Erdélyi Szemle, 1930 (7. évfolyam, 1-18. szám)
1930 / 1. szám
4 ERDÉLYI SZEMLE Szabó Dezső árulása. Karácsony ünnepére furcsa krisztkindlit küldött Szabó Dezső a magyar közéletnek. Nem kevesebbet jelentett be, mint azt, hogy cserébe a hivatalos és nem hivatalos magyar körök részéről történő indolenciáért, amiben már egy évtized óta részesítik őt, ott hagy csapot-papot, ott hagyja az országot, hitét, hazáját, fajtáját s átköltözve egy most erősbödő kis nemzethez, annak faji keretébe fog beleilleszkedni. Mondanom sem kell, hogy a magyar közvéleményt minden rétegében megdöbbentette ez a váratlan arculcsapás, mindenkinek volt szava, ok keresése, mentegetése, vagy kárhoztató, elítélő szava, csak éppen azoknak nem, akiknek legelőször kellett volna hallatniuk bájos hangjukat — az egyetemes magyar sajtónak. Mintha mi sem történt volna, mintha semmit sem jelentene az, hogy egy olyan piedesztálra emelkedett magyar író, mint Szabó Dezső, egyik napról a másikra otthagyja a magyarságát és áttér egy másik nép faji erősségébe. Nem beszélek arról, hogy ez várjon meg fog-e történni, nem akarok vitába szállani ennek az elhatározásnak esztétikai és etikai bírálóival, nem tudom, hogy mennyire komoly a szándék s hogy várjon meggondolta-e alaposan cselekedendő lépését Szabó Dezső, nem figyelmeztetem Szabó Dezsőt arra, hogy látása a vak látása, bizakodása a tájékozatlanság csimboraszszója s hogy nem hiszem, hogy renegátot akárhol is becsüléssel fogadnának, nem oktatom ki, hogy a hont és a fajt nem lehet olyan könnyen kicserélni, mint a szennyes inget, egyáltalán nem ezekből a szempontokból nézem Szabó Dezső elhatározását és annak világba hirdetését, hanem nézem azon a motívumon át, amit az egész magyar közvélemény, az egész magyar sajtó elfelejtett s ami éppen fordítottja minden eddigi következtetésnek, visszhangnak, nézem magam is a magyar író és újságíró szemüvegén, nézem a magyar kultúrmezők sárga aszályán, őszi tarlójának kevésbbé biztató képén át. Nem tudom, hogy mi indította Szabó Dezsőt erre a menthetetlen elhatározásra, de egy bizonyos előttem: oka kell, hogy legyen rá. S az ok: a magyar élet szomorú horoszkópja, a jelen menetes rákfenéje, egymást megnem értése, megnembecsülése, érzet csaknem teljes hiánya, az egymás iránti kötelességegligálása. Nem tudom, hogy mit fog tenni Szabólsan tisztában van a maga cselekedetével, de hogy szenvedélyességében, abban nemcsak ő a hibás, szertelensége és túlzásai, de hibás az egész ez a gondolat megszülethetik, hibás az egész melyik hallgat és amelyik feljajdul egyf elzárkóztak Szabó Dezső elől, mert az igazság szakította mindig és szaáikat, mert kenyérhajért a Génius