Esti Budapest, 1952. december (1. évfolyam, 204-229. szám)

1952-12-23 / 223. szám

7 Az angol kommunisták közös akcióra tettek ajánlatot a KP és a munkáspárt tagjai között Pollitt elvtárs válasza a „Daily Worker"-ben Morgan Phillips rágalmaira LONDON, december 23. (MTI) Jelentettük, hogy Morgan Phillips, az Angol Munkáspárt titkára , hogy kibújjon a ko­reai vérontás miatt reá és cin­kosaira nehezedő felelősség elő! — rágalomhadjáratot kez­dett a Szovjetunió és az Angol Kommunista Párt ellen. A munkáspárti vezér szeny­­nyes rágalmaira Harry Pollit, a kommunista párt főtitkára, a „Daily Worker”-ben a követ­kező cikkben válaszolt: — Anglia a legsúlyosabb gazdasági válság felé rohan s ugyanakkor elveszti cselekvési szabadságát, mert a főbb poli­­tiika,­ és gazdasági kérdések te­kintetében teljesen az Egyesült Államok hatalmában van. En­nek alapvető oka az a tény, hogy a jobboldali munkásvezérek és a munkáspárti kormány, amikor arra alkalmuk lett volna, nem szocialista poli­tikát folytattak s ezzel megnyitották az utat a toryk választási győzelme előtt. Az angol kapitalista és munkás­párti sajtó azt állítja, hogy Anglia nincs válságos helyzet­ben. Az amerikai sajtónak azon­ban nincsenek ilyen gátlásai. A „Business Week" című ame­rikai lap írja: „Nézzük csak Korea üzleti vonatkozásait. Ami ott történik, az alakítja majd ki az 1953. évi kilátásokat. Itt van a döntő idő. A fegyverszünet majd­nem bizonyossá tenné az oly gyakran jósolt üzleti összeom­lást. A tüzelés beszüntetését célzó erőfeszítések kudarca ellenben fellendítő hatást gya­korolna az üzletre, mert azt a következtetést vonnák le belőle: keményebb harcokra van szük­ség, ez viszont több katonát és fegyvert követel. Nem valószí­nű, hogy ez újabb inflációs hul­lámot indítana el, sokkal való­színűbb, hogy megszilárdítaná az üzleti hangulatot és elhalasz­­taná az összeomlást." Mindez nem aggasztja Mor­gan Phillipset, neki csak az a gondjai, hogy a munkáspárti szervezetek ellenezzék a tüzelés azonnali beszüntetését Koreá­ban. A dolgozó népnek azonban komoly gondjai vannak. Tudni akarják, hová vezet mindez. Aggasztja őket az életszínvonal állandó süllyedése, a munkanél­küliség növekedése, az a tény, hogy az öregek még jegyre ki­utalt fejadagjukat sem tud­ják megvásárolni. Felhábo­rítja őket, hogy 45.000 ame­rikai katona tartja meg­szállva Anglia legfontosabb repülőtereit, ezek erkölcs­telenséget és nemibetegsé­get terjesztenek Angliában. Félnek attól, hogy Amerika a Szovjetunió elleni háborúba so­dorhatja őket. Az angol dolgozó nép tex­tilárukat, traktorokat, gé­peket, vegyipari cikkeket, mozdonyokat akar gyártani a Szovjetunióval, a kelet­európai népi demokratikus országokkal és a Kínával való kereskedelem számára. Magasabb munkabéreket, nyug­díjakat és munkanélküli segélye­ket követelnek, a fegyverkezési Programm csökkentését, az ötha­talmi békeegyezmény megköté­sét, a koreai, malájföldi háborúk és a kenyai terror megszünteté­sét kívánják. Azt akarják: egy ország se szólhasson bele, Anglia milyen országokkal ke­reskedik. Véget akarnak vetni Ame­rika uralmának Anglia bel­­ügyei fölött. E szerény követelések érvé­nyesítése céljából a kommunis­ták közös akciót ajánlanak a kommunista párt és a munkás­párt tagjai között. (Beszélő TÉNYEK Rákosi Mátyás elvtárs ország­­gyűlési beszédéből: „Ipari termelésünk ebben az évben a tavalyihoz viszonyítva, ha december hónap folyamán is teljesítjük tervünket, 22 száza­lékkal növekszik.’’ „Jövő évi tervgazdálkodásunk megvalósítására 146.000 új mun­kaerő beállítása válik ’szüksé­gessé.” „Az 1000 főre jutó természetes szaporodás 1952-ben 47 száza­lékkal volt magasabb, mint 1938-ban.” Az angol pénzügyminiszté­rium havi iparügyi szemléje beismeri, hogy Anglia ipari ter­melése ez év harmadik negyedé­ben 6 százalékkal volt kisebb, mint 1951 hasonló időszakában. A legújabb olasz hivatalos adatok szerint Olaszországban 1.880.144 munkanélkülit tarta­nak nyilván. A mezőgazdasági munkanélküliek száma 358.924 fő. Hivatalos angol statisztikai adatok szerint Angliában 3 mil­lió házaspárnak egyáltalán nin­csen gyermeke, 3.100.000 házas­párnak pedig csak egy gyerme­ke van. &mnm KEDD, 1952 DECEMBER 23 Hírek Kenyából LONDON, december 23. (MTI) Hétfőn Nairobiban kötél által­i halálra ítélték a kikuju-törzs 11 tagját — jelenti a Reuter. Mint az AFP jelenti, „illeté­kes londoni körökben közölték, hogy kollektív büntetési mód­szert alkalmaztak Nyeri vidé­kén". A kenyai hatóságok el­kobozták azoknak a bennszülöt­teknek a juhart és kecskéit, akik — mint a jelentés mondja — „nem voltak hajlandók felvilá­gosítást adni a rendőrségnek” A kenyai kormány elrendelte, hogy a kikuju-törzs minden tag­jának állandóan személyazonos­sági igazolványt kell magával hordania. Bukarest ' V­­i: . - , _ s «fi y ' * ^ 4 A „Rádió Házának” modellje. Az épület építkezése már gyors ütemben folyik Bukarestben. //Elég volt a gyűlölség szításából és a háborús uszításból! A „nagy áttörés" okmányai Szétszéledtek a világ négy tája felé a Népek Békekongresz­­szusának küldöttei. Annak a kongresszusnak részvevői, amely példa nélkül áll a világ történel­mében és új fejezetet nyitott meg a békéért vívott harc törté­netében. Ilja Erenburg, a béke­­harcos szovjet író teljes joggá­­ nevezte „nagy áttörésnek" a bé­csi kongresszust. Ugyanazt a gondolatot fejezte ki ezzel, mint a Pravdának a kongresszussal foglalkozó vezércikke: „A világ még sohasem volt tanúja annak, hogy különböző politikai nézete­ket és meggyőződést valló, de a béke védelmének szent és ne­mes eszméjét egységesen hirdető emberek képviselői ilyen össze­jövetelt tartottak volna... A bécsi kongresszus szemléltetően megmutatta minden becsületes embernek, hogy ahol megvan az egyetértés olyan életbevágóan fontos kérdésben, mint a béke kérdése, ott minden politikai, gazdasági és vallási nézeteltérés a háttérbe szorul." A kongresszus két legfontosabb okmánya A kongresszusnak ez a jelen­tősége ölt testet a kongresszus két legfontosabb okmányában: az öt nagyhatalom kormányá­hoz és a világ népeihez intézett felhívásban. Az öt nagyhatalom kormányához intézett felhívás ünnepélyesen felszólítja a nagy­hatalmak kormányait: „Kezdjék meg a tárgyalásokat, amelyek­től a béke sorsa függ" és leszö­gezi, hogy e követelés mögött a világtörténelem legnagyobb, leg­szélesebb mozgalmának ereje áll: „Hatszázmillió férfi és nő követelte a világon, hogy az öt nagyhatalom kezdjen tárgyalá­sokat és kössön békeegyezményt egymással. Ezek az emberek aláírásukkal erősítik meg ezt a követelésüket. ... Az öt nagy­hatalom közötti megegyezés, a békeegyezmény megkötése véget vet a nemzetközi feszültségnek és a legnagyobb szerencsétlen­ségtől menti meg a világot. Ezt követelik a népek." A kongresszus megrázó fel­hívással fordult a világ népei­hez. Ez a felhívás felveti a béke megvédelmezésével, a je­lenleg dúló háborúk megszünte­tésével kapcsolatos valamennyi alapvető követelést és a világ népeihez — de egyben a világ népei nevében is — kiáltja „Elég volt a városok és falvak lerombolásából! Elég volt ab­ból, hogy tömegével gyártsák a gyilkos fegyvereket! Elég volt a gyűlölség szításából és a há­borús uszításból! Itt a legfőbb ideje, hogy tárgyaljunk egymás­sal! Itt a legfőbb ideje, hogy megegyezzünk egymással!... A népek mindent elkövetnek, hogy érvényre juttassák a tárgyalá­sok szellemét." A három jelentés A kongresszus a felhívások­kal kapcsolat­ban bizottságot is hívott életre a nemzetközi bé­kemozgalom nagytekintélyű sze­mélyiségeiből, s ennek a bi­zottságnak a feladata lesz, hogy a két nagyjelentőségű okmány­ban, az öt nagyhatalom kormá­nyához és a világ népeihez in­tézett felhívásban foglalt köve­teléseket megfelelő helyeken tol­mácsolja. Ezeken az alapvető okmányo­kon kívül a Népek Békekon­gresszusa három nagyfontos­ságú jelentést fogadott el. Mind­­három a jelenlegi nemzetközi kapcsolatok legfontosabb pro­blémacsoportjait veti fel, ezek­ben javasol a népek békeakara­tának, a béke megőrzésének megfelelő megoldást. Az első jelentés a népek függetlenségé­nek és biztonságának kérdései­vel foglalkozva az egységes Né­metország helyreállítását, a né­met békeszerződés megkötését, valamint a Japánnal kötött tény­­leges és általános békeszerző­dést követeli elsősorban, emel­lett felemeli szavát mindennemű gyarmati elnyomás ellen és ün­nepélyesen megerősíti azt az elvet, hogy minden népnek joga van szabadon dönteni saját sor­sáról. A második jelentés a je­lenleg dúló háborúk megszün­tetésének kérdésében mindenek­előtt a koreai hadműveletek azonnali megszüntetését köve­teli, valamint a malájföldi és vietnami népellenes gyarmati háború megszüntetését. A har­madik jelentés a nemzetközi fe­szültség enyhítésének lehetősé­geiről beszél és mindenekelőtt­ három utat jelöl meg: össze kell fogni a nemzetközi gazdasági kapcsolatokat gátló akadályok eltávolítására, el kell hárítani az útból a nemzetek közötti kulturális kapcsolatok normális fejlődésének akadályait és el­tökélten fel kell venni a küzdel­met a veszedelmes fegyverke­zési verseny megszüntetésének kikényszerítésére. Minden népé a szó ! Ezek a történelmi fontosságú határozatok annak a harcnak további fellendülését jelzik, ame­lyet a népek a békéért, a hábo­rús gyújtogatók ellen folytatnak.­ Ebbe a küzdelembe a győzelem­ biztos tudatával vetik magukat az összes országok különböző elveket valló, különböző meg­győződésű békeharcosai. Ezzel a tudattal fegyverzi fel őket mindenekelőtt az a támogatás, amelyet a hatalmas Szovjetunió népe, kormánya a békéért foly­tatott szakadatlan munkálkodá­sával nyújt az emberiség leg­fontosabb ügyének. 44 l vagy tiltakozó sztrájkok Tenniben és Piombit­óban ROMA, december 23. (MTI) A térni acélgyár dolgozói hétfőn újabb 24 órás sztrájkkal tiltakoztak az ellen, hogy az igazgatóság 700 munkást el­bocsátott. A piombinói dolgozók szom­baton teljes egységben négy órán át sztrájkoltak, tiltakozá­sul az ellen, hogy az Ilva-mű­­vek piombinói telepének igaz­gatósága a gyár bezárásával válaszolt arra, hogy a dolgozók tiltakozó gyűlést tartottak hat szakszervezeti vezető elbocsá­tása miatt. Ünnepre MIRELITÉ FÉLKÉSZHÚSÖK ÉS GYÜMÖLCSÖK A Nemzetközi Sztálin-békedíjas Becher nyilatkozata­­ magas kitüntetés új erőt kölcsönöz alkotómunkámhoz A Nemzetközi Sztálin-békedíjjal kitüntetett Johannes Becher az alábbi nyilatkozatot adta a „Pravda“ számára: —­ Amikor visszatértem Bécs­ből, ahol részt vettem a Népek Békekongresszusának munkájá­ban, váratlanul tudtam meg a hírt, hogy ,A népek közötti bé­ke megszilárdításáért" elneve­zésű Nemzetközi Sztálin-díjjal tüntettek ki. Ezt a magas ki­tüntetést nem tudom máskép­pen értelmezni, mint Valameny­­nyi jószándékú német ember ki­tüntetését, mint a Németország­ban kibontakozott hatalmas bé­­kemozgalom elismerésének bi­zonyítékát. Mit kell tennünk, hogy mél­tók legyünk ehhez a kitüntetés­hez? Úgy gondolom, hálánkat úgy tudjuk a legjobban kifejezni, ha még nagyobb elszántsággal, még nagyobb szenvedéllyel, még nagyobb igyekezettel szolgáljuk a béke ügyét és ezzel lehetővé tesszük a német nép számára, hogy igazolja azt a nagyfokú bizalmat, amelyet Sztálin elv­társ tanúsított iránta, amikor ezeket a történelmi jelentőségű szavakat írta: „A legutóbbi háború tapaszta­lata megmutatta, hogy ebben a háborúban a legnagyobb áldo­zatokat a német és a szovjet nép hozta, hogy Európában ez a két nép képes a legnagyobb erőkifejtésre, világjelentőségű, hatalmas akciók végrehajtására. Ha ez a két nép megmutatja eltökéltségét, hogy ugyanolyan erőfeszítéssel harcoljon a bé­kéért, amilyennel a háborúban küzdött, akkor az európai bé­két biztosítottnak lehet tekin­teni." Ez a magas kitüntetés új erőt kölcsönöz alkotómunkám­hoz, amelyet mindannyiunk kö­zös nagy ügye, a legszentebb ügy, a béke megőrzése érde­kében végzek. A Koreai Munkapárt Központi Bizottságának ötödik teljes ülésén Kim Ir Szen elv­társ tartott beszámolót PHENJAN, december 23. (TASZSZ) A „Koreai Központi Távirati Iroda" jelentése szerint össze­ült a Koreai Munkapárt Köz­ponti Bizottságának ötödik tel­jes ülése Az első beszámolót Kim Ir Szen elvtárs, a Koreai Munka­párt Központi Bizottságának el­nöke tartotta, „A munkapárt szervezeti és eszmei megerősö­dése — győzelmeink alapja’’ címmel. Pak Den Al elvtárs, a Köz­ponti Bizottság titkára szerve­zeti kérdésekről számolt be. A teljes ülés mindkét beszá­molóval kapcsolatban határoza­tot fogadott el. A koreai néphadsereg főparancsnokságának hadijelentése A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság néphadseregének főparancsnoksága jelenti de­cember 22-én, hogy a koreai néphadsereg egységei és a kí­nai népi önkéntesek valamennyi arcvonalon helyi jelentőségű harcokat vívtak az amerikai-an­gol intervenciósokkal­­i­sziimanista csapatokkal.' '** Az elmúlt napon a néphadse­reg légvédelmi egységei és az ellenséges repülőgépekre vadá­szó lövészek 14 ellenséges re­pülőgépet lelőttek és 17-et meg­rongáltak azok közül, amelyek részt vettek békés városok és falvak.­­bestiális bombázásában és géppuskázásában. Hogy megismer­hettem, a barátom­nak jár érte köszö­net. Helyesebben, a feleségének. Az elv­­társnőnek megfáj­dult­ ugyanis a fo­ga, elment a Csen­­gery­ utcai rendelő­be, s utána ily szókkal tért meg otthonába: „Te, Karcsi. Ha tudnád, milyen fájdalom­mentesen húznak ott fogat, nem nyö­szörögnél reggel, este a rossz fo­gad miatt.’’ S szó, ami szó, rö­viddel rá, Károly barátom mosolyog­va elmesélte, hogy: „Ha tudnád..." Mit tagadtam, ne­kem is volt egy rossz fogam és hát kihúzattam. Este derűs képpel így fogadtam munkából hazatérő felesége­met: „Drágám! Szégyeljük magun­kat. Pedig csak két injekció az ínybe, tizenöt perc várás, s rá húsz másod­percre, el sem akartam hinni, hogy az orvosnő fogójá­ban vicsorító két­­gyökerű, ronda fog az enyém volt va­laha. Meg sem érez­tem a­­műtétet’.” Mivel neki is volt egy rossz foga, el­szánta magát asz­­szonyom is, de meg­kért, kísérjem el a rendelőbe Tizenöt perc, húsz másod­perc múlva aztán ő is mosolygo­tt: „Ha tudtuk volna!" E kis írás címe után ítélve, bárki azt hihet­né, hogy mi vagyunk a „hő- A „hősi­ sók”. Nem, mi gyávák voltunk, de ha már — nagyon helyesen — rászán­tuk magunkat a foghúzásra, úgy vi­selkedtünk, mint általában illik. Akiről szó lesz, szintén a fogát ment kihúzatni, ép­pen akkor lépett be a várószobába, amíg feleségem a rendelőben volt — azalatt a húsz má­sodperc alatt. Egy jampec volt az illető. Elárulta a kalapja, hajzata, csapod­vállú kabát­ja, bokáig érő cső­­nadrágja, csíkos zoknija, hogy a ci­pője talpáról ne is beszéljek. No, meg a mozduatai. Ke­zét, lábát úgy do­bálta, mintha dró­ton rángatná őket valamilyen láthatat­lan kéz, akár a bábfigurákét — mintha az a bizo­nyos kéz Ameriká­ból rángatná vala­mi láthatatlan dró­ton. En jampec-esetet már sokféle variá­cióban láttam, s érthető kíváncsiság­­gal kezdtem ezt is figyelni: tapaszta­lok-e valami újat? Mert láttam jampe­­cet leégve, felsülve, kirúgva, megpofoz­va, de úgy is, hogy mímelte a hőst. (Főleg, ha többen voltak a falkában.) Nos, ez a jampec bejött, cipője orr- és sarokvasát oda­­kocingatva a kő padlózatra, csille­get­t-billegni a ru­határhoz Behají­totta kabátját, sal­ját, kalapját az idős nénike karjaiba, körülnézett, figyel­te a tizenötperces várakozási időt ke­délyesen átbeszél­­getőket. — Menjen be maga is injekcióra — biztatta a ruha­tárosnő. Nem felelt semmit, piszkos ke­­zével (a jampt nem szeret mosdani) be­lenyúlt a szájába, piszkálgatni kezdte nyilván kihúzandó fogát és . .és csak sápadt-sápadozott. Elment a rendelő ajtajáig, már nem kocingatta oda ci­pője vasát a köre, megállt, fülelt, visz­­szafordult és egy­két jampi sasszét csinálva — elájult. Úgy elzuhan , akár egy hasáb fa. Segítségére siet­­tünk, kijött a dok­tornő is, éppen mo­solygó feleségem­mel s pár pillanat múlva injekciót adott az ájult jam­­pec­tek. Nem az ínyébe — a karjá­ba. Hogy feléledjen. Ez meg is történt. — No, jöjjön be, ne féljen — invi­tálta a doktornő, de a jampec fel­ugorván, valóság­gal letépte ruha­darabjait a ruhatár fogasáról, s rohant kifelé az ajtón, csak úgy csattogott cipője vasától a lépcsőház. — Ez aztán a hős — nevettünk össze mindannyian. Az. „Hős” jam­pec. Tarján István

Next