Erdélyi Riport, 2006. január-június (5. évfolyam, 2-26. szám)
2006-04-20 / 16. szám
ban Írország is elmaradott ország volt, Európa szegényei voltak még a 70-es években is, de a csatlakozás után főleg e két területre bevonva a forrásokat sikerült akkora lendületet adniuk a gazdaságnak, hogy máig is tart És az ír példa is mutatja, nem igaz az, hogy a pénzt kizárólag a vállalatok feltőkésítésére kell koncentrálni, mert akkor 4 euróból 1 a zsebekbe megy, s igazából semmihez nem járul hozzá. Ezeket a pénzeket konzekvens, régiófejlesztő politikával ésszerűen is fel lehet használni, az emberi erőforrásokba való befektetéssel és az infrastruktúra állagának javításával, a gazdaság és az ország élhetőbbé tételével - mint az ír példa is mutatja - kiváló eredményeket lehet elérni. ■ Ön szerint követhető példa lehet-e Románia számára az ír modell? Érdekes módon annak idején Írország is hasonló módon került be az unióba, mint Románia fog. Nem biztos, hogy most ugyanolyan mértékű forrásokat lehet majd igénybe venni - sőt biztosan nem -, viszont azokat a forrásokat, amelyek rendelkezésre sz állnak, jó lenne ésszerűen kihasználni. Rommániával ellentétben Írországban nem volt a kommunizmus, a mentalitással is jobban is állnak, az emberi erőforrás képzésére, az oktatásra is jobban áldoztak. Ez lenne a járható út, azaz nálunk is legyen már olyan ember, aki pályázatokat tud írni, mert Románia ezzel jelenleg is nagyon-nagyon rosszul áll, még az előcsatlakozási alapokat is borzasztóan rosszul tudtuk kihasználni. Jelenleg is kifutnak ezek a források, és azért nem hívhatók le Brüsszelből, mert nincs megfelelő pályázatíró szakembergárda. Ugyanez várható csatlakozás után is az első években: a strukturális alapokhoz nehéz lesz hozzáférni, hiszen az ilyen irányú képzésnek, oktatásnak, felkészítésnek is van egy átfutási ideje. Sürgősen lépni kellene, szakemberek kezdeményezésekkel próbálják ezt tudatosítani, mozgósítani, de a kormányzati tevékenység elég gyenge, nem úgy tűnik, hogy a végrehajtás szívén viseli ezt a problémát. ■ Mi a véleménye arról, hogy míg az írek a munkaerőpiac liberalizálásának a hívei, addig a németek épp ellenkezőleg, e folyamat legnagyobb kerékkötői, bár a Zöldkártya programmal e téren mintha elmozdulás lenne tapasztalható. Végül is mi a helyzet a német Zöldkártya programmal? A német Zöldkártya program tanulságos tapasztalattal szolgál a magasan kvalifikált munkaerő toborzásáról és a lehetséges hiányok előrejelzéséről, a gondok programokkal történő feloldásáról. A magasan kvalifikált számítógépes (ICT) szakemberek németországi foglalkoztatására indított legismertebb toborzóprogram az EU-n kívüli országok főként felsőfokú ICT végzettségű szakembereit célozta meg, illetve ezen országok Németországban tanuló diákjait. A minimális kötelező keresetszint adott volt, diplomások esetén legalább évi közel 39,6 ezer euró, kiemelkedő szaktudásúak esetén pedig ennél lényegesen magasabb, a szakértelem legalább 51,1 ezer eurós keresetet kellett hogy biztosítson, akár diploma nélkül is . A gyors és egyszerű eljárással az érintettek más munkavállalási formáknál lényegesen könynyebben kaphattak 5 évre szóló munkavállalási vízumot és engedélyt. A Zöldkártya program 2000-ben kezdődött és 2005-ben megszűnt, 10 ezer fős kvótával indult, azt gyorsan 20 ezerre emelték. A Zöldkártya program nem volt ellentmondásmentes, éles viták zajlottak körülötte. A kvótát nem sikerült feltölteni, az első három évben mindössze alig 15 ezer engedélyt tudtak kiadni. A kívánatos létszámnyi ICT szakembert a német munkaerőpiac ezzel az eszközzel nem tudta magához vonzani. Igaz, a Zöldkártya programnál jobb és hatékonyabb mobilitást segítő eszközökkel és csatornákkal kellett versenyeznie - így a transznacionális vállalati munkaerőpiacokkal -, s aminek az lett a következménye, hogy a vártnál sikertelenebből alakult a reményteljesnek indult program. A Zöldkártya program valójában az ICT szektor speciális szegmensének, a kis- és középvállalatoknak teremtett a multikkal egyenlő esélyeket, jobb uniós szintű intézkedések érdekében. Az elemzés megállapította, hogy a korábbi (például a II. világháborút követő) migrációs folyamatok nem hasonlíthatók össze a jelenlegivel; csak 2000 óta jellemző, hogy a migrációt 3 fő komponens alkotja: a munkavállalás, a családegyesítés célú és a menedéket kérő. A foglalkoztatási célú bevándorlás azonban csak két országban bizonyult a leggyakoribbnak, a többiben a családegyesítés vezet. A számos országban kedvezményezett IT- (információtechnológiai) specialistákon kívül a legtöbb országban elsősorban idénymunkásokat fogadtak. A bevándorlás évei ugyan jelentős külföldi jelenléthez vezettek Európa országaiban, de ahol legtöbb a külföldi (Ausztria, Németország, Belgium), ott is legfeljebb a lakosság 9- 10%-át adják. (Görög-, Finnországban, Portugáliában, Spanyol- és Olaszországban mindössze 1,6-2,3% a külföldiek aránya.) A holnap társadalmi-gazdasági realitása a harmadik országbeli (EU-n kívüli) országokból befogadott dolgozók minél teljesebb integrálását kívánja meg a befogadó országoktól. Az EU előretekintő politikája azonban - legalábbis időlegesen - hátrányosan ellentétbe került a régi tagállamok többségének az új tagállamokkal szemben bevezetett intézkedéseivel, melyekkel elnapolják a szabad munkaerő-vándorlást. A migráció jelentősége az unió egyes országaiban lényegesen eltér, aminek számos gazdasági, földrajzi, történetikulturális, politikai stb. hagyománya és magyarázata van. Az európai országok népességszámban nagy különbséget mutatnak, Németország adja az EU-15-ök népességének több mint egyötödét, Franciaország, Nagy-Britannia és Olaszország további 15-15%-át és Spanyolország 10%-át. A többi tagállam népességaránya lényegesen elmarad a „nagyokétól, ami a jelen vizsgálódás fókuszát jelentő migráció, migráns munkaerőpiac elemzése esetén akkor is fontos kérdés, hogyha egyébként az egyes országok gazdasági jelentőségét tekintve kevésbé jelentős elemzési szempont. Az európai migráns népesség meghatározó többsége, mintegy 70%-a is a legnagyobb tagállamokban, Németország és védett piac nyitásá ban, valamint Franciaországban és Nagy-Britanniában él. Nem állíthatjuk azonban, hogy a migráció kizárólag ezekben az országokban jelentős, míg más országokban a kérdés korántsem fontos. Az egyes országok migrációs politikája szempontjából kétségtelenül az országban élő migránsok aránya a meghatározó. Az EU-15-ök átlagát tekintve a migráns népesség aránya közel 5%. A legjelentősebb migráns népesség - a népesség 1/3-a - az egyébként nagyon kicsi Luxemburgban él, jelentős - közel 10% - a migráns népesség aránya Németországban, Belgiumban, Ausztriában. Különösen alacsony, legfeljebb 2% viszont a migránsok aránya a mediterrán országokban (Olaszországban, Spanyolországban, Portugáliában, Görögországban), valamint az északi országok közül Finnországban. Más megközelítésben viszont az Európában élő migránsok öszszességének a megoszlása, az EU térségének egésze fontos. Láttuk, hogy Németország lélekszáma meghatározó Európában; az EU 15 országának migráns népessége itt él a legnagyobb arányban (17,5%). Az arány ellenkező irányban tér el a nagy déli országokban, Spanyolországban és Olaszországban. Javaslatok a hazai foglalkoztatás-ÉS MIGRÁCIÓS POLITIKA SZÁMÁRA A fentiekben bemutatott országok migrációs tendenciájához kapcsolódva, s kissé pótolva a Zöld Könyv feletti és általában a foglalkoztatás- és migrációs politika közötti kapcsolatokat érintő vitákat, befejezésül néhány javaslatot tennénk a hazai politika főbb elemeire e téren. Tekinthető ez a vizsgált országok példájából levont tanulságnak és egyben a mai, a külföldiek foglalkoztatására vonatkozó rendszer kritikájának. • A munkaerőpiac keresleti és kínálati viszonyainak sokkal intenzívebb ismeretére, áttekinthetőségére és kutatására lenne szükség. Aligha tartható, hogy még a munkaügyi közérdekű adatokhoz sem lehet hozzáférni, az ECOSTAT, SOPEMI sem kap folyamatosan egységes, naprakész, összehasonlítható adatokat. • A nagyfokú és látens illegális, informális foglalkoztatás miatt a rendészeti jelenségek elemzésére, kutatására is nagy szükség lenne, hogy a szabályozás folyamatos korrekciója megtörténhessen. • A migrációs politikában fennmaradó nemzeti hatáskörök miatt mód nyílna bilaterális szerződések rendszerének kialakítására a rendezett és átlátható, ellenőrzött foglalkoztatás érdekében. Egy-egy foglalkoztatási megállapodás kitérhetne a hazatérés elősegítésére, a hazautalások (és munkáltatói utalások) rendjére, a visszafogadási kötelezettségre, a potenciális munkavállalók részletes felvilágosítására, valamint a jogszerző idők és munkatapasztalat esetleges figyelembevételére, exportjára. • A külföldi foglalkoztatásának tranzakciós költségei csökkentendők és az eljárási rendszer (munkavállalási engedély, munkavállalási, jövedelemszerzési vízum beszerzése, majd tartózkodási engedély, évente hosszabbítandó/ismételt munkavállalási engedély és tartózkodási engedély, illeték, fordítási díjak és hitelesítés, egészségügyi vizsgálat és díjak fizetése, végzettség okmányainak fordítása és hitelesítése) egyszerűsítendő. • A külföldi munkaerő foglalkoztatásában meglévő közterhek átalakítása szükséges. Ugyanis a külföldiek foglalkoztatása sem lehet olcsóbb a munkáltatók számára, mint a hazai munkaerőé, hiszen az feltehetőleg nemkívánatos hatással járna. Románia ma még nem nevezhető migrációs célországnak. Azonban az Európai Unióhoz történő csatlakozás után várhatóan nálunk is fokozottabban megjelenik majd a külföldről érkező migráns népesség, amelyet valahogyan kezelni kell. Továbbá várhatóan a belföldi munkaerő egy része is élni kíván majd migrációs szabadságjogával, bár amint a fentiekből kitűnik, az EU tagországai ezt a kérdést még eltérő módon szabályozzák. Mindenesetre a romániai foglalkoztatáspolitika számára javasolt a fenti folyamatok és tapasztalatok folyamatos nyomon követése. A demográfiai változások és rövid távú munkaerő-piaci egyensúlyi problémák felvetik a zárt íz erdélyi riport mellékletet 2006. ÁPRILIS 70.