„Érted Vagyok”, 2019 (30. évfolyam, 1-6. szám)
2019-12-01 / 6. szám
24 • 2019. december 1.vad vágyói" Tanulmány Csokonai Vitéz Mihály Újesztendei gondolatok Oh idő, futás idő! Esztendeink sasszárnyadon repülnek; Vissza hozzánk egy se jő, Mind a setét kaosz ölébe dűlnek. Oh idő, te egy egész! Nincsen neked sem kezdeted, se véged; És csupán a véges ész Szabdalt fel apró részeidre téged. Téged szűlt-e a világ? Vagy a világot is te szülted éppen? Mert ha csak nincs napvilág, Nem mérhetünk időt mi semmiképpen. Hátha tőled, óh idő! Te aki mindenünket öszverontod, A nap is holtszénre fő? Es láncodat magad zavarba bontod? Mert, ihol lám, mindenek, Bár bírtanak szépséggel és erővel, Változást szenvedtenek, Vagy semmiségbe mentek ők idővel. Van-e idő? Nincs! Vághatná rá a választ a modern, sőt posztmodern ember, aki eszeveszett rohanása közben csak azt az egyet érzékeli az őt körülvevő materiális világból - mivel finom érzékelései elsorvadtak hogy nincs idő. Futásban vagyunk magunkkal, magunk elől, magunkat űzve. Sokszor nemesebb cél nélkül, céltalanul, célt tévesztve, csak a rohanásért. Nehéz az időről bármit is állítani, kijelentő módban mondani, leírni, Uram bocsá’ kinyilatkoztatni. „Mi hát az idő? - veti fel Ágoston. - „Ha senki sem kérdezi, tudom, ha kérdezik tőlem, s meg akarom magyarázni, nem tudom. Mégis nagy merészen állítom: tudom, ha semmi el nem múlnék, nem beszélhetnénk múlt időről, ha semmi nem következnék, nyomát sem lelnénk a jövő időnek, és ha, semmi sem volna jelen, hiányoznék akkor a jelen idő. Ámde miképpen van ez a két idő: múlt és jövő, ha a múlt már nincsen és jövő még nincsen? A jelen pedig, ha mindig jelen maradna, s nem zuhanna a múltba, nem idő volna, hanem az örökkévalóság” (Confessiones, XI). A középkor vége felé Dániel Czepko imigyen fogalmazott: „Nem volt idő előttem, s utánam sem leszen. Énvelem született, és sírba tér velem.” A középkori tradicionális szemlélet viszont a 365 napot mint időt körnek látja, és ebben a körben vannak kitüntetett pontok, az ünnepek, sőt mindegyik napnak megvan a maga arculata, majdnem mindegyiknek külön neve is van. A szakrális idő mára már karácsonyi vásárrá, farsangi mulatsággá, húsvéti locsolkodássá, Valentin-nappá silányult. A gondolkodó ember mindig kíváncsian tette fel önmagának az idővel kapcsolatos kérdést, s próbált választ is adni, amely aztán bizonyára kora sajátos szemléletét is visszatükrözte abba. Az ókori zsidó gondolkodásban az idő tartalommal megtöltött valóságot jelentett. „Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet” (Tér 1,1). A kezdet megtöltődik tartalommal, elindul a teremtés, és már van idő, s az időben lassacskán meglesz mindennek a helye, és mindennek meglesz a maga ideje is. „Isten elválasztotta a világosságot a sötétségtől. A világosságot nappalnak nevezte Isten, a sötétséget pedig éjszakának. Aztán este lett és nappal, az első nap” (Tér 1,4-5). Nemcsak a természetben van meg mindennek az ideje (éjszaka, nappal, az évszakok stb.), hanem minden emberi tevékenységnek, sőt még az érzelmeknek is idejük van: „Mindennek rendelt ideje van, és ideje van az ég alatt minden akaratnak. Ideje van a születésnek és ideje a meghalásnak; ideje az ültetésnek, ideje annak kiszaggatásának, ami ültettetett. Ideje van a megölésnek, és ideje a meggyógyításnak; ideje a rontásnak, és ideje az építésnek. Ideje van a sírásnak, és ideje a nevetésnek; ideje a jajgatásnak, és ideje a szökdelésnek. Ideje van a kövek elhányásának, és ideje a kövek egybegyűjtésének; ideje az ölelgetésnek, és ideje az ölelgetéstől való eltávozásnak. Ideje van a keresésnek, és ideje a vesztésnek; ideje a megőrzésnek, és ideje az eldobásnak. Ideje van a szaggatásnak, és ideje a megvarrásnak; ideje a hallgatásnak, és ideje a szólásnak. Ideje van a szeretésnek, és ideje a gyűlölésnek; ideje a hadakozásnak, és ideje a békességnek” (Prédikátor könyve 3,1-9). Az ókori görögök sem tudták elképzelni az időt anélkül, hogy ne társították volna hozzá a teret. Ebben a térbeli rendben látnak minden időt. Platón és Arisztotelész is ugyanúgy vélekedik az időről, mint a dolgokról. Ugyanis a dolgok érzékelhetőkre, láthatókra és láthatatlanokra (örök dolgok) csoportosíthatók. Ennek megfelelően a különböztethető meg a földi, az érzékelhető idő, illetve az örök változatlan idő, azaz az ideák világa, amely mozdulatlan, nyugalomban van, így a földi idő csupán ennek a tökéletes, örökkévaló időnek a gyatra utánzata, mása. Plótinosz háromféle idővel dolgozik, de mindhármat jelennek nevezi: a jelen idő aktualitásával, múltbeliségével és eljövendőségével számol. Tehát a jelen nem egy végleges abszolút jelen, hanem relatív tájékozódási pontunk ahhoz, hogy bármikor el tudjunk igazodni a világban. A hinduizmusban gyökerező vallásokban, így a buddhista felfogásban is az élőlények a ciklikusan ismétlődő világkorszakok során át különféle anyagi - növényi, állati és emberi - testekben örökösen újjászülető lények, alávetve a létforgatagnak, amely az öregség, betegség, halál és újjászületések folytonos ismétlődése. A lények számszárába kerülését a karma, a következményekkel járó cselekedet törvénye okozza. Buddha tanítása szerint az emberi élet végső célja a nirvána elérése, megszabadulás a szamszárából a szenvedés és halál legyőzésével, azaz a vágyak kioltásával. Az egyén jó tettek véghezvitelével, elmélkedéssel fokozatosan eljuthat a nirvánába. „Mi az örökkévalóság?” - kérdi a tanítvány mesterét. „Ez a pillanat az” - hangzik a mester válasza., Az Újszövetség Jézusa mint időtlen lép be az időbe, ahol tiszteletben tartja az itteni - időbéli ,játékszobó- Van-e idő?