Erdélyi Riport, 2006. január-június (5. évfolyam, 2-26. szám)

2006-04-20 / 16. szám

b­an­­ Írország is elmaradott ország volt, Európa szegényei voltak még a 70-es években is, de a csatlakozás után főleg e két területre bevonva a forrásokat sikerült akkora lendületet adniuk a gazdaságnak, hogy máig is tart És az ír példa is mutatja, nem igaz az, hogy a pénzt kizárólag a vál­lalatok feltőkésítésére kell koncentrálni, mert akkor 4 euróból 1 a zsebekbe megy, s igazából semmihez nem járul hozzá. Eze­ket a pénzeket konzekvens, régiófejlesztő politikával ésszerűen is fel lehet használni, az emberi erőforrásokba való befektetéssel és az infrastruktúra állagának javításával, a gazdaság és az ország élhetőbbé tételével - mint az ír példa is mutatja - kiváló ered­ményeket lehet elérni. ■ Ön szerint követhető példa lehet-e Ro­mánia számára az ír modell? Érdekes módon annak idején Írország is hasonló módon került be az unióba, mint Románia fog. Nem biztos, hogy most ugyanolyan mértékű forrásokat lehet majd igénybe venni - sőt biztosan nem -, viszont azokat a forrásokat, amelyek rendelkezésre sz állnak, jó lenne ésszerűen kihasználni. Rom­­­mániával ellentétben Írországban nem volt a kommunizmus, a mentalitással is jobban is állnak, az emberi erőforrás képzésére, az­­ oktatásra is jobban áldoztak. Ez lenne a járható út, azaz nálunk is legyen már olyan ember, aki pályázatokat tud írni, mert Ro­mánia ezzel jelenleg is nagyon-nagyon rosszul áll, még az előcsatlakozási alapokat is borzasztóan rosszul tudtuk kihasználni. Jelenleg is kifutnak ezek a források, és azért nem hívhatók le Brüsszelből, mert nincs megfelelő pályázatíró szakembergár­da. Ugyanez várható csatlakozás után is az első években: a strukturális alapokhoz ne­héz lesz hozzáférni, hiszen az ilyen irányú képzésnek, oktatásnak, felkészítésnek is van egy átfutási ideje. Sürgősen lépni kelle­ne, szakemberek kezdeményezésekkel pró­bálják ezt tudatosítani, mozgósítani, de a kormányzati tevékenység elég gyenge, nem úgy tűnik, hogy a végrehajtás szívén viseli ezt a problémát. ■ Mi a véleménye arról, hogy míg az írek a munkaerőpiac liberalizálásának a hí­vei, addig a németek épp ellenkező­leg, e folyamat legnagyobb kerékkö­tői, bár a Zöldkártya programmal e té­ren mintha elmozdulás lenne tapasz­talható. Végül is mi a helyzet a német Zöldkártya programmal? A német Zöldkártya program tanulságos tapasztalattal szolgál a magasan kvalifi­kált munkaerő toborzásáról és a lehetsé­ges hiányok előrejelzéséről, a gondok programokkal történő feloldásáról. A magasan kvalifikált számítógépes (ICT) szakemberek németországi foglalkozta­tására indított legismertebb toborzó­­program az EU-n kívüli országok főként felsőfokú ICT végzettségű szakembereit célozta meg, illetve ezen országok Né­metországban tanuló diákjait. A mini­mális kötelező keresetszint adott volt, diplomások esetén legalább évi közel 39,6 ezer euró, kiemelkedő szaktudású­­ak esetén pedig ennél lényegesen maga­sabb, a szakértelem legalább 51,1 ezer eurós keresetet kellett hogy biztosítson, akár diploma nélkül is . A gyors és egy­szerű eljárással az érintettek más mun­kavállalási formáknál lényegesen köny­­nyebben kaphattak 5 évre szóló munka­­vállalási vízumot és engedélyt. A Zöld­kártya program 2000-ben kezdődött és 2005-ben megszűnt, 10 ezer fős kvótával indult, azt gyorsan 20 ezerre emelték. A Zöldkártya program nem volt el­lentmondásmentes, éles viták zajlottak körülötte. A kvótát nem sikerült feltölte­ni, az első három évben mindössze alig 15 ezer engedélyt tudtak kiadni. A kívá­natos létszámnyi ICT szakembert a né­met munkaerőpiac ezzel az eszközzel nem tudta magához vonzani. Igaz, a Zöldkártya programnál jobb és hatéko­nyabb mobilitást segítő eszközökkel és csatornákkal kellett versenyeznie - így a transznacionális vállalati munkaerőpia­cokkal -, s aminek az lett a következmé­nye, hogy a vártnál sikertelenebből ala­kult a reményteljesnek indult program. A Zöldkártya program valójában az ICT szektor speciális szegmensének, a kis- és középvállalatoknak teremtett a multik­­kal egyenlő esélyeket, jobb uniós szintű intézkedések érdekében. Az elemzés megállapította, hogy a korábbi (például a II. világháborút követő) migrációs folyamatok nem hasonlíthatók össze a jelen­legivel; csak 2000 óta jellemző, hogy a migrá­ciót 3 fő komponens alkotja: a munkavállalás, a családegyesítés célú és a menedéket kérő. A foglalkozta­tási célú bevándorlás azonban csak két országban bizonyult a leggyakoribbnak, a többiben a családegyesítés vezet. A számos országban kedvezményezett IT- (információ­technológiai) specialistákon kívül a legtöbb országban első­sorban idénymunkásokat fogadtak. A bevándorlás évei ugyan jelentős külföldi jelenléthez ve­zettek Európa országaiban, de ahol legtöbb a külföldi (Auszt­ria, Németország, Belgium), ott is legfeljebb a lakosság 9- 10%-át adják. (Görög-, Finnországban, Portugáliában, Spa­nyol- és Olaszországban mindössze 1,6-2,3% a külföldiek aránya.) A holnap társadalmi-gazdasági realitása a harmadik or­szágbeli (EU-n kívüli) országokból befogadott dolgozók mi­nél teljesebb integrálását kívánja meg a befogadó országok­tól. Az EU előretekintő politikája azonban - legalábbis időle­gesen - hátrányosan ellentétbe került a régi tagállamok többségének az új tagállamokkal szemben bevezetett intéz­kedéseivel, melyekkel elnapolják a szabad munkaerő-ván­dorlást. A migráció jelentősége az unió egyes országaiban lénye­gesen eltér, aminek számos gazdasági, földrajzi, történeti­kulturális, politikai stb. hagyománya és magyarázata van. Az európai országok népességszámban nagy különbséget mu­tatnak, Németország adja az EU-15-ök népességének több mint egyötödét, Franciaország, Nagy-Britannia és Olaszor­szág további 15-15%-át és Spanyolország 10%-át. A többi tagállam népességaránya lényegesen elmarad a „nagyoké­­tól, ami a jelen vizsgálódás fókuszát jelentő migráció, migráns munkaerőpiac elemzése esetén akkor is fontos kér­dés, hogyha egyébként az egyes országok gazdasági jelen­tőségét tekintve kevésbé jelentős elemzési szempont. Az európai migráns népesség meghatározó többsége, mint­egy 70%-a is a legnagyobb tagállamokban, Németország­ és védett piac nyitásá­­ ban, valamint Franciaországban és Nagy-Britanniában él. Nem állíthatjuk azonban, hogy a migráció kizárólag ezek­ben az országokban jelentős, míg más országokban a kér­dés korántsem fontos. Az egyes országok migrációs politiká­ja szempontjából kétségtelenül az országban élő migránsok aránya a meghatározó. Az EU-15-ök átlagát tekintve a migráns népesség aránya közel 5%. A legjelentősebb migráns népesség - a népesség 1/3-a - az egyébként na­gyon kicsi Luxemburgban él, jelentős - közel 10% - a migráns népesség aránya Németországban, Belgiumban, Ausztriában. Különösen alacsony, legfeljebb 2% viszont a migránsok aránya a mediterrán országokban (Olaszország­ban, Spanyolországban, Portugáliában, Görögországban), valamint az északi országok közül Finnországban. Más megközelítésben viszont az Európában élő migránsok ösz­­szességének a megoszlása, az EU térségének egésze fon­tos. Láttuk, hogy Németország lélekszáma meghatározó Eu­rópában; az EU 15 országának migráns népessége itt él a legnagyobb arányban (17,5%). Az arány ellenkező irányban tér el a nagy déli országokban, Spanyolországban és Olasz­országban. Javaslatok a hazai foglalkoztatás-ÉS MIGRÁCIÓS POLITIKA SZÁMÁRA A fentiekben bemutatott országok migrációs tendenciájához kapcsolódva, s kissé pótolva a Zöld Könyv feletti és általá­ban a foglalkoztatás- és migrációs politika közötti kapcsola­tokat érintő vitákat, befejezésül néhány javaslatot tennénk a hazai politika főbb elemeire e téren. Tekinthető ez a vizsgált országok példájából levont tanulságnak és egyben a mai, a külföldiek foglalkoztatására vonatkozó rendszer kritikájának. • A munkaerőpiac keresleti és kínálati viszonyainak sok­kal intenzívebb ismeretére, áttekinthetőségére és kutatására lenne szükség. Aligha tartható, hogy még a munkaügyi köz­érdekű adatokhoz sem lehet hozzáférni, az ECOSTAT, SOPEMI sem kap folyamatosan egységes, naprakész, összehasonlítható adatokat. • A nagyfokú és látens illegális, informális foglalkoztatás miatt a rendészeti jelenségek elemzésére, kutatására is nagy szükség lenne, hogy a szabályozás folyamatos korrek­ciója megtörténhessen. • A migrációs politikában fennmaradó nemzeti hatáskö­rök miatt mód nyílna bilaterális szerződések rendszerének kialakítására a rendezett és átlátható, ellenőrzött foglalkozta­tás érdekében. Egy-egy foglalkoztatási megállapodás kitér­hetne a hazatérés elősegítésére, a hazautalások (és mun­káltatói utalások) rendjére, a visszafogadási kötelezettségre, a potenciális munkavállalók részletes felvilágosítására, vala­mint a jogszerző idők és munkatapasztalat esetleges figye­lembevételére, exportjára. • A külföldi foglalkoztatásának tranzakciós költségei csökkentendők és az eljárási rendszer (munkavállalási en­gedély, munkavállalási, jövedelemszerzési vízum beszerzé­se, majd tartózkodási engedély, évente hosszabbítandó/is­­mételt munkavállalási engedély és tartózkodási engedély, il­leték, fordítási díjak és hitelesítés, egészségügyi vizsgálat és díjak fizetése, végzettség okmányainak fordítása és hitelesí­tése) egyszerűsítendő. • A külföldi munkaerő foglalkoztatásában meglévő köz­terhek átalakítása szükséges. Ugyanis a külföldiek foglalkoz­tatása sem lehet olcsóbb a munkáltatók számára, mint a ha­zai munkaerőé, hiszen az feltehetőleg nemkívánatos hatás­sal járna. Románia ma még nem nevezhető migrációs célország­nak. Azonban az Európai Unióhoz történő csatlakozás után várhatóan nálunk is fokozottabban megjelenik majd a kül­földről érkező migráns népesség, amelyet valahogyan kezel­ni kell. Továbbá várhatóan a belföldi munkaerő egy része is élni kíván majd migrációs szabadságjogával, bár amint a fentiekből kitűnik, az EU tagországai ezt a kérdést még el­térő módon szabályozzák. Mindenesetre a romániai foglal­koztatáspolitika számára javasolt a fenti folyamatok és ta­pasztalatok folyamatos nyomon követése. A demográfiai változások és rövid távú munka­erő-piaci egyensúlyi problémák felvetik a zárt íz erdélyi riport melléklete­t 2006. ÁPRILIS 70.

Next