Erdélyi Napló, 2000. január-február (10. évfolyam, 1-9. szám)
2000-02-29 / 9. szám
A Belügyminisztérium friss adatközlése szerint az elmúlt évben 6066 kérelmező kapott magyar állampolgárságot. A hazánkban élő sok tízezer (talán százezernél is több) külföldi számára tehát - akkor is, ha jövőjüket Magyarországon képzelnék el - továbbra is álom marad a teljes jogi és politikai védelmet nyújtó hasonítás megszerzése. A Kádár-korszakban évente általában ezer fő körül volt az állampolgárságot szerzettek szánta. Aztán e téren is radikális változás történt 1990-ben, amikor már több mint háromezren, 1991-ben pedig közel hatezren jutottak a vágyott státushoz. A kiugró csúcsot jelentő 1992-es esztendő után (21 880 fő) egy ideig tízezer fő körül stabilizálódott, majd fokozatos csökkentés után 1999-ben ismét emelkedni kezdett a honosítottak száma. Sok vagy, kevés az állampolgárságot kapottak száma? Többféle megközelítés lehetséges. Ha a világban zajló migrációs folyamatoktól szinte teljesen elzárkózó potenciális igénylők számát vesszük figyelembe, akkor riasztóan kevés. Sajnos ezen a téren nagyvonalú becslésekre kell szorítkoznunk, mert az utazási lehetőségek liberalizálása következtében hivatalos szervezeteink alig tudják nyomon követni a tömeges embermozgásokat térségünkben. Kétségtelen, hogy a hozzánk hasonló nagyságrendű nyugati országok migrációs és állampolgársági forgalmához képest Magyarország még mindig viszonylag csendes területnek számít. Még akkor is, ha a közvélemény jelentős része változatlanul sokallja, és valljuk be, kihelti az idegeneket, beleértve a határon túlról hozzánk csapódott magyarokat is (egy ősszel közreadott szociológiai felvétel szerint a megkérdezettek 20 százaléka még magyarnak sem tekinti őket). Támogató szolidaritásról pedig a többség hallani sem kíván, szemben a rendszerváltó évek tömeges pozitív attitűdjével. Mintha a migránsokat még mindig két alapvető kategóriára lehetne osztani: karrierre - netán törvénytelen eszközökkel is érvényesülésre — törekvő idegenekre és nyomorult, elesett menekülőkre, talán a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján egy darabig dominált ez a két csoport, de mára végleg érvényét veszítette ez a feloszlás. Ám mélyen és egyelőre kitörölhetetlenül rögzült a közvéleményben, s vannak arra utaló jelek, hogy a politikusok és a médiaértelmiség körében is. * Álompolgárság Az ide-oda vándorlás, a jobb megélhetés keresése mindig jellemezte az emberiséget. E nélkül nem népesedhettek volna be a lakatlan területek, nem alakulhattak volna ki a városi központok. Egyáltalán az iparosodás és modernizáció nem mehetett volna végbe. És ezen a téren az országhatárok szinte sohasem jelenthettek komoly akadályt. Csupán a totalitárius diktatúrák évtizedei zárták le - igaz, éppen az elmúló évszázadban — határaikat a migráló emberek elől. A fejlettségi előnyeikre féltékeny nyugati országok korántsem őrzik hermetikusan határaikat, csupán tökélyre vitték a migrációt annak szelektív és agyelszívásos formájának megvalósításával. Furcsa, hogy hazánk e téren még a kezdő lépéseket sem tette meg, pedig évente „természetes módon” több tízezer emberrel fogyatkozik a népessége. Hogy tőlünk évente hányan migrálnak Nyugatra, azt meg végképp nem tudja senki. Az azonban biztos, hogy hátrányba kerülünk a folyamatban lévő európai felzárkózás terén, ha nem élünk a pozitív és tervszerű migrációs politika eszközével a jövőben. Alkalmas jelentkezőkben pedig nem lenne hiány. Az állampolgárságot kapottak négyötöde magyar volt az elmúlt évtizedben. Relatív pozíciójavulásunk oda vezetett a térségben, hogy a határon túli magyarok elsöprő többsége már nemcsak kultúrája és anyanyelve megőrzése, hanem -életszínvonala javítása legtermészetesebb módjának is az áttelepülést tekinti. Semmiben sincs mégsem ekkora egyetértés a határon inneni és túli posztkommunista és nacionalista politikusok körében, mint a hamisan csengő „a szülőföldön kell boldogulni” frázis hangoztatásában. Ugyanis aki nem mozdul, nem migrál, az nem is boldogul. A határon túli városi és ipari központok viszont csak olyan csökkentett minőségű nemzetiségi szórványlétet tesznek lehetővé az odaköltözőknek, ami az utódok vonatkozásában kikerülhetetlenné teszi a beolvadást. A magyar állampolgárság felé azonban egyelőre magas lépcsőfokok vezetnek. Nem a feltételek felvizezése, hanem értelmetlen túldimenzionálása ellen szólok. Túlságosan hosszú és szubjektív akadályokkal telített az az út, amelyik a „befogadott” státustól a „menedékesen”, a „menekültön” és a „bevándorolton” keresztül az „állampolgárságig” vezet. Ennek következtében irracionálisan lelassul a migráció üteme, miközben lakosságunk egyre kisebb számú és korosabb lesz. A magyar állampolgárság pedig esik álom marad azok számára, akiktől számosabbak és Fiatalabbak, tehát erősebbek lehetnénk. (HVG) Szabó A. Ferenc ŐSSZEL MÁR FELVÉTELIT HIRDET?s Romániában jártában Németh Zsolt, a magyar külügyminisztérium politikai államtitkára az RMDSZ Ügyvezető Elnökségének tagjaival, valamint az erdélyi magyar történelmi egyházak vezetőivel és a Sapientia Alapítvány kuratóriumának képviselőivel is találkozott Kolozsváron. A megbeszéléseket követően elmondta: a magyar kormány továbbra is támogatja az RMDSZ-nek azt a törekvését, hogy önálló állami magyar egyetem jöjjön létre Romániában. Tónk Sándorral, a Sapientia Alapítvány kuratóriumának elnökével egybehangzóan megerősítette: ősztől mindenképpen megkezdi munkáját az erdélyi alapítványi egyetem néhány kara. A következő tanévig létrejövő egyetem szervezete az igények és lehetőségek függvényében fog alakulni. ..A kuratórium feladata eldönteni, hogy hol és milyen egyetem lesz. A mi feladatunk az, hogy a kuratórium rendelkezésére bocsássuk a szükséges pénzt" - mondta Németh Zsolt. Hangsúlyozta, hogy a magyar kormány az egyetem támogatásáról csak az indulás eredményeinek ismeretében tud dönteni. Rámutatott: az RMDSZ továbbra is igényli az önálló állami magyar egyetem helyreállítását Romániában, s ebben a törekvésében számíthat a magyar kormány támogatására. Németh értékelése szerint a magyar állam támogatásával létrejövő alapítványi egyetem nem fogja befolyásolni a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetemen létező magyar nyelvű oktatást. Az államtitkár hangoztatta: a magyar kormány nagyra értékeli a Babeş-Bolyai Tudományegyetem működését, ahol 4500 diák tanul magyarul, amit az elmúlt évek politikájának eredményeként értékelt. „Tudjuk, hogy folyamatban van a tudományegyetem reformja, amely a magyar karok nagyobb önállóságát is célozza. Azok az erőfeszítések, amelyek a Babes-Bolyain belüli önálló magyar oktatási vonal kiépítésére irányulnak ugyancsak számíthatnak támogatásunkra. A két egyetemnek egymás kiegészítőnek kell lennie, és az is lesz. A magánegyetem létrehozása a magyar nyelvű felsőoktatás pluralitását szolgálja” - mondta a kolozsvári sajtótájékoztatón Németh Zsolt. Székelyföldön toboroznak diákokat magyarországi középiskolák, amelyek így próbálják a hazai diákhiányt pótolni, a megfelelő finanszírozást, a fejkvótákat elérni - közölte budapesti sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva Németh Zsolt, a külügyi tárca politikai államtitkára, amikor romániai útjáról számolt be. Igen meglepőnek nevezte a székelyföldi diáktoborzást. Az esettel összefüggésben úgy vélte: a szülőföldön maradás kérdését a Magyar Állandó Értekezlet szakbizottságának keretei között, illetve a készülő státustörvényben kell rendezni. A határon inneni és túli magyar sajtó szőrmentén ugyan, de időnként megszellőzteti, hogy a néhány ezer Magyarországon tanuló ösztöndíjas romániai magyar fiatal és kevésbé fiatal mellett sokezer olyan is végzi tanulmányait a legkülönfélébb anyaországi iskolákban, akik kizárólag magánúton, szülői vagy rokoni támogatással teszik azt, ráadásul immár nem csupán felsőfokon, hanem gimnáziumi szinten is. A közvélekedéssel ellentétben már nem csupán a posztgraduális vagy hiányszakmai képzést keresők számára vonzó a magyarországi oktatási rendszer, hanem a már gyerekeik számára eleve elitképzést, illetve teljes körű magyar oktatást óhajtó szülők is arrafelé orientálódnak. Miközben az erdélyi magyar vagy magyar tagozattal is rendelkező iskolák létszámgondokkal küszködnek, illetve kénytelenek alacsonyra tenni a mércét a felvételi és egyéb vizsgákon, önnön létüket ezáltal is igazolandó., A Magyarországon és más országokban tanuló vagy továbbtanuló romániai magyarok legnagyobb hányada nem tér vissza szülőföldjére tanulmányainak befejezése után. Akik visszatérnek, azok a kint szerzett diploma honosításának, illetve a képesítésnek megfelelő munkahely szerzésének gondjával szembesülnek. ivatoskodó, diplomatikus nyilatkozatokat tesznek az illetékesek a 1 kétmilliárd forintos egyetemalapító magyar kormánytámogatás leosztása, egyáltalán a majdani támogatási szisztéma ügyében. Olybá tűnik, hogy a romániai magyar felsőoktatás nagy tekintélyű gurujai (az egypártrendszer politikai komisszárjainak hathatós támogatásával,lobbijával) azt már elérték, hogy az adományok eleve két perselybe hulljanak: egy privátba (nevezzük közösséginek, egyházinak. Magyar közpénzekből román intézményt( alapítványinak, akárminek) és egy államiba. Vagyis egy üvegfalába, illetve egy átláthatatlanba, ami ráadásul feneketlen is. Jó lenne, ha akadna már valaki széles e Kárpát-medencében, aki bátran, nyíltan és hitelt érdemlően, sőt az sem árt, ha érthetően elmagyarázza: miért kell a romániai magyar közösségnek szánt magyar közpénzekből a román állam kizárólagos tulajdonában lévő felsőoktatási intézeteket támogatni? Miért kell forintmilliárdokat beleölni abba, hogy a létező román egyetemi struktúra fejlődhessen, levéve ezzel Bukarest itáliairól olyan terheket, amely terheknek viselésére a jóérzés, a demokrácia, a jogállam és az európai normák kötelezik? Csak mert azt a pénzt, amit a román állam a nemzetiségi oktatásra kellene fordítson, másra költi? (Például a nacionalizmus fellegvárainak számító intézmények eltartására, az országimázs külföldi javítására, a görögkeleti egyház suba alatti támogatására, különféle beolvasztási technikák és stratégiák finanszírozására és még sorolhatnám...) A romániai állami felsőoktatást - lett légyen az bármilyen nyelvű, fémájú, irányú, tartamú és tartalmú - vajon nem annak kellene finanszíroznia, akié? Aki birtokolja (bitorolja) magát az egyetemet, aki - képletesen szólva - élet és halál ura annak falain belül. Rekord népességfogyás Tavaly Magyarországon minden eddiginél nagyobb mértékben csökkent a népesség lélekszáma. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint még soha nem született olyann kevés gyermek, mint a múlt évben, a halálozások száma pedig magasabb volt a legutóbbi öt év átlagánál. Ez számokban kifejezve azt jelenti, hogy 95 ezer gyermek született, miközben 143 ezren haltak meg, így a népesség lélekszáma 4,8 ezrelékkel csökkent. Az ország lélekszáma már csak 44 ezerrel haladta meg a 10 milliót tavaly december 31-én.