Erdélyi Szemle, 1929 (6. évfolyam, 1-16. szám)

1929 / 15-16. szám

ERDÉLYI SZEMLE 7 csapás, hanem a társas életben is hovatovább kényes helyzetbe került. Minduntalan összeütközései támadtak s akikkel összeüt­közésbe került, nagyon furcsán számolt el. „Kiirta“ őket a re­gényeibe „Kiirta ", igy mondták ezt a vásárhelyiek s állítólag csak idézték Tolnai feleségének, az imádásig szeretett szép asz­­szonynak fenyegetéseit, melyekkel megtisztelte ismerősei egyik­másikát, ha faséba talált kerülni velük. Annyi bizonyos, hogy Tolnai szinte páratlanul szerető családapa volt. Rajongott fe­leségéért és gyermekeiért s ha ezeket valami kellemetlenség érte, elkeseredésében nem ismert határt. Marosvásárhelyen pedig nem lehetett megóvni a Tolnai-családot kisebb-nagyobb kellemetlen­ségektől. Pedig az az intelligencia, mely olyan nagy örömmel üdvözölte őt a református parochián, jó ideig szíves hangulattal volt vele szemben. Báró Apor Károly, a királyi Ítélő­tábla nagy­­műveltségű elnöke, kivel együtt alapították a Kemény Zsigmond Társaságot, rendkívüli szeretettel volt titkára iránt. Később dr. Bánffy Zoltán, a Béldi Gergely után következett új főispán tisz­telte meg jóindulatával. A közönség azonban mindinkább el­idegenedett tőle és Tolnai ez elidegenedés arányában mind na­gyobb és nagyobb területéről húzódott vissza a szépirodalom­nak, hogy a gúnyirodalomnak éljen. Pedig kiváló tehetségű és írni szépen tudó ember volt. Regényei közül a legtöbbet Marosvásárhelyen írta. Legha­talmasabb alkotása kétségtelenül „A nemes vér“. Az úgyneve­zett személyeskedő célzat azonban ebből sem hiányzik. Maros­­vásárhelyen legalább rámutogattak arra a főúri családra, ame­lyet ebben a regényében „kiirt“. Ezt azonban ellensúlyozta a regény érdekes historikuma, a közönségest jóval meghaladó ügyes felépítése, egy pár trópusának mesteri színezése, stílusá­nak zamatos magyarossága. A Nemes vért nemsokára követte „A báróné ténsasszony“. Ez keltette talán regényei közül a leg­nagyobb feltűnést. A marosvásárhelyi viszonyokkal ismerősök ráismerni véltek e regény alakjaiban is az ottani társas élet ■egyik­ másik szereplőjére. Volt, akivel szépen bánt. Az öreg Dobolyi Sándort például, ki 1848-ban honvéd, majd Josephstadt­­ba - fogoly s egy cikluson Marosvásárhely egyik képviselője volt nagyon szépen mutatja be, mint az igaz hazafiság nemes megtestesülését. Lázár Ádámot azonban, ki a Bach-korszakban hivatalt viselt s a provizórium alatt Felsőfejérben törvényszéki elnök volt. Ősz Ádám név alatt alaposan végig vesszőzi. Mint regény, mindazonáltal szinte művészi alkotás. Mikszáth Kál­mán is ilyenként méltatja a Tolnai halála után megjelent egyik kiadás előszavában, hol a nagy palóc humoros hangulatából meglehetősen idegen, de annál értékesebb komolysággal mutat rá arra, hogy a nagytehetségű íret mint vitte mind mélyebbre mélyebbre a pasquill-szerű irodalmi alkotások ingoványaiba beteges érzékenysége, már-már embergyű­löletté fajult sötét fel­fogása.

Next