Esély, 2010 (21. évfolyam, 1-6. szám)
2010 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Anderson, Bridget - O´Connell-Davidson, Julia: Keresletfüggő-e az emberkereskedelem?
Anderson - O’Connell-Davidson: Keresletfüggő-e az emberkereskedelem? rásaik szűkössége csak erősítik függőségüket. A migránsok tehát - akár szexmunkásként, akár cselédként foglalkoztatják őket, többnyire többszörös függőségek kiszolgáltatottságában élnek. Háztartási alkalmazottakat tartó interjúalanyaink teljesen világossá tették, hogy ez a függőségi helyzet úgy fordítható le a valóság nyelvére, hogy a migránsoknak többet kellett dolgozniuk, mint másoknak, kevésbé gondolhattak arra, hogy nem dolgoznak tovább az adott helyen; másként fogalmazva meg ugyanezt: könnyebben voltak kizsákmányolhatók. Nagyjából ugyanilyen arányban találtunk a prostituáltak meginterjúvolt kliensei között is olyanokat, akiknek szavaiból egyértelműen kiderült: a migráns szexmunkások azért sebezhetőbbek, mert rajtuk sokkal keményebben behajtják mindazt, ami a „meg akarom kapni, ami a pénzemért jár" felfogásból következik. Ha olyan stratégiákat akarunk működésbe hozni, amelyek korlátozzák a migráns szexmunkások és háztartási alkalmazottak kizsákmányolhatóságát, s a helyzetükkel való visszaélés lehetőségeit, nem elég tehát a fogyasztói piac működését szabályozni, korlátozni. Sebezhetőségüknek azokkal az oldalaival is foglalkozni kell, amelyekről fentebb beszéltünk volt. Az egyes államoknak lehetőségük nyílhat arra, hogy jelentős mértékben megváltoztassák a piacok működését s így a szabadságuktól megfosztott munkavállalók kizsákmányolásának lehetőségeit. A leginkább érdemi lépés - triviálisan - annak biztosítása lenne, hogy a munkavállaló a tartózkodási jogért cserébe ne legyen végletesen kiszolgáltatva a munkáltatójának. Ha szélesebb körben nyitnák meg a nők számára a legális migráció lehetőségeit, az önmagában csökkentené az arra irányuló nyomást, hogy a cselédkedés és a prostitúció szektorának irányába kanalizálja őket; jelenleg ugyanis a legtöbb nő számára egyedül csak ez a két esély nyílik, hogy eltarthassák magukat. A nem állami szereplőknek is nyílna terük olyan tevékenységekre, amelyek ezekben a szektorokban segíthetnének a nőknek valamilyen kapcsolati védőháló kialakításában, illetve érdekvédelmi szerveződésükben. Ezzel együtt el kell ismernünk, hogy még ha születnék is egy jól szabályozott és formalizált ágazat, ettől önmagában az illegális vagy informális piac szegmensei nem szűnnének meg automatikusan vagy szükségszerűen. Még olyan országokban is, mint Franciaország, ahol pedig nem teljesen szabályozatlan a háztartási munkavállalási piac, s az azon belül mozgóknak joguk van a szervezkedésre, a migránsok - legkivált a hivatalos engedélyekkel nem rendelkezők - kénytelenek maguknak az informális gazdaságban munkát találni, többnyire a szélsőséges kizsákmányolás feltételei között. Általánosabb értelemben úgy fogalmazhatnánk, hogy a szexpiac, illetve a magánháztartások jelentette kereslet csak „szükségmegoldást" nyújt, amely kívül esik a „civil társadalom" elfogadott keretein - emezen „a piac, a jogrend és a közösség javát előmozdító önkéntes szerveződések alkotta társadalmi, kulturális és erkölcsi rendszert" szokás érteni (Brace, 2002: 334). Ez megmagyarázza, hogy ezek a szektorok miért válnak stigmatizálttá. Mindez egyben arra is magyarázatul szolgál, hogy a civil társadalom peremére vetettek (pl. anyagi szegénységben élő asszonyok, szökött fiatalok, megfelelő dokumentumok híján lévő vendégmunkások) miért itt keresnek lehetőséget a túlélésre. Az ide kényszerülő emberek között valószínűleg senki nincs, aki kifejezetten ambicionálná, hogy prostituált vagy cseléd váljék belőle. Arról van csak 37 Esély 2010/2