Esély, 2010 (21. évfolyam, 1-6. szám)

2010 / 6. szám - MAGYAR VALÓSÁG - Zolnay János: "Olvashatatlan város". Közoktatási migráció és migrációs iskolatípusok Pécsen

Esély 2010/6 Zolnay: „ Olvashatatlan város 2.9. Migrációs trendek Nem kétséges, hogy a magasabb státusú tanulók körében nagyobb azok aránya, akik nem körzetes iskolába járnak, mint az alacsonyabb státusú diákok között, ám az iskolai migrációt nem kizárólag a white flight jelen­sége magyarázza. Legalább ötféle csoportot különítettünk el. • A körzetükből elvándorló tanulók harmada - a HHH tanulók 9 százaléka, a roma tanulók 5 százaléka - „menekül", tehát azért választ távolabbi iskolát, mert körzeti iskolájánál jobb, magasabb presztízsű, vonzóbb, jobb továbbtanulási mutatókkal rendelkező iskolába akar járni. A magasabb státusú családok többségének iskolaválasztását nyilván az is erősen motiválja, hogy nem kívánják, hogy gyerekeik cigány tanulók­kal vagy a gettó-övezetekben élő diákokkal közös intézményben tanul­janak. Az ő motivációjukra valóban illik a white flight kifejezés. Az ala­csonyabb státusú, és főként a roma „menekülő" diákok esetében inkább arról beszélhetünk, hogy sikeresen törnek ki iskolakörzetükből és sikerül lényegesen jobb iskolába járniuk, mint ha körzeti iskolájukban. • A magas iskolakörzeti státusukat megőrzi az elvándorló pécsi diákok 12 százaléka - a migráns HHH tanulók 5 százaléka, és a migráns roma tanulók 4 százaléka. Ők lakóhelyük magas presztízsű iskolája helyett egy másik, de hasonlóan magas presztízsű iskolát választanak. Ez a döntés csak azok esetében jelent valódi választást, akiket lakóhelyük körzeti iskolája is szívesen fogadott volna. A HHH és főként a roma diákok ese­tében inkább arról van szó, hogy körzeti iskolájuk „eltanácsolta" őket, ám mégis sikerül bejutniuk egy másik, hasonlóan magas presztízsű és jó színvonalú iskolába. • A migráns pécsi általános iskolások 9 százaléka - az elvándorló HHH tanulók 54 százaléka, és az elvándorló roma diákok harmada - sikertelenül próbál kitörni taszító vagy gettósodó iskolakörzetéből. Ők is „menekülnek" saját iskolakörzetükből, de útjuk egy hasonlóan alacsony státusú iskolába vezet. • Az elvándorlók 4 százaléka - a migráns HHH tanulók 16 százaléka, a migráns roma tanulók ötöde - azért nem saját lakóhelyének magas presztízsű körzeti iskolájába jár, mert az ottani általános iskola­­ valami­lyen eszközzel - kiszorította őket és csak egy távolabbi, lényegesen rosz­­szabb iskolába tudtak beiratkozni. • Az összes pécsi migráns tanuló 5 százaléka - az elvándorló 16 szá­zaléka és az elvándorló roma tanulók 15 százaléka - a város speciális iskolájába kerül. 59

Next