Pauer Imre szerk.: Értekezések a Történeti Tudományok köréből 14. kötet (1890-1891)

4. Fraknói Vilmos: Carvajal János bíbornok magyarországi követségei 1448–1461. (1890)

34 KRAK­VOI VILMOS. De habár a legelső helyen Hunyady János nevét és dicsőségét hangoztatta, méltányolni tudta Capistrán érdemét is. »Nem kételkedünk — írja neki — hogy a győzelem kiküz­désében Atyaságodnak szóval és tettel nagy része volt. . . Mikor tehát a mindenható Istennek nagy kegyelméért örök hálát rebegünk, egyúttal elismerésünket fejezzük ki Atyasá­god buzgó fáradozásaiért, melyekkel a hívek lelkét az ellen­állásra megerősítette.« x) És kellően becsülte a legátus munkásságának értékét is. »Atyai szívünk sugallja — így szól a hozzá intézett levélben hogy szerencsét kívánjunk neked fáradságod gyümölcsei­hez, melyek Isten népének javára termettek. Tudjuk, hogy főleg a Te tanácsaidnak és törekvéseidnek köszönhető mind­az, a­mi a győzelmet előkészítette. A Te buzgalmad hozta létre a keresztesek egybesereglését és a magyarországi rendek gyű­léseit. Örvendezz tehát a rád bízott feladat megoldásánál elért sikernek. Adj hálát Istennek, hogy követséged alatt ilyen fényes diadalt, épen a legalkalmasabb időben arattak a keresz­tény fegyverek.« 2) Hunyady János és Capistrán, a nándorfehérvári esemé­nyekről szóló jelentéseikben, mindegyik magát helyezte elő­térbe, mint azon eszközt, melyet a Mindenható szándékainak csodás végrehajtásában használt. És mind a ketten hallgatnak Carvaj­álról. Feltűnt ez már Aeneas Sylviusnak is, és őt a következő megjegyzésre készteti: »Senki sem annyira szent, hogy a dicsőség édes csábjainak ellenállani képes lehetne. A kiváló egyének is könnyebben vetik meg a hatalmat, mint a dicsősé­get. Capistrán lenézte a világ pompáját, kitért élvezetei elől, leküzdötte az érzékiséget, csak a dicsőséget nem tudta megvetni!« melyeket a pápa Hunyady Jánoshoz és a magyar urakhoz, a győzelem után írt, nem maradtak fönn. A francziaországi legátushoz intézett le­velet, melyben a Hunyadynak szánt koronáról van szó, Raynald dátum nélkül közli. A vatikáni Regestákban ezen, ránk nézve annyira neveze­tes, írat az 1456. október 8-iki dátumot viseli. 1) Augusztus 25-ikén. Hermann id. k­. 2) 1456. november 8. Theiner II. 282.

Next