„Érted Vagyok”, 1995 (6. évfolyam, 1-6. szám)

1995-08-01 / 4. szám

Vasárnapi szentírási elmélkedések „Érted vagyok” 1995. augusztus • 27 Szeptember 17.— Évközi 24. vasárnap — Lukács 15,1-32 — Isten "megrögzött" optimista Isten megrögzött optimista. Ez a mondanivaló lényege mindhárom pél­dázatban, de azért a három igen komoly különbözőséget mutat a megtérés, vagyis az önzetlenné válás módozatait és azok kezelését illetően. Menjünk sor­ban! A birka nem túl okos lény, de bégetni azért tud, ha észreveszi, hogy nincs a többivel. Ez segít a rátalálásban. Meg­könnyíti annak a helyzetét, aki elveszet­teket keres (vö. Lk 19,10). Amikor az­tán a pásztor észreveszi, hogy valame­lyik elkóborolt, nyugodtan otthagyja a pusztában 99 békésen legelésző birká­ját, hiszen a helyükön vannak, és izga­tottan lódul a századik után, lemászik érte a gödör mélyére, ha kell, akár szombaton is (Mt 12,11). Aztán a vállán viszi hazáig, de az ünnepi lakoma alatt már nincs a vállán. Amíg meg nem ta­lálja valaki a helyét az Isten Országá­ban, addig gondoskodni kell róla, de ha már megtalálta, nem szabad többé gyámkodni felette. A drachma egy napszámot érő görög pénz, akárcsak a rómaiaknál a dénár (vö. Mt 20,2). Akinek csak tíz van be­lőle, annak egy is komoly érték. Ám a drachma nem béget. Egyet csendül, ha leejtjük, s egyet koppan, amikor befeje­zi elgurul­ását, de ha puhára esik, még ennyit sem jelez. Eltűnik hang nélkül. Nem is érzi, hogy nincs a helyén. Ke­resni kell. Nem könnyű megtalálni, ép­pen mert csöndben van. Nagyobb vilá­gosságot kell csinálni, nagyobb tiszta­ságot teremteni, hogy észrevegyük, valószínűleg a saját portánkon! Aligha­nem partvissal kell kipiszkálni a sarok­ból. Hagyja magát piszkálni, s így kerül a helyére. A kisebbik fiú nem ügyetlenségből téved el, mint egy birka, nem is a nehéz­ségi erő következtében pottyan le, mint egy pénzdarab, hanem módszeresen előkészítve hagyja el az apai házat. Úgy mesterkedik, hogy még életben levő ap­jától örököljön. Hálátlan, türelmetlen, kapzsi, léha, rövidlátó és pazarló. Rá­adásul peches is. Akkor tör ki az éhín­ség ott, ahol eldorbézolta örökségét, amikor már egy vasa sincs. Olyasmit kell tennie idegenben, amit hazai pá­lyán sem szeretett: dolgozni! De telítve van a munkaerőpiac. Zsidó ember szá­mára a sertés a legtisztátalanabb állat. Nincs olyan szorultság, hogy őkondás­nak álljon. A példabeszéd sarkítása kö­vetkeztében pedig éppen segédkondás lesz belőle. Előleget és ebédjegyet azonban nem kap, így továbbra is korgó gyomorral végezheti azt a számára igen megalázó munkát, aminél apja farmján százszor különbet kap a legutolsó mun­kanélküli is. Ekkor kap észbe. Van, aki­nél ki kell várni ezt a pillanatot, előbb nem lehet vele mit kezdeni. Neki min­denesetre nem küldött, nem is szaladt utána az apja. Viszont eléje szaladt ab­ban a pillanatban, ahogy meglátta őt a ház lapos tetejéről, ahonnan naphosszat leste, mikor érkezik vissza. Van, akit vállra kell venni, van akit piszkálni kell, s akkor kerül a helyére, de van, akire csak türelmesen várni sza­bad, s amikor elindul visszafelé, akkor kell eléjeszaladni, összekeverni pont annyira nem szabad ezeket a kezelési módokat, mint amennyire ostobaság lenne egy makacs fiú után lemászni a fekete lyukba, gyűrűvel csalogatni a birkát a réten, vagy távcsővel figyelni a háztetőről, gurul-e már haza a pénzecs­kénk. Nincs kaptafa. Oda kell figyelni. Ahogyan Égi Apácskánk figyel kóbor és otthon dohogó gyerekeire egyaránt. Mert Isten, a megrögzött optimista ab­ban bízik, hogy mindnyájunk önzetlen­né válásának örülhet egyszer. Szeptember 24 — Évközi 25. vasárnap —Lukács 16,1-13 —A pénz jó szolga, de rossz úr A fortélyos ökonómust (oikono­­mosz) elbocsájtják, mivel rossz hatás­fokkal dolgozott külföldi főnöke tőké­jének gyarapításán. Ekkor elkezd re­­laxálni, és arra a megállapításra jut, hogy visszatornászni ugyan már nem tudja magát eredeti pozíciójába, a fi­zikai állományt nem bírná, a munka­­nélküli segélyt szégyellné, de arra még vannak esélyei, hogy a felmondá­si idő alatt létrehozzon egy önsegélye­ző csoportot. Ennek aztán ő lenne az első és egyelőre talán egyedüli ha­szonélvezője is. A dolog technikai ré­sze abból áll, hogy végkielégítésének összegét nem vágja zsebre, hanem Kamatelengedések Finanszírozását Felvállaló Alapítvány létrehozásába fekteti. Még arra is vigyáz, hogy a természetbeni kamatokból más-más mennyiséget engedjen el, s így azok közel azonos értékűek legyenek, ne­hogy megsértődjék, akinek kevésbé csökkenti az adósságát. 18 hektó olaj ára is kb. 500 dénár, 73 hektó gabona ára is kb. annyi, és így tovább. Gazdá­jától még elismerést is kap az elbo­­csájtás és a végkielégítés mellé, mivel nem a rövid lejáratú pénzfelmarkolást választotta, hanem egy távlati megol­dást, „a kielégülés késleltetését” „a veszteség kockázatával”, ahogy azt M. Scott Peck mondaná. Mindez azonban még mindig csak arra elég ész, hogy miképpen biztosítsa az ember az egzisztenciáját ebben a vi­lágban, hogyan legyen mértéktartással, okosan önző. Szégyenletes igazságot fogalmaz meg viszont a 8. vers: E világ gyerme­kei célszerűbben alkalmazzák saját esz­közeiket saját céljaik eléréséhez, mint a fény gyermekei a magukért a magukéi­hoz. Más szavakkal: a hamis mammon szolgái jobban terjesztik uruk birodal­mát, mint az igaz Istenéi. És ez nagy baj. Mitől hamis a mammon? Attól, hogy azt hazudj­a: Bízz bennem, szolgálj ne­kem, ragaszkodj hozzám, gyarapíts en­gem, akkor jársz jól, így lesz szebb a világ (13. vers)! És mi az igazság? Ak­kor járunk jól, akkor lesz szebb a világ, ha Istenben bízunk, őt szolgáljuk, hoz­zá ragaszkodunk, benne gyarapszunk (Lk 12,21). A hamis mammon bálványa Isten-, szeretet-, élet-, ember,­ és világ­ellenes, és végső soron önmaga ellen dolgozik. Az igaz Isten viszont világ-, ember-, élet- és szeretetpárti, nem dol­gozik önmaga ellen, hanem saját szere­­tetországának kiteljesedésén. Ma már látva látjuk, hová vezet a gazdasági versengés. Miképpen teszi tönkre a pénz bálványozása az emberi kapcsolatokat, az élő környezetet, az egészséget, a békét, az értékrendet, ma­gát Istent és országát a szívünkben, a világban, végül is felgöngyölítéssel fe­nyegetve az egész földkerekséget (nuk­leáris vagy ökológiai katasztrófa). Pedig csak a lustaságot meg a kapzsi­ságot kellene elfelejtenünk, és elfelejt­hetnénk mindenfajta pénzt. Ha nem len­nénk kapzsiak, bátran részesedhetnénk az egymás által létrehozott értékekből, anélkül hogy némelyek fizetési kötele­zettség hiányában felesleget halmozná­nak fel, miközben másoknak nem jutna. A gyakorlat persze fizetési kötelezett­séggel együtt sem sokkal rózsásabb, mint látjuk, mivel a pénz forgalmazása nem azokat tántorítja vissza az áruvá­sárlástól, akik már eddig is felesleget halmoztak fel, hanem azokat, akiknek a napi betevőre sem jut. Ezzel szemben, ha nem lennénk lusták, nem kellene munkabérrel serkenteni bennünket arra, hogy legyen miből megvásárolnunk minden szükségeset, amit nem tudunk magunknak előállítani. A gyakorlat persze erről az oldalról is homlok­­egyenest ellenkező, s a leglustábbaknak van alkalmasint a legnagyobb tőkéjük. Pedig jó elosztás esetén az anyagiak még így is kitűnően funkcionálhatná­nak szolgaként; csak úrként komiszak, amikor átveszik az élet irányítását, hol­ott „a legnagyobb értékek kizárólag in­gyen kaphatók”. A pénz nem attól az ördög ganúja, hogy bankjegynyomdá­ban állítják elő, hanem attól, hogy ön­zésre használjuk. Mert ha — viszonzást nyújtani nem képes rászorulókat támo­gatva vele — „barátok” szerzésére használjuk, akkor az „örök sátrakat” megnyitó ereje támad (9. vers).

Next