Erdélyi Napló, 2000. január-február (10. évfolyam, 1-9. szám)

2000-02-29 / 9. szám

A Belügyminisztérium friss adatközlése szerint az elmúlt évben 6066 kérelmező kapott magyar állampolgárságot. A hazánkban élő sok tízezer (talán százezernél is több) külföldi számára tehát - akkor is, ha jövőjüket Magyarországon képzelnék el - továbbra is álom marad a teljes jogi és politikai védelmet nyújtó hasonítás megszerzése. A Kádár-korszakban évente általában ezer fő körül volt az állampolgárságot szerzettek szánta. Aztán e téren is radikális változás történt 1990-ben, amikor már több mint háromezren, 1991-ben pedig közel hatezren jutottak a vágyott státushoz. A kiugró csúcsot jelentő 1992-es esztendő után (21 880 fő) egy ideig tízezer fő körül stabilizálódott, majd fokozatos csökkentés után 1999-ben ismét emelkedni kezdett a honosítottak száma. Sok vagy, kevés az állampolgárságot kapottak száma? Többféle megközelítés lehetséges. Ha a világban zajló migrációs folyama­toktól szinte teljesen elzárkózó potenciális igénylők számát vesszük figyelembe, akkor riasztóan kevés. Sajnos ezen a téren nagyvonalú becslésekre kell szorítkoznunk, mert az utazási lehetőségek liberali­zálása következtében hivatalos szervezeteink alig tudják nyomon követni a tömeges embermozgásokat térségünkben. Kétségtelen, hogy a hozzánk hasonló nagyságrendű nyugati országok migrációs és állampolgársági forgalmához képest Magyarország még mindig viszonylag csendes területnek számít. Még akkor is, ha a közvéle­mény jelentős része változatlanul sokallja, és valljuk be, k­ihelti az idegeneket, beleértve a határon túlról hozzánk csapódott magyaro­kat is (egy ősszel közreadott szociológiai felvétel szerint a megkér­dezettek 20 százaléka még magyarnak sem tekinti őket). Támogató szolidaritásról pedig a többség hallani sem kíván, szemben a rend­szerváltó évek tömeges pozitív attitűdjével. Mintha a migránsokat még mindig két alapvető kategóriára le­hetne osztani: karrierre - netán törvénytelen eszközökkel is érvé­nyesülésre — törekvő idegenekre és nyomorult, elesett menekülőkre, t­alán a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján egy darabig domi­nált ez a két csoport, de mára végleg érvényét veszítette ez a feloszlás. Ám mélyen és egyelőre kitörölhetetlenül rögzült a közvé­leményben, s vannak arra utaló jelek, hogy a politikusok és a média­értelmiség körében is. * Álompolgárság Az ide-oda vándorlás, a jobb megélhetés keresése mindig jelle­mezte az emberiséget. E nélkül nem népesedhettek volna be a la­katlan területek, nem alakulhattak volna ki a városi központok. Egyáltalán az iparosodás és modernizáció nem mehetett volna végbe. És ezen a téren az országhatárok szinte sohasem jelenthettek komoly akadályt. Csupán a totalitárius diktatúrák évtizedei zárták le - igaz, éppen az elmúló évszázadban — határaikat a migráló emberek elől. A fejlettségi előnyeikre féltékeny nyugati országok korántsem őrzik hermetikusan határaikat, csupán tökélyre vitték a migrációt annak szelektív és agyelszívásos formájának megvalósításával. Furcsa, hogy hazánk e téren még a kezdő lépéseket sem tette meg, pedig évente „természetes módon” több tízezer emberrel fo­gyatkozik a népessége. Hogy tőlünk évente hányan migrálnak Nyugatra, azt meg végképp nem tudja senki. Az azonban biztos, hogy hátrányba kerülünk a folyamatban lévő európai felzárkózás terén, ha nem élünk a pozitív és tervszerű migrációs politika eszkö­zével a jövőben. Alkalmas jelentkezőkben pedig nem lenne hiány. Az állampol­gárságot kapottak négyötöde magyar volt az elmúlt évtizedben. Re­latív pozíciójavulásunk oda vezetett a térségben, hogy a határon túli magyarok elsöprő többsége már nemcsak kultúrája és anyanyelve megőrzése, hanem -­életszínvonala javítása legtermészetesebb módjának is az áttelepülést tekinti. Semmiben sincs mégsem ekkora egyetértés a határon inneni és túli posztkommunista és nacionalista politikusok körében, mint a hamisan csengő „a szülőföldön kell boldogulni” frázis hangoztatásában. Ugyanis aki nem mozdul, nem migrál, az nem is boldogul. A határon túli városi és ipari központok viszont csak olyan csökkentett minőségű nemzetiségi szórványlétet tesznek lehetővé az odaköltözőknek, ami az utódok vonatkozásában kikerü­lhetetlenné teszi a beolvadást. A magyar állampolgárság felé azonban egyelőre magas lépcsőfo­kok vezetnek. Nem a feltételek felvizezése, hanem értelmetlen túl­­dimenzionálása ellen szólok. Túlságosan hosszú és szubjektív aka­dályokkal telített az az út, amelyik a „befogadott” státustól a „me­nedékesen”, a „menekültön” és a „bevándorolton” keresztül az „állampolgárságig” vezet. Ennek következtében irracionálisan lelassul a migráció üteme, miközben lakosságunk egyre kisebb számú és korosabb lesz. A magyar állampolgárság pedig esik álom marad azok számára, akiktől számosabbak és Fiatalabbak, tehát erősebbek lehetnénk. (HVG) Szabó A. Ferenc ŐSSZEL MÁR FELVÉTELIT HIRDET?­s Romániában jártában Németh Zsolt, a magyar külügyminisztéri­um politikai államtitkára az RMDSZ Ügyvezető Elnökségének tagjaival, valamint az erdélyi magyar törté­nelmi egyházak vezetőivel és a Sapientia Alapítvány kuratóriumá­nak képviselőivel is találkozott Ko­lozsváron. A megbeszéléseket követően el­mondta: a magyar kormány tovább­ra is támogatja az RMDSZ-nek azt a törekvését, hogy önálló állami ma­gyar egyetem jöjjön létre Romániá­ban. Tónk Sándorral, a Sapientia Alapítvány kuratóriumának elnö­kével egybehangzóan megerősítet­te: ősztől mindenképpen megkezdi munkáját az erdélyi alapítványi egyetem néhány kara. A következő tanévig létrejövő egyetem szerve­zete az igények és lehetőségek függ­vényében fog alakulni. ..A kuratórium feladata eldönte­ni, hogy hol és milyen egyetem lesz. A mi feladatunk az, hogy a kura­tórium rendelkezésére bocsássuk a szükséges pénzt" - mondta Németh Zsolt. Hangsúlyozta, hogy a magyar kormány az egyetem támogatásá­ról csak az indulás eredményeinek ismeretében tud dönteni. Rámuta­tott: az RMDSZ továbbra is igényli az önálló állami magyar egyetem helyreállítását Romániában, s eb­b­en a törekvésében számíthat a ma­gyar kormány támogatására. Né­meth értékelése szerint a magyar állam támogatásával létrejövő­ ala­pítványi egyetem nem fogja befo­lyásolni a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetemen létező magyar nyelvű oktatást. Az államtitkár hangoztatta: a magyar kormány nagyra értékeli a Babeş-Bolyai Tudományegyetem működését, ahol 4500 diák tanul magyarul, amit az elmúlt évek po­litikájának eredményeként érté­kelt. „Tudjuk, hogy folyamatban van a tudományegyetem reformja, amely a magyar karok nagyobb önállóságát is célozza. Azok az erőfeszítések, amelyek a Babes-Bolyain belüli önálló magyar okta­tási vonal kiépítésére irányulnak ugyancsak számíthatnak támogatá­sunkra. A két egyetemnek egymás­ kiegészítőnek kell lennie, és az is lesz. A magánegyetem létrehozása a magyar nyelvű felsőoktatás pluralitását szolgálja” - mondta a kolozsvári sajtótájékoztatón Németh Zsolt. Székelyföldön toboroznak diákokat magyarországi középiskolák, amelyek így próbálják a hazai diákhiányt pótolni, a megfelelő finanszírozást, a fejkvótákat elérni - közölte budapesti sajtó­tájékoztatóján kérdésre válaszolva Németh Zsolt, a külügyi tárca politikai államtitkára, amikor romániai útjáról számolt be. Igen meglepőnek nevezte a székelyföldi diáktoborzást. Az esettel össze­függésben úgy vélte: a szülőföldön maradás kérdését a Magyar Állandó Értekezlet szakbizottságának keretei között, illetve a ké­szülő státustörvényben kell rendezni. A határon inneni és túli magyar sajtó szőrmentén ugyan, de időnként megszellőzteti, hogy a néhány ezer Magyarországon tanuló ösztöndíjas romániai magyar fiatal és kevésbé fiatal mellett sokezer olyan is végzi tanulmányait a legkülönfélébb anyaországi iskolákban, akik kizárólag magánúton, szülői vagy rokoni támogatással teszik azt, ráadásul immár nem csupán felsőfokon, hanem gimnáziumi szinten is. A közvélekedéssel ellentétben már nem csupán a poszt­graduális vagy hiányszakmai képzést keresők számára vonzó a ma­gyarországi oktatási rendszer, hanem a már gyerekeik számára eleve elitképzést, illetve teljes körű magyar oktatást óhajtó szülők is arra­felé orientálódnak. Miközben az erdélyi magyar vagy magyar tago­zattal is rendelkező iskolák létszámgondokkal küszködnek, illetve kénytelenek alacsonyra tenni a mércét a felvételi és egyéb vizsgákon, önnön létüket ezáltal is igazolandó., A Magyarországon és más országokban tanuló vagy továbbtanuló romániai magyarok legnagyobb hányada nem tér vissza szülőföldjére tanulmányainak befejezése után. Akik visszatérnek, azok a kint szerzett diploma honosításának, illetve a képesítésnek megfelelő munkahely szerzésének gondjával szembesülnek. i­vatoskodó, diplomatikus nyilatkozatokat tesznek az illetékesek a­­ 1 kétmilliárd forintos egyetemalapító magyar kormánytámogatás leosztása, egyáltalán a majdani támogatási szisztéma ügyében. Olybá tűnik, hogy a romániai magyar felsőoktatás nagy tekintélyű guru­­jai (az egypártrendszer politikai komisszárjainak hathatós támoga­tásával,­lobbijával) azt már elérték, hogy az­ adományok eleve két per­selybe hulljanak: egy privátba (nevezzük közösséginek, egyházinak. Magyar közpénzekből román intézményt( alapítványinak, akárminek) és egy államiba. Vagyis egy üvegfalába, il­letve egy átláthatatlanba, ami ráadásul feneketlen is. Jó lenne, ha akadna már valaki széles e Kárpát-medencében, aki bátran, nyíltan és hitelt érdemlően, sőt az sem árt, ha érthetően elmagyarázza: miért kell a romániai magyar közösségnek szánt magyar közpénzekből a román állam kizárólagos tulajdonában lévő felsőoktatási intézeteket tá­mogatni? Miért kell forintmilliárdokat beleölni abba, hogy a létező román egyetemi struktúra fejlődhessen, levéve ezzel Bukarest itáliairól olyan terheket, amely terheknek viselésére a jóérzés, a demokrácia, a jogál­lam és az európai normák kötelezik? Csak mert azt a pénzt, amit a ro­mán állam a nemzetiségi oktatásra kellene fordítson, másra költi? (Pél­dául a nacionalizmus fellegvárainak számító intézmények eltartására, az országimázs külföldi javítására, a görögkeleti egyház suba alatti tá­mogatására, különféle beolvasztási technikák és stratégiák finanszíro­zására és még sorolhatnám...) A romániai állami felsőoktatást - lett lé­gyen az bármilyen nyelvű, fémájú, irányú, tartamú és tartalmú - vajon nem annak kellene finanszíroznia, akié? Aki birtokolja (bitorolja) magát az egyetemet, aki - képletesen szólva - élet és halál ura annak falain belül. Rekord népességfogyás Tavaly Magyarországon minden eddiginél nagyobb mértékben csök­kent a népesség lélekszáma. A Köz­ponti Statisztikai Hivatal adatai­ szerint még soha nem­ született o­­lyann kevés gyermek, mint a múlt évben, a halálozások száma pedig magasabb volt a legutóbbi öt év át­lagánál. Ez számokban kifejezve azt jelenti, hogy 95 ezer gyermek született, miközben 143 ezren hal­tak meg, így a népesség lélekszáma 4,8 ezrelékkel csökkent. Az ország lélekszáma már csak 44 ezerrel ha­ladta meg a 10 milliót tavaly de­cember 31-én.

Next