek Hivatalába. Ott átadták neki az 1955-ben írt The Case for the UFO’s című könyvének egyik példányát, melyet titokzatos ismeretlenek juttattak el a hivatalhoz. Belelapozva a kötetbe azt tapasztalta, hogy ufókról szóló tanulmányát valakik széljegyzetekkel látták el, egymást A-nak, B-nek és Jeminek nevezve. Ahol egy 1947. június 24-én jelzett ufóról szól a könyv, a jegyzetelők ezt írták a lapszélre: B írja: „Ne aggódj, Jemi. Azok ISM-űrhajók voltak, nem S- emberek. Tökéletesített típusok, és gyakorlórepülést végeztek. Vezetőjük egybekapcsolta az erőtereket, hogy kikísérletezhesse a vízszintes távellenőrzést, a félelem miatti leállás veszélye nélkül.” Jessup utalva a Philadelphiakísérlet szenvedő alanyaira, a kötetben felteszi a kérdést: vajon az embert meg tudták-e „fagyasztani” a különleges repülő tárgyakban utazók, és láthatatlan védőpajzsban el tudták-e szállítani? Ismét a széljegyzetéből: „Ha ezt tapasztalatból tudná, befogná a száját, és soha többé az életben nem írna és nem beszélne róla. Nem tudna beszélni róla, mert látod, Jemi, ez megbénítja az időérzéket, eltörli az ismereteket és az emlékezetet..." Amikor Jessuptól a piros tintás lapszélre jegyzetelők kiléte felől érdeklődtek, a professzor képtelen volt válaszolni. Csak annyit tudott, hogy az írás szerinte azonos a titokzatos Carl Allanével. A jegyzetekben olyan dolgokról és fogalmakról esik szó, mint anyaűrhajó, halálűrhajó, Nagy Bárka, nagy bombázás, kis emberek, erőterek, mélyhűtés, tenger alatti épületek, mágveses és gravitációs erőterek, telepátia, magnetikus hálózat, láthatatlanság, levitáció (föld fölötti lebegés) stb. Az ismeretlenek aggodalmukat fejezték ki a Philadelphiakísérletet illetően, korainak és veszélyesnek tartva azt. Újabb jegyzet A-tól: „Az USA tengerészetének 1943 októberi kísérletei a mágneses mezőkkel láthatatlanná tették a hajót és a legénységet. Megdöbbentő eredmények. Nagyon nyugtalanítóak... Szerencsére a további kutatást leállították!" A titkot nem tudták megfejteni Carl Allan levelei és a széljegyzetekkel ellátott könyv nyomtalanul eltűnt a hivatal titkos levéltárából. Az esettel Morris K. Jessup asztrofizikus sem foglalkozhatott sokáig, ugyanis 1959. április 29-én a Dade Country Parkban holtan találták gépkocsijában. A rendőrségi jegyzőkönyv öngyilkosságot említ. Az autó kipufogócsövéhez gumicső volt erősítve, mely a kocsi belsejébe vezetett. Kollégáit meglepte az öngyilkosság híre s az, hogy életének kioltására éppen a szénmonoxidot választotta. Manson Valentine, a professzor közeli barátja kijelentette: „Az állítólagos öngyilkosság volt az ára, hogy túlságosan megközelítette az ufókkal kapcsolatos igazságot." Különös az esetben, hogyha valakinek érdeke volt bármi áron leállítani Jessup professzor vizsgálódásait, csakis a munkáját cinikus megjegyzésekkel illető lapszéljegyzetelők közül lehetett valaki. Az ügyet még bonyolultabbá teszi, hogy 1969-ben megjelent a várva várt Carl Allan és kijelentette, ugratás volt az egész. Később pedig az derült ki, hogy az illető nem az igazi Carl Allan volt, nem az, aki annak idején a bőven dokumentált leveleket írta. Titkok és újra csak titkok. Megfejthetetlen legendák, rejtélyek... Rettyűs Sándor (vége) A világ már készül a 2000. június 1.- október 31. közötti expóra. A világkiállítás házigazdája a németországi Hannover lesz (Alsó-Szászország). Ki volt a részvételét elsőként bejelentő ország? Ki nem találnák: a nyugatafrikai Togo! Az EXPO 2000-re ez idáig 173 ország és 15 szervezet jelentkezett. A mottó: ember-természettechnika. A 470 ezer négyzetméter nagyságú csarnokban pompás látványt kapnak a látogatók. Főleg a magyar pavilon lesz értékteremtően egyedi. Egy hajótestet formáz, mely elöl-hátul nyitott lesz, körbejárhatóan. Ismét Bimillenniumi világkiállítás Hannoverben megnyilvánul a magyar fantázia gazdagsága, kreativitása. Az Europa Boulevard közepén lesz, a látogatóáradat metszéspontjának középvonalában. Működési tematikája: újat bemutatni és más helyszínen is megjelenni. Ezért lesz kitűnő látvány a Hableány hajó útja ez idő alatt, melyet gróf Széchényi Ödön tervezett még a Párizsi Világkiállításra, amit most felújítottak és felhajóztatnak a Rajna-Majna-csatornán. Látható lesz a magyar árvízvédelem hősies története, a magyar bimillenniumi rendezvények, de a táplálkozástudományi eredmények is, bemutatkozik a Pető Intézet. A várható 43 millió látogatóból 1,5-2 milliót várnak a magyar pavilonba. Felkészültek a németek az infrastruktúrával is. Körülbelül 300 kilométeres sugárban helyezik el a vendégeket, és a gyorsutakat is korszerűsítették. A városban renoválták az összes szállodát, 60 ezer magánlakás lesz kiadó, és építettek egy 250 szobás szállodát is. Magyarország emblémája az agancsai között a napot hozó csodaszarvas alakja lesz. Az ezt eldöntő zsűri elnöke Jankovics Marcell volt. Ez év nyarán már megkezdik az építkezéseket. Apor Ferenc