Esti Budapest, 1952. július (1. évfolyam, 75-101. szám)

1952-07-12 / 85. szám

PÁRTÉLET ) — Azért veszünk fel­­ kevés tagjelöltet, mert megnö­vekedett a felelősségünk. Feb­ruár óta önálló felvételi joggal rendelkezünk és ez azt jelenti, hogy körültekintőbben kell dol­goznunk. Azelőtt bezzeg többet vettünk fel. Igaz, hogy csak azt néztük meg, hogy „ember legyen, keze-lába legyen” an­nak, akire választásunk esett. A kerületi pártbizottság döntötte úgyis el, hogy megfelelő-e. — Ezekkel a szavakkal vázolta Szabó István elvtárs, a Buda­pesti Szerszámgépgyár párttit­kára a múlt egyáltalán nem dicséretreméltó tagjelöltfelvételi helyzetét és a jelent. A megnövekedett felelősség­­érzetnek van tehát szerepe ab­ban Szabó elvtárs szerint, hogy a tagjelöltfelvétel a Budapesti Szerszámgépgyárban az utóbbi hónapokban erősen csökkent. A forgácsoló­ műhelyben keresésére indultunk „a felelősségérzetnek”. Ott kerestük, ahol szerintünk a legilletékesebbek ebben a kér­désben: a pártcsoportoknál. An­­nál is inkább, mert biztatást kaptunk a forgácsoló műhely alapszervezeti titkárától, Miklós István elvtárstól, hogy a párt­csoportok fejlődése szemmel lát­ható, mert régen (három-négy hónapja) a pártbizalmiak még azt sem tudták, kik tartoznak hozzájuk. Ma már viszont más a helyzet. Először Barkócziné elvtársnő­höz, az egyik pártbizalmihoz fordultunk, hogy jó tapasztala­­tait mondja el a tagjelöltek ne­veléséről. Barkócziné elvtársnő a pártcsoport munkájáról azon­ban csak annyit tudott mon­dani, hogy a pártbizalmi­ érte­­kezleten kapott „szempontokat leviszi" a tagságnak. Ez volt a helyzet Vidó Sándor elvtársnál is. Vidó elvtárs meglepetve hal­­lotta két nappal ezelőtt a Párt­oktatók Házában, hogy a párt­csoport tagjait pártmegbizatás­­sal kell nevelnie és ezen ke­resztül a pártonkívüli dolgozó­kat is. A pártbizalmi elvtársak tehát a „postás” szerepét töl­tik be és a három-négy hónap­pal ezelőtti helyzetnél any­­nyival különb a mai, hogy most már ismerik név szerint a hoz­zájuk tartozókat. Ezek után nem is volt csoda, ha azt vallottuk, hogy a múlt hónapban egyálta­lán nem volt tagjelöltfelvétel. — De tesz ebben a hónapban, még­hozzá három is — mondta örömmel Miklós elvtárs, az alapszervezet titkára. — Kovács Lajos népnevelő javasolja eze­ket a dolgozókat, együtt dol­goznak, egy brigádban — foly­tatta —, jól kiismerte őket. Az­tán én szóltam a múltkor ne­ve­, hogy „Lajos bácsi, tagjelölt­nek kellene javasolni ezeket az embereket, nem gondolja?“ Most aztán meg is lesz ez. Kovács elvtárstól érdeklőd­tünk, hogy a pártcsoport, a pártbizalmi hogyan kíséri figye­lemmel a pártonkívüli dolgozók fejlődését. Kovács elvtárs erre nem tudott választ adni, mert maga sem tudta, ki a pártbi­­zalm­ist. — Kitől veszed a pártbélye­­geket? — segített a gondolko­dásban Szabó elvtárs, az üzemi pártszervezet titkára, aki jelen volt a beszélgetésnél. — A Papp Rozáliától — fe­lelte Kovács elvtárs. Aztán él­te növött: hát ő volna a párt­­bizalmi? Ezek a tapasztalatok azt bizonyítják, merő véletlen, hogy az alapszervezet titkára felfigyelt ezekre a pártonkívü­­­liekre. De hát lehetséges, hogy­ a véletlenek irányítsák az olyan­ fontos feladatot, mint a tagje-­­löltfelvétel? Ilyen a helyzet,­ amelyet Miklós elvtárs olyan­ biztatónak, megnyugtatónak fes-­ tett. Az önelégültség akadá-­ lyozza az alapszervezetet a­ munka megjavításában. Bár­ gyakran hangoztatják, hogy­ „nagy fejlődés" mutatkozik az­­ egy évvel ezelőtti helyzethez ké­­­pest, mert a pártcsoportokra­ bízták a tagjelöltek nevelését, —1 valójában nem ellenőrzik, hogy­ így történik-e. A kényelmes­ várakozás álláspontjára helyez-l kedett az alapszervezet, hogy:­ „majd csak megy valahogy az­ a tagjelöltfelvétel, utóvégre jól­, meg kell nézni, kit javasolunk".", Szó sincs róla, alapos munkát­ kell végezniök az elvtársaknak,­ mert hatalmas felelősség hárul; az ajánlóra, nevelőre, de ehhez­ az alapvető kezdő lépés, hogy­ a nevelőmunka, a pártcsoportok­ politikai munkája megjavuljon. Enélkül­­ továbbra is csak azt­ a tagjelölt felvételi módszert­ öregbíthetik a forgácsolóban,­ amelyet az üzem párttitkára,­ Szabó elvtárs olyan elítélően­ idézett előzőleg: * „mindegy,­ akárki, csak ember legyen” • 4 Elveszett a felelősségérzet a Budapesti Szerszámgépgyár pártszervezetének munkájából Újabb béketettek születnek a lakóterületen is a koreai gyűjtés során Asok mellett tellek, akik az én családomért is harcolnak „Büszke vagyok arra, hogy milyen erősek a koreai anyák... Mindent kibírunk, ha segít a többi békeszerető nép, a magyar nép”.­­ Ezeket a szavakat Pak Den Aj­e­­v társnő, a Koreai Nő­szövetség elnöke, mondotta Phenjanban, az ott járt magyar asszonyküldöttség tagjainak. S most, tizenkét napja ez a segí­tés a koreai gyűjtés szeretettel­jes, harcos megnyilvánulásain keresztül is megmutatkozik. _A harcostárs segíti a súlyos körül­mények között hősiesen küzdő harcostársát. Nemcsak az üze­mekben, hivatalokban, intézmé­nyekben állnak oda tettekkel Korea, a béke ügye mellé, ha­nem a lakóterületen is. A II. ker. Szász Károly­ utca 6. szám alatt is békegyűlést tar­tottak a lakók. A ház tizenhat MNDSZ-asszonya elhatározta, hogy munkadélutánt tart, ahol a koreai gyermekek számára kötnek majd. A férfiak felszólalásukban elvállalták, hogy ők pamut­tal és irodalmi felolvasások­kal segítik a munkadélutá­nok eredményét. A XI. ker. Bartók Béla­ utcai 32. számú házat is fölkeresték a gyűjtők. Fischer Antalné orvos­­professzor felesége azzal fogad­ta őket, hogy „nagyon sokat gondolok Koreára. Kétgyermekes anya vagyok, kötelességem tel­jes szívvel azok mellé állni, akik az én családomért is har­colnak.” Százötven forintért vá­sárolt bélyeget. A Minőségi Szűcs Szövetke­zet (VI. Majakovszkij­ utca 62.) tagjai elhatározták, hogy a bé­lyegvásárláson kívül 26.000 fo­rint értékben ötszáz bőrsapkát készítenek, amelyeket Koreába küldenek. A XIII. kerületben, a Tisza­­utca 4-ben a nőnevelők és békebizottsági tagok megláto­gatták Török Andrásné­­ hat­­gyermekes anyát is. Emlékez­tették arra, hogy két gyermeke a második világháborúban éhen­­halt. „Én vallásos asszony va­gyok — mondta Törökné —, de­ két kezemmel fojtanám­ meg azokat, akik újabb háborút, fa­sizmust akarnak.” A Wesselényi­ utca 35. számú házban Vágóné ja­vaslatára a lakók elhatá­rozták, hogy paplant ké­szítenek a koreai gyerme­kek részére. A koreai gyűjtés vízválasztó is. Megmutatja, kinek szívügye a béke, s ki tolja az imperialis­ták szekerét , „hadiszekerét”. Kálmán Ernőné Teleki Pál­ utca 5. számú házban azzal fogadta a gyűjtőket, hogy őt nem ér­deklik a koreai gyermekek. Nem ad számukra egy fillért sem. Azt is mondta, hogy­­ ki­ket támogatna: letűnt fasiszta nagyságokat, volt magasrangú Horthy-tiszteket, kitelepítetteket.­­­ A Vig­ utca 28-ban Hegyi Pál házfelügyelő a békekisgyű­­lés megkezdése előtt bezárta ajtaját és „kivonult” a Rá­kóczi­ térre. Csak azután ment vissza, amikor meggyőződött, hogy a békekisgyűlés befejező­dött. A sikeres gyűjtés közben akadnak olyan hiányosságok, mint a XIV. kerület területén, ahol a tömegszervezetek, a békebizottságok nem beszé­lik meg tapasztalataikat egymás között. Kevés aktivistát vonnak be a gyűjtésbe a XXI. kerületben is, ahol legnagyobbrészt ugyanazok járják a házakat. Nem vesznek példást itt a XX., a VI., vagy a II. kerületről, ahol mindig több és több asszonynak adnak lehe­tőséget, hogy részt vehessen a gyűjtésben. Ezekben a kerüle­tekben a gyűjtés során több béke­házat avattak, ahol min­den lakó békevállalást tett Megint a Patyolat... Egyik ismerősöm, Futár Jó­zsef­né elv­tár­snő, a Mezőker dolgozója világosdrapp ballon­­szoknyáját beadta tisztításra a Kálmán­ utcai Patyolat-fiókba. Néhány hét múlva — többszöri sürgetés után — vissza is kap­ta a szoknyáját — tenyérnyi nagyságú kék foltokká­. Miután a szoknyát természetesen így nem fogadta el, újra tisztítani kezdték, de a foltok, ha hal­ványabban is, de bennmarad­tak. Azt a „jótanácsot” ellen­ben ajánlották: festesse be a szoknyát kékre. Ezért viszont hatvan forintot kellett volna külön fizetnie. Helyes-e az, hogy a vállalat az általa tönkretett szoknyát csak újabb anyagi áldozat el­lenében hajlandó megfesteni? Szerintem ez nem olyan tiszta eljárás, „mint a patyolat"... Frank Tibor UPS dolgozója. Becsüljük meg a filléreket is Egyre-másra jönnek panasz­­szal, de magam is tapasztaltam, hogy sok üzletben, árudában nem adnak vissza öt, illetve né­ha tíz fillért sem, természetesen az aprópénzhiányra való hivat­kozással. Én ezeket a panaszo­kat jogosaknak tartom, mert fil­lérből lesz a forint. Az állami üzletek pénztárainál el kell ér­nünk, hogy legyen elegendő ap­rópénz, ha pedig kevés lenne a forgalomban, úgy a Nemzeti Bank segítsen ezen Csikós Ferenc tanácstag , XIV., Várna­ utca 8. Megjelent a Pártépítés július havi száma, melynek tartalmából az alábbi cikkek emelkednek ki: Horváth Márton elvtárs be­számolója a Központi Veze­tőség legutóbbi ülésén „A párt felvilágosító munkája a tömegek között", valamint Farkas Mi­hály elvtárs beszámolója ugyan­csak a Központi Vezetőség ülé­sén, „A párt munkája az ifjú­ság között" címmel. Közli to­vábbá a lap a Politikai Bizott­ság határozatát a dolgozók pártszervezetekhez küldött leve­leinek elintézéséről. A fenti cikkek mellett még több időszerű kérdéssel foglal­kozó cikket közöl az MDP Köz­ponti Vezetősége Szervező Bi­zottsága lapjának legutóbbi száma. \ Az MSZT kultúrdelegációjának tagjai nagyszámú hallgatóság előtt számolnak be a Szovjetunióban szerzett élményeikről Az MSZT kultúrdelegációjá­­nak tagjai a Szovjetunióban járt írók és művészek, nagyszámú hallgatóság előtt számolnak be a Szovjetunióban­­szerzett él­ményeikről. Aczél Tamás Sztálin-díjas és Kossuth-díjas író, az I. kerület­ben 300 főnyi hallgató előtt ismertette tapasztalatait. Kövi Béla beszámolóját az V. kerü­letben több mint 500-an hal­­lották. Július 21-én az EDOSZ kul­túrparkban (Gorkij-fasor) Aczél Tamás és Nagy Sándor Sztálin­­díjas és Kossuth-díjas írók tar­tanak beszámolót, amelyet mű­sor követ. (MTI) .........­­ párth­irek A BUDAPESTI PÁRTBIZOTT­SÁG PÁRTOKTATÓK HÁZA HETI ELŐADÁSAI: Július 15-én, kedden este 61 órakor Rényi Péter elvtárs tart­ előadást „A szocialista realiz-­ musról" címmel, kultúrfelelősök,­ kultúraktívák részére. Ugyan-­­csak kedden este 6 órakor Sze­­­gedi Andor elvtárs „A párt tá­­­jékoztató munkájáról" tart­ előadást a kerületi, nagyüzemű­ szervezőtitkárok, politikai mun­­­katársak, ágit. felelősök részére.­ Július 16-án, szerdán ■ este­ 6 órakor Révai Józsefné elv-2 társnő tart előadást „A taggyű­z­­ések jelentőségéről" címmel­ középüzem­ titkárok, alapszervii titkárok részére.­­ Július 18-án, pénteken este 6­ órakor Vásárhelyi Miklós elv-­ társ vezet konzultációt „Az nemzetközi helyzetről”, ágit. fe­­­lelősök, pártnapi előadók ré­­­szére. t fl MDP BUDAPESTI PARTBI­OTTSftGA­CS A FOVflROSI TflllftCS­IBPJB Hazafiak A Ganz Vagon 516-os műhelyében hatalmas, nyolc mé­­­­ter átmérőjű öntöttvasgyűrűn dolgoznak az esztergá­lyosok. Ötletes szerkezet forgatja az óriáskereket, hogy meg­munkálhassák. A gyűrű annak a turbinának része, amelyet a Tiszalöki Erőműhöz készítenek a Ganz Vagon dolgozói. Szinte szédül az ember, ha nézi a hatalmas kerék lendületes forgását. Mennyi munka, találékonyság, kemény akarat ered­ménye ez. Gát Ágoston üzemmérnök terve alapján készítették a szerkezetet. Régi használatlan gépeket átalakítottak, ez elé betongödröt készítettek, hogy a munkadarab elfordulhasson. Kovács István és Török György esztergályosok újabb és újabb ötletekkel segítették a munkát, míg végre nekikezd­­tek és most ott forog az óriáskerék a műhelyben. Gát, Tö­rök és Kovács István nem könnyű feladatra vállalkoztak, mégis végrehajtják, mert a gyár kollektívája szorosan össze­fog, egy gondolat, egy cél vezeti őket. Voltak, akik nem bíztak abban, hogy megoldást találnak, de mégis megcsinál­ták és mindez ma olyan természetesnek tűnik. Bizonyos, hogy valamikor sem Kovács, sem Török nem álltak ilyen feladatok előtt. Nem épült Tiszalökön vízierőmű, de ha épült volna is, mi közük volt hozzá. Nem nekik futott az áram az acélhuzalokban,, a gyárak, a gépek nem az övék voltak, mint ahogy a föld sem, az édes anyaföld, amely oly mostoha volt hozzájuk. Ami a Ganz Vagonban történt, az ma természetes, nem is nagy esemény. Számos ilyen hőstett bizonyítja,­ hogy a szocializmust építő ember hazaszeretetét nem lehet semmi­féle más hazaszeretethez hasonlítani. Azoknak a hazaszerete­tét, akiknek a turbina nemcsak egy gép csupán, hanem fon­tos alkatrésze ötéves tervünk egyik nagy alkotásának, alkat­része annak az új hazának, amely végre a dolgozók hazája lett. A magyar nép mindig szerette hazáját, a hazaszeretet késztette arra, hogy lángoló gyűlölettel fordult az országot áruló főurak és burzsoázia ellen. Büszkén követte Hunyadi, Zrinyi, Dózsa, Rákóczi és Kossuth példáját, a Magyar Ta­nácsköztársaság hőseit, fájó szívvel emlékezik a Horthy­­fasizmus mártírjaira: Rózsa, Fürst és Sallai elvtársakra, ha­tártalan szeretettel veszi körül a magyar nép vezérét, az első hazafit, Rákosi elvtársat, aki az osztálybíróság előtt is rettent­hetetlen bátorságával adott példát a hazafiságról. Történel­münk hőseinek példájából merít erőt mai harcához dolgozó népünk és ahogy nő és erősödik szocialista hazánk, úgy válik egyre inkább eleven, alkotó erővé a hazaszeretet. „Haza­finak lenni, ez ma azt jelenti, hogy védjük a dolgozó nép hatalmát, átalakulásunk nagy vívmányait, békés szocialista építőmunkánk lehetőségét­" — mondotta felszólalásában Révai elvtárs pártunk második kongresszusán. Hazafinak lenni ma annyit jelent, több szenet, több gé­pet, több búzát adni, több lakóházat és kultúrházat építeni. Több gyógyszert adni a betegnek. Hazafinak lenni ma any­­nyit jelent, szeretni a Szovjetuniót, a szovjet népet, akinek szabadságunkat köszönhetjük. Mi sem áll távolabb az igazi hazafiságtól, mint mellet döngetve, élhetett kézzel hirdetni a hazaszeretetek A felszabadult ember hazaszeretete annyit je­lent, mint tenni, alkotni, építeni, a világ minden békeszerető népével és harcot jelent mindenki ellen, aki rátámad, meg akarja semmisíteni, lerombolni, elorozni az évszázados szen­vedések és harcok után kivívott szabad hazánkat. A munka­hőstettek erősítik a békét, de egyben bizonyítják azt is, a magyar nép bármikor, tettekkel, szükség esetén fegyverrel a kezében is kész megvédeni hatalmas építkezéseit, szocialista hazáját. LÁTOGATÁS A JÉGGYÁRBAN A Hűtőipari Vállalat Tóth Kálmán­ utcai telepé­ről naponta mintegy kétezer darab jég kerül forgalomba. A cellákba vizet öntenek és hűtő­berendezéssel megfagy­asztják. Ha megfagyott a víz, a daru felemeli a cellá­kat, melegvízbe mártja, hogy a jégtáblák felü­letei megolvadjanak és könnyen kicsússzanak a cellákból. A kész jégtáblák csúsztatóra kerülnek. Itt vas­pálcákkal egyengetik a jégtáblákat a csúsztató nyílásához, ahonnan kicsúszik a jégtábla az udvarra és a jegeskocsira kerül. A jég egy részét raktározzák, hogy az igénye­ket állandóan ki tudják elégíteni. Jéggyáraink­ban fáradtságot nem ismerve folyik a munka a főváros jégellátásáért.

Next