Esély, 2010 (21. évfolyam, 1-6. szám)
2010 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Anderson, Bridget - O´Connell-Davidson, Julia: Keresletfüggő-e az emberkereskedelem?
TANULMÁNYOK éléseket, ahol - hogy bizonyos termékeket olcsón lehessen előállítani, bizonyos szolgáltatásokat olcsón lehessen nyújtani - tömegeket zsákmányolnak ki embertelenül, akkor nagyon hamar kiderül, hogy nem sokra jutunk, ha szigorúan csak a fogyasztói kereslet kérdésére koncentrálunk, s afelől közelítjük meg a kérdést. Még ha szűken csak a szexipari ágazatra koncentrálunk is, nem tűnik túl meggyőzőnek az az elképzelés, hogy a fogyasztók részéről jelentkező igények komoly szankcionálására építő stratégia a megkívánt eredményekkel járna. Az egyes kormányzatok túlságosan is könnyűszerrel vehetők rá arra, hogy olyan intézkedéseket vezessenek be, amelyek arra szolgálnak csak, hogy az utcai prostitúciót és vagy a prostitúció más, szabad szemmel látható formáit szorítsák vissza. Az ilyenfajta intézkedéseket gyakorta azon az alapon üdvözlik, hogy az emberkereskedelem fölszámolását eredményezik. (Az érv - könnyű belátni - a következő: ha nem mutatkoznék igény utcai prostitúcióra, senkinek nem állana üzletileg érdekében, hogy nőkkel és gyerekekkel kereskedjék, mivel nem lenne igény rájuk. Tekintsünk el most, egy pillanatra, mindazoktól a kifogásoktól és ellenvetésektől, melyekkel az efféle javaslatokat azon csoportok támadják, melyek fontosnak tartják az utcai prostitúcióban dolgozó nők biztonságát, emberi jogait és civil szabadságjogait! Nem lehet kétség afelől, hogy az utcai prostitúció visszaszorításának semmilyen hatása nem lehet a piac más - legális vagy illegális - szegmenseiben mutatkozó kereslet alakulására (még az sem elképzelhetetlen, hogy képes növelni azt), ha az e csatornákon mozgatott munkaerőt e szegmensek föl tudják szívni (pornográfia, escort-ügynökségek szervezte prostitúció, erotikus tánc-szalonok, internetes webcam szex, és még sok minden). Persze nyílhatnék lehetőség arra, hogy a „torold meg a vásárlón"-szemlélet diktálta logikát a szexkereskedelem minden formájára kiterjesszék. Lehetne teljes tilalommal sújtani a színészeket, modelleket foglalkoztató szexuális szórakoztatóipar és pornográfia minden elképzelhető megnyilvánulási formáját. Lehetne rajtaütésszerűen lecsapni a magánháztartásokra, illetve ellenőrzés alá vonni a privát bankszámlákat, azt ellenőrzendő, hogy emberek nem próbálnak-e az interneten keresztül szexmunkásokkal kapcsolatot teremteni. Le lehetne hallgatni a telefonokat, azt ellenőrzendő, hogy tulajdonosuk fordul-e call-girl- és escort-szolgálatokhoz. Az emberek túlnyomó többsége azonban, belegondolva, hogy egy efféle projekt mi mindennel fenyegetné a civil szabadságjogokat, meg abba is, hogy mibe kerülne ez az egész, nyilván visszarettenne ettől. Figyelembe véve a jogi tiltás eszközeinek alkalmazása által életre keltett politikai és morális problémák természetét, továbbá azt a tényt, hogy a fogyasztói magatartás individuális mintázatai gyakran nagyon fiatal életkorban alakulnak ki, mi inkább amellett tennének le a voksunkat, hogy aki azt szeretné, hogy a szexpiac klientúrája visszaszoruljon (magunkat is ezek közé soroljuk), az kezdjen el kreatívabb, kevésbé megtorló jellegű és hosszabb távban gondolkodó stratégiák felé orientálódni. Kutatásunkból arra a következtetésre jutottunk, hogy három tényezőnek van kulcsszerepe annak magyarázatában, hogy a cselédpiacon, illetve a szexiparban foglalkoztatott migránsok közül sokan kizsákmányolttá válnak. Nevezetesen 1. annak a ténynek, hogy az ágazat, amelyben munkát keresnek erősen szabályozatlan; 2. annak a ténynek, hogy Esély 2010/2 34